Még soha nem ütöttem meg diákot, de erős késztetést már sokszor éreztem – mondja Ági, aki harminc éve tanít magyart és történelmet általános iskolában, és úgy érzi, hogy a helyzete egyre rosszabb.
– Talán, ha olykor a szüleik rájuk csapnának, megtanulnák, mi az a tisztelet, a fegyelem, a másik becsülése, és nem azon kellene vitatkoznom egész órán, hogy mit tanítok, és hogyan. Esetleg még tanulnának is! A szülők elfelejtik vagy lusták megnevelni a gyereküket. Azt gondolják, az az iskola dolga. Beadják, és a végén ki kell jöjjön onnan a jól nevelt, okos, udvarias, kreatív és sikerre kiképzett gyerekük. Nekik ezzel nincs dolguk.
Bárkit megkérdezünk, előfordult-e, hogy megütötte a gyermekét, mindenki igennel felel. Mindenki! És hozzáteszi: utána nagyon restellte, úgy érezte, hogy megalázta magát és a gyereket is. A szülő rácsap a tipegő kezére, amikor az konnektorba készül nyúlni, vagy a fenekére, ha kiugrik az autók közé. Csak hogy egyszer és mindenkorra megtanulja! És lekever egy indulatos pofont a pimasz vagy hazudozó kamasznak. Azzal a szülővel is előfordul, aki a leghumánusabb nevelési módszerek híve.
Házi fenyítőjog
A közelmúltban gúnyos írások reagáltak két magyar vallási kiadó által megjelentetett szakkönyvekre, melyekben elfogadható nevelési módként szerepel a testi fenyítés. Az egyik most jelent meg, a másik már évekkel ezelőtt, csak most figyeltek rá fel. Fegyelmezz! Megéri! című munkájában James Dobson, a fundamentalista-keresztény elveket valló 81 esztendős amerikai pszichológus arról értekezik, hogy végső eszköze lehet a szülőnek a bottal vagy övvel elvégzett fenekelés. A könyvre a hvg.hu figyelt fel, a hírt azután mások is átvették, és ezerötszáz pszichológus és gyermekvédelmi szakember követelte, hogy szüntessék be a könyv terjesztését. A Libri meg is tette. A másik, ennek nyomán hírhedetté vált kötet Kay Kuzma amerikai szerző Az első 7 év című gyermeknevelési tanácsadója, mely 2014-ben, magyar megjelenésének évében jó kritikákat kapott. Szülőknek, pedagógusoknak szóló, olvasmányos, sok gyakorlati példát felsorakoztató kézikönyv, írták, mely segít a gyermeknevelés mindennapi, sokszor szülőt próbáló helyzeteinek megoldásában is.
Arról lenne szó, hogy a liberális sajtó ismét kipellengérezte a keresztény-konzervatív ideológiát? Ennyit a ti szeretetről és elfogadásról papoló tanításotokról, közben hideg fejjel veritek a gyereketeket! Némi zavart okozott a sajtókampányukban, hogy az általuk rendre a szelídség és befogadás apostolaként mintául állított Ferenc pápa is arról beszélt, hogy belefér a verés a gyereknevelésbe. A jó apa „nem szentimentális, és nem könnyelmű, időnként megüti a gyermekét, de soha nem arcon, hogy ne alázza meg”. A liberális gyermeknevelés hazai apostola, Vekerdy Tamás pszichológus pedig azt nyilatkozta, a fenékre csapást nem tartja tragikusnak, ha azt utána helyre teszi a szülő, és esetleg bocsánatot is kér, miközben felhívja a gyermek figyelmét arra, hogy helytelenül viselkedett. Vagyis az atyai pofont-fenékre ütést simogatásnak kell követnie, hogy a gyerek érezze, a szülő érte haragszik, nem ellene. Nincs itt képmutatás? Fenékre ütni szabad, de a pofon már megalázó? Üssünk akkor, vagy ne?
