Ha nyomtatásban olvassa a jelenlegi cikket, jó eséllyel körülbelül a leírtak felére fog emlékezni. Ha mindezt online teszi, talán az egyötödére – állítják a neves amerikai újságíró-iskola, a Poynter Institute kutatói. Maryanne Wolf, a Kaliforniai Egyetem (UCLA) neurológusa most azt is kimutatta, miért. Öt-hatezer éves az ember olvasási képessége, amely Wolf szerint egy speciális neuronhálózat kialakulásának köszönhető.
Ettől kezdve az ember képessé vált összefüggések felismerésére, a legegyszerűbb információk feldolgozása pedig elvezetett a mélyolvasás képességéig, amely mind a mentális, mind az érzelmi intelligencia fejlődésében a mai napig szerepet játszik. Most viszont nagy a veszély, hogy a netes, illetve a nyomtatott tartalmak digitális fogyasztása miatt elvész a mélyolvasási képesség.
A helyzet meglehetősen visszás, mivel az internet nem analfabéták közössége, tekintve, hogy a folyamatos tartalomfogyasztásról szól. Ugyanakkor – bizonyították a norvég Stavanger Egyetem kutatói –, mivel a digitális formátum nem ad a nyomtatott újságokhoz és könyvekhez hasonló, minden érzékszervre ható élményt, a Kindle- és az iPad-használók nem tudják olyan jól visszaidézni az olvasottakat, mint a papíralapú tartalmat fogyasztók. Egy igazi könyvnek ugyanis szaga és tapintása van a látott betűk mellett, és ezt az agy hozzákapcsolja a történethez, hogy a teljes ingerkoktél segítse az olvasottak felelevenítését.
Wolf maga is hasonló eredményre jutott a UCLA-n folytatott kutatása során, hozzátéve, hogy a mélyolvasás elvesztése nemcsak műveltségünket, de empatikus és kritikai készségünket is negatívan befolyásolja. Ez Wolf kolléganője, a UCLA pszichológusa, Patricia Greenfield szerint azért veszélyes, mert kritikai gondolkozás híján a tanulási képesség is elvész. Az internet ugyanis tele van hibás, sőt egyenesen hazug tartalmakkal (ez a fake news korában még hatványozottabban jelenik meg), és ha ezek közül nem tudjuk kiválogatni a helyes információkat, akkor valóban a teljes elbutulás látszik szomorú jövőképként.
Ennek előjeleit egy egyszerű repülőút során is megtapasztalhatjuk. Ma a tablet a szülők legfontosabb eszköze, amellyel kisgyereküket meg tudják nyugtatni. Az általános iskolások rövid történeteket olvasnak okostelefonjaikon, az idősebb fiúk pedig már nem is olvasnak, inkább videójátékokat játszanak. A szülők és az egyedülállók iPaden és Kindle-en nézik át gyorsan e-mailjeiket, illetve hírfolyamaikat.
Az olvasás módja eszerint alakul át: a digitális tartalmak rövidebb idő alatt több információt tartalmaznak, mint amennyivel a nyomtatott tartalmak feldolgozásakor találkozunk. Ráadásul a digitális tartalomra kevésbé kell figyelni, mint a nagyobb koncentrációt igénylő mélyolvasásra, így válik egyre inkább bevett szokássá az angolul skimmingnek nevezett átfutó olvasás.
Ezt sokan keverik a gyorsolvasással, azonban nem is állhatnának távolabb az igazságtól. Egy átlag egyetemet végzett ember kétszáz-négyszáz szót olvas el percenként. Gyorsolvasással ez 800-1500 szóra növelhető. Többféle technika létezik, de alapvetően arról van szó, hogy nagyobb látószöget alkalmazunk, és nagyobb számú szócsoportot fogadunk be egyetlen pillantással. Ehhez rendelkezni kell egyrészt megfelelő élettani jellemzőkkel (nem mindenkinek mozog egyformán a szeme, illetve a fókuszálási képesség sem egyezik), másrészt hasznos bizonyos előképzettséggel rendelkezni az adott szöveggel kapcsolatban, így a gyorsolvasás is könnyebben megy.
