Folyamatos éjszakai gépi lélegeztetésre szorult az a ritka betegségben szenvedő ötéves kisfiú, akibe Magyarországon először ültettek be úgynevezett rekeszizom-pacemakert. Az Európában is ritkaságszámba menő műtétet a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján végezték május végén. A kisfiú az operáció óta jól van, légzése szabályos és folyamatos, gépi lélegeztetésre nincs szüksége.
Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben idén áprilisban a világ egyik legfejlettebb idegsebészeti robotja, a ROSA közreműködésével hetvenéves Parkinson-kóros férfit operáltak.
A Parkinson-kór kezelésének egyik legkorszerűbb módja az úgynevezett mélyagyi stimuláció, amikor elektródákat ültetnek a páciens fejébe. Ezek tulajdonképpen agyi pacemakerek, amelyek folyamatosan ingerlik az agy bizonyos területeit, és ezáltal helyreállítják vagy javítják a mozgászavarban részt vevő hálózatok hibás működését. A páciens tünetei már a műtét alatt megszűntek, jelenleg is jól van.
Az ember több tízezer éve próbál ilyen-olyan módon segíteni a hiányosságain. Őskori ásatások bizonyítják, hogy például a régi egyiptomi és dél-amerikai civilizációban a hiányzó fogak pótlásával kézzel faragott, fog alakú kövek, illetve csontok beépítésével próbálkoztak. A XVIII. században az elvesztett fogak pótlását halottakból eltávolított fogak beültetésével oldották meg – tájékoztat az implantatum.biz portál. 1809-ben aranyból, 1887-ben platinából készült implantátumot használtak a fogorvosok.
A svédországi Lund Egyetemen Per-Ingvar Brånemark ortopéd sebész társaival 1950 körül nyulak csípőcsontjába csavart henger alakú titánimplantátumok csonthoz való viszonyát elemezte. Az orvosok megfigyelték, hogy a titánnal bizonyos idő múlva közvetlen kapcsolatot létesített a csont. Kutatásaikat később humán állcsontba helyezett titáncsavarok beültetésével folytatták, megteremtve ezzel a mai fogászati implantológiát.
Legalább ilyen fontos terület a plasztikai sebészet, ahol szintén valamilyen hiányosságon próbálnak segíteni. A szakemberek az 1800-as évektől kezdve igyekeztek megnagyobbítani a női mellet. Az első ilyen jellegű beavatkozást paraffininjekcióval végezte az 1800-as években egy osztrák orvos. Az újító gondatlansága miatt a pácienseket fertőzésekkel, daganatszerű csomókkal és egyéb csúnya elváltozásokkal kellett kezelni – olvasható a mellnagyobbitas-portal.hu-n.
1890 környékén zsírszövetet ültettek át a fenék területéről. Ez sem bizonyult megfelelőnek, mert a beültetett szövet nagyon gyorsan felszívódott. A második világháború után kezdte meg hódító útját a szilikon. Ebben az időben csak a tiszta anyag beinjekciózását alkalmazták, melyet elsőként japán prostituáltak használtak – főként abból a célból, hogy megfeleljenek az amerikai katonák igényeinek.
A szilikoninjekciók súlyos esztétikai problémákat okoztak, ezért használatuk egyre inkább a feketepiacra korlátozódott. Az ötvenes években nejlonból, olykor teflonból készítettek implantátumokat, ezek sokszor összezsugorodtak, megkeményedek, eltorzultak.
Az 1960-as évektől sós vizes oldattal töltött implantátummal folytak a kozmetikai műtétek. A szilikonimplantátumok elterjedésével évekig tartó vita indult arról, hogy a szilikon növeli-e a mellrák kockázatát, valamint autoimmun betegségeket okoz-e, vagy biztonságos. Évtizedek vizsgálatai derítették ki, hogy alaptalanok a félelmek.Az előbbiek lapján nem mindegy, hogy milyen anyagok kerülnek a testünkbe!
A csontpótló implantátumok nagy része például rozsdamentes acélötvözetből vagy titánötvözetből készül. Egyes protézisek bizonyos alkatrészeit műanyagból (polietilén) vagy kerámiából is gyárthatják. Arra azonban vigyázni kell, hogy a fémérzékeny páciens ne kapjon acélimplantátumot, mert az allergiás reakciókat válthat ki. Ilyen esetben a titánból készült eszköz a megoldás. Mennyi ideig lehet a testben egy implantátum? Ez változó: a térdprotézis jó esetben 15-20 évig „működik” rendesen, utána kilazul vagy eltörik.
Agyi pacemakerek beültetésének műtéti szimulációja az országos idegklinikán
Fotó: Kurucz Árpád
Hatvan évvel ezelőtt, 1958 októberében készítette el egy svéd villamosmérnök az első beültethető, nikkel-kadmium elemmel működő, külsőleg tölthető szívritmus-szabályozót, azaz pacemakert, amelyet a stockholmi szívsebész, Åke Senning egy svéd betegbe ültetett be.
A betegben élete során (nyolcvan évet élt) 23 alkalommal cseréltek készüléket – a páciens negyven éven át a pacemakerrel élő európai betegek szövetségének elnöke volt.
