Iksz Péter civilizált világban él. Gyermekkora óta hallja, olvassa, hogyan kell közlekedni. Megmondták neki. A szájába rágták. A fejébe verték. Piktogramokat tolnak az orra elé. Ha Iksz Péter gyorsan hajt, és bajt okoz, egy szava sem lehet a büntetés ellen. A KRESZ szabályait nem magánvélemény gyanánt súgták a fülébe. Az állam tudatta vele. Személytelenül és kötelezően.
Ipszilon Pál is civilizált világban él. De csak egyesektől hallja, hogy nem szabad ölni. Hivatalosan, személytelenül és kötelezően nem mondták meg neki, nem rágták a szájába, nem verték a fejébe. Ő azonban most fejbe vert valakit. Embert ölt. És a lelke mélyén csodálkozik, hogy ez bűn. Vagyis hogy ő bűntettet követett el. Amiért büntetés jár.
Ne ölj! Erről a két szóról csak annyit tudott eddig, hogy valami vallásos szöveg része. Nem nevelték vallásosan.
Közhely, hogy a törvény nem tudása nem mentesít a felelősség alól. Közhely, hogy a törvényhozónak kötelessége a törvényeket közhírré tenni. Csakhogy egyik sem működik. Napjainkban kötetszámra születnek újabb és újabb törvények. A szakember is csak szédeleg közöttük. Hogyan várhatjuk el Ipszilon Páltól, hogy naponta olvassa a Magyar Közlönyt? Hogyan várhatjuk el tőle, hogy meg is értse azt?
Bizony jó volna, ha Iksz Péter példájára Ipszilon Pál is kapna egy tőmondatokban megfogalmazott törvénylistát, hogy ahhoz tarthassa magát. Nagy szükség volna rá, mert az is közhely, hogy a társadalomban a végletes züllés jelei mutatkoznak. Az újabb nemzedékek morális bizonytalanságban nőnek fel, testi és szellemi kicsapongások rabjai, terjed a bűnözés. Az értékfitymáló és értékvesztő közgondolkodásnak érzelmi elsivatagosodás a következménye. Egyre nagyobb hát az igény, hogy készüljön egy rövid, érthető, teljesíthető és számon kérhető törvénylista, amely a társadalomban élő ember magatartásának vezérfonala lehetne. Követelések és tiltások listája. Az a bizonyos minimum! Aki azokat betartja, igazán nagy bűnt már nem követhet el.
Készült már ilyen lista. Nem most. Nagyon régen. Jóval Krisztus előtt. A vándorló zsidó népet vezető Mózes fogalmazta meg. Ő azt állította, hogy Isten szavait véste kőtábláira – s el is hihetjük neki, hiszen csak Isten szava lehet olyan erős, hogy érvényes maradjon évezredeken át.
A tízparancsolat tíz olyan tartópillér, amely a modern társadalom építményéből sem hiányzik. Jószerével a mai törvénykezés is ennek a tíz tételnek a kifejtése. Éppen csak nem vesszük észre, mert többet hallunk a büntetésről, mint a bűnről. Ipszilon Pálnak elmondják, hogy emberölésért hány évet kaphat, de senki sem mondta meg neki: ne ölj!
Elképedek, valahányszor azt észlelem, hogy a köztudat a vallásos nevelés részének tartja a tízparancsolatot. Érthető volna hát egyesek fenntartása? No persze, a tízparancsolat első három követelése Isten elfogadásáról, Isten tiszteletéről és Isten napjának megünnepléséről szól. Érthető, hogy egy harcos ateista kiütést kap tőle. Másrészt az is érthető, ha a vallás iránt közömbös tömeg megmosolyogja, aki a vasárnap áhítatáról prédikál neki. Csakhogy a tízparancsolat nem erről szól! Nincs ennél tömörebb, általánosabb és érvényesebb törvénylista! A társadalmi együttélés szabályainak kvintesszenciája.
