Lugas: Mi jellemző a magyar munkaerő vándorlására?
Sámson Dorottya: Az új generáció sokkal nyitottabb arra, hogy elhagyja az országot, és tapasztalatot szerezzen. Már a középiskolai években meglátja, milyen nagy a világ, és szeretne minél többet megismerni belőle. Az egyetemisták az ösztöndíjakkal kapnak lehetőséget, hogy legalább fél-egy tanév erejéig kipróbálják magukat külföldön. Ezalatt kitágul az ismeretségi körük, élvezni kezdik, hogy más nyelven is tudnak kommunikálni és érvényesülni. És mivel kisebbek lettek a családok, így kisebb a visszahúzó erő is, már az idősebbek is könnyebben mozdulnak, és nem olyan erős a hazához való kötődésük sem. Az új generáció általában oda megy, ahol már volt korábban is, tehát ismerős számára a közeg, vannak barátai, kapcsolatai. A külföldi munkavállalás során az a legnehezebb, hogy új életet kell kezdeni, új nyelven kell boldogulni, meg kell tudni mutatni, ki mennyit ér. A kutatásaink azt mutatják, hogy leggyakrabban áthelyezés vagy magasabb szintű munka miatt mennek el az emberek, és ilyenkor már eleve biztonságos közegbe érkeznek.
Lugas: A többség nem pincérként, kőművesként és pizzafutárként dolgozik?
Sámson Dorottya: A legjellemzőbb, hogy meglévő munka miatt mennek. A kékgalléros, tehát a fizikai munkás réteg az, amelyik kimondottan a jobb lehetőségek reményében indul útnak. Csábítja, hogy másfél-kétszer annyit fog keresni, de nem biztos, hogy ebből jobban is fog élni, mivel a költségei is magasabbak lesznek.
Lugas: Mivel ők döntően nem beszélnek idegen nyelvet, kell, hogy legyen, aki viszi, bátorítja, segíti őket.
Sámson Dorottya: Általában valóban szervezetten mennek ki, munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cégekkel.
Lugas: A nyugati fiatalság tehát beleszületett a mozgó életformába, a kelet-közép-európai pedig most tanulja, tapasztalja meg azt. Leírható közöttük a különbség?
Sámson Dorottya: Az 1500 eurós alapbér pontosan osztja ketté Európát, 14 országban ennyi az átlagkereset, 14-ben, köztük a kelet-közép-európai államokban is, ez alatt van. Ezért is nagyon nehéz mozdítani a németeket, franciákat vagy hollandokat, idecsábítani őket, pedig itt is óriási az igény a nyelveket beszélő, jól képzett munkaerőre. A nálunk letelepedett szolgáltató központokban, amelyek különféle üzlettámogató tevékenységet végeznek, 42 ezer ember tevékenykedik, de a piacnak még lenne igénye. Ezek a cégek eredetileg éppen az alacsonyabb bérek miatt települtek ide, de már kezdünk kifogyni az alkalmas munkaerőből, a munkavállalók a hasonló cégek között cirkulálnak. A munkáltatók nehezen tudnak új helyi munkaerőt bevonni, szükségük van külföldire, és az óriási versenyben a bérek is emelkednek. A befektetők tehát új hely után néznek, például Lengyelországba költöznek, ahol az elmúlt időszakban egyre több szolgáltató központ vetette meg a lábát.
Lugas: Mi lesz, ha elfogynak az olcsó országok?
Kiszelly Zoltán: A textilipar erre jó példa. Amikor a nyolcvanas években Portugália csatlakozott az unióhoz, a textilipar odavándorolt, aztán tovább Spanyolországba, onnan Törökországba, és amikor a törököknél bekövetkezett, ami a szolgáltató szektorban most nálunk, akkor átment Indiába, és végül kikötött Bangladesben. Havi harminc euróért minden ruhát ott varrnak. Ha a varrónők sztrájkolnak, ezt a bért fölemelik ötven euróra, és ha majd túl drágának találják, kikötnek Afrikában, mert az még olcsóbb. Amikor körbeérnek, lehet, hogy visszaérnek Európába.
Lugas: Befolyással van az Európai Unió ezekre a folyamatokra?
