Ott hagytuk el Rezeda Kázmért, hogy bort kóstol Magyarkanizsán, a Balkán étteremben, jó pljeskavica után, Móricz Árpád tiszteletes úr értő bortolmácsolásában, Maurer-bort, de lesz meglepetés is. S talán az volt az utolsó emlékünk, hogy pohárba csurrant a szerémi zöld. Pompás, pompás, pompás! – gondolta elragadtatottan Rezeda Kázmér, gondolta háromszor is, és külön szerette, hogy a „pompás” jutott először eszébe, ugyanis ragaszkodott olyasféle szavakhoz, amelyek kimentek a divatból. Majd mindezek után elkezdett kutatni emlékezetében a szerémi zöld után.
Rudinai Molnár István, a régen volt, kedves professzor, a XIX. század akkurátus tudósa, szőlész, borász, ki egyebek mellett Karlsruhéban végzett tanulmányokat, ő jutott eszébe Rezeda Kázmérnak. Meg az, hogy vajon mit lehet a borászatból tanulni éppen Karlsruhéban, s ez azért volt kérdés őneki, mert felrémlett mindjárt egy másik kedves jóbarát, egy villányi borász, ki egyszer azt mondta neki: „Gondolj csak bele, Kázmér! Minél délebbre megyünk, annál sötétebbek a bőrök, a hajak s a szemek, és úgy sötétülnek a borok is, s lesznek egészen mély tüzű, átláthatatlan bordók s vörösek. S ahogy haladunk északra, világosodnak a hajak, a bőrök, a szemek, világosodnak a borok is, s végül mi marad? A vodka…”
Nagy igazság volt ez, ám Rudinai Molnár István mégis Karlsruhéban végezte tanulmányait, Adolph Blankenhorn egyetemi tanár borvegytani laboratóriumában, kinek pedig oly’ neve volt éppen, mintha A kőszívű ember fiaiból lépett volna elő, s persze a rossz oldalon. Mindenesetre a mi professzorunk abban a borvegytani laboratóriumban analizált 32 különféle magyar bort, mégpedig egyenesen a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából, s elsőként e borivó honban! Egészen biztos, hogy ennek az analizálásnak minden tapasztalata, tudása beleépült Rudinai Molnár uram nagy munkájába, Az okszerű szőlőművelés és borászat kézikönyvébe (159 ábrával. Bpest, 1883.; 2. bőv. kiadás. Bpest; 1888. 169 ábrával.; 3. bőv. kiadás 192 ábrával. Bpest, 1897.; 4. jav. kiadás. Bpest, 1899.).
Ameddig ifjú volt Rezeda Kázmér, nagy regényeket olvasott – mit olvasott! Falt! –, manapság pedig az ilyesféle munkákat kedvelte, meg az öreg szakácskönyveket, továbbá a még öregebb kalendáriumokat s emlékkönyveket. Rudinai Molnár uram hiánypótló munkájában olvasott a szerémi zöldről is, s egyebekről is.
A derék professzor szerint a szerémi zöld „kitűnően zamatos”, s bár „minden fűszeres külföldi fajtát kiszoríthatna”, ennek ellenére nem ismerik. Ami fölöttébb sajnálatos. Igaz, a filoxéra után homoki vidékeken ismét szépen telepítik „nagy termése és finom bora végett”.
Namármost, Rezeda Kázmér poharába ebből a szerémi zöldből csurrant Magyarkanizsán, a Balkánban, s mi tagadás, ez a bor kitűnően zamatos volt, és finom, hogy ne cifrázzuk feleslegesen a dolgot.
– Emlékeztet a zöldveltelinire, de valahogy testesebb, vastagabb, szebb savú bor ez, bátrabb, nem olyan nyüzüge, mint a svarcgelb bor! – tette még hozzá, de csak azért, hogy ne tűnjön olyan parvenünek.
Örült Rezeda Kázmér, hogy régi, elfeledett fajtákat kóstolhatott, s éppen a Szerémi borvidékről valót.