A szívritmus-szabályozó készülék elektródákkal kapcsolódik a szívhez, és elektromos impulzusokkal vezérli a szívizom megfelelő összehúzódását. A szív normális működése esetén a pacemaker nem avatkozik be, amikor azonban a szívfrekvencia egy adott érték alá csökken, vagy rendszertelenné válik, átveszi az irányítást, és a szívbe vezetett elektródák segítségével megadja a megfelelő impulzusokat. A vezérlőegységet a mellkas bőre alá ültetik be úgy, hogy a bőr alatti zsírszövet alá kis zsebet készítenek, amelybe belekerül a kis fémdobozka, amelyet összekötnek az elektródákkal.
Az első magyar pacemakert Szabó Zoltán és Naszlady Attila professzorok 1963-ban fejlesztették ki. Az első szívritmus-szabályozó még 170 grammos, élettartama pedig három-négy év volt. Mára a pacemaker húsz-harminc grammnyira „töpörödött”, és nyolc-tíz évre elegendő energiát tárol. Magyarországon a több mint negyvenezer pacemakeres közül több betöltötte századik életévét – erről tavaly írt az origo.hu –, és már évtizedek óta él szívritmus-szabályozóval.
Elektródákat nemcsak a szívbe, az agyba is ültetnek. Az egyik látványos eredményről a Magyar Neurológiai Társaság honlapja is beszámolt: egy balesetben lebénult fiatal amerikai férfi az agyába ültetett csip segítségével újra mozog. (A fiatal amerikai férfi végtagjai nyolc éve autóbaleset miatt bénultak le.) A csip felfogja az agy jeleit, amelyeket egy számítógép értelmez, majd a beteg karjára tett eszköz segítségével stimulálja az izmokat. Így az ohiói Ian Burkhart külön mozgatja az ujjait, akár videojátékkal is játszhat.
A cukorbetegek számára jó hír, hogy az amerikai egészségügyi hatóság a minap engedélyezte a bőr alá ültethető vércukorszintet mérő szenzor forgalmazását: az apró érzékelő kilencven napig működik a bőr alatt, míg a korábbi rendszereket egy-két hét után cserélni kell. Az öt perc alatt a bőr alá ültethető, gyógyszer formájú szenzor – amelyet a bőrre ragasztott egység lát el árammal – felszíne folyamatosan érzékeli a glükózt, a bőrön viselt egység pedig küldi a kérési eredményeket. Ha az ötpercenként érkező adatok alapján az alkalmazás túl alacsonynak (hipoglikémia) vagy túl magasnak (hiperglikémia) találja a vércukorszintet, riasztja a tulajdonost.
2016 őszén került forgalomba az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők életét megkönnyítő, a világ első mesterséges hasnyálmirigyeként is emlegetett eszköz. Ezeknél a betegeknél a hasnyálmirigy nem termel inzulint, így azt folyamatosan pótolni kell. Az inzulin nélkül a sejtek nem tudják felvenni a vérből a szőlőcukrot, így éheznek. Ezen az inzulininjekciók segítenek, de könnyű rájönni, hogy mi erről a módszerről annak a véleménye, aki naponta többször megszúrja magát. Az eszköz éppen a folyamatos szúrást védi ki.
A készülék a ruházaton kívül hordható inzulinadagoló és a nap 24 órájában aktív vércukorszintmérő kombinációja. Az adagoló bőr alá szúrt csövét néhány naponta kell cserélni, de ez még mindig jóval komfortosabb, mint a napi többszöri szúrás. A rendszer automatikusan adagolja a hatóanyagot, de a betegnek kell kitöltenie bizonyos adatokat. Ebből számolja ki a gép a szükséges inzulin mennyiségét.
Az elektronikus eszközzel kapcsolatban alapvető elvárás, hogy könnyű és vékony legyen, illetve hajlékony anyagból készüljön a testen hordható elektronika – azért, hogy minél kevésbé legyen kényelmetlen. A Tokióban dolgozó Takao Szomeja professzor munkatársaival mindössze két mikrométer vastag védőréteget állított elő, amelybe nagy teljesítményű hordozható elektronikus kijelző ültethető. Az „e-bőr” kevésbé melegszik és kevesebbet fogyaszt a konkurens megoldásoknál.
A fejlesztők szerint elképzelhető, hogy okosórák helyett hamarosan ilyen, a testfelületre tökéletesen simuló kijelzőket viselhetünk. Az elektronikus bőr a vér oxigénszintjét, sportolók esetén a pulzusszámot is mutathatja, és megannyi más hasznos dologra képessé tehető.
Elektronikus eszközök integrálása az emberi testbe, testre többféle célt szolgál, ilyen lehet érzékszerveink működésének fokozása – erre közismert példa a hallást javító eszköz.
Több mint 3500 svéd állampolgár azonban nem a bőrére, hanem a bőrébe ültetett különleges mikrocsipet. Különlegeset, hiszen az bankkártyaként, elektronikus ajtónyitóként, illetve akár vonatjegyként is használható. Rájuk igaz, hogy a bőrük alatt is pénz van. A beültetés gyakorlati haszna könnyen érthető: ha egyszer a testedben van a csip, soha többé nem felejted otthon a bankkártyádat, a bérletedet vagy a lakáskulcsodat.