Kiszelly Zoltán: Az elit szintjén már a középkorban is volt vándorlás, a XVI–XVII. században a szakmunkások indultak útnak, 1900-ban pedig gőzhajóval özönlöttek a tömegek Amerikába. Ugyanakkor az országokon belül is folyamatos a vándorlás a szegényebb vidékekről a gazdagabbak felé. Ezek nem új dolgok. De amit most tapasztalunk, az szakaszhatár. Negyven év elzártság után zúdult ránk a millenniumkor indult globalizáció. Ennek a spontán szakasza ér most véget, mert a folyamatok nagyon felgyorsultak. Ami nem jó. A haszon egyre kevesebb kézben összpontosul, és az áltag a vesztes. Még nem tudjuk, hogy mi a vége, de látjuk, hogy veszélyes a migrációnak ez a menete, szétfeszíti a nyugati társadalmakat. Verseny van a feltörekvő és a centrumországok között, és Európa, Észak-Amerika veszít. Mi itt, a félperiférián vesztünk is, nyerünk is, Ázsia pedig egyértelműen nyer. Egyre többen keresik a spontán globalizáció alternatíváját, mi is itt, Magyarországon. Korán indultunk 2010-ben, és sok megoldásunkat most átveszi a Nyugat. A bevándorlás, az olcsó munkaerő érkezése az őslakosságtól veszi el a lehetőséget, és konkurenciát jelent. Az USA-polgároknak nyolc százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, a bevándorlók második generációjának már húsz százaléka. A most érkezőknek már 35 százaléka. És létezik a szolgáltatóipar proletariátusa, kávét főznek, takarítanak, függő alkalmazásban vannak, napi nyolc-tíz órát dogoznak, jólétük mértéke az ezért kapott fizetéstől függ. A vendégmunkások konkurenciája miatt az átlag nyugatinak vagy amerikainak csökken a jövedelme, miközben az újak felhajtják a lakbéreket. A tőkés is sarcolja őket, átviszi a termelést Lengyelországba, ha a dolgozók nem mondanak le a 13. havi jövedelmükről. Az új munkásokat pedig már kölcsönzik. Németországban minden negyedik, a szakszervezetek szerint minden harmadik ember atipikus foglalkoztatott, vagyis kilenc-tíz eurós óradíjat kap a korábbi harminc-ötven helyett.
Sámson Dorottya: Miközben Németországban törvény van arra, hogy a kölcsönzött munkaerőnek is ugyanannyit kell keresnie.
Kiszelly Zoltán: Az új osztrák vezetés is azt akarja, hogy szűnjön meg a kötelező kamarai tagság, ne kelljen magas fizetést adni a munkásoknak. Macron az erős szakszervezetek ellenében épp most vezeti be, hogy ne kelljen „örök életre” felvenni a munkásokat, lehessen csak projektekre is, mondjuk három évre. Nyugat-Európában jövedelemcsökkenés és bizonytalanság van, amelyhez ott nem szoktak hozzá, nálunk meg a munkaerőhiány miatt lassú a bérnövekedés. Majd félúton találkozunk.
Sámson Dorottya: Nem látom annyira lassúnak. Az elmúlt két évben a szolgáltató központokban a bérek 250-300 ezres bruttóról felmentek akár 450 ezerre. És itt nincs szükség szakismeretre, csak egy-két nyelv magas fokú tudására. De ugyanez érvényes a kékgallérosokra, akik lassan 13. havi bért is kapnak, és a fizetésük műszakpótlékkal és kiegészítésekkel eléri a 350-400 ezer forintos álomhatárt.
Lugas: Ez úgy hangzik, mintha éppen hogy nyertesei lennénk a nemzetközi munkaerő-vándorlásnak.
Janik Szabolcs: Mi 2004 után léptünk csak be ebbe a folyamatba, Németország és Ausztria pedig jóval később, 2011-ben nyitotta meg a piacát a kelet-közép-európai munkaerő előtt. Tehát kezdők vagyunk egy profi, jól bejáratott rendszerben. Olykor követni is nehéz a felgyorsult folyamatokat. Kedvező fejlemény a magyarországi reálbér-emelkedés, amelyet az állami szférában végrehajtott béremelések is hajtanak. Ez lehet az egyik irány.
Lugas: Arra, hogy itthon tartsa a magyarokat, vagy hogy idehozza a külföldieket?
