Az Erzsébet téri teraszon jólesik egy hűsítő limonádé a nyári melegben, pláne, ha az ember mellett Észtország tavaly leköszönt elnöke, Toomas Hendrik Ilves issza komótosan barna sörét. A volt államfő éppen a velünk szemben ülő egyetemista lányt biztatja a politikai pályára lépésre, és keres a magyarhoz hasonló észt szavakat a telefonján.
– Észtországban 2002 óta digitalizáltuk a személyi igazolványokat az összes állampolgár számára. Ezek a kártyák kulcsot jelentenek egy olyan portálhoz, amelynek segítségével különféle kormányzati ügyeket online intézhet bárki, legyen az adófizetés vagy akár szavazás.
Ilves szerint mindez a kormány feladata kell legyen, Észtországban pedig máris látszódnak az eredményei: a bürokrácia visszaszorításával és a digitalizálásnak köszönhetően sokkal alacsonyabb a korrupció, mint más posztszovjet államban. Az egyén feladata viszont, hogy erősebb digitális profilt építsen magának, mert minden könnyen feltörhető, az adatok ellophatók.
Ma már nem csak az ufóhívő, alufóliasapkás összeesküvéselmélet-gyártók tudják, hogy a különféle személyes fiókokban és közösségi profilokon ajánlott gyakran megváltoztatni a jelszavunkat, számítógépünk beépített webkameráját pedig leragasztani vastag szigetelőszalaggal, ha nem akarjuk, hogy olykor-olykor meglessék, ahogy félmeztelenül pizzát eszünk előtte. Az adat érték, ezt pedig jól tudja a hatalom.
– Steve Jobs semmit sem talált fel, csupán összerakta azt, amit kormányok már jóval előtte létrehoztak. Amit hozzáadott, az a marketing. Bill Gates sem volt nagy újító, hiszen az MS-DOS olyan program, amelyet az amerikai légierő talált fel. Zuckerberg még kevesebbet tett. Az önök generációja a kreativitás fantáziájában él.
Életünk alapvető eszközeit katonai tudósoknak köszönhetjük, mindezt okos marketingesek összerakták, és meggyőztek bennünket arról, hogy zsenik. Pénzt csinálnak – rombolja le alapjaiban a Szilícium-völgy úttörőiről és a startupnemzedékről alkotott képet mosolyogva a magyar származású George Friedman geopolitikai szakértő, aki szerint a háború a zsebünkben pihen, mégpedig telefonunk formájában.
Ki is veszi a zsebéből iPhone-ját, melynek az alapját alkotó mikrocsip nem másért készült, mint hogy a hidegháborúban irányíthassa az amerikai katonákat orosz célpontok ellen. Mi persze mindezt nem tudjuk, és vagányságunk teljes tudatában használunk egy olyan eszközt, amelyben a GPS nyomkövetőtől a digitális kameráig minden katonai fejlesztés. Friedman szerint hiába gondolunk a háborúra távoli dologként, amelyhez semmi közünk sincsen. Trockij híres mondását hozza fel: Téged talán nem érdekel a háború, de a háborút viszont te érdekled…
– Egész életünk azokra a dolgokra épül, amelyek a második világháborúból fejlődtek ki: hit abban a tézisben, hogy mind összetartozunk – egy Európai Unióba, egy NATO-ba, egy Világbankhoz –, és hit a technokráciában. Abban hiszünk, hogy a szakértők majd mindent megoldanak helyettünk. A valóság viszont az, hogy amikor valaki az iPhone-ján macskás videókat néz, egy hidegháborús fegyveren teszi azt – George Friedman ezekkel a kijelentésekkel sokkolta a közönséget. A szakértő Budapesten született, a Kazinczy utcában, családja a második világháborúban menekült az Egyesült Államokba.
– Minden generáció azt hiszi, hogy ő más, aztán felnövünk, és történik valami, amit nem tudunk kontrollálni. Édesapám sem választotta a második világháborút. Szembe kell nézni azzal, hogy nem sok esély van arra, hogy még hetven év teljen el a következő világháborúig.
