Reggel fél hat van. Lassan kúszik fel a nap a horizonton, három buddhista szerzetessel járom Krabi városának kültelki részét. Kísérőim mezítláb keltek útra, csak egyszerű sárga ruha takarja testüket. Nincs náluk mobiltelefon, óra vagy egyéb használati tárgy, csak egy nagy edény van mindegyikőjük kezében. Fél órája hagytuk el a Fehér Kolostort.
A színhely Thaiföld déli része, közvetlenül a maláj határ közelében. Nem kosztümös színdarabban vagyunk, ez a valóság. A három fiatal szerzetes mindennap ugyanezt az útvonalat teszi meg, hogy helybéliekkel találkozzanak, akik ételt és italt ajánlanak fel nekik a reggelihez.
A buddhista kultúrában ugyanis ez a szokás. A kolostorok szerzetesei nem rendelkeznek semmilyen tulajdonnal, nem végeznek civil munkát, ezért adományokból élnek. A thaiok pedig buzgón vallásos emberek. Legtöbbször rizs, gyümölcs kerül a mély tálba, de van, aki húst, zöldséget is ad. A falvakban házról házra járnak a szerzetesek. Itt a városban elég, ha csak végigsétálnak az utcán, ötpercenként érkeznek a felajánlások.
A thai fiatalok nagy része hosszabb-rövidebb időre kolostorba vonul szinte kötelező jelleggel. Ahol nagy a szegénység, ott ez az időszak rövidebb is lehet. Egy matróz fiú például azt mesélte, ő csak hat hetet töltött a templomban, utána vissza kellett mennie dolgozni, szegény volt a családja.
A szerzetesek számára minden reggel ugyanúgy zajlik. A felajánlásokat összegyűjtik, s a kolostorban közösen megeszik. Legtöbbször ebédre is futja. Aztán semmi. Ha maradna is, délután és este már senki sem eszik. Sőt nagyon sok olyan szerzetes van, aki csak egyszer, reggel étkezik. „A gyomrunk gyorsan hozzászokik ehhez” – mesél egyikőjük angolul a furcsa étrendről.
A thaiok szinte minden megemlékezése a buddhizmushoz kötődik. Egyik legszebb szertartásuk a víz ünnepe áprilisban. Ilyenkor a legnagyobb a hőség, és türelmetlenül várják az esőt. A csapadék legtöbbször nem az égből, hanem locsolókból vagy edényekből érkezik. A jókedvű ünneplés során senki sem marad szárazon. De ez egyben a megbocsátás ünnepe is. A thaiok különben sem haragtartóak, gyakorta használják a „felejtsük el” kifejezést. Ezen a napon aztán megbocsáthatnak mindenkinek.
Thaiföldnek ez a déli része különben is nagyon izgalmas. Az emberek többsége az ország kapcsán a fővárosra, Bangkokra gondol, esetleg a felkapott turistaparadicsomokra, Pattayára vagy Phuketre. Kevesen jönnek Trang tartományba vagy akár Krabi szigetére.
A környék tökéletesen alkalmas az ökoturizmus bemutatására, ahol harmóniában él az ember a természettel. Több nemzeti park is található itt, például a Tung Yee Peng Park a maga mangroveerdejével. A mangrove különleges növény, édes- vagy tengervízben is megél, utóbbiban úgy, hogy kiszűri a sót, s csak az édesvizet engedi tovább a levelek felé. Az erdőben ember nem él, csak majmok. Az állatok korábban hallal, rákokkal táplálkoztak, ám az ember mostanában rászoktatta őket a húsra, a gyümölcsre, sőt még a chipsre is.
Amit a természet évezredekig érintetlenül hagyott, azt az embernek mindössze néhány év alatt sikerült alaposan megváltoztatni. Nem véletlen, hogy a majmok egyre pofátlanabbá válnak. Megszokták, hogy kapnak ételt az emberektől, ezért kifosztják az őrizetlenül hagyott táskákat, kosarakat. Ha nem találnak élelmet, törnek-zúznak. Egy holland turista csak egy pillanatra tette le napszemüvegét a földre, a majom azonnal megkaparintotta. Majd, amikor észlelte, hogy nem táplálék, a betonhoz csapta a márkás szemüveget.