A hatszoros gyorsolvasási bajnokról, Anne Jonesról például kiderült, hogy azért tudott 47 perc alatt kiolvasni egy Harry Potter-regényt, majd visszamondani annak tartalmát, mert a korábbi könyvek ismeretét a legjobb módon kapcsolta össze a legújabb regény átlapozásával.
A skimming nem erről szól. Itt általában F vagy Z betűt mintázó szemmozgással futjuk át az adott szöveget, amelyben a kiemelt részeket és a címsorokat mindig elolvassuk, a főszövegben pedig kulcsszavakra vadászunk. Ám ezzel az olvasási móddal nem lehet a levezetés vagy a cselekmény teljes komplexitását felfogni, mindössze benyomást szerezni, ami visszavezet a tanulási képesség csökkenéséhez.
Régóta ismert, hogy a memória a fizikai izmokhoz hasonlóan edzésre szorul. A memoriterek elhagyásával többek között a fókuszálóképesség is csökkent (tíz év alatt tizenkettőről öt percre), így ma már szinte csak a skimming áll rendelkezésre, hogy legalább valamilyen írott tartalmat befogadjunk. Nicholas Carr, az internet negatív hatásaival gyakran foglalkozó amerikai író például számos barátjáról számol be, akik már nem képesek elolvasni a Háború és békét, de még egy három-négy bekezdésnél hosszabb újságcikk vagy blogbejegyzés befogadása is gondot okoz nekik.
Még rosszabb a helyzet a digitális tankönyvek esetében. Hazai egyetemi digitális jegyzetet készítő szakértők panaszkodnak arról, hogy külön kiemelést kell alkalmazniuk, ha azt szeretnék, hogy a diákok szeme megakadjon egy információn, és azt lehetőleg meg is jegyezzék. Egy mérnöki jegyzetet készítő egyetemi tanár szerint ma már készülni kell arra, hogy a hallgatók nem a nyomtatott könyveknél megszokott módon rágják végig magukat a tananyagon, hanem csak gyorsan végigfutnak az egyes címszavakon, és máris úgy gondolják, hogy megtanulták a féléves anyagot.
Egy mechanikaprofesszor arról mesélt, hogy az újfajta olvasási és tanulási metódus ma oda vezetett, hogy a diákok nem látják, mi a különbség a tudás alsóbb és magasabb szintje között. Az alsóbb szint ugyanis elegendő a feleletválasztós tesztek kitöltéséhez, hiszen elég felismerni egy állításról, hogy az helyes vagy helytelen. Az igazi tudás azonban az (lenne), amikor az üres papíron maguktól képesek rájönni egy probléma nyitjára.
A megoldás szakértők szerint a slow (lassú) mozgalomban keresendő. Először volt slow foodunk, majd jött a slow travel. Mindkettő a jó minőséget helyezi előtérbe, miközben mind az ételben, mind az utazásban időt hagy az embernek, hogy befogadja az élményeket. Ezekhez a kezdeményezésekhez csatlakozott néhány éve a slow reading kampány, amelyben egyetemi tanárok és kutatók egy csoportja arra biztatja diákjaikat és kollégáikat, hogy az olvasás ismét személyes, fizikai élménnyé változzon, és ne zavarja meg sem mobiltelefon-csörgés, sem internetes üzenetküldés.
Ha ez sikerült, akkor valóra válhat Maryanne Wolf ajánlása is, aki szerint nem kell kidobni a kukába a skimminget, csak nem szabad, hogy átvegye a hatalmat minden olvasmányunk felett. Mert ha sikerül kialakítani egyfajta kettős olvasási készséget, akkor a kritikai érzék sem vész el, a netről való információk gyors befogadása pedig továbbra is segíti majd XXI. századi mindennapjainkat.