Pincérként dolgozik egy bárban, ahogy barátnője, Melinda is. Beültünk ide egy italra, és meglepetésünkre magyar fiú szolgált ki minket. Társalogni kezdtünk. Kiderült, hogy ötödik szezonját kezdi mint felszolgáló. Csak télen megy haza két-három hónapra, különben La Vallettán él. Kétezer eurót keres borravalóval. Nyírségi faluból származik, esélye sem lenne ennyi pénzért állást találni otthon.
Bár tényleg nem szokványos a történet, alapjában véve mégis az. Máltán ugyanis rengeteg magyar dolgozik a vendéglátásban. Felszolgálóként, szakácsként, mosogatóként, esetleg csaposként. Valóban ritka, hogy valaki a nyaralásából haza sem tér, de a végeredmény mindenütt ugyanaz. Ha az ember La Vallettán, Gozón vagy Mdinában találomra bemegy éttermekbe, bárokba, hotelekbe, előbb vagy utóbb magyarokba botlik.
A sziget idegenforgalma felfutóban van, és láthatóan nem győzi ellátni a munkát csak a szigetlakókkal. De mi is történik? Az általános tendencia az, hogy az európai turista bajban van. A sok merénylet hallatán ma már nagyon nehéz olyan helyet találni, ahol teljes biztonságban pihenhetne. Drámaian visszaszorult az Észak-Afrikába (Egyiptomba, Tunéziába, Marokkóba) utazók száma, ami nem meglepő.
A párizsi szállodák kihasználtsága meg sem közelíti az egy évvel ezelőtti szintet. Brüsszelben is panaszkodnak. Kérdés, mi lesz Törökországgal. Az oroszok általános bojkottot hirdettek a lelőtt orosz gép miatt a török tengerparti szállodák ellen. Büntetésre számíthat az az orosz turisztikai iroda, amelyik utasokat visz Antalyába, Alanyába vagy Kemerbe. Nem jött jól a törököknek az utóbbi hetek isztambuli merénylete sem. Mi marad? – teszi fel a kérdést a turista. Bizony nem sok minden. Máskor már januárban az emberek egyharmada többé-kevésbé eldöntötte, hová utazik azon a nyáron. Most mindenki kivár.
Nem sok hely van már, ahová a legnagyobb nyugalommal elutazhatunk. Magyarországon ezért is értékelődhet fel még jobban a hazai turizmus, a Balaton – esetleg a horvát tengerpart vagy Málta. Ez utóbbi ugyanis különleges státusszal bír. Semleges állam. Az Európai Unió legkisebb országa, igyekszik kimaradni minden konfliktusból. Az újságok címoldalára akkor kerül, ha békéltető tárgyalásokat folytatnak itt. Így volt ez például 1989-ben, amikor George Bush amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő a hidegháború lezárásaképpen megállapodott Európa átalakulásáról. Izgalmas napok voltak december elején, és az izgalmat csak fokozta, hogy a két államfő nem tudott a korábban eltervezett helyen találkozni. Az eredeti tervek szerint a két delegáció felváltva tanácskozott volna a kis halászfalu, Marsaxlokk közelében a tengeren állomásozó hadihajókon, az amerikai Belknap és a szovjet Szlava cirkálókon. Egy hatalmas vihar azonban áthúzta a számításokat, és végül egy öbölben ringó utasszállító hajón, Gorbacsov szálláshelyén folytattak megbeszélést.
Málta mostanában nagyon ügyesen kimaradt a migránsáradatból is. Amíg néhány éve még ezerszám érkeztek menekültek főleg Afrikából, addig ma már talán csak tucatnyian. Ők is véletlenül. Az ideérkezőket ugyanis táborokban helyezik el, és évente csak páran kaphatnak menekültstátuszt, amelyet minden évben felülvizsgálnak.