Janik Szabolcs: Szerintem külföldi munkavállaló még jó ideig nem fogja Magyarországot preferálni, inkább egyedi esetek vannak, elsősorban a multikon belüli nemzetközi mozgások. Pozitív fejlemény lenne, ha a migráción, kivándorláson gondolkodó, jól képzett, nyelveket beszélő fiatalok nem a magasabb bér miatt döntenének a távozás mellett. A magasabb bérekkel nyilván el lehet bizonytalanítani őket a távozásról szóló döntésben. A magasabb itthoni bér azoknál is szempont lehet, akik fontolgatják a hazatérést.
Sámson Dorottya: A kékgallérosok mobilitása országon belül is nagyon alacsony. Nem mennek Budapestnél nyugatabbra, mert ha el tudják is adni a házukat, abból másikat nem igazán tudnak venni a nyugati országrészben.
Lugas: Ez miért baj?
Kiszelly Zoltán: Nem árt, ha a munkaerő mozog. Nem is az a baj, ha az emberek elmennek. Én is éltem kilenc évet Németországban gyerekként, felnőttként, rengeteg járok ki, szeretek ott lenni, de hazajöttem. Az a baj, ha nem jönnek haza. És ez a kritikám az unióval, a békés birodalommal szemben. A bolognai képzéssel egységesítették a felsőoktatást, aminek az lett a következménye, hogy a szegényebb régiók saját költségükön kiképeznek szakembereket, akik aztán elmennek. Hangsúlyozom, nem az elmenetel a baj, hanem hogy nem tudjuk őket hazahozni. És ez nem csupán pénzkérdés. Nyolc éve készítettem egy kis házi felmérést Angliában, megkérdeztem, melyek voltak a távozás mellett szóló érvek. A pénz csak az ötödik lett. A gyerekeknek nyújtott profi nyelvtudást vagy a szakmai előrejutás lehetőségét nem lehet pénzzel megfizetni. Magyarországon a kisvárosban a lapok le vannak osztva. Angliában is, de Anglia-külsőn nincsenek. Tehát ott hamarabb jut a fiatal lehetőséghez. Az a baj, hogy lent is és fent is elszívják a szegény országokból a munkaerőt. Ezért fontos, hogy az egyetemi képzésben megjelenjen az önrész, hogy ne ingyen képezzük ki a fiatalokat, akiket azután mindenfajta kompenzáció nélkül elszipkáz a Nyugat.
Lugas: Nem lenne népszerű politikai ígéret a tandíj bevezetése.
Kiszelly Zoltán: Én önköltségről beszéltem, amelyet a nyugatiak könnyedén kifizetnek, ha szakemberre van szükségük. Nyugat- Európának óriási szüksége van a munkaerőre. A németek pontosan tudják, hogy évente 500 ezer ember megy nyugdíjba, és nincs a munkaerőpiacra ennyi új belépő. Tizenöt év múlva már itt lesznek a robotok, de addig is szükség van az élőmunkára. Például a szociális ápolóra, akinek 1200-1400 eurónál nem tudnak többet fizetni, ezért erre a munkára a németek nem mennek el. És nem megy el a dél-európai fiatal munkanélküli sem, aki mamahotelben lakik, papabankból veszi fel a pénzt, és segélyből megvan a havi 800 eurója. Ha elmegy 1500-2200 euróért Németországba dolgozni, kifizeti a lakbérét, a költségeit, ugyanúgy 800 eurója marad. Neki nem éri meg elmennie dolgozni egy másik országba, ahol ugyanezt a munkát a fiatalok nem vállalják el, mert a német vagy az osztrák segély túl magas. És közben belső munkanélküliség van. A németeknél és osztrákoknál a második legnagyobb segélyezett réteg a török. Több százezer ember, aki jól érzi magát anélkül, hogy elmenne dolgozni.
Lugas: Ez már a második-harmadik generáció?
