Mint fiatalkorú elkövetőt nyolc és fél év börtönre ítélte a német bíróság azt az afgán férfit, aki tavaly karácsonykor szerelemféltésből, pontosabban szerelemelutasítás miatt szíven szúrt egy 15 éves német lányt. Írhatjuk nyugodtan azt, hogy kislányt, hiszen egy 15 éves még az, akármit tapasztalt is meg addig az életből. Az elkövetőről már nem írhatjuk le ugyanilyen meggyőződéssel, hogy kisfiú, mivel az életkora bizonytalan. A büntetési tétele fiatalkorúé lett, de a szakértők sincsenek meggyőződve arról, hogy az életkoráról igazat mondott. Ezzel nincs egyedül a migránsok között.
Aki papírok és kísérő nélkül érkezik az uniós határhoz, az gyermekhez méltó védelmet kap – mindenhol, még a szigorúnak tekintett magyar hatóságoktól is. Nálunk például az állami neveltekkel azonos bánásmódot, teljes ellátást, zsebpénzt, iskolába járási lehetőséget. Már, ha akar élni mindezzel. A többség azonban hozzánk nem egzisztenciaépítési tervekkel érkezik, hanem átutazó, akit valahol Nyugat-Európában várnak a rokonok, ismerősök. Az életkora pontos meghatározása viszont nem egyszerű, túlságosan drága és hosszadalmas vizsgálatot igényel, amelyet egyetlen országban sem végeznek el. Jóhiszeműen elfogadják tehát, amit bemond.
Ez az írás azonban nem a magát tizenötnek mondó, a hatóságok és a szakértők szerint inkább húszéves és csak valószínűleg afgán Abdul D.-ről szól, hanem az áldozatról, a 15 esztendősen meggyilkolt Miáról. És még nem is csak róla, hanem minden Miáról, aki hasonló sorsra juthat. A kislány ugyanis szerelembe esett az afgán vagy ki tudja, milyen állampolgárságú fiatalemberrel, ez minden kislánnyal megeshet, akit már érdekelnek a fiúk. A szerelem elmúltával nem tudott tőle megszabadulni. A fiú nem engedte, nem akarta vagy tudta elengedni. Nem tudjuk, hogy a hiúsága vagy a szíve volt-e engesztelhetetlenebb. Ezért a szakítás után zaklatni kezdte. És itt jön talán a lényeg.
Nemcsak megfenyegette, hanem meztelen képeit is posztolta a világhálón. Ez a kis információ csak kevés tudósításban olvasható, az újságírók talán nem gondolták ildomosnak kiemelni, hogy a 15 éves kislány meztelen képeket küldött a fiújának. Vagy a fiúja készítette őket róla. A szülők a zaklatást megállítandó többször is feljelentést tettek, de a német rendőrség állítólag nem tett semmit. És most már csak azt kell megkérdeznünk, hogy addig, korábban, még a zaklatás és a szerelembe esés és szakítás előtt a szülők mit tettek azért, hogy mindez ne történhessen meg. Mit tudtak a kislányukról, akinek meztelen képei valahogy közszemlére kerültek?
Elég nagy a bánatuk így is, hiszen elveszítették a gyermeküket, nyilván nem kellene még az élő sebben vájkálni is, de tudjuk, hogy nem ez az első és nem is az utolsó eset, amikor kislányok érthetetlen módon áldozatok lesznek. Ilyenkor jön a nyilvános sírás, a magyarázkodás, a bulvársajtó, aztán nyomában a politikai bulvár is támadásba kezd. Ki-ki a maga érdeke szerint. Csakhogy tényleg: mit keresnek alig tizenéves kislányok az éjszakában, mit keresnek diszkókban, hogy készülnek róluk zsarolásra alkalmas fotók, videók? Miért nem tudják a szülők, hogy kiskorú gyermekük hol, merre és kivel jár, hol mulat, mit iszik? Mert még azt is feltételeznünk kell, hogy erre valahonnan pénzük is van, és nem biztos, hogy az anyjuk pénztárcájából emelték el.
Óriási volt a felháborodás, amikor a pécsi rendőrség 2014-ben tanfilmet készített a lányoknak arról, hogyan tudják minimalizálni a szexuális támadásokat. Akkor már a város túl volt a Bándy Kata-gyilkosságon és a polgármester lányának brutális megtámadásán, és úgy tűnt, hogy ez a bűncselekmény Pécsett gyakoribb vagy brutálisabb, mint más városokban.
A sajtó és a jogvédők felháborodását az szülte, hogy a filmeknek volt egy speciális üzenetük is. E szerint, ha egy lány kirívóan öltözködik és viselkedik, akkor maga is felelős lehet a rajta elkövetett erőszakért. Ez így nyilvánvalóan nem teljesen igaz, hiszen egy kislány nem tudja eldönteni még, hogy mi helyes, és mi nem. Ezért vannak a felnőtt szülei. Ki szokott beszélni az ő felelősségükről?