Amikor 1969. október 29-én elküldték az első internetes üzenetet, a cél decentralizált kommunikációs rendszer kialakítása volt. A hidegháború közepén félő volt, hogy ha egy atomtámadás megsemmisíti a központot, az egyes alegységek irányítás nélkül maradnak. Ezért olyan rendszerre volt szükség, amelyben minden egység minden másikkal kapcsolatba tud lépni. Ma már a fél világ (3,7 milliárd ember) használja az internetet. Az eredeti decentralizációs elképzeléssel szemben azonban újfajta, veszélyes centralizáció alakult ki.
Az internetes böngészés 91 százalékát a Google uralja, az okostelefonok internetes forgalma 45 százalékban az Apple-en keresztül zajlik, a társasági szolgáltatásokból a Facebook 66 százalékkal részesedik, az Amazon pedig 37 százalékot szakít ki az online kiskereskedelemből. (Az adatok a The Economist június 30-i számának összeállításából származnak, amelyre cikkemet alapozom.) Az internet tehát nem tette a világot decentralizált hellyé, ellenkezőleg, a globális hálózatokat néhány óriás uralja.
Sir Tim Berners-Lee, a rendszer feltalálója még abban reménykedett, hogy az internet által jobb lesz a világ. Ezzel szemben tömegek válnak internetfüggővé, a rendszer mindenkiről minden adatot begyűjt, működtetői manipulálják a közvéleményt, trollok keltenek zavart és terjesztenek álhíreket, és a hekkerek előtt szinte korlátlan lehetőségek nyílnak adatok ellopására, rendszerek feltörésére azok koncentrált tárolása miatt.
Az utóbbi években botrányos ügyekre derült fény; hogyan próbálják befolyásolni a nagy technocégek a választásokat, a közösségi média pedig egyirányúan cenzúrázza a politikai tartalmakat. Ha előrevetítjük az internetet, de különösen a társasági médiát jellemző folyamatokat, elborzasztó jövő képe tárul elénk. Az élmények és személyes információk egyre fokozódó „megosztása”, a „nyitottság” és „átláthatóság” túlhajtása oda vezet, hogy eltűnik a magánélet, nem lesznek titkaink, és még annál a világnál is szörnyűbb jön majd, mint amelyet Orwell a kommunizmus következményének jósolt meg.
A központi kontroll megerősödése abban is megnyilvánul, hogy amíg a felhasználók komputerekkel és laptopokkal csatlakoztak rá az internetre, a lehetőségek széles tárházából válogathattak. Az elérés manapság azonban már nagyrészt okostelefonokon és tableteken keresztül történik, és azok operációs rendszereinek gyártói az applikációkon keresztül az általuk előnyben részesített szolgáltatások felé irányítják a felhasználókat.
A böngészőautomaták a felhasználóról kialakított profil alapján érdeklődésének megfelelően rangsorolják a kínált anyagokat, használójuk jószerivel nem is találkozik másféle véleménnyel. Az internethasználat ezáltal ma már alig nyújt többet, mint a televíziózás; a felhasználók falak közé vannak zárva, úgynevezett „filterbuborékokban” vannak – írja a The Economist. Hasonló következményekkel jár a felhőtechnológia is.
A ’90-es évek közepén az internet még az volt, amit feltalálói kigondoltak: a nyílt technikai szabályok és a rugalmas irányítás lehetővé tették a decentralizált működést. Weblapok millióit hozták létre, startupok tízezrei alakultak, a résztvevők online publikáltak, blogokat írtak, egymással kommunikáltak, kreativitás és innováció jellemezte a rendszert. A webnek nem volt saját memóriája. Mára mindez teljesen megváltozott, a külső kapcsolatok – okostelefonok milliárdjai, más készülékek és a felhőszámítás futballpályányi gyártelepei – már nagyobbak, mint az eredeti hálózat. A súlypont a kapcsolatokról (web 1.0) az információra (web 2.0) helyeződött át.
A rendszer lényegében úgy írható le, mint összekapcsolt információs tárhelyek óriási tömege, amelyekre rácsatlakozik a megszámlálhatatlanul sok eszköz, és ezek szolgáltatásokat nyújtanak, egyben adatokat gyűjtenek.
A felhasználók adatainak gyűjtése és róluk profilok készítése igen jövedelmezővé tette az online reklámozást, hiszen az információt így hatékonyan tudják célba juttatni. (A Google az idei év első három hónapjában 31 milliárd dollárt keresett reklámokon.) Ez tovább erősítette a centralizációt; a Facebooké és a Google-é az amerikai online reklámpiac közel hatvan százaléka.
