Szenzációként tálalta a világsajtó: Erdélyben, az összeomlás szélén álló kiszsolnai evangélikus templomban felfedezték az itáliai Giotto di Bondone XIV. század eleji római mozaikjának kompozíciós másolatát, és az újdonság rövid időre a gótikus építészeti örökségre irányította a figyelmet.
Persze a világhír sem jött magától, kellett hozzá diplomáciai érzék, különösen kapóra jött a nemzeteken átívelő sportdiplomácia és a nagybányai női kézilabdacsapat holland játékosa, aki örökbe fogadta a düledező észak-mezőségi templomot.
Lois Abbingh európai sztársportoló gesztusa és a hírverés végül a román tulajdonost is kimozdította a közönyből: Radu Moldovan, a Beszterce-Naszód megyei tanács elnöke a magyarországival azonos összegű támogatást ígért a műemlék megmentéséhez. Ezzel az ügy kilendült a holtpontról, a magyar kormány ötmillió forintos támogatást nyújtott az épület állagának a megőrzéséhez, és tervbe vett további 800 ezer forintot az értékes freskó feltárására és konzerválására.
Ez még a télen történt, de a statikusi vélemény szerint egy telet már nem bírt volna ki a templom boltozata, ezért szatmárnémeti kivitelezők télvíz idején, megküzdve az elemekkel és a helyi közösség enyhe ellenszenvével, hamarjában ideiglenes védőtetőt húztak a málladozó Giotto-másolat fölé.
Az erdélyi Kiszsolna romos középkori temploma 2016 februárjában. Az épület falán Giotto elpusztult mozaikjának freskómásolatát fedezték fel
Az értékmentő munkálatok szervezésével megbízott Teleki László Alapítvány igazgatója, Diószegi László bízik abban, hogy a Beszterce-Naszód megyei tanáccsal kialakult jó együttműködéshez hasonlóan még jó néhány eredményes tárgyalásra sor kerülhet a Kárpát-medencei építészeti örökség védelmében.
– A kiszsolnai lelet felhívhatja a figyelmet a magyar történelem egy kevéssé feltárt területére, amely bármikor hasonló szenzációt hozhat – mondja Diószegi László. – Bár szerintem már önmagában az is szenzáció, hogy például a Kolozs megyei Felsőtőkön még áll egy XIII. századi templom; a hozzá tartozó húsz magyar lélek nem képes a középkori műemlék fenntartására – ilyen helyzetekben kell segíteni. A külhoni műemlékek megmentésére indított Rómer Flóris-terv célja, hogy feltárja, megmentse és megóvja a magyar épített örökséget a Kárpát-medencében. Templomok esetében többségében olyan szentélyekről van szó, amelyek mögött ott az élő gyülekezet, bár a koncepció az értékmentésen alapul, függetlenül attól, hogy van-e helyi magyar gyülekezet a helyszínen, vagy lesz-e még tíz év múlva.
A feltáratlan, magyar vonatkozású műemlékek száma igen nagy, ami abból is adódik, hogy a török hódoltságon kívül eső, felvidéki, kárpátaljai és erdélyi részeken nagyobb eséllyel megmaradt a középkori épített örökség, miközben a magyarországi vagy a vajdasági területeken sorra elpusztult. Ez is az oka annak, hogy zömében ilyen műemlékekkel foglalkozunk, de nem kizárólagosan: a Vajdaságban barokk kori épületet, Kelet-Szlovákiában, Iske nevű faluban az 1900-as évek fordulóján épült nívós, kicsi klasszicista templomot újítottunk fel a közelmúltban.
Kultúrkincsünk része a Magyar Királyság idején a szászok által épített örökség is, ezért kerülhetett be Kiszsolna a programba. A Giotto-freskó kompozíciós másolata csak a véletlennek köszönhetően került napvilágra, és lehetséges, hogy hasonló értéket rejtenek a környező települések kis templomai is.
De hogyan juthatott el Rómából a nyugati kereszténység keleti perifériájára, Észak-Mezőségbe a Giotto-kompozíció? A szálak mélyre nyúlnak, a történetet érdemes Ádámnál és Évánál kezdeni – a szó szoros értelmében.