Nem mindenki látja azonban ilyen sötéten a jövő kihívásait. Az egyik előadó hölgy például a Marson szeretne gazdaságot kiépíteni, míg egy másik a fán termeszthető hús lehetőségeit és a lehetséges élelmiszerhiány megoldásait sorolja. A CERN kísérleti fizikusától azt is megtudhatjuk, hogy az időutazás csupán idő kérdése, csak találni kell egy fekete lyukat, amely féregjáratként átvezet egyik idősávból a másikba. Mindezt tesztelhetjük, mindössze annyi kell hozzá, hogy összeomlasszunk egy csillagot, vagy találjunk két kozmikus húrt, amely az univerzum teljes hosszában fut, és még sosem láttuk, és az így keletkezett energiából építsünk egy időgépet. Óhatatlanul tudományos-fantasztikus filmekre és könyvekre asszociál az ember, pedig a kameráknak bukfencező robotok hamarosan hétköznapiak lesznek.
Kevin Kelly a futurizmus egyik legendája, aki Steven Spielberg Különvélemény című sci-fijében is segédkezett kitalálni, vajon hogy fog kinézni a világ 2050-ben. A film arról szól, hogy a jövőben előre tudják, ki követ el bűntényt, ám hiba csúszik a rendszerbe, a főhőst alakító Tom Cruise-t hamisan vádolják gyilkossággal.
– Amikor elolvastam Philip K. Dick novelláját, nem láttam benne a filmet, de Spielberg igen. Neki lett igaza. Tudni akarta, hogyan fognak élni az emberek 2050-ben, mit fognak reggelizni, milyen zenét hallgatnak majd. Az ötleteink közül például belekerült a filmbe az, amikor a számítógépet úgy használják, hogy a kezükkel hadonásznak a levegőben. Ha ma, 2017-ben kéne kitalálnom, ezt a virtuális valóságot fejleszteném tovább: amikor egy utcán sétáló ember magában suttog, és a kezével hadonászik, az azt jelenti, hogy számítógépen dolgozik.
Kelly megrögzött optimista, aki szerint kivételes korban élünk, újabb ipari forradalom kellős közepén, és míg az első az úgynevezett mesterséges erő feltalálásáról és annak hasznosításáról szólt, a mostani a mesterséges intelligencián (MI) és a gépi tanuláson alapul. Az elkövetkező harminc év legfontosabb MI-termékét még nem találták fel, a folyamat gyerekcipőben jár, a kapuk pedig nyitva állnak, hiszen a Wired magazin alapítója szerint még soha nem lehetett ekkora piacot ilyen olcsón elérni.
A mesterséges intelligencia korában mi lesz, ha a robotok elveszik a munkánkat? A fizikai munkakörök már most veszélyben vannak, a Prezi társalapító-vezérigazgatója szerint azonban ennek inkább örülni kell. Árvai Péter a nagymamáját hozta fel példaként, aki számára az első mosógép maga volt a megváltás: időt nyert vele, és más munkával több pénzt tudott megkeresni. Nem hiányolta soha többé a kézi mosást, és mi sem fogjuk visszasírni a robotizáció előtti időket. Felmérések szerint jelenleg az emberek 13 százaléka szereti igazán azt a munkát, amelyet végez. A jövő munkáival kapcsolatban Árvai szerint inkább arra kellene fókuszálnunk, hogy mit kezdjünk a felszabaduló idővel, hogyan fejlesszük magunkat és kapcsolatainkat.
A sokatmondó nevű Cabin Porn (kunyhópornó) csodálatos helyeken levő kuckókat, kunyhókat, házikókat mutat be a világ minden táján, az internet segítségével pedig elterjeszti, hirdeti őket. Rengetegen követik, valóságos trend kivonulni az erdőbe. Ahogyan a hetvenes évek Amerikájában a hippik visszatértek a természetbe, farmerek lettek, és énekeltek a tábortűz körül, most is hasonló játszódik le, és így történhet meg, hogy egy 93 éves, Jack nevű bácsi, aki a két kezével felépített egy kunyhót a vadon közepén, példaképpé válhasson.
