Allah őrültjei – van, aki ilyen egyszerűen intézi el a kérdést, amikor iszlám radikálisok a világ valamelyik pontján barbár merényleteket követnek el. Ha az Iszlám Állam által végrehajtott vérengzéseket nézzük, azokat is egy vallás nevében hajtották végre.
A dzsihadisták nem őrültek, legalábbis zömükben nem – ez derült ki a francia sajtóban megszólaltatott számos pszichiátriai szakember véleményéből. Az őrült magányos, bezárva tévképzetei közé, világát nem képes megosztani másokkal, míg a dzsihadisták igencsak társas lények. Az Iszlám Államról sem lehet kijelenteni, hogy minden következmény nélkül beszélne a világba, sőt azokra, akik értik ezt a „nyelvet”, kivételes hatást fejt ki. Az utóbbi idők legnagyobb fegyvere a magányos farkas, az önmagát radikalizáló terrorista, a biztonsági szolgálatok rémálma, hiszen azonosítása, szándékainak kifürkészése szinte már lehetetlen, bármikor bárhol lecsaphat – ahogy ez a héten az isztambuli Atatürk repülőtéren is történt többek között.
„Tehát egy dzsihadista első látásra nem üt el a normális embertől – állapította meg a Francetv infónak nyilatkozva Jean-Michel Hirt pszichoanalízis-professzor, akinek e témában több könyve is megjelent. – De azt is meg kell jegyezni, hogy a társadalom többi részében előforduló betegségek megtalálhatók náluk, ilyenek a túlzott idegesség, amely néhány esetben őrjöngésig fajulhat, pszichotikus betegségek vagy az öngyilkossági hajlam. Ezeket a pszichológiai nehézségeket ön- és közveszélyes módon próbálják meg legyőzni, az erőszakra vonatkozó hajlamot a vallás szolgálatába állítják. A halál utáni vágy elhatalmasodik az egész személyiségen – magyarázta a professzor.
– Amikor a dzsihadisták »akcióba« lépnek, ezt vakon, az öntudat kikapcsolásával, az emlékezet törlésével teszik meg. Ezért fordul elő számos gyilkos esetében, hogy nem hajlandók emlékezni az általuk elkövetett borzalmas tettre. A fanatikusok nem fogadják el az ellentmondásokat, a gyilkosság miatti bűntudatot, az álmatlanul átforgolódott éjszakákat, ezért a konfliktust az egész személyen kívül helyezik el” – mondta Jean-Michel Hirt.
„Már meghaltam, velem már semmi sem történhet” – utalt egy tizenéves gyilkos jéghideg közönnyel elmondott szavaira Fethi Benslama, aki seine-saint-denisi pszichiátriai klinikáján sok személyes tapasztalatot gyűjtött. Ezt a halál utáni vágyat nem lehet összekeverni a muzulmánok mártírhalálával, ugyanis annak úgy kell bekövetkeznie, hogy a dzsihadistát nem a megsemmisülési vágy hatja át, hanem az az iszlámért folytatott harc végkifejlete. De mit mond Benslama doktor a fiatal, 15 és 25 év közti muzulmánokról, akik szerinte a dzsihadisták kétharmadát adják? Először azt tanácsolta, hogy felejtsük el a hagyományos és nagyon kényelmes szociológiai sémát: a radikális iszlám hívői gyerekkorukban nélkülöztek, szegénységből jöttek, átélték annak minden problémáját. Ez nem igaz, zömükben közelebb állnak a középosztályhoz, mint a szegény rétegekhez. Fethi Benslama szerint sem őrültek ezek a fiatalok, és azzal egyetért, hogy számos lelki problémát hordoznak, amelyek idővel személyiségzavarhoz, identitásvesztéshez is hozzájárulhatnak.
„A muzulmán szó egyik jelentése az, hogy alázatos – magyarázta a doktor. – Ennek ellentéte a túlontúl muzulmán, az olyan hívő, aki akár a világgal szemben is büszkén viseli hitét. A vallás túlértékeltsége ezeket az embereket a mindenhatóság érzetével tölti el. Ők nem Isten akaratának vetik alá magukat, hanem saját egójuknak, és ennek révén adnak felhatalmazást a szörnyűséges tettek elkövetésére.” Nem véletlen, hogy a dzsihadizmushoz mennyi bűnöző csatlakozott. Egy másik „törvény” az iszlám alapján, amely mindenek felett áll: az itteni bűnelkövetők, azaz törvényen kívüliek felmentést kaphatnak társadalomellenes viselkedésükre, gyilkossági hajlamaik kiélésére.