Amikor az Úristen a saját képmására megteremtette az embert, tulajdonképpen másolt, bármilyen furcsán hangzik is ez ma, amikor akár jogi következménye is lehet a reprodukciónak. A középkorban a szellemi termék eltulajdonítása ismeretlen fogalom volt. A másolás nemhogy bűnnek, de kifejezetten elismert cselekedetnek számított. A kor teológusai, éppen arra hivatkozva, hogy Isten maga is másolással teremtette az embert, nagyra tartották és megbecsülték a reprodukciót.
Rómában 1300-ban, Krisztus születésének kerek évfordulója alkalmából VIII. Bonifác pápa jubileumi szentévet hirdetett. A középkori művészet egyik meghatározó alakja, Giotto di Bondone firenzei festő, szobrász és építész is ekkor kapott megbízást a monumentális Navicella-mozaik elkészítésére.
Az alkotás évszázadokig a Szent Péter-bazilika elődjének átriumát díszítette, a középkori épület XVII. századi elbontásával azonban szinte teljes egészében elpusztult. A mozaik megsemmisülése miatt a Navicella-másolatok különösen nagy értéket képviselnek – a Giotto utáni száz évből ráadásul eddig mindössze három volt ismert: Firenzéből, a hozzá közeli Pistoiából és Strasbourgból. Közülük a firenzei az egyetlen, amelyik nemcsak alapvonásaiban, hanem részleteiben is másolta Giotto képét, pontosan úgy, ahogyan a Kiszsolnán előkerült, nagyjából a firenzeivel egyidős falfestmény.
Mit ábrázolt a megsemmisült – nagyjából tíz méter magas, tizennégy méter széles – mozaikalkotás? Ez pontosan tudható, többek között fennmaradt másolatokból is.
Az olasz navicella szó jelentése hajócska, csónak; a római bazilika névadójának ismeretében megfejthető, hogy a mozaik azt a bibliai jelenetet ábrázolja, amikor Péter apostol a víz hullámaira lép, csak hogy megbizonyosodjék róla: Krisztus valóban a vízen jár, majd, amikor kishitűségében mégis süllyedni kezd az apostol, mestere kimenti a habokból. A megfejtések sora azonban ezzel épp csak elkezdődik, a bizonyítékok között mozdulatok, Jézus Szent Péter felé nyújtott karja is perdöntő, az összefüggések pedig Rómától a Kárpátok kapujáig vezetnek.
Beszterce hirdeti így magát: a Kárpátok kapuja. Már a középkorban is a Magyar Királyság peremvidékének számított. A tőle négy-öt kilométerre fekvő Kiszsolna valószínűleg a XII. század második felében azzal az északkeleti szász tömbbel együtt jött létre, amelynek aztán Beszterce lett a központja. A kifejezetten jómódú, erdélyi szász parasztpolgárság élénk nyugat-európai kapcsolattal rendelkezett, tagjai zarándokként Rómába, a Szent Péter-bazilikába is eljuthattak.
Ráadásul a kiszsolnai templomnak szintén Szent Péter titulusa volt a középkorban, ami összefügg a szent helyi tiszteletével. A falusi templomocskát a XIV. század második felében emelhették, és a freskók is ebből az időből valók. Papp Szilárd művészettörténész, aki a Giotto-mozaik kompozíciós másolatát azonosította, kutatásaiban a zsolnai egyházközség XV–XVI. századból fennmaradt elszámolási könyvére hivatkozik, és elképzelhetőnek tartja, hogy a tágabb környék templomaiban is ugyanaz a festőműhely dolgozott, amelynek birtokában lehetett a Giotto-alkotás kompozíciós vázlata.
A műemlékek és muzeális tárgyak kutatásával foglalkozó Möller István Alapítvány kuratóriumának tagja, Kollár Tibor elmondása szerint a kiszsolnai templom pusztuló állapota nem egyedülálló. Az ortodox egyházi tulajdonba került, Besztercéhez közeli Vermes elhagyatott, volt evangélikus temploma, és a hasonló sorsú kékesújfalui szentély szintén az összeomlás szélén áll. Pusztuló látvány fogadta Kollár Tibort Kiszsolnán is, amikor a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával kisebb kutatómunkába kezdett a mezőségi Beszterce vidékén.