A környéken a lakosság nagy része muzulmán, de természetesen sok a buddhista is. És egyre több a kínai. Ez a vidék hagyományosan a mezőgazdaságból, főleg rizstermesztésből él. Az asszonyok kora reggeltől késő délutánig a földeken dolgoznak. A férfiak egy része halászattal foglalkozik, de sok közöttük a kereskedő is. A kereskedelem tudományát a kínaiaktól vették át, akik friss, érintetlen területre bukkantak délen. Mivel a terület még mindig sok lehetőséget rejt magában, a kínaiak ma is tömegesen érkeznek ebbe az országrészbe.
A helyiek előszeretettel mutatják be az odalátogató külföldieknek a falusi turizmusban rejlő lehetőségeket. Találkoztam olyan asszonnyal, aki a kiszárított banán leveleiből hajtogatott poharat. A thaiok szegények, de büszkék és becsületesek. Szorgalmasak, egész nap dolgoznak. Mivel a munkaidő általában napi 10-12 óra, kevés idejük jut a főzésre.
Nagy hagyománya van az utcai étkezésnek. Esténként az egész család levonul az utcára, és közösen vacsorázik valamelyik kis utcai étteremben. Csak rá kell mutatniuk a kiválasztott húsokra, zöldségekre, halakra, az árusok azonnal ki is sütik nekik azokat. Mivel frissen készítenek el mindent, itt ritka a gyomorrontás. Nincs túl nagy higiénia, ám a gyorsaság és a frissesség mindenért kárpótol. A tenger bőséges táplálékot szolgáltat az itt élőknek. A legkülönfélébb halak, rákok pompás ételek.
Ezzel azonban a helyiek soha nem élnek vissza. Nagyon figyelnek arra, hogy ne „rabolják le” a vizeket. Mindent úgy csinálnak, hogy szem előtt tartják: utódaik még ezer év múlva is itt szeretnének élni. Az egyik szigetről például teljesen kitiltották a gépkocsikat. Csak motorral vagy a helyi járművel, tuktukkal utazhatunk. De nem is kell autó! A szigetek kicsik, elképesztően buja, zöld a vegetációjuk, nem is lenne jó itt benzingőzt szagolni. Ez a tiszta környezet ideális hely a gumifának.
A növény kérgét minden reggel bevágják, majd a fából kiáramló gumit apró edénybe vezetik. A sebekből kijövő nedv állagában leginkább a tehéntejhez hasonlít, melegben kifejezetten nyúlós lesz. Ahogy a tehéntejből is kiválik s a felszínen összegyűlik a tejszín, úgy a parányi gumirészecskék is „összekapaszkodnak”, és túrós csapadék alakjában elválnak a gumitej savójától. Ebből lesz a sárgás színű nyersgumi, amelyet báláznak, és úgy szállítanak a világ gumigyáraiba.
Ha szerencsénk van, útközben elefántokkal is találkozhatunk. Bár az állatok legtöbbje északon él, itt, délen is tartanak néhányat. Sok ormányos az erdők mélyén fát szállít. Sajnos nem keveset közülük befognak, és szíjra kötve cirkuszi mutatványként mutogatják őket. Ez ellen nemrégiben országos kampány is indult.
S a kampány meghozta a remélt eredményt. Mostanában nagyon figyelnek nemzeti állataikra, az ország északi részében még öregek otthonát is létesítettek számukra. Mivel az elefántok akár negyven-ötven évet is végigdolgoznak, a kiöregedett példányok megérdemlik a pihenést.
Az otthonba a világ minden részéről érkeznek önkéntesek. Klasszikus életteret alakítanak ki az állatoknak, többször kapnak fürdőt. Mi sem bizonyítja jobban a thaiok állatszeretetét, mint az, hogy még nemzeti sörmárkájuknak is a Chang, vagyis az elefánt nevet adták.
A szerző az MTVA vezető szerkesztője.