A délkelet-törökországi Sürücben történt öngyilkos robbantás áldozatai 2015 júniusában. „Öljétek meg az utolsó szálig!”
A francia börtönök valóságos melegágyai annak, hogy egy normális muzulmán hívő elvakult, szélsőséges iszlamistaként kerüljön szabadlábra. A politikai korrektség jegyében évekig tilos volt erről beszélni. A közelmúltban megjelent tanulmányok hatvan-nyolcvan százalék közé teszik mintegy hetvenezer francia börtönlakóból a muzulmánok arányát, ezek szerint negyven-ötvenezer közt van az iszlámhívők száma a fegyintézetekben. A muzulmán vallás börtönökben tapasztalható túlsúlya és követőinek nagy száma miatt is fennáll a radikalizálódás veszélye, amely több száz foglyot érinthet. A közösségi séták, étkezések, testmozgások alatt megfigyelhető, hogy a rabok csoportokra oszlanak, és úgy hallgatják egy-egy „lelki vezető” tanácsait, intelmeit. Az igazságügyi minisztérium nagy hibát követ el, hogy a Szíriából és Irakból visszatért volt dzsihadistákat vegyíti az egyszerű muzulmán foglyokkal. Sokaknak pusztán az ő „élményeik” meghallgatása adhatja meg a kezdő lökést ahhoz, hogy szabadulásuk után elkezdjék keresni a kapcsolatokat a szélsőségesekkel.
Tinédzserkorban a pszichológiailag ingatag fiatalokra különösen hat az iszlamista hívó szó – állította Benslama doktor. Számos fiatalnál a vallásos felbuzdulást megelőzi egy letörtségi életszakasz, a határozatlanság, a magával szembeni elégedetlenség, sőt a szégyenérzet megnyilvánulása. A súlyosabb esetekben az iszlám iránti elkötelezettséget az erőszak iránti vágy kísérheti, amely könnyen önmaga ellen fordulhat, akár öngyilkosság végrehajtásában is.
Épp emiatt az Iszlám Állam propagandájában jelentős szerepet kap a könyörtelen erőszak, a kegyetlen barbarizmus bemutatása. „Az internetes piacon ma a legkeresettebb árucikkek az iszlám radikalizmusról szóló anyagok” – vélte a pszichológus. A fiatalok közt nem véletlenül olyan népszerűek ezek a hősiességről szóló filmrészletek, amelyek mellé más előnyöket is becsempésznek, így az anyagi, szexuális „juttatásokat” és valós vagy képzelt hatalmat, amelyekre könnyen ráharap a problémával küzdő fiatal lélek. A halál távlata – következzen az be támadáskor vagy merényletkor – sem riasztja vissza a tinédzsert, legalább kielégítheti öngyilkossági vágyát.
A terroristák nem tudják, valójában hol élnek – rögzítette Fethi Benslama, a tunéziai születésű párizsi professzor. Bevándorlók gyermekei szétszabdalt önazonosságtudattal. Nem akarnak abban a társadalomban élni, ahova születtek, de már szüleik hazájával sem tartják fenn kapcsolataikat. Tulajdonképpen gyökeret keresnek az eltúlzott iszlám hitben. Számos esetben olyan fiatalok is az iszlám bűvkörébe kerülnek, akik nem is voltak vallásosak, előtte muzulmánokhoz igencsak méltatlan életet éltek – szögezte le a pszichiáter.
Nemcsak szakértők, hanem az egyszerű újságolvasók is észrevehették, hogy mennyi testvér van a közelmúltban merényletet elkövetők közt. Vér- és fegyvertestvérek, a halálig, az utolsó percig együtt maradunk – ez állhat e jelenség mögött. 2013-ban a bostoni futóverseny befutóján a Kaukázusból jött Carnajev fivérek robbantottak. Egy évvel azelőtt Toulouse környékén Merah öcs és báty tartotta rettegésben a lakosságot, Mohamed volt a végrehajtó, mint később kiderült, a testvér, Abdelkader pedig a szellemi irányító. A Charlie Hebdo elleni kegyetlen támadás kivitelezői a Kouachi testvérek, ők együtt választották a halált, amikor kiléptek a francia kommandósok kereszttüzébe. Az Abdeslam fivéreket vádolják a francia hatóságok a tavaly november 13-án elkövetett párizsi vérfürdő megszervezésével. A legutóbbi brüsszeli merényletben hunyt el az El-Bakraoui testvérpár a repülőtéri terminál és a metróban elkövetett robbantás következtében.