A téma fontosabb annál, mint hogy beragadjon a kiegyezésre esélytelen liberális-konzervatív vitába, hiszen olyan jelenségről van szó, mellyel mindenki szembesül. Mindenki mindkét oldalon. Akik a testi fenyítés ellen tiltakoznak, arra is hivatkoznak, hogy a gyermek verése 2005 óta Magyarországon bűncselekmény. Ez így nem pontos. A gyermekvédelmi törvény mindig tiltotta, a 2005-ben módosított preambulum annyiban erősített erre, hogy a gyermek bármilyen célú bántalmazásának tiltását kimondta. Tehát gyermeket bántalmazni még fegyelmezési szándékkal is tilos. A Btk. 208. paragrafusa így szól: Az a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy (szülő, gyám, tanár stb.), aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti, 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A szakértőként megkérdezett bírónő a munkásságának nagy részét gyermekbántalmazási ügyekkel töltötte. Azt mondja, a jogi helyzet egyértelmű, ám csak kevés eset kerül a bíróság elé, pedig még az úgynevezett jó családokban is megverik a gyereket. Ennek az oka, hogy hallgatólagosan elfogadott a házi fenyítőjog fogalma, mely a XIX. század végén készült, de egyes részeiben az 1960-as évekig érvényben maradt Csemegi-kódexben még mint büntethetőséget kizáró ok szerepelt. Ilyen a Btk.-ban már nincs, a jogi gyakorlatban azonban elterjedt, hogy a társadalomra nem veszélyes cselekmények közé sorolható, így bűnösséget kizáró ok.
– Egy jogesetben az apa mogyorófa vesszővel verte el a gyerekét. Mivel testi sérülést nem okozott, az akkori Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy ez belefért a házi fegyelmezés kategóriájába. A mogyorófa vesszős eset azóta a védőügyvédek kedvenc jogi hivatkozása, de én érvként soha nem fogadtam el – mondja a bírónő. – Házi fegyelmezési jogkör ugyanis nem létezik. Nyilván különbséget kell tenni a között, ha valaki egyszer megüti a gyermekét, vagy ha kilógatja a kilencedik emeletről, hogy móresre tanítsa. Ezeknek a cselekményeknek a jogi megítélése nem egyszerű.
A skandináv országokban a kilencvenes évektől van zéró tolerancia a házi gyermekverésre, és ott úgy tűnik, ki is fog halni. Ha nálunk ezért valaki felfüggesztett börtönt kapna, másodszor már erősen elgondolkodna, hogy kezet emeljen-e a gyermekére. A felvetésre, hogy a verés az esetek többségében a szülő módszertani hiányosságából, tehetetlenségéből fakad, a bírónő felhívta a figyelmet arra, Németországban a hátrányos helyzetű családok részére működik szülők iskolája. Ez az intézmény nálunk is kifejleszthető lenne, akár a kábítószeresek elterelésének mintája alapján. Vagyis ha valaki hajlandó arra, hogy a verésen kívül más nevelési módszereket is elsajátítson, szűnjön meg ellene az eljárás. A gyermekbántalmazás jelensége kezeletlen seb, vélekedett szakértőnk, aki úgy tapasztalta, hogy a fizikai bántalmazás megágyaz a lelki bántalmazásnak. A tiltása, kezelése, végső soron büntetése ezért is indokolt.
Rosszra törekvő hajlam
Nem csak a bírók vannak nehéz helyzetben, amikor gyermekbántalmazási ügyekben kell ítélkezniük. Kitanics Márk gyermekpszichológus, aki igazságügyi szakértő is, azt mondja, ebben a szakmában a kollégáik úgy fogalmaznak: elfogadható, ha a gyermek averzív kondicionálásként, büntetésből kap egy pofont, amennyiben érti annak ok-okozati összefüggését, illetve ha a büntetés mértékarányos. A későbbi, hideg fejjel történő büntetés viszont kifejezetten árt a gyermek erkölcsi és érzelmi fejlődésének. Mivel azonban a mértékarányosság megállapítása szubjektív, a szakértők erről a kérdésről különböző következtetésekre juthatnak.
