Kedvelt témája a romantikus vígjáték műfajának a kulturális különbségek kifigurázása, de szerencsére a Rögtönzött szerelem bátran kilép a zsáner kereteiből. A pakisztáni származású amerikai humorista, Kumail Nanjiani, aki a Szilícium-völgy című sorozatból lehet ismerős, saját életének meghatározó korszakát írta meg filmvászonra feleségével közösen.
Magára osztotta a főszerepet is: a történet karrierjének korai fázisába viszi vissza a nézőket, amikor éppen elkezdte bontogatni szárnyait a stand-up színpadon, és megismerkedett leendő hitvesével, Emilyvel (Zoe Kazan).
A kibontakozó kapcsolatot próbára tették viszont a férfi konzervatív muszlim családtagjai, akik még az elrendezett házasságban hisznek, persze pakisztáni nővel – és akik előtt Kumail nem merte vállalni szőke, amerikai barátnőjét. Aztán, amikor a lány titokzatos betegség miatt kómába esik, Kumail gyakorlatilag hetekre beköltözik a kórházba leendő apósával és anyósával, közben pedig átértékeli az életét.
Judd Apatow vígjátékmogul, a film producere nemrég kijelentette, hogy szerinte azért nem készülnek már jó felnőttvígjátékok Hollywoodban, mert tehetségből ugyan nem lenne hiány, a stúdiók viszont türelmetlenek. Kész forgatókönyveket akarnak, amelyekbe aztán nem fektetnek elég energiát ahhoz, hogy forgatásképes állapotba kerüljenek.
A Rögtönzött szerelem titka talán éppen abban rejlik, hogy forgatókönyvén öt éven át dolgoztak azok az emberek, akikhez a legközelebb állt az alaptörténet. A stand-up comedy jellemzően vicces történetekre és öniróniára épül, a Rögtönzött szerelem viszont óvatosan arra is rákérdez, hogy vajon megfér-e ez a műfaj egy fedél alatt a tragédiával.
Mivel lehet viccelni, és mivel nem? Ugyan minden klisét tartalmaz, a végeredmény mégsem lett nyálas, sokkal inkább őszinte, és még éppen annyira valóságos, hogy szórakoztató tudjon maradni. A történet pofonegyszerű, nincs benne nagy csavar: a lány beteg lesz, a fiúnak szembe kell szállnia családjával, kulturális különbségek, bizalom. Kumail magával is viaskodik a színpadon, filmje viszont nem dramatizál túl semmit, és önkritikusan tud viccelődni.
Michael Showalter rendező filmjének bátor húzása, hogy a játékidő zöme valójában nem is a szerelmespárral telik el, hanem Kumaillal és a lány szüleivel, a kicsit béna és sótlan matematikus Terryvel (a kifejezetten vicces Ray Romano) és a forró fejű Beth-szel (a remek Holly Hunter).
A film legnagyobb erénye az ez idő alatt végbemenő jellemfejlődés: a fiú nem azért fog beleszeretni a lányba, és jön rá arra, hogy hibázott, mert varázsütésre megvilágosodik, csak szakít a megszokásaival, és hajlandó változni.
Kicsit nyitottabb lesz, kicsit őszintébb a szüleivel, és kicsit jobban értékeli azt, amit elveszített. Kumail történetében az eltérő kultúrákból fakadó konfliktusok nem oldódnak meg egyetlen csettintésre, mint a hasonló alaphelyzetű filmekben, még ha szelíden kifigurázza is a szalonrasszizmust, és amíg a hollywoodi vígjátékok zömében két múlt nélküli, csodaszép ember szeret egymásba első látásra, a Rögtönzött szerelem hősei hibáznak, néha abszolút rosszul reagálnak, és tökéletesen hétköznapiak.
Az egész pontosan ezért működik: bukdácsolásuk életszerű és szívmelengető, így borzasztóan egyszerű velük azonosulni. Drukkolni, hogy azért végül minden jóra forduljon – mint Hollywoodban.
(Rögtönzött szerelem. Amerikai film, 2017, 120 perc. Rendező: Michael Showalter. Forgalmazza: Vertigo Média)