Libaevés ideje van – gondolta Rezeda Kázmér, és nem tudta többé kiverni fejéből a drága, fehér, gágogó madarakat, amelyekre gondolván számos egykori hölgyismerőse is felrémlett előtte, de leginkább a ludaskása.
– Itