Ráépítés: állandó építészeti probléma. Soha nem lehet tökéletes receptet, általánosan érvényes választ találni rá. Hiszen amennyi ház, annyi egyedi történet – nem beszélve a ház környezetének, a városi szövetnek, a helytörténetnek és az állandóan változó közhangulatnak a hatásairól. Gondoljunk csak a budavári Honvéd Főparancsnokság háború utáni torzójának máig megoldatlan kiegészítésére. Vagy a VII. kerületi Belső-Erzsébetvárosra, amely újjászületett az elmúlt 15 évben, csak hát milyen áron? Másfél évszázados, arányos kis lakóépületeket bontottak el, vagy kaptak kortárs kiegészítéseket – inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Nincs ez másképp a II. kerületi Bimbó úton álló egykori Bánffy-palotával sem, ahol most készül el a többemeletnyi ráépítés az egyemeletes neoreneszánsz palotára. Az egykori palotabelsőt ki tudná jobban bemutatni, mint Ady Endre, aki 1903-ban nem kevés elfogultsággal báró Bánffy Dezsővel készített riportot a Nagyváradi Naplóba: „Kiküldött tudósítóink ma reggel 9 órakor csengettek be a meredek budai úton levő csendes palotába, amely elég közel van a miniszterelnöki palotához s elég távol a közélettől, hogy onnan madártávlatból nézhesse a bölcs az eseményeket.
[…] A csendes palota erdélyi stílű folyosóján a szolga jelenti, hogy a kegyelmes úr reggelizik, de nagyváradiakat szívesen fogad. Dolgozószobájába megyünk. […] A bútorok ízlésesek, magyarosak, a falon Tisza Kálmán arcképe függ, oldalt II. Rákóczi Ferenc daliás arcképe, távol a király néz le a látogatóra, aztán az ősök és Bánffy családjával. Füzetek az asztalon: a napipolitika forrásai. […] A magyarság illatos levegője terjeng a szobában, tele van dokumentumokkal, oklevelekkel, a magyarság igazaival.”
Bánffy Dezső, a „kedves úriember, az erőskezű politikus”, a Magyar Királyság 11. miniszterelnöke 1899-ben építtette a palotát. A neoreneszánsz homlokzat kifinomult érzékre vall, az épület egyemeletes, alápincézett, a szuterénben lóistálló kapott helyet. Halála után az új tulajdonos gróf Majláth József lett, aki részben át is építtette a díszes palotát.
Ezután jött az éles váltás: a finom bútorok helyére kemény emberek jöttek, ugyanis a II. kerületi rendőrkapitányság költözött be az épületbe, az egykori lóistállóban pedig a rabokat tették hűvösre. A kommunizmus idején sokan rettegett helynek írták le, egy facebookos kommentelő így emlékezik vissza: „1957 telén ide a rendőrségre hoztuk be mint gyerekek a kertekben talált lőszereket, kézigránátokat, még egy fel nem robbant kis aknát is. A rendőrök nem mertek a közelünkbe jönni. Mondták messziről, hogy tegyük le. Azt sem kérdezték ijedtükben, hogy kik vagyunk, és honnan szedtük.”
Ezután ismét tulajdonosváltások sora következett, mígnem az épület életveszélyes állapotba került. Felújítása elhúzódott, most kezd a végéhez érni. Az egyemeletes palota hirtelen hatszintes, erkélyes épületkomplexummá nőtt, utcai bejáratos üzlethelyiséggel, exkluzív irodákkal.
Nem egyszerű dolog egy helyi védettség alatt álló épület ilyen szintű bővítése. Az építésznek kevés választási lehetősége van: vagy megpróbál illeszkedni az eredeti épület és a környezet stílusához, vagy szembemegy mindennel, és megpróbál kortárs, modern eszközökkel teljesen eltérőt, újat alkotni. Nos, itt mégis sikerült mindkettőbe belekóstolni. Az eredeti épület homlokzatát nagyon szépen, korhűen rendbe hozták.
Igaz, a homlokzat falfestése élénkebb lett a látványtervekhez képest. A fölső, többszintes kiegészítések az eredeti tömegtől finoman elhúzva, üvegburkolat mögé rejtve jelennek meg, ezáltal érvényesülni tud a díszes palotahomlokzat. Nem teljesen világos azért, hogy az üveg álhomlokzat miatt hogyan nyitnak ablakot, de a klímarendszerek korában ez sokaknak már nem igénye, sajnos. A tervező nem bonyolította túl a projektet. Az átépítés után két, nagyjából azonos méretű külön épülettömböt látunk: az alsó, régi épülettömeget, amelyet meghagytak eredeti pompájában; fölötte pedig egy teljesen új, modern kiegészítést.
Ez véletlenül sem követi az alsó kubus szigorú osztását, már-már külön életet él. Nincsenek világrengető ötletek a kiegészítésben, eléggé fapadosnak hat az új összkép, amit viszont ellensúlyoz – túlharsog – az üvegfelületen elhelyezett rengeteg, cirkalmas Bánffy Palota felirat. Nevezhetjük ezt akár múlt és jelen találkozásának, a régi és az új együttélésének, vidám, játékos eszközökkel. De az ilyen „találkozásokkor” legtöbbször – és a Bánffy-palota esetében is – azt látjuk: a mai építészet nem ér fel a klasszikus arányokon alapuló hagyományos architektúrához.