A templom déli fala a 2010-es években már nem állt, és a szentély teteje is beroskadt. Két figurális gyámkő azonban felkeltette Kollár érdeklődését, ami miatt úgy gondolta, érdemes volna legalább „gyászjelentést” írni a templomról. A dokumentációra felkért Papp Szilárd jó időben volt jó helyen: bár kezdetben nem tett rá nagy benyomást az erősen romos állapotban lévő kis falusi templom, de elmélyedve a falfelület tanulmányozásában a szentély északi falán felfedezte a Navicella-ábrázolás töredékes, alig kivehető másolatát.
– Kiszsolna középkori temploma a reformációval evangélikussá lett. Falait fehérre meszelték, Giotto kompozíciós másolata pedig évszázadokra elfelejtődött. 1944-ben, a front közeledtével német területre evakuálták a szászságot, és bár a népesség töredéke – főképp az idősebb nemzedék – a háború után visszatért, 1976-ra megszűnt az evangélikus egyházközség Kiszsolnán. Azóta a templom üresen áll – mondja Papp Szilárd –, és a romlása is hamarosan megkezdődött: az 1990-es évekből valók az első információk, melyek arról tudósítottak, hogy Kiszsolnán, a templom szentélyében középkori freskók láthatók.
A Giotto-másolat fölfedezéséhez éppen az segített, hogy a tetőzet résein beáramló nedvesség, elvégezve a spontán feltáró munkát, a falképek egy részét a napvilágra hozta. Sajnos a folyamat ezzel nem állt le, és egy idő után már a festett felület kezdett potyogni a falról. A helyzet évente változott: a nedvesség előmosott, napvilágra hozott bizonyos részleteket, mások viszont örökre eltűntek. A 2000-es évektől jó néhány művészettörténész, régész és restaurátor a fényképezőgépével dokumentálta, hogy a beázott falakon egyre nagyobb középkori festett felület válik láthatóvá. A kollégák nem is tudták, hogy pontosan mit fotóznak, csak azt látták, hogy a szemük előtt megy tönkre valami nagy érték, így dokumentálták a vízen járó Krisztust, amint a süllyedő Péter felé nyújtja a kezét.
A magyar kormány által 2015-ben elindított Rómer Flóris-terv az utolsó mentőöv ebben a történetben. A Teleki László Alapítvány segítségével a református közösség tulajdonában lévő, Kolozs megyei Páncélcseh templomának romlását is sikerült megállítani, és teljes körű helyreállítási munkát végeznek többek között az erdélyi Harcón és Köröskisjenőn, Mikházán a ferences templomban, a felvidéki Zemplén, Iske és Bodrogszentes, valamint a kárpátaljai Bártfa, Huszt és Técső református templomaiban.
– Egyházi és világi műemlékekkel egyaránt foglalkozunk – mondja Diószegi László. – Templomok esetében hangsúlyozottan a kis falusi szentélyek szerepelnek a programban, hiszen tízéves költségvetésünket is felemésztené, ha a Rómer Flóris-terv keretében valósulna meg például a kolozsvári Szent Mihály-templom teljes körű helyreállítása. A nagyobb volumenű munkálatokra talán könnyebben lehet európai uniós forrást vagy román állami támogatást szerezni, mint azokra az épületekre, amelyek kevésbé vannak a figyelem középpontjában.
A kultúrtörténeti jelentőségű, számunkra fontos üzenetet hordozó, kis falusi templomok viszont a szemünk láttára pusztulnának el az anyaország segítsége nélkül. Pedig a feltáratlan értékek száma hatalmas: néhány nappal ezelőtt kaptam egy üzenetet, hogy a Kassa környéki Péder református templomában, ahol most épp kutatások folynak, rábukkantak egy II. Béla korabeli érmére. Ez az apró lelet is mutatja, hogy a programnak óriási a jelentősége és széles a spektruma. Mert bármikor jöhet egy újabb szenzáció!