Kiszelly Zoltán: Az első generációs törökök nagy része már hazament. Megszedte magát, nyitott egy éttermet vagy autószerelő műhelyt Anatóliában, és köszöni, jól van. Tehát alacsony bérért nem jönnek a fiatalok, és már Kelet-Európából sem jönnek annyian, mert zárul a bérolló. A németeknek tehát nagy a munkaerőigényük, szerencse, hogy ezt ebben a békés birodalomban most békésen akarják megoldani. Négy lengyel beül a Suzukiba, és kimegy dolgozni. Csakhogy egyre kevesebben mennek. A német tévében egy cseh szakmunkás kiszámolta, hogy az otthoni béremelkedéssel már csak négyszáz euró a kereseti különbsége. Betanított, minőségi szakmunkásról van szó. A németek aggódnak, hogy ez már nem annyi pénz, amennyiért megéri az ingázás. De Magyarországon is komoly változások várhatók, mert a határ mellett egyre több az ingázó, és most megindult a harc az ő gyerekeikért. Azt mondják, egyelőre még halkan, az angolok, a németek az osztrákok: ha meg akarod kapni a 150-190 eurós családi pótlékot, akkor hozd ide a gyerekedet. Ma még választhat a vendégmunkás, hogy a magyar vagy a német családi pótlékot akarja, vagyis 23 euró áll szemben 190 euróval. Nyilván ez utóbbit választja. Ha kiviszi a gyerekét, akkor a pénz is ott marad, meg a gyerek is, mert ott ereszt majd mélyebb gyökereket.
Lugas: A többség tudatosan vagy spontán módon dönt arról, hogy marad vagy visszatér?
Sámson Dorottya: Mi elsősorban szellemi munkaerő közvetítésével, toborzásával foglalkozunk A tapasztalatunk szerint ez a réteg egy-három évre tervez, de abban a pillanatban, hogy úgy érzi, jól, jobban van, mint előtte itthon, megváltoztatja a döntését, és marad. Csak családi okok tudják ezt befolyásolni. Az informatikusoknak ma már itthon is akkora bért kínálnak, mint Nyugat-Európában vagy az USA-ban, de ha jól érzik magukat ott, akkor inkább maradnak.
Lugas: Szerepe lehet ebben annak, hogy kopik a hazafiúi érzelem, halványodik a haza fogalma? Ábránd csak, hogy ma ez visszahúzó, marasztaló erő?
Kiszelly Zoltán: A Túró Rudi miatt senki sem jön haza Angliából. Az embernek egy élete van, ezért azt tartja a legfontosabbnak, hogy milyen a perspektívája. Van vagy nincs? A globalizációnak ebben a spontán szakaszában kinyílt a kapu, tehát elmegy az, aki mobilis, és úgy gondolja, hogy máshol is kipróbálja magát. A hazafiság ott kezdődik, hogy milyen lehetőségeket kínál neki Magyarország. Ha nem tud perspektívát kínálni, akkor a hazafiság nem elsődleges.
Lugas: Az sem igaz, hogy az emberek azért mennek el, mert rosszul érzik magukat itthon, a „diktatúrában”?
Kiszelly Zoltán: Ez butaság, nem az Orbán-kormány miatt mentek el. A patrióta gazdaságpolitikára éppen azért van szükség, hogy korlátozza a globalizáció spontán szakaszát. Nem éri meg, hogy a Magyarországon, magyar pénzen kiképzett orvos vagy vízvezeték-szerelő elmegy Nyugatra, hazaküldi a pénzt, amelyet a nyugati bankok aztán kivisznek az országból. Azért kellett bevezetni a bankadót, hogy az a pénz, amelyet a devizahitelek törlesztésére hazautalnak, ne menjen vissza. Mi elkezdtük, a lengyelek átvették, és őszintén tudunk erről beszélni mindazokkal az országokkal, ahol ilyen konfliktus van. Ha nem akarjuk elveszíteni a fiataljainkat meg azt a pénzt is, amelyet hazaküldenek, akkor meg kell kérni az árát annak, hogy munkaerőt küldünk. De azt is látni kell, hogy a magyar vendégmunkások előrenéznek, és nekik Magyarország hátrafelé van. Az új életük meg előttük. Ezek többsége a gyerekével foglalkozik, a szakmai előmenetelével meg hogy az egyetlen életét a lehető legkényelmesebben élje le. Új jelenség, hogy az angolszász világban elkezdtek idegenkedni a vendégmunkásoktól, és ebbe beleszámít a francia is, akiből Londonban 300 ezer él. Lehet, hogy bankárok vagy szállodaigazgatók, de akkor is külföldiek. Azt gondolják, ha korlátozzák a keleti vagy ázsiai vendégmunkások számát, akkor magasan maradnak a fizetések, a vendégmunkás ugyanis a fizetést leveri, a lakbért pedig drágítja. Ez Nyugat-Európa minden nagyvárosában így van. Ezért most a politikusok, Trump is, meg már Ausztriában Kurz is, azon vannak, hogy ezt a folyamatot korlátozzák. Ez kihat az Ausztriában dolgozó magyar vendégmunkásokra is. Két éve Burgenlandban már az Osztrák Szabadságpárt elkezdte, és most Ausztria-szerte átvették a retorikát. Nyugat-Európában is azt gondolják, hogy ha csökkentik a vendégmunkások számát, akkor csökken a konkurencia, és magasabb lesz a bér.