Az isztambuli merénylet áldozataira emlékeznek a berlini Brandenburgi kapunál. „A terroristák nem tudják, valójában hol élnek”
Miért ez a sok testvéri kapcsolat? Nyilvánvaló, hogy ilyen akcióra készülve olyan társakat választunk, akik megbízhatók, nem jár el a szájuk, és ha lebuknak is, egy darabig nem játszanak ki a hatóságoknak. Elsőként adódik a családi közösség, amelyben a legerősebb az ilyen viszony. Apa és fia közt ritkán találunk ilyenféle összefonódást, aminek oka lehet a különböző nemzedékek közötti eltérő nézet is. Ám, ha a gyermekek együtt nőttek fel, akkor a testvérpárok között kialakulhat ilyen kapcsolat, amely minden másnál erősebb. A terrorizmus mint egyetlen cél még inkább összekovácsolja ezt a testvéri szövetséget, hiszen titokban, nemegyszer illegalitásban kell felkészülni. A pszichológusok szerint ez a báty és öcs közötti viszony az esetek nagy részében alárendelt, az egyik viszi a prímet, míg a másik követi az előző elképzeléseit. Ma már bizonyosan a hírszerző szerveknél is bekapcsol a vészcsengő, ha terrorizmussal kapcsolatba hozható testvérpárok kerülnek a célkeresztjükbe.
Őrültnek kell tettetni magukat ahhoz, hogy elkerüljék a börtönt – ne higgyük azt, hogy ez a dzsihadistáknak nem esett le. A közelmúltban mondta ki a párizsi bíróság orvosi tanácsa arról a fiatal dzsihadistáról, aki 2013 tavaszán halálra késelt egy katonát, hogy őrült, ezért nem felelős tettéért, így zárt elmegyógyintézetbe szállították. Vagy ott van Mehdi Nemmouche, aki 2014-ben a brüsszeli zsidó múzeumnál lőtt le négy embert, és aki elfogása után hónapokig nem szólt a rendőrökhöz, a szakértők szerint ő is határán van annak, hogy beszámíthatónak nyilvánítható-e. A főnökét 2014-ben Isére-ben lefejező gyilkosnál, Yassin Salhinál, aki tavaly öngyilkosságot követett el cellájában, szintén felmerült a kettős személyiség problémája. „A büntetőügyekben a felelősség megítélése egyidős az emberi történelemmel, ennek semmi köze a dzsihadizmushoz – fejtette ki Serge Hefez pszichoanalitikus a Le Point magazinnak.
– Mindig a személyiséget kell vizsgálnunk, ez az elsődleges pszichológiai kérdés. A dzsihadizmus ideológiája felerősíti az emberben a megértés és az erőszak mechanizmusát. Amikor egy terrorrista vallomását hallgatja, akkor elcsodálkozhat azon, milyen észszerű politikai magyarázatokkal áll elő. Erre azt mondani, hogy mentálisan beteg, igen nehéz.” Az esetek tíz százalékában merül fel pszichológiai betegség ténye. „Még ezen esetekben is gyanítom, hogy nem egy legfelsőbb erő távirányításos parancsára követték el a tettüket, hanem nagyon is tudatában voltak felelősségüknek” – állította Hefez professzor.
Egy felnőttnek a saját értékrendje szerint meg kell különböztetnie a jót a rossztól – vélte Jean-Michel Hirt. A vallási fanatikus viszont a rosszat mindig áthárítja másra, ő valójában kibúvót keres a felelősség alól, amelyet megtalálni vél az általa szentnek tartott írásban. Az ellenség ellen minden megengedhető, legyen szó bármiféle brutalitásról. Minden vallásos fundamentalista hivatkozik a szent könyvre. „Öljétek meg mindet az utolsó szálig, Isten majd megkegyelmez nektek!” Hirt szerint ezt a jelmondatot bármilyen korban a zászlajukra tűzhették azok, akik vallásháborúkban vettek részt. Nem a vallások keltik a gyűlöletet, hanem az emberek, akik úgy játsszák ki a hitbéli elveket, hogy azok a gyűlöletet szolgálják. Reményvesztett kísérletet láthatunk arra, hogy a szélsőségesekben élő konfliktusokat ezzel a pusztító erőszakkal oldják meg. „A kérdés az, hogy miként válaszol, normáival és értékeivel, a társadalom erre az erőszakos kihívásra – vélte Jean-Michel Hir. – A háborúban a társadalom megadja a jogot az ölésre, de békében nem. Most mindennek az ellenkezőjét éljük meg, ebben a helyzetben kell döntenünk.”
