Pénz, hit, hó

Amikor a XIX. század végén a sísport megjelent Magyarországon, s bő egy évszázada, 1913-ban megalakult nemzeti szövetségünk, még bőven voltak hegyeink-völgyeink, ahol ez a téli mozgásforma (annak is főképp az alpesi válfaja) teret kaphatott. Aztán a történelem viharai, közelebbről a trianoni békediktátum hatására a határok a magas bérceken belülre húzódtak, így megfelelő terepviszonyok híján a hazai síelés kénytelen-kelletlen a sportág törpéi közé pozicionálta magát. Ráadásul néhány évtizede még amolyan „úri csökevénynek”, így legfeljebb megtűrtnek, mintsem támogatottnak számított. A rendszerváltásnak s a már nem csak bizonyos irányokba nyitott határoknak köszönhetően aztán egyre többen éreztek rá amatőr, tömegsportos idényjelleggel a sízés ízére, manapság telente mintegy félmillió magyar csatol lécet a lábára több-kevesebb időre. Kezdetben a közeli és olcsó szlovákiai lejtők vitték a prímet, amelyek azóta sem kerültek távolabb, viszont elvesztették árelőnyük nagy részét a sokkal magasabb színvonalú osztrák lehetőségekkel szemben. Ausztria több mint 250 síterepe szippantja be a legtöbb honfitársat évente, de Szlovéniában, Olasz- és Franciaországban szintén gyakran hallható magyar szó. A globális felmelegedés elmélete az európai pályákon a gyakorlatba ment át: egyre rövidebb az idény, s egyre magasabbra kell menni hóbiztos területekre; ez persze a sportág elitjére is vonatkozik: a friss világkupaidényben is több futamot kellett lefújni vagy áthelyezni a hóhiány miatt.

A felsorolt nehézségek ellenére a magyar sísport az aranykorát éli, főképp egy csíkszeredai születésű székely leányzónak köszönhetően. Az addigi legjobb eredményeként junior-vb-hatodik Miklós Editet 2011 elején sikerült honosítani, s kevesen sejtették, hogy az akkor hivatalosan románból magyarrá lett sportoló az azóta eltelt szűk öt év alatt megreformálja a teljes magyar alpesi sízést. A 2014-es szocsi téli olimpia hetedik helye, világkupa-versenyes dobogó, vk-döntős szereplés, vb-13. hely – mind-mind sporttörténelmi eredmény hazai szinten.
Kaszó Klárát, a Magyar Síszövetség ügyvezető elnökét arról kérdeztük, Miklós Edit feltűnése milyen általános hatással van itthon a sportágra verseny- és szabadidősportos szinten. „Nem a semmiből jött a honosítása, hiszen korábbról ismertük a nevelőedzőjét, aki magyar szövetségi kapitányként is dolgozott. Edit már a 2010-es vancouveri téli olimpia előtt megkeresett minket, de ott még román színekben versenyzett, s bukott nagyot. Mentőhelikopter hozta le a pályáról, csak sántikálni tudott, de amikor találkoztunk, azt mondta, ilyen ez a sport, benne van a pakliban az esés. Ekkor tapasztaltam először, hogy már csak ilyen, mindig előre néz. Hozzátette, ha nem tud átjönni hozzánk, akkor abbahagyja, ezek után komoly sportdiplomáciai tevékenységgel, világkupapontok elveszítését vállalva honosítottuk. S most megy fel Edit és a magyar sí csillaga is.”

A sportvezető elmondta, hogy ugyan nem kerültek be a 16 kiemelt sportág közé, de Miklós Edit eredményeinek köszönhetően a fejlesztési keretből azért komolyabb, állami forrású összegekhez jutnak, nem beszélve a szponzori támogatásokról. Ez ugyan kevés minden feladat elvégzéséhez, de a semminél jóval több. A kiváló versenyző másik „haszna” az, hogy a nagyközönség előtt is látható sikereket hoz, felrakva úgymond a síelést a közvélemény sporttérképére. Ennek a hatása az utánpótlásban is tapasztalható: „Eddig is akadtak fiatal tehetségeink, de általában a továbbtanulást választották a karrier nehézségei helyett. A síben ugyanis a nemzetközi szintű felkészüléshez el kell hagyni az országot, s keményen a zsebbe kell nyúlni. Analóg a tenisszel, hogy nálunk is szükség van jelentős szülői-családi segítségre. A mai gyerekek viszont nem adják fel, hiszen látják maguk előtt Edit példáját, adott előttük a minta. Ennek hatására többen kiköltöztek Ausztriába, s ott pallérozódnak. A szövetségnek az a feladata, hogy biztosítsa nekik a szakembergárdát, amelynek egy része külföldi, hiszen egyelőre még nincs elegendő magasan kvalifikált edzőnk. Összességében azt mondhatom, Miklós Edit hitet adott, és pénzt hozott, hosszabb távon pedig kinőhetnek hozzá hasonló szintű versenyzők, akik már megfelelő körülmények között készülhetnek, s megszerzik a befutáshoz szükséges pszichés többletet.”

Kaszó Klára a „piramis aljáról”, vagyis a sportágat választó tömegekről szólva elmondta, Miklós Edit 2014-es szocsi olimpiai hetedik helye óta szemmel látható a fejlődés, a műanyag pályás síoktatásokon megnőtt a gyerekek száma, s közülük egyre többen ragadnak meg a klubokban. „Legjobb serdülőink sorban nyerik az osztrák tartományi versenyeket, ennek hatására már megtiltották nekik az ottani országos bajnoki indulást, csak versenyen kívül csúszhatnak, hogy ne verjék meg a helyieket… A korosztályos válogatotthoz elhivatott fiatal edző, Stark Márton került.” Hozzátette, a többi szakágban is érezhető a fejlődés, februárban Lillehammerben, az ifjúsági téli olimpiai játékokon öt szakág nyolc magyar versenyzője képviseli majd a piros-fehér-zöld színeket.

Az ügyvezető elnök így összegezte tapasztalatait: „Sokan kérdezik, hogy megéri-e évente mintegy nyolcvanmillió forintot költeni Miklós Edit felkészülésére és versenyeztetésére. Azt mondom, az országimázs javítása szempontjából ez nem akkora tétel, amikor világkupa-dobogója után az osztrák, a francia, az olasz tévé vele van tele… Szerencsére az újságírószakma is értékeli mindezt, nem véletlenül választotta be Editet újra a három legjobb magyar női sportoló közé.”