Mielőtt nekilátott volna az írásnak, Dan Lungu figyelemmel kísérte a Romániából kivándorolt barátait és rokonait. Statisztikákat tanulmányozott, és szociológiai tanulmányokat olvasott, majd Rómába utazott, hogy az ott élő román vendégmunkásokkal találkozzon. Együtt ment velük enni, inni, templomba, munkába, a híd alá. Mindenkivel beszélt, aki érintett volt a témában.
A 49 éves Lungu az egyik legsikeresebb és legtöbb idegen nyelvre fordított kortárs román író. Egyetemi előadóként, szerkesztőként, két éve pedig szenátorként is dolgozik. Műveiben meghatározó szerepet játszik szociológiai érdeklődése és szociális érzékenysége. A kislány, aki Istent játszott című regényének, amely Romániában 2014 óta több kiadást is megért, két narrátora van.
A Rómában házi ápolóként szolgáló anya és otthon maradt kislánya, Rădița. Mindketten a velük történő hétköznapi eseményekről számolnak be, de a regény két szálon futó cselekménye valójában a család szétesését meséli el. Az anya óvónői munkáját, a jó ideje munka nélkül tengődő értelmiségi férjét és két lányát hátrahagyva gazdag olasz család cselédje lesz. A beteg asszony ápolásáért kapott pénzzel a családját próbálja talpra állítani.
„Az első hónap iszonyú volt, se kinn, se benn. Reggel kipattant az ágyból, hogy iskolába indítsa Rădițát, miközben egy idegen lakásban ébredt, ahol két idegennek kellett reggelit készítenie, akik idegen nyelven beszéltek, amit alig értett. Nem tudta, mit keres ott, és azt sem, hogy ez valóság, vagy sem.”
Rădițát a nagyszülők nevelik egy sivár lakótelepen. A környéken nem ő az egyetlen, aki ilyen sorsra jutott. A gyerekek a szerint oszlanak csapatokra – az olaszok és a spanyolok bandájára –, hogy kinek hol dolgoznak a szülei. A kislány a történet elején még csak hétéves. Védtelen és törékeny. Az egyetlen fegyverhez nyúl, amelyhez a legjobban ért: a játékhoz. A sebezhetőség és a magány játékát találja ki magának. Az anya hosszú távolléte lerombolja a kislány családias világát.
„Egyenként végignézte a babáit, de nem tudta megmondani, melyik az anyu. Mivel anyunak már nincsen arca, elmosódott, csak hosszú, selymes fekete haja van az oválisra vágott papírlapon, amelyre a lehető legszebben ráírja, hogy anyu.” Magányos óráinak helyszíne a toronyház teteje lesz, ahol Istent játszik, varázslattal próbálja befolyásolni az eseményeket. Így fon védelmező mesevilágot maga köré.
Dan Lungu műveiben a román kisembereknek, a kommunista diktatúrát követő rendszerváltás kárvallottjainak útkereséseit, csalódásait és reményeit ábrázolja nemcsak empátiával, hanem sok humorral is. A kislány, aki Istent játszott – a szerző negyedik magyar nyelven megjelent kötete – fontos kérdéseket vet fel.
Mi történik azokkal, akik külföldön szolgasorban próbálnak szerencsét, és mi lesz az otthon maradt csonka családokkal? Ki és hol érzi magát idegennek, és milyen választ ad a hovatartozását illetően? Kinek milyen lelki terhet jelent a kivándorlás? Lungu regényében egy idő után három nemzedék könnyei potyognak telefonálás közben. Ahogy telnek az évek, a családtagok egyre kevesebbet tudnak egymásról. Három nemzedék marad magára az álmaival.
(Dan Lungu: A kislány, aki Istent játszott. Ford.: Koszta Gabriella. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2018, 414 oldal. Ára: 3490 forint)
