Szenzációként tálalta a világsajtó: Erdélyben, az összeomlás szélén álló kiszsolnai evangélikus templomban felfedezték az itáliai Giotto di Bondone XIV. század eleji római mozaikjának kompozíciós másolatát, és az újdonság rövid időre a gótikus építészeti örökségre irányította a figyelmet.
Persze a világhír sem jött magától, kellett hozzá diplomáciai érzék, különösen kapóra jött a nemzeteken átívelő sportdiplomácia és a nagybányai női kézilabdacsapat holland játékosa, aki örökbe fogadta a düledező észak-mezőségi templomot.
Lois Abbingh európai sztársportoló gesztusa és a hírverés végül a román tulajdonost is kimozdította a közönyből: Radu Moldovan, a Beszterce-Naszód megyei tanács elnöke a magyarországival azonos összegű támogatást ígért a műemlék megmentéséhez. Ezzel az ügy kilendült a holtpontról, a magyar kormány ötmillió forintos támogatást nyújtott az épület állagának a megőrzéséhez, és tervbe vett további 800 ezer forintot az értékes freskó feltárására és konzerválására.
Ez még a télen történt, de a statikusi vélemény szerint egy telet már nem bírt volna ki a templom boltozata, ezért szatmárnémeti kivitelezők télvíz idején, megküzdve az elemekkel és a helyi közösség enyhe ellenszenvével, hamarjában ideiglenes védőtetőt húztak a málladozó Giotto-másolat fölé.
Az értékmentő munkálatok szervezésével megbízott Teleki László Alapítvány igazgatója, Diószegi László bízik abban, hogy a Beszterce-Naszód megyei tanáccsal kialakult jó együttműködéshez hasonlóan még jó néhány eredményes tárgyalásra sor kerülhet a Kárpát-medencei építészeti örökség védelmében.
– A kiszsolnai lelet felhívhatja a figyelmet a magyar történelem egy kevéssé feltárt területére, amely bármikor hasonló szenzációt hozhat – mondja Diószegi László. – Bár szerintem már önmagában az is szenzáció, hogy például a Kolozs megyei Felsőtőkön még áll egy XIII. századi templom; a hozzá tartozó húsz magyar lélek nem képes a középkori műemlék fenntartására – ilyen helyzetekben kell segíteni. A külhoni műemlékek megmentésére indított Rómer Flóris-terv célja, hogy feltárja, megmentse és megóvja a magyar épített örökséget a Kárpát-medencében. Templomok esetében többségében olyan szentélyekről van szó, amelyek mögött ott az élő gyülekezet, bár a koncepció az értékmentésen alapul, függetlenül attól, hogy van-e helyi magyar gyülekezet a helyszínen, vagy lesz-e még tíz év múlva.
A feltáratlan, magyar vonatkozású műemlékek száma igen nagy, ami abból is adódik, hogy a török hódoltságon kívül eső, felvidéki, kárpátaljai és erdélyi részeken nagyobb eséllyel megmaradt a középkori épített örökség, miközben a magyarországi vagy a vajdasági területeken sorra elpusztult. Ez is az oka annak, hogy zömében ilyen műemlékekkel foglalkozunk, de nem kizárólagosan: a Vajdaságban barokk kori épületet, Kelet-Szlovákiában, Iske nevű faluban az 1900-as évek fordulóján épült nívós, kicsi klasszicista templomot újítottunk fel a közelmúltban.
Kultúrkincsünk része a Magyar Királyság idején a szászok által épített örökség is, ezért kerülhetett be Kiszsolna a programba. A Giotto-freskó kompozíciós másolata csak a véletlennek köszönhetően került napvilágra, és lehetséges, hogy hasonló értéket rejtenek a környező települések kis templomai is.
De hogyan juthatott el Rómából a nyugati kereszténység keleti perifériájára, Észak-Mezőségbe a Giotto-kompozíció? A szálak mélyre nyúlnak, a történetet érdemes Ádámnál és Évánál kezdeni – a szó szoros értelmében.