Ahol – miképpen erről Maurer úr maga beszámolt már – „matuzsálemi korú” szőlőültetvények örvendeztetik meg az örökkévalóságban hívők egyre fogyatkozó táborát. A szerémi zöld például 1909-ben lett telepítve, együtt a bakatorral, a kövidinka pedig 1925-ben és 1941-ben. Ám a legidősebb ültetvény a kadarkáé, azt 1880-ban tették a jóféle szerémségi földbe! Persze, a Tarcal-hegy ötszázmillió évéhez képest ez semmi se, ám a mai ember rettenetes jelenidejűségéhez mérve maga a múlt mélységes mély kútja.
– Arra meg egy másik nagyszerű borivó és borértő ember, Ambrus Lajos hívja fel a figyelmet, hogy a Szerémségi borvidéken hajdan más fehér fajták is teremtek, olyanok, amelyeknek ma már sajnos se híre, se hamva – gondolta Rezeda Kázmér, és büszkén sorolta is mindjárt ezeket a fajtákat.
– Szlankamenka, mirkovácsa, fehér kadarka. Fehér és vörös dinka, zöld kadarka, fehér góhér és szemendriai. A majdnem mindennél fontosabb ampelográfia tudománya nem áll meg ennyinél! Magyar eredetűnek írja le még a hárslevelűt, a juhfarkot, kéknyelűt, lisztest, sárfehéret és a rakszőlőt, a kecskecsöcsűt, muskotályokat, az alanttermőt, Bálintot, járdoványt, kövér szőlőt, a leánykát, a mustost, a szilvánit, a már oly’ sokat emlegetett bakatort, no és a végén még két csodát, az ezerjót és a furmintot!
Az ezerjóról mindig egy versike jutott Rezeda Kázmér eszébe, mert már ötszáz esztendős volt, így aztán még könyveken nőtt fel, méghozzá olyasféle könyveken, mint a Minden napra egy mese vagy a Gőgös Gúnár Gedeon.
– Hogy is volt az no, az a versike, az a libabál… – morfondírozott Rezeda Kázmér félhangosan, aztán a második pohár szerémi zöld végre megsúgta neki, amire kíváncsi volt:
„Volt ott mákos rétes, / túróval sült béles, / liba-orrnak illatozó / vaníliás krémes. / Liba-kukta tálalt / ízes béka-sültet, / kék gerlice tojásával / töltött béka-sültet. / No és a sok jó bor! / Sok is volt a jóból! / Álló este töltöttek / a móri ezerjóból.”
– Így volt, éppen így – mosolyintotta el magát Rezeda Kázmér, majd csepp ajvárt pöttyintett falat kenyérre, hogy azzal ágyazzon a következő tételnek.
Furmint volt a következő tétel. A Maurer Oszkár Szerémi borvidékről való furmintja. Hátradőlt Rezeda Kázmér, és maga elé nézett. Ivott ő már furmintot, sokfélét, sokfelé. Ivott a Balaton-felvidéken, Csopakról valót, és jó volt. Ivott somlóit is, az is jó volt. És persze tokajit, mert a jó furmintot oda álmodjuk ma már, a Tokaj-hegyaljára, ahol a magyar borászok mai pápája, Szepsy István meghirdette a programot, mondhatnánk, így a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából, hogy ahol Szepsy István kifüggesztette pincéje ajtajára egyetlen pontból álló programját: „Ha el tudtuk készíteni a világ legjobb édes fehérborát, akkor el fogjuk tudni készíteni a világ legjobb száraz fehérborát is, és a furmint lesz az.”
Nem volt Rezeda Kázmérnak szemernyi kétsége sem afelől, hogy így is lesz. De addig is: ez a furmint annyira kezes, annyira törleszkedő, annyira kedves volt, hogy Rezeda Kázmér egészen elérzékenyült. Pedig még nem sejtette, hogy mi következik ezután…
Folytatjuk