Az információnyújtás, a társas kapcsolatok, majd a reklámozás után a tevékenység fókusza most a mesterséges intelligencia szolgáltatása lesz. A felhalmozott információk és személyes adatok képessé teszik a technocégeket, hogy széles körű kognitív szolgáltatásokat nyújtsanak: beszéd- és arcfelismerés, fordítás, drónok és önvezető autók szoftverjeinek készítése, virtuális valóságok előállítása, videojátékok stb. Mivel a mesterséges intelligencia jellegű szoftverek annál jobbak, minél nagyobb adatbázis felhasználásával készülnek, centralizáció és mesterséges intelligencia egymást erősítő tényezők.
Szakmai vita folyik arról, vajon szabad-e a technológiai cégeket a hagyományos vállalatokhoz hasonló módon szabályozni – azaz monopolellenes törvényekkel. Az online óriások nem termelővállalatokhoz, hanem közművekhez, közszolgáltatókhoz hasonlók, ezért minél nagyobb a méretük, annál jobb szolgáltatást nyújtanak. Sőt az internetet közjószágnak is tekinthetjük, mint amilyen például az ingyenes közoktatás vagy az utcai világítás. Esetükben az a társadalmilag optimális megoldás, ha mindenki számára ingyenes a hozzáférés; valójában ez történik.
Ráadásul az információ nem szokásos áru. A hagyományos közgazdaságtan alapgondolata az, hogy az áruk, erőforrások szűkös javak, ezért kell gazdálkodni velük, és versengenek egymással. Az információra azonban ez a tétel nem áll, az nem szűkös „jószág”. Minél többet használom a cipőmet – arról nem is beszélve, ha más is használja –, annál inkább elértéktelenedik. De a közzétett információt egyszerre többen is használhatják anélkül, hogy elértéktelenedne. Minél többen rácsatlakoznak egy társasági hálózatra, az annál többet ér.
Az információ korunkban kimeríthetetlen, minél több van belőle, annál több generálódik: a platform több információ birtokában jobb szolgáltatásokat nyújt, ezzel több felhasználót vonz, és általuk több információhoz jut. Ugyanakkor az online óriások nem tesznek közzé minden információt. A fogyasztókról és használóikról gyűjtött profilok féltve őrzött kincseik. Míg az ipari forradalom idején a vas és acél, a múlt században az olaj volt a legértékesebb árucikk, korunkban az információ vált azzá. A hagyományos gazdaságban az elosztás folyamatában keletkezik a legtöbb haszon és előny; az internetes gazdaságban az „összerakás”, az aggregálás szakasza a meghatározó.
Ugyanakkor a technoóriások monopolhelyzete hátrányokkal jár, a korábban említetteken kívül például megnehezíti új piaci szereplők belépését, és nem ösztönöz az innovációra. Ez a gyakorlatban már érződik – a kockázatitőke-befektetők kezdik elkerülni az online titánokat. Mindebből az következik, hogy szabályozásukkor megfontoltan kell eljárni.
Ennek ellenére nem kívánatos, hogy tovább növekedjenek. A Facebook 2014-ben 23 milliárd dollárért felvásárolta a WhatsAppot, egy népszerű üzenetközvetítő szolgáltatót. Ma már nyilvánvaló, hogy célja egy konkurens cég rosszindulatú megszerzése volt, és ráadásul összeolvasztotta adatbázisát a sajátjával. Ezért szabott ki rá tavaly az Európai Bizottság 110 millió eurós büntetést. A hatóságok fontolgatják az óriások feldarabolását is. Másik lehetőség az lenne, hogy korlátozzák a cégeket, milyen szolgáltatásokat nyújthassanak.
Ismert ügy, hogy Brüsszel 2,4 milliárd euró büntetést rótt ki a Google-ra, amiért az keresőfelületein diszkriminálta az egyik konkurens vásárlószolgáltatást. A szabályozás újabb lehetősége, hogy az adatok birtokosait arra kötelezik, hogy egyes adatcsomagjaik hozzáférhetők legyenek a startupok számára.
