Szorongó kíváncsisággal várta a romániai magyarság, mit hoz a 2018-as esztendő. Sokkal több volt ez szokványos jövőfürkészésnél, az év a centenárium jelentősége révén váltott ki fokozott érdeklődést. Hiszen ma már talán az is tudja, akit nem érdekel: idén lesz száz éve, hogy a de jure még magyar fennhatóság alatt lévő Gyulafehérváron – a hatóságok és a MÁV „logisztikai” támogatásával – összegyűlő románság kinyilvánította Erdély Romániához „csatlakoztatásának” szándékát. És bár az akkor közfelkiáltással elfogadott nyilatkozatnak semmiféle jogi érvényessége nem volt, kitűnő hivatkozási pontot jelentett az egyik fél számára – a negyvenes évek rövid „kitérőjét” leszámítva – az azóta is fennálló helyzetet szentesítő, első világháborút követő béketárgyalásokon.
A román kommunikációs gőzhenger beindulására mindenki számított – a száz évvel ezelőtti események nagy vesztese, a magyarság „centenáriumi” megregulázási sorozatára talán kevésbé. Minden korábbi történelmi tapasztalat és intő előjel dacára. Hogy aztán, mondhatni, egyetlen napra koncentrálva zúdítsák a romániai magyar közösségre a kijózanító hideg zuhanyt.
Házi gyártmány
Hogy súlyos merényletügybe torkollott a felelőtlen viccelődés, abban kétségtelenül megvan a maguk sara a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi aktivistáinak. Ezzel együtt nem kezelhető másként, csak példastatuálásként az a meredek igazságszolgáltatási kanyar, amellyel Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt öt-öt év börtönbüntetésre ítélték a napokban.
Mint ismeretes, a két székelyföldi férfit azzal gyanúsították, hogy a 2015. december elsejei román állami ünnepségen – a már említett gyulafehérvári népgyűlés évfordulóján – házi gyártmányú bombát akartak robbantani Kézdivásárhelyen. Az ügyészség Beke Istvánt kezdetben közösség elleni merényletkísérlettel, azaz terrorizmussal, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolta.
Tavaly áprilisban azonban a Bukaresti Ítélőtábla alapfokon mindkét gyanúsítottat felmentette az alkotmányos rend felforgatására irányuló kísérlet vádja alól. Az indoklásban az szerepelt, hogy Bekéék nem készültek terrorcselekményre, a bíró szerint ezt a forgatókönyvet a Román Nemzetbiztonsági Szolgálat, a SRI dolgozta ki. Hogy a nagy nyilvánosságot kapott ügy mégse fulladjon igazságszolgáltatási blamázsba, robbanószerek illetéktelen kezelése miatt Bekét 11 havi és 6 napi, Szőcs Zoltánt 10 havi és 8 napi börtönre ítélte. Azt „honorálva”, hogy Beke már korábban beszerezte a riadalomkeltésre alkalmas, csak tűzszerészek által kezelendő petárdákat, amelyek birtoklása tilos Romániában. A büntetés épp a két vádlott által előzetes letartóztatásban töltött időtartamra szólt, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították.
Miközben a székelyföldiek nem álltak le a teljes rehabilitálásra irányuló jogi procedúrákkal, az ügyészség fellebbezett. Ennek következtében az első vádpont büntetőjogi besorolását a legfelsőbb bíróság mindkét vádlott esetében közösség elleni merényletkísérletre változtatta, ebben hozta meg a fejenként ötéves börtönbüntetésről szóló döntést. A jogerős ítélet ellenében talán az kínálhat még utolsó kapaszkodót, hogy az ügyész az utolsó tárgyaláson kérte a vád besorolásának megváltoztatását, az esetleges fellebbezés eredményét azonban már mindenképpen a rács mögött kényszerül kivárni a két székelyföldi férfi.
A magyar közösségben nagy felháborodást keltő fordulat miatt a legfontosabb romániai magyar politikai és civil szervezetek tüntetésre szólítottak fel. Ugyanakkor a strasbourgi emberi jogi bíróságához is készülnek fordulni, Romániában rendkívüli jogorvoslatot kérnek, és elnöki kegyelemért folyamodnak Klaus Iohannis államfőhöz. A megmozdulások eredményétől függetlenül azonban az eset kétségtelen bizonyítéka annak, hogy az ügyészség egy egész közösség megbélyegzésére használja fel az igazságszolgáltatást. Olyan hatalom nevében, amely ily módon nemcsak a magyarokat, de a románokat is igyekszik megfélemlíteni.
Harckocsi halad át a bukaresti diadalív alatt Erdély Romániával
való „egyesülésének” december 1-jei nemzeti ünnepén. Nacionalizmus
a centenárium árnyékában?
Fotó: MTI/EPA–Robert Ghement
Bűn és büntetés
Mint ahogy egy „bűn” megtorlása újabb dimenziójának tekinthető az az ítélet is, amely révén gyakorlatilag a román állam tulajdonába került vissza több mint 9323 hektárnyi erdő a Maros megyei Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén. A több Wass Albert-regény helyszíneként is ismert, a báró Bánffy Dániel örököseinek 2007-ben visszaszolgáltatott erdők újraállomosításáról a dél-romániai Giurgiu megyei törvényszék hozott jogerős ítéletet.