Szerényi Gábor rajza
Természetesen lehet hideg fejjel is verni a gyermeket, teszi hozzá Kitanics, de aki erre képes, annak nincs hozzá érzelmi kötődése, esetleg gyűlöli is. A nem kívánt terhességből vagy a fogyatékkal születettek, valamint az elsőszülöttek bizonyíthatóan több bántalmazást szenvednek el, mint a többedik gyermekek. És látni kell, ha a szülő az atyaipofon-attitűdben nevelkedett, ő maga is nagyobb eséllyel válik bántalmazóvá.
– Gyermekközpontú társadalomban élünk, ezért a gyermekek bántalmazása is nagyobb figyelmet kap. Jelenleg úgy gondoljuk, hogy szükség van a gyermekek büntetésére, hiszen ennek mentén tanulják meg a társas együttélés szabályait – a jutalmazással együtt –, ugyanakkor a gyermekkel szembeni fizikális fellépést nem tekintjük követendő példának. Viszonylag kevés figyelmet kap, de egyre többször találkoznak a szakemberek a bántalmazó anya jelenségével. Gyakran derül ki, hogy az anya nemcsak a gyermeket, hanem az apát is bántalmazza, akár közvetlenül, akár a gyermeken keresztül. Mivel korábban ezek a jelenségek nem kerültek előtérbe, bizonyításuk nagy nehézségekbe ütközik – mondja Kitanics Márk.
Egy 2005-ben készült reprezentatív felmérés szerint a testi fenyítést alkalmazó szülők kétharmada érez bűntudatot, miután megütötte a gyermekét. A tudatos, lelkiismeret-furdalás nélküli testi fegyelmezésre oktató könyvek ezért is kelthettek felháborodást. Szemléletük azonban, ha nem is rokonszenves, de hosszú történelmi, kultúrtörténeti múltra nyúlik vissza. Szent Ágoston szerint a gyermek eredendően rosszra törekvő hajlamait kell jó irányba fordítani, amit fejletlen lelke képtelen magától felismerni. És a szeretet nemhogy kizárja, inkább megköveteli a gyakori testi fenyítést is. De itt a sokat idézett bibliai passzus a Példabeszédek könyvéből: Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti (13,24), azután: Ne sajnáld megfenyíteni a gyermeket, nem hal bele, ha megvered bottal (23,13). A humanista Erasmus a verést már nem helyesli, ám megengedhetőnek tartja: „ha sem az intés, sem a kérés, sem a verseny felkeltése, sem a szégyenérzés, sem a dicséret nem használnak, magának a vesszővel eszközölt büntetésnek (ha végre mégis erre kerülne sor) nem szabad mértéktelennek és megszégyenítőnek lennie.”
A puritán protestáns szülői attitűdből is hiányzik az engedékenység és oldottság. Luther maga is a családon és iskolán belüli szigorú nevelés híve volt, amelyben nincs helye az érzelgős szeretetnek. Azt hirdette, hogy a gyermek akaratát folyamatosan meg kell törni; a gyereknek el kell szenvednie a büntetést akkor is, ha az néhanapján jogtalan.
Nevelés nélkül a gyerek önző vadállatként él, semmire sem jó, csak evésre, ezért a szülőnek és tanítónak jutalommal, és ha szükséges, fizikai büntetéssel kell a helyes útra térést szolgálnia.
Felfeslő bimbók
A pedagógiatörténet a múlt század elejére teszi a gyermek családon belüli szerepének átértékelődését. A zsugorodó, nuklearizálódó családokban kevesebb gyermek született, és központi szereplővé vált. A mai nevelési felfogás az Egyesült Nemzetek által 1989-ben deklarált gyermeki jogokban fejeződik ki. A cél a gyermek gondozása, megértése, és mindannak biztosítása, amire neki – és nem a szüleinek– szüksége van.