Az informatika múltjában több olyan sikeres eset van, amikor a monopolellenes intézkedések pozitív eredményt hoztak. Az AT&T amerikai telefontársaságot 1956-ban arra kötelezték, hogy szabadalmait hozza nyilvánosságra – így fejlesztette tovább az Intel a tranzisztort. Az IBM-et 1969-ben arra kötelezték, hogy külön-külön hozza forgalomba a számítógépeket és a programokat – ebből lett a Microsoft, a szoftvergyártás világcége. A Google nem lett volna azzá, ami, ha a 2000-es években a Microsoftot nem kötelezik, hogy szüntesse be a rivális böngészők diszkriminálását, és tegye lehetővé, hogy a Windowst más operációs rendszerek is használhassák.
Az internet elfajulásának, centralizációjának elrettentő esete, ami Kínában történik. Húsz éve építik a „Nagy Tűzfalat”, és az – elődjével szemben, amelyik nem védte meg Kínát a nomádok támadásaitól – jól működik. Úgy tartja távol a nyugati demokratikus értékeket, hogy teljes mértékben kiszolgálja a kínai gazdaság modernizációs igényeit. A „tartalomellenőrök”, azaz cenzorok száma kétmillió körül van. Ugyanennyien terjesztik a közösségi médiában a kormányt szolgáló propagandát és dezinformációt.
Egy amerikai egyetemi szakértők által tavaly készített tanulmány szerint e népes had évente 450 millió posztot helyez el a közösségi médiában; nem a kommunista pártot kritizálókat támadják, hanem más témák felé terelik a vitát. Azért arról is jó lenne többet tudnunk, hogy a Facebook gondolatőrsége hogyan működik, hány emberből áll. Viszont érdekes módon – és a fent említettekkel összhangban – a kínai internetcégek nagyobb üzleti szabadsággal rendelkeznek, kevésbé szabályozottak, mint a nyugatiak.
Internetszakértők azt jövendölik, hogy a technológiai újítások a decentralizáció felé fogják elvinni a világhálót. Az új informatikai technológia a blokkláncon és a kriptovalutákon alapul. Ez utóbbiakról elsősorban spekulációs vonatkozásokban szoktunk hallani, de az új rendszerben decentralizációs jellegük domborodik ki: az, hogy magánszemélyek bankok és állami intézmények figyelmen kívül hagyásával saját valutát teremtenek, és azzal kereskednek.
A pénzkibocsátás állami monopólium, de valójában kereskedelmi bankok is bocsátanak ki számlapénzt. Most az internet lehetővé tette a magánpénz kibocsátását. (Micsoda fordulatokat produkál a történelem! Amikor Friedrich August von Hayek, a liberális közgazdaságtan apostola fél évszázada felvetette a magánhadsereg és a magánpénz ötletét, azt mindenki őrültségnek tartotta.) Ugyanakkor Bill Gates – és az ő véleménye e téren egyáltalán nem mellékes – nem lát semmi előrevivőt a kriptovalutákban és a blokklánc-technológiában; azokat csupán olyan technikáknak tekinti, melyekkel kivonják a tranzakciókat az állami szervek látóköréből. Warren Buffet, Amerika legnagyobb befektetője is ezen a véleményen van.
A blokklánc újítás nehéz dolog, megértése képzett közgazdászoknak is fejtörést okoz. Lényege az, hogy az egymással üzleti kapcsolatba lépő felek saját maguk szabják meg az együttműködési feltételeket; a bankok, pénzintézetek és egyéb közvetítők kikapcsolásával, elosztott adatbázisok felhasználásával végzik ügyleteiket. Egy blokk tartalmazza a tranzakciókat, a programok által végzett műveleteket, valamint azokat az adatokat, amelyek az előző blokkhoz kapcsolják. Ezáltal a magánpénz után mintegy mini magángazdaságot teremtenek (nem tulajdonosi értelemben, hanem a többi folyamattól elszigetelve), saját valutával és irányítási rendszerrel.
A mai rendszerekben a felhasználói eszköz (az applikációk révén), a szoftver és az adatok egy kézben vannak. Ezt törik most meg az információtechnológiai újítások: megnő a felhasználók hatalma; ők határozzák meg, hogy mely applikációkon keresztül érhető el az információ. Az elképzelések szerint ez a technológia általánossá fog válni az internet minden vonatkozásában.
Jön tehát a web 3.0, az újból decentralizált internet korszaka? Bár az idei fejlemények nem sok jóval kecsegtetnek e téren; a bitcoin eddig meredeken, exponenciálisan növekvő árfolyama az év elején összeomlott. Vörösmartyval joggal kérdezhetjük: Ment-e az internet által a világ elébb? Jobbá tette-e a világot ez az új média? De azt talán nem állíthatjuk, hogy világok rongya, internet a neved.
A cikk szerzője közgazdász és társadalomkutató