Lugas: Ettől még a helyiek nem fognak alacsonyabb presztízsű munkát végezni.
Kiszelly Zoltán: Ez a kérdés. Hogy az angol elmegy-e a szállodába takarítani. Angliában mostanában kezdik csökkenteni a munkanélküli-ellátás időtartamát, és nemrég vezették be a közmunkát. Megpróbálják rászorítani a belső munkaerő-tartalékot, hogy fogadjon el olyan munkát, amilyet korábban nem volt hajlandó.
Sámson Dorottya: Évek óta tartó folyamat. Komoly feszültségek vannak, hiszen bizonyos munkákra lehetetlen belső forrásból munkavállalót találni. Például Ausztriában az idős, beteg emberek otthoni ápolása szinte csak kívülről jött munkavállalókkal oldható meg.
Kiszelly Zoltán: Dédszüleink, nagyszüleink fizetésében még benne volt, hogy személyzetet tudjanak fogadni, bejárónőt, dadát. A pesztrák számára külön cselédszoba volt a polgári lakásokban. A Monarchiában ráadásul a magyarrá válás útja volt ez a foglalkoztatás, mert a kisebb településekről a városokba költöző szlovákok részben vagy egészben átvették a többségi társadalom szokásait, nyelvét. Ma nem a belső kelet-közép-európai munkaerő-vándorlás a jellemző, hanem az, hogy hasonló munkákért Közép-Európából az álláskeresők Angliába és Németországba mennek. Ha nekünk is több ezer eurónk lesz erre, talán majd hozzánk is jönnek keletebbről. Pillanatnyilag leginkább nyelvi nehézségek miatt nem tömeges még nálunk az ukránok munkavállalása, az alacsony bérek őket is a külföldi munkahelyek irányába terelik, de szívesebben mennek Lengyelországba, ahol könnyebben tudnak kommunikálni.
Lugas: A mosogatást vagy gyerekdajkálást általában nem végső életcélként választják a kivándorlók, csak néhány évre.
Sámson Dorottya: Ez így van, de ez azt is jelenti, hogy aki kivándorolt, arra számít, hamarosan jobb munkát talál, amellyel előrébb juthat.
Lugas: Fel lehet mérni, hogy a nyugat-európai munkaerő hogyan, milyen célokkal és megfontolásból és milyen irányba vándorol?
Janik Szabolcs: A statisztikákból jól látható a törésvonal: az Európai Unió újabb tagállamainak lakosai közül többen élnek nyugatabbi és északabbi országokban, mint fordítva. A jobb élet, magasabb bér utáni vágy készteti erre a kelet-közép-európai országok lakóit. Másrészt van a kérdésnek kulturális része is, tehát jelentősége van annak, hogy mennyire mobilis egy nemzet. Angliában például több mint 800 ezer lengyel állampolgár él és dolgozik. A munkaerőpiac megnyitása, 2004 óta olyan közösség épült fel, amely még európai viszonylatban is meglehetősen szokatlan. 2015-ben a Magyarországon születettek körülbelül hat százaléka élt más országokban, ez egyébként a régió talán legalacsonyabb száma. Romániának az elmúlt évtizedekben lett egy hárommilliós diaszpórája, és így felkerült a világ húsz legnagyobb kivándorló országának listájára.