A vadon feltölt, meggyógyít és életre kelt: meg kell óvnunk, ahogyan az idén negyvenéves Sea Shepherd természetvédő társaság teszi azt. Hajói halálfejes zászló alatt vívják háborújukat a tengerek élővilágának védelmében. Hajóikkal és a világ minden tájáról, köztük Magyarországról is érkező önkénteseik segítségével a bálnák mellett a tengerek valamennyi lakóját védelmezik. Hajszát indítanak a bálnavadászhajók után, filmre veszik az illegális halászást, feljelentik az elkövetőket, elijesztik a legénységet a fedélzetről, majd elsüllyesztik hajójukat.
Együtt dolgoznak kormányokkal és az Interpollal is, az elmúlt tíz évben több mint hatezer bálnát mentettek meg. Peter Hammarstedt kapitány, a Sea Shepherd operációs vezetője már gyermekként sem értette, hogy az emberek miért tesznek különbséget a házikedvencek és a vadon élő állatok között, 14 évesen pedig, amikor végignézte egy bálna meggyilkolását, eldöntötte, hogy a vízi lények megmentésének szenteli életét. Tizennyolc éves korában csatlakozott a Sea Shepherdhöz, így az egész eddigi felnőttéletét a hajón töltötte.
Első bevetésén egy éjszaka alatt nyolc kilométernyi halászhálót húzott ki a Galápagos-szigetek védett területén. Minden tengerből kiszedett horog láttán azt érezte, hogy ha a világot nem mentette is meg, de azoknak a delfineknek, teknősöknek vagy cápáknak a világát igen, amelyek nem akadtak beléjük. A kapitány ma, 14 évvel később is őszintén hisz abban, hogy a Föld jövője azokon a szenvedélyes embereken múlik, akik nem néznek félre, hanem cselekednek, és azokon, akik támogatják őket.
– Furcsa módon különváltunk a természettől. Azt gondoljuk, hogy minden fajnál okosabbak vagyunk, a természet törvényei pedig nem vonatkoznak ránk, hiszen kikerülhetjük őket a technológiánkkal. A gazdaságunk rendszere a korlátlan növekedésen alapszik: ahhoz, hogy pénzt keress, megállás nélkül növekedned kell, miközben olyan bolygón élünk, amelynek limitált erőforrásai és teherbírása van. Egy ponton elérünk a falig, és összeomlik minden.
Peter szerint az emberi faj az egyetlen azok közül, akikkel megosztja ezt a bolygót, amely sokkal nagyszerűbbnek hiszi magát a többinél. Egy földigiliszta is jóval fontosabb a bolygó számára, mint mi, emberek, hiszen minden állat az ökoszisztémában túlélne nélkülünk, de nélkülük mi nem maradhatnánk fenn.
– Az intelligenciát nem csak ahhoz a képességhez kell mérni, hogy a Marsra utazunk, vagy telefonos alkalmazásokat tudunk írni, az intelligencia alapja a természettel harmóniában való élés is. Ebben az értelemben pedig mi vagyunk a legostobább faj. Szerénységre és alázatra van szükségünk. Részei vagyunk az állatok királyságának, majmok vagyunk, csak kicsit kicsúsztak a kezünkből a dolgok.
Sir Roger Scruton filozófus hasonlóképpen szkeptikus az emberi természettel kapcsolatban: – Az embernek ugyanúgy nincs állandó természete, ahogy egy elefántnak sincs. Képességünk van arra, hogy megváltoztassunk dolgokat, a környezetünket, ezáltal pedig mi magunk is fejlődünk. Talán a változtatás maga az egyetlen állandó, az, hogy kontrolláljuk a környezetünket, nem mi adaptálódunk hozzá, hanem fordítva.
A konzervatív filozófus szerint a technológiai fejlődés akkor kezdődött, amikor Krisztus előtt ötezer évvel elkezdtük leírni és megszervezni a társadalmat a saját kényelmünk szerint, mindez pedig valóban felgyorsult, és nyomás alatt van. – Talán eljön az a nap, amikor azt gondoljuk, hogy valami már nem emberi. Sok írónk megjósolta ezt: George Orwell 1984-e vagy Huxley Szép új világa megmutatta, hogy minden vágyunk meghaladni az emberi mértéket, ám amint közelebbről is megnézzük ezt a vágyparadicsomot, rájövünk, hogy maga a pokol. De akarjuk a nehéz utat, a vívódást, erről szól az emberi természet. Meg arról is, hogy talán megfordíthatjuk a folyamatot, mielőtt még túl késő nem lesz.