Amikor az Úristen a saját képmására megteremtette az embert, tulajdonképpen másolt, bármilyen furcsán hangzik is ez ma, amikor akár jogi következménye is lehet a reprodukciónak. A középkorban a szellemi termék eltulajdonítása ismeretlen fogalom volt. A másolás nemhogy bűnnek, de kifejezetten elismert cselekedetnek számított. A kor teológusai, éppen arra hivatkozva, hogy Isten maga is másolással teremtette az embert, nagyra tartották és megbecsülték a reprodukciót.
Rómában 1300-ban, Krisztus születésének kerek évfordulója alkalmából VIII. Bonifác pápa jubileumi szentévet hirdetett. A középkori művészet egyik meghatározó alakja, Giotto di Bondone firenzei festő, szobrász és építész is ekkor kapott megbízást a monumentális Navicella-mozaik elkészítésére.
Az alkotás évszázadokig a Szent Péter-bazilika elődjének átriumát díszítette, a középkori épület XVII. századi elbontásával azonban szinte teljes egészében elpusztult. A mozaik megsemmisülése miatt a Navicella-másolatok különösen nagy értéket képviselnek – a Giotto utáni száz évből ráadásul eddig mindössze három volt ismert: Firenzéből, a hozzá közeli Pistoiából és Strasbourgból. Közülük a firenzei az egyetlen, amelyik nemcsak alapvonásaiban, hanem részleteiben is másolta Giotto képét, pontosan úgy, ahogyan a Kiszsolnán előkerült, nagyjából a firenzeivel egyidős falfestmény.
Mit ábrázolt a megsemmisült – nagyjából tíz méter magas, tizennégy méter széles – mozaikalkotás? Ez pontosan tudható, többek között fennmaradt másolatokból is.
Az olasz navicella szó jelentése hajócska, csónak; a római bazilika névadójának ismeretében megfejthető, hogy a mozaik azt a bibliai jelenetet ábrázolja, amikor Péter apostol a víz hullámaira lép, csak hogy megbizonyosodjék róla: Krisztus valóban a vízen jár, majd, amikor kishitűségében mégis süllyedni kezd az apostol, mestere kimenti a habokból. A megfejtések sora azonban ezzel épp csak elkezdődik, a bizonyítékok között mozdulatok, Jézus Szent Péter felé nyújtott karja is perdöntő, az összefüggések pedig Rómától a Kárpátok kapujáig vezetnek.
Beszterce hirdeti így magát: a Kárpátok kapuja. Már a középkorban is a Magyar Királyság peremvidékének számított. A tőle négy-öt kilométerre fekvő Kiszsolna valószínűleg a XII. század második felében azzal az északkeleti szász tömbbel együtt jött létre, amelynek aztán Beszterce lett a központja. A kifejezetten jómódú, erdélyi szász parasztpolgárság élénk nyugat-európai kapcsolattal rendelkezett, tagjai zarándokként Rómába, a Szent Péter-bazilikába is eljuthattak.
Ráadásul a kiszsolnai templomnak szintén Szent Péter titulusa volt a középkorban, ami összefügg a szent helyi tiszteletével. A falusi templomocskát a XIV. század második felében emelhették, és a freskók is ebből az időből valók. Papp Szilárd művészettörténész, aki a Giotto-mozaik kompozíciós másolatát azonosította, kutatásaiban a zsolnai egyházközség XV–XVI. századból fennmaradt elszámolási könyvére hivatkozik, és elképzelhetőnek tartja, hogy a tágabb környék templomaiban is ugyanaz a festőműhely dolgozott, amelynek birtokában lehetett a Giotto-alkotás kompozíciós vázlata.
A műemlékek és muzeális tárgyak kutatásával foglalkozó Möller István Alapítvány kuratóriumának tagja, Kollár Tibor elmondása szerint a kiszsolnai templom pusztuló állapota nem egyedülálló. Az ortodox egyházi tulajdonba került, Besztercéhez közeli Vermes elhagyatott, volt evangélikus temploma, és a hasonló sorsú kékesújfalui szentély szintén az összeomlás szélén áll. Pusztuló látvány fogadta Kollár Tibort Kiszsolnán is, amikor a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával kisebb kutatómunkába kezdett a mezőségi Beszterce vidékén.