A visszaszolgáltatásról rendelkező ítéletet 2014-ben óvták meg Vasile Liviu Oprea volt Maros megyei prefektus kezdeményezésére és a Securitate Levéltárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) által kibocsátott dokumentumra hivatkozva. Ebben az áll, hogy Bánffy Dániel vagyonát nem a kommunista rezsim kobozta el, az intézkedés eredeténél jogerős bírói döntés áll, amelyben a bárót 1940 és 1944 között elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt ítélték el. Ennek alapján a Giurgiu megyei törvényszék alaptalannak minősítette és elutasította a Bánffy Dániel örökösei, Bethlen Anna, Bethlen Zsuzsanna és Szentkuti Éva által a visszaszolgáltatási határozatot megsemmisítő bírói döntés ellen benyújtott fellebbezést.
A CNSAS-dokumentumban többek között az áll, hogy a Horthy-korszak idején Bánffy Dániel magatartása „szembetűnően ellenkezett Románia érdekeivel és az erdélyi román lakosság érdekeivel, ezen magatartással szembefordulva a román állam elvette Bánffy Dániel vagyonát”. Ehhez képest Bánffy Dániel, az Erdélyi Párt elnöke 1940 decemberétől a kabinet 1944. márciusi lemondásáig Teleki Pál kormányának földművelésügyi minisztere volt. A német bevonuláskor azonnal lemondott tisztségéről, addig az 1944. augusztus 23-i kiugrásig németbarát Romániával egyazon oldalon lévő Magyarország kormányának egyik gazdasági tárcavezetője volt.
„Civilben” erdőmérnök, a Gödemesterházi Erdőuradalom Rt. és a Bangra Rt. irányítójaként elismert gazdának számított. Előbbi részvénytársaság a 30 ezer holdnyi Bánffy-erdőbirtokot kezelte, míg a Bangrát a Bánffy-, Kemény-, Éltető- és Mikes-család, valamint a környező falvak közbirtokossági erdeiből, 60-70 ezer hektárról származó fa feldolgozására hozták létre Palotailván.
Ő a „háborús bűnös”, akit 1952-ben a bukaresti népbíróság távollétében vagyonelkobzásra és nyolcévi kényszermunkára ítélt. És akinek ügyében a Nemzeti Emlékezet Bizottsága az örökösök kérésére 2015-ben állásfoglalást adott ki. Ebben megállapította: a háborús bűnösök ügyeire vonatkozó iratokat őrző magyar levéltárakban nem található olyan adat, amely szerint bármilyen peres eljárást folytattak volna báró Bánffy Dániel ellen háborús bűncselekmények vádjával. Arról sincs adat, hogy a román fél részéről bármilyen kiadatási kérelem érkezett volna a magyar hatóságokhoz Bánffy Dániel ügyében háborús bűncselekmény vádjával.
Az erdélyi arisztokrácia javainak visszaszolgáltatási folyamata az elmúlt években igencsak lelassult, elsősorban a gyorsan és jól hasznosítható erdők visszaszolgáltatásánál „húzta be a kéziféket” a román hatalom. A magántulajdon szentségének figyelmen kívül hagyásán túl a folyamat azért is veszélyes, mert az erdőbirtok az egykori kastélyok-kúriák fenntartásának nélkülözhetetlen hátországát biztosította, hiányában a visszaszolgáltatott magyar identitású ingatlanok sorsa válik alapvetően kérdésessé.
Erdély provincia
A magyarellenes intézkedések legújabb panorámáját az teljesíti ki, hogy a Gyulafehérvári Táblabíróság elutasította a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség keresetét a Batthyáneum visszaszolgáltatása ügyében. A restitúciós bizottság 2015 novemberében utasította el az egyház visszaszolgáltatási kérelmét, amely a Batthyáneum könyvtárra és annak legfelső szintjén levő csillagvizsgálóra vonatkozott.
Az épületet a román kormány 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel visszaszolgáltatta, a döntést a parlament 2002-ben törvényerőre emelte. A jogszabály tételesen rendelkezik a Batthyáneum és egyéb ingatlanok visszaszolgáltatásáról, a román állam intézményei azonban nem hajtották végre a döntést. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012-ben bírságot is kirótt a román államra, amiért 14 év alatt nem értesítette az egyházat arról, milyen döntést hozott a Batthyáneum ügyében.
A gróf Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök által alapított Batthyáneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot őrző könyvtárban van a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyede. Az egyház álláspontja szerint a könyvtárat és a csillagvizsgálót az alapító püspök 1798-as végrendeletében a katolikus egyházra és Erdély provinciára hagyta.
A végrendeletben szereplő „Erdély provincia” megjelölés pedig, amelynek alapján a román állam jogutódként lépett fel, az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelenti. A román hatóságok viszont azon az állásponton vannak, hogy a püspök nemcsak az egyházra, hanem Erdélyre is hagyta a könyvtárat, Erdély pedig Románia része, a tulajdonjog így a román államot illeti meg.
Az erőteljes érzelmi töltetű centenárium megfelelő kezelése természetesen nemcsak a román többség, de a kárvallott magyar kisebbség számára is fontos. Kérdés persze, hogy azonos artikulációval beszélhető-e ki egy olyan történelmi pillanat, illetve annak következményei, amelynek immár száz esztendeje változatlanok a haszonélvezői és kárvallottjai. Miközben a haszonélvezők kirakatgesztusokat is csak elvétve engedtek meg maguknak, szinte kizárólag az idő feledtető hatására bízva a lojalitás megszületését, a fájdalmak tompulását. Mintha a gyászoló hozzátartozót már a ravatal fölött azzal vigasztalnák, hogy majd elmúlik, akárcsak a fejfájás.
Az elmúlt időszak román gesztusai még eddig sem terjednek.