Pukánszky Béla pedagógiatörténész-professzor arra hívja fel figyelmünket, hogy miközben sokat beszélünk a gyermekek testi fenyítésének helytelenségéről, kevés szó esik a „fekete pedagógiáról”, vagyis a lelki terrorról. Egy gyereket ugyanis verés nélkül is ki lehet készíteni.
– A testi fenyítés végighúzódik a pedagógia történetén, és létezik ma is, akár bevallják, akár tiltják – magyarázza.
– Van olyan irányzat, mely szerint a csecsemőnek sem árt az „ütéske”. Az ember azonban saját önbecsülésének is tartozik azzal, hogy nem veri a gyerekét, és a pszichológusok is megegyeznek abban, hogy a testi fenyítés nem vezet célra. Normális ember, még ha indulatból eljár is a keze, utána nem érzi jól magát. Ám még a magukat emberközpontúnak valló nevelési irányzatokban is megjelenhet a testi fenyítés helyett a lelki terror: az ijesztgetés, az élelem- vagy szeretetmegvonás, a lelki zsarolás, ami a pofonnál is jobban tud fájni. Mivel ez a módszer is él ma, többet kellene róla beszélni.
Nemcsak a jóra nevelendő, hanem az értékes gyermekkel kapcsolatos nézetek is végigvonulnak a történelmen, és ezekre a nézetekre a reformpedagógia rá is erősített. A családban születő kevesebb gyermek nagyobb értéket is jelentett, terjedni kezdett, hogy tisztelni kell, hiszen csodálatos jelenség, felfeslő bimbó, Isten teremtménye, akit csak követni kell a fejlődésben. Ezek nyilvánvaló túlzások, így azt kellene tudni, ha sem az érzelmi zsarolás, sem a testi fenyítés nem követendő nevelési mód, milyen eszköze marad a szülőnek, hogy gyermekét jó úton tartsa, vagy oda térítse. Pukánszky Béla azt mondja, létezik a felszínes befolyásolás, vagyis a gyermek csak addig viselkedik az elvárás szerint, amíg látják. Ennél hatékonyabb, amikor empatikus kapcsolat alakul ki közte és a felnőtt között. Tudatalatti azonosulás azzal, akit szeret, tisztel, és ezért elfogadja az iránymutatását.
Könnyű mondani, de nehéz követni ezeket a tanácsokat.
A rászólás és a nem rászólás módszere között rosszul állunk. Pukánszky Béla, aki jövendő pedagógusokat oktat, úgy látja, hogy a fiatalok rossz mintákat hoznak a diákkorukból, és tanárként azokat folytatják, a szülők pedig semmiféle segítséget nem kapnak ahhoz, hogy jobban csinálják, mint az ő szüleik. El kellene juttatni őket oda, hogy ne az „engem is megpofozott az apám, és ember lett belőlem” szemlélet legyen az irányadó. Ehhez szükség lenne tanácsadó műsorokra, a jövő szülőket nevelő iskolai foglalkozásokra. Pukánszky pedagógiai-filozófiai meggyőződése, hogy nincs értelme a verésnek, akkor sem, ha a cél világbajnokok vagy világhírű zongoristák nevelése.
Megéri-e, kérdezi, ha közben boldogtalan, lelki beteg emberek nevelkednek.
(E cikk megírásához sokfelé fordultam segítségért, szülőkhöz, a Nagycsaládosok Országos Egyesületéhez, pszichológusokhoz. A legtöbben hárítottak, vagy nem is válaszoltak. Ebből is látszik, hogy a családon belüli testi fenyítés kínos téma, és senki nem akar mellébeszélni. Inkább meg sem szólal.)