A templom déli fala a 2010-es években már nem állt, és a szentély teteje is beroskadt. Két figurális gyámkő azonban felkeltette Kollár érdeklődését, ami miatt úgy gondolta, érdemes volna legalább „gyászjelentést” írni a templomról. A dokumentációra felkért Papp Szilárd jó időben volt jó helyen: bár kezdetben nem tett rá nagy benyomást az erősen romos állapotban lévő kis falusi templom, de elmélyedve a falfelület tanulmányozásában a szentély északi falán felfedezte a Navicella-ábrázolás töredékes, alig kivehető másolatát.
– Kiszsolna középkori temploma a reformációval evangélikussá lett. Falait fehérre meszelték, Giotto kompozíciós másolata pedig évszázadokra elfelejtődött. 1944-ben, a front közeledtével német területre evakuálták a szászságot, és bár a népesség töredéke – főképp az idősebb nemzedék – a háború után visszatért, 1976-ra megszűnt az evangélikus egyházközség Kiszsolnán. Azóta a templom üresen áll – mondja Papp Szilárd –, és a romlása is hamarosan megkezdődött: az 1990-es évekből valók az első információk, melyek arról tudósítottak, hogy Kiszsolnán, a templom szentélyében középkori freskók láthatók.
A Giotto-másolat fölfedezéséhez éppen az segített, hogy a tetőzet résein beáramló nedvesség, elvégezve a spontán feltáró munkát, a falképek egy részét a napvilágra hozta. Sajnos a folyamat ezzel nem állt le, és egy idő után már a festett felület kezdett potyogni a falról. A helyzet évente változott: a nedvesség előmosott, napvilágra hozott bizonyos részleteket, mások viszont örökre eltűntek. A 2000-es évektől jó néhány művészettörténész, régész és restaurátor a fényképezőgépével dokumentálta, hogy a beázott falakon egyre nagyobb középkori festett felület válik láthatóvá. A kollégák nem is tudták, hogy pontosan mit fotóznak, csak azt látták, hogy a szemük előtt megy tönkre valami nagy érték, így dokumentálták a vízen járó Krisztust, amint a süllyedő Péter felé nyújtja a kezét.
A magyar kormány által 2015-ben elindított Rómer Flóris-terv az utolsó mentőöv ebben a történetben. A Teleki László Alapítvány segítségével a református közösség tulajdonában lévő, Kolozs megyei Páncélcseh templomának romlását is sikerült megállítani, és teljes körű helyreállítási munkát végeznek többek között az erdélyi Harcón és Köröskisjenőn, Mikházán a ferences templomban, a felvidéki Zemplén, Iske és Bodrogszentes, valamint a kárpátaljai Bártfa, Huszt és Técső református templomaiban.
– Egyházi és világi műemlékekkel egyaránt foglalkozunk – mondja Diószegi László. – Templomok esetében hangsúlyozottan a kis falusi szentélyek szerepelnek a programban, hiszen tízéves költségvetésünket is felemésztené, ha a Rómer Flóris-terv keretében valósulna meg például a kolozsvári Szent Mihály-templom teljes körű helyreállítása. A nagyobb volumenű munkálatokra talán könnyebben lehet európai uniós forrást vagy román állami támogatást szerezni, mint azokra az épületekre, amelyek kevésbé vannak a figyelem középpontjában.
A kultúrtörténeti jelentőségű, számunkra fontos üzenetet hordozó, kis falusi templomok viszont a szemünk láttára pusztulnának el az anyaország segítsége nélkül. Pedig a feltáratlan értékek száma hatalmas: néhány nappal ezelőtt kaptam egy üzenetet, hogy a Kassa környéki Péder református templomában, ahol most épp kutatások folynak, rábukkantak egy II. Béla korabeli érmére. Ez az apró lelet is mutatja, hogy a programnak óriási a jelentősége és széles a spektruma. Mert bármikor jöhet egy újabb szenzáció!