Könnyű volna arról elménckedni, vajon a harcos ateista miért harcol az ellen, ami a hite szerint nincs is. Netán mégis hisz Isten létében? Ám ennél mégis fontosabb volna, ha a szakemberek (főleg pedagógusok, köztük az ateista pedagógusok is) elgondolkoznának a tízparancsolat lényegén. A pedagógusoknak ismerős lesz talán a mód, ahogy ez a törvénylista az egyedhez szól ugyan, de a közösséget utasítja. (Hiszen a tanár is mondja: csöndben maradsz! – ám nem az egyedhez, hanem az osztályhoz szól.)
Az istenélmény mindig is az egyes ember élménye volt. Miért beszél itt az Isten a közösséghez? Az első parancsolatban ezt mondja: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Nos, akik a tízparancsolatban csak a vallásos nevelés eszközét látják, elfelejtik, hogy a bibliai korokban minden népnek saját istene volt. Mondd meg, milyen istent imádsz, és megmondom, melyik nép fia vagy! Ré az istened? Egyiptomból jöttél. Mardukot imádod? Babiloni vagy. Jehovát? Zsidónak születtél. A nemzeti istent tehát nemcsak természetfölötti hatalomnak, hanem az állam jelképének is tekinthették. Olyan lehetett, mint ma a címer vagy a zászló. A nemzeti istenhez való hűség a néphez, az államhoz való hűséget is jelentette. Gyengébbek kedvéért az első parancsolat mai olvasata így is szólhatna: becsüld a népedet, szeresd a hazádat, és csak neki szolgálj!
Ejnye, ez ilyen egyszerű volna? Igen! Meggyőződésem, hogy ilyen egyszerű. Mert ki az, aki a tízparancsolat e modern olvasatát ne tudná folytatni? Nézzük! Istennek nevét ne vedd hiába… Vajon a második parancsolat csak az istenkáromlást tiltja? Sokkal inkább az Isten megidézését! Gondoljunk csak arra, hogy a világ vallásainak nagy részében (a primitív népek vallásaiban is) a néven nevezés a megidézés módja volt. Márpedig erre csak a papok tartották magukat hivatottnak. (A zsidóknak tilos volt kiejteniük Jehova nevét. Helyette Adonájt, Urat mondtak).
Mit kezdjünk hát a második paranccsal, hogy Ipszilon Pál is megértse? Mondhatnánk talán: ne fohászkodj folyton és oktalanul, ne Istenre bízd a döntést, ha az a te kötelességed volna! Lám, így mindjárt elfogadhatóbb még a vallást nem kedvelő tanár számára is anélkül, hogy a vallásos embert megsérteném a hitében. Egyébként ezt az intést a józan magyar gondolkodás már régen megfogalmazta. Ebben a szólásban: segíts magadon, az Isten is megsegít! De fogalmazhatjuk még rövidebben: bízzál önmagadban!
A harmadik parancsolat a hetedik napnak, az Úr napjának megszenteléséről szól. Nos, a hetedik nap pihenőjéről a kommunista rendszerek sem mondtak le. Nem vallásos meggyőződésből. A bioritmus zseniális felfedezése az. Tartsd meg a vasárnapot!
Fogalmazzuk meg hát a nemzeti tízparancsolatot! Nagy szükség van rá. Tanítsuk, tegyük ki az iskolák falára! Hogy hívő és nem hívő élni tudjon vele.
Naponta elhangzik, hogy a történelmi folytonosság ápolása nagyon fontos. Hogy szükség volna a gyilkos indulatok megfékezésére, az eszetlen kicsapongások, az erőszakos harácsolás, a tolvajkodás, a folytonos hazudozás, a vádaskodás leállítására. Micsoda nagy szükség volna egymás személyiségének, érzelmeinek és tulajdonának tiszteletére is.
Mindössze tíz rövid mondat. Hogy még a kisiskolás is meg tudja tanulni. Mondassák el vele! Írassák le százszor a társadalomban élő ember magatartásának és méltóságának tíz megőrző parancsát! Mert, ha valaki nem tudná – nagy baj van! Az új évezred akár egy sivatag. És a sivatagban tévelygő emberiség új megváltásra vár. A tízparancsolat megváltást nem ígér. De tisztább lesz tőle a tekintetünk.
Valahol el kell kezdeni.