Kiszelly Zoltán: Portugáliából is sokan vándoroltak el, és Németországban is volt egy csaknem kétmillió embert érintő vándorlás keletről nyugatra. A volt NDK területeiről a fiatalok a magasabb bérek reményében ugyanúgy elköltöztek az ország egyik feléből a másikba, mint ahogyan tőlünk mennek Londonba. Európa-szerte gondot okoz, hogy a fiatalabb, mobilisabb rétegek elhagyják a szülőföldjüket, és vagy saját nagyvárosaikba vándorolnak, vagy más országokba, így vidéken csökken a lélekszám, és nő az átlagéletkor. De a teljes európai elit is rosszul áll: mérnökök, orvosok, művészek vándorolnak Amerikába. Aki Németországban öt-tízezer eurót keres, az Amerikában, ha ügyes, és tud karriert építeni, ennek a többszörösét.
Sámson Dorottya: A jelenség összefügg azzal, hogy merre vannak a kutatás-fejlesztési központok, hol juthat a munkát vállaló följebb a ranglétrán. Ez ugyanis a legfontosabb vonzóerő. Képességeik jobb kibontakoztatásának lehetősége hatalmas vonzerővel bír.
Kiszelly Zoltán: A közelmúltban nagyon jellemző példát hallottam: egy osztrák egyetemen dolgozott az egészségügyi okosgépek legnagyobb európai szaktekintélye. Ezek a szerkezetek arra valók, hogy az orvosi leleteket tárolják, feldolgozzák, majd javaslatot is tegyenek a terápiára. A Google fölfigyelt a munkájára, és nehezen visszautasítható ajánlatot adott neki: az ötven legjobb munkatársával települjön ki, és keressen még további háromszáz dolgozót leendő intézetébe.
Lugas: A bérek nivellálódása azért javítana a helyzeten…
Kiszelly Zoltán: A képzett és okos munkaerő számára nem a pénz az első, sokkal fontosabb a karrier, az értelmesebb munka.
Sámson Dorottya: A munkaerő-közvetítő számára is ez az egyik érdekes tapasztalat. Nem a fizetés a legfontosabb kérdés, mert egy jól képzett szakember tudja, mennyit kérhet, és ha fontos a munkája, akkor a cégek ezt az összeget ki is fizetik.
Lugas: Befolyásolja az elvándorlási hullámot a kelet-közép-európai légkör, a társadalmi depresszió?
Janik Szabolcs: Természetes vágy, hogy jobban akarunk élni, és a történelem során mindig is voltak kisebb-nagyobb munkaerő-vándorlások. Az Európai Unióhoz való csatlakozással megkaptuk a jogot és lehetőséget a szabad munkavállaláshoz, az lenne különös, ha ezzel senki nem akarna élni. Veszélyt az jelent, ha a vándorlás oka elsősorban a képzettek elcsábítása, az agyelszívás, és ha a kivándorlás egyirányú, ha senki nem tér vissza, mert akkor a folyamat befolyásolja a tőkefelhalmozási képességet is.
Lugas: Meg lehet jósolni, hogy a külföldi munkavállalók hány százaléka marad kint, hányan térnek vissza?
Janik Szabolcs: Elsősorban azt lehet tudni, hogy hány külföldön eltöltött év után valószínű a kint maradás. A kutatások szerint az ötéves külföldi lét a vízválasztó: ha valaki öt évig nem tér vissza, akkor kis esélye van a hazatérésnek, és a munkavállalót valószínűleg elvesztette a kibocsátó ország. Ez nem csak a magyarokra érvényes, sokféle európai kivándorlót vizsgáltak meg. Hosszú távon együtt kell élni a problémával, ugyanakkor szükség van olyan nemzeti megoldásokra is, amelyek csökkentik az elvándorlást.
Lugas: Hogyan lehet munkaerőt toborozni, mi az, amivel meg lehet szólítani az embereket?
Sámson Dorottya: Ma már a toborzás elsősorban személyes megkereséssel történik, hirdetéssel nemigen lehet elérni a munkavállalókat, hiszen passzív a piac. És nagyon nehéz, szinte lehetetlen nyugatról keletre települő szellemi dolgozót találni. De még ennél is reménytelenebb lenne fizikai dolgozót, szakmunkást vagy betanított munkást keresni Magyarországra.