Ezért is választják a migránsok inkább a közeli, olaszországi Lampedusát. Érdekes a szigetlakók nyelve. A máltai önálló nyelv, a sémi nyelvcsaládba tartozik, ezért legközelebbi rokona az arab. Ami egyébként nem meglepő, hiszen a muszlimok hosszú ideig birtokolták a szigetet. (Az eredetet érdekes módon a helyiek mintha kicsit „szégyellenék”, hiszen magukat nem az arabok, hanem a föníciaiak leszármazottaként tartják számon.) A máltai nyelvtan az arabra hasonlít, de szókincsében sok az olasz, illetve angol kifejezés. Persze ez sem véletlen. A britek 1964-ig tartották hatalmuk alatt Máltát. Manapság is sok minden erre az időszakra emlékezteti az embert. Az autók jobbkormányosak, a gyerekek egyenruhában járnak iskolába, és a máltai zászlóban mind a mai napig ott van a György-kereszt. Furcsamód a helyiek nem néznek gyanakvással az egykori gyarmattartókra, és a britek egyik kedvenc nyaralóhelye a sziget.
De nem csak nekik. Máltára minden évszakban lehet jönni. Érkeznek is ide Amerikából, Ausztráliából és Európa más országaiból.
A sziget a nyelvtanulók Mekkája is. A fiatalokkal télen-nyáron lehet találkozni, hiszen jó az iskolarendszer, sok az anyanyelvi tanár, és mindenkivel lehet gyakorolni az angolt. Hétvégenként este pezseg az élet a bulizós negyedekben!
Bámulatos, hogy ez a kis sziget milyen remekül kihasználta adottságait! Noha tulajdonképpen itt minden csak kő. Fát szinte sehol sem látni. Még folyó vagy tó sincsen Máltán. Csak a kutakból lehet kevés vizet nyerni, hiszen a csapadék természetes módon megreked a kőzetekben. Így a víz hiánycikk, a tengervizet sótalanítják, ami nagyon drága eljárás.
A sziget igazi urai évszázadokon keresztül a lovagok voltak, akik először csak gyógyítással foglalkoztak, később azonban a keresztény hit védelmezői lettek a muszlim betörések ellen.
A La Valletta-i palotában élt a nagymester, akit – mint a pápát – egész életre választottak, és aki nagy tiszteletnek örvendett. Az épület a huszadik században a máltai parlament volt, manapság a miniszterelnök használja. A főváros is egy mesterről, Jean Parisot de la Valette-ről kapta a nevét, aki 1565-ben sikerrel védte meg a szigetet az oszmán törököktől.
Máltai lovagok egyébként ma is vannak. Egyre inkább visszatérnek eredeti célkitűzéseikhez, és rengeteg humanitárius cselekedetet hajtanak végre. Például kórházakat tartanak fenn, missziókat vezetnek. Nemhiába találjuk keresztjükben a négy legfontosabb erényt: a mértékletességet, az állhatatosságot, az igazságosságot és a bölcsességet.
Málta tehát nyugodt hely. A néhány százezernyi helyi lakos büszke identitására. Ragaszkodnak római katolikus vallásukhoz, sokan járnak templomba, és a sziget legnagyobb eseményei a vallási körmenetek, a festák. A karneválokon az emberek otthonukat is feldíszítik, és mindenki az utcán van különböző maszkban. A felvonuláson mindenkinek ugyanaz a rangja. De ez sem meglepő.
Kis túlzással élve Máltán a miniszterelnök sem kap sokkal nagyobb nyilvánosságot, mint bármelyik szigetlakó. Ottjártamkor mutatták például a gépkocsiját, egy legalább nyolc-tíz éves személyautót, amely hanyagul a parlament mellett parkolt. A helyiek szerint bármikor találkozhatunk az elöljáróval a szigeten. 2013 óta tölti be ezt a pozíciót, és még a neve is különleges. Muscatnak, azaz „muskotálynak” hívják, úgy, mint a szőlőt vagy az abból készült borfajtát.
A szerző az MTVA vezető szerkesztője