Kiszelly Zoltán: Ezt a feladatot a Magyarországon letelepedett német autógyárak úgy oldották meg, hogy a német szakmunkások betanították a magyart, majd hazamentek. Vagyis a Magyarországon működő vállalatok a helyi munkaerőt alkalmazzák. Ehhez hasonló megoldás az is, ha egy nagy cég magyar egyetemmel köt megállapodást, patronálja valamelyik tanszéket, alkalmasint támogatja a képzést, tanulmányi szerződést köt a diákokkal.
Lugas: Az ilyen támogatás nem jelenti a leendő munkavállalók „röghöz kötését” is?
Sámson Dorottya: Ma már a tanulmányi szerződés nem jelent komoly akadályt a munkaerőpiacon, mert a jó szakembereket az új cégek egyszerűen kivásárolják, kifizetik azt a büntetést, amelyet a másik cégnél való elhelyezkedés von maga után. Minden korábbi mértékhez képest megnőtt a munkaerőpiaci mobilitás. Egy kutatás szerint ráadásul átlagban igen jelentősen, kilenc hónappal csökkent az azonos cégnél eltöltött munkaidő hosszúsága, vagyis ma a munkavállalók előszeretettel váltanak, keresnek jobb lehetőséget.
Kiszelly Zoltán: Mindenesetre a közép- és felsőfokú oktatási intézményekkel kötött szerződések mindenképp hasznosak, hiszen fehérítik a gazdaságot, tiszta viszonyokat teremtenek, jól működő rendszert hoznak létre, ami erősíti a gazdaságot, az országot és a régiót. Tehát ha egy multicég szerződést köt egy egyetemmel, akkor az a pénz nem a professzornál köt ki, aki a legjobb diákjait közvetíti ki, juttatja nyugati állásokhoz, hanem az egyetemnél, és növeli a felsőoktatási intézmény presztízsét is. A diákok tudni fogják, hogy a patronáló autó- vagy gumiabroncsgyár igényt tart majd a munkájukra.
Sámson Dorottya: És a diák tisztában lesz azzal is, hogy naprakész tudást kap, különben a dolog nem működne…
Kiszelly Zoltán: Igen. Ráadásul a helyben képzett és egy multinacionális cég helyi munkahelyén alkalmazást nyerő fiatal Magyarországon kap perspektívát. A német befektetők az ilyen tiszta viszonyok kialakításában érdekeltek, mert egy-egy nálunk letelepített gyárat nem öt évre terveznek, szükségük lesz a munkaerőre.
Lugas: A külföldi oktatási intézmények által elcsábított gyerekek nagyobb valószínűséggel térnek vissza, mint a felnőtt munkavállalók?
Janik Szabolcs: Nem, mert ők már ott vernek gyökeret, a kinti elit lesz a szocializációs közegük. Sokkal kisebb a hazatérés esélye, mint azoknál, akik középkorúan vagy fiatal felnőttként mennek ki.
Lugas: Ebben az esetben nem erkölcstelen a legfiatalabbak, a gimnazisták kiválogatása és elcsábítása?
Janik Szabolcs: Ez küzdelem, harc, amelyben sokféle eszköz megengedett. Az erkölcsi mérlegelésnek e téren kevés haszna lehet, fontosabb, hogy ügyes szakpolitikák támogató segítségével próbáljon meg az ország minél több fiatal tehetséget itthon tartani.
Kiszelly Zoltán: Nincs erkölcsi alapunk elítélni azt, aki elmegy. Mindenkinek egy élete van, és ha itthon nem kapja meg ugyanazt, nem tudunk ugyanolyan perspektívát teremteni, mint amilyen kint várja, nincs jogunk pálcát törni felette. Sokan egyébként sem vesztik el a magyarságukat, csak más országban élnek. Sokan időskorukban visszatérnek.
Sámson Dorottya: A munkaerő-vándorlás jövője meglehetősen kérdéses, hiszen hatalmas átalakuláson megy át a gazdaság, rendkívüli mértékben felgyorsult a robotizáció. Az alacsony végzettségű külföldi munkavállalóknál nem lehet tudni például, hogy akkor is jól fogják-e érezni magukat új országukban, ha megtapasztalják: kevésbé van szükség rájuk. Lehet, hogy akkor majd visszatérnek a szülőföldjükre, vagy olyan helyre kényszerülnek elvándorolni, ahol a fejlődés alacsonyabb szintje miatt még az ő tudásuk és munkaerejük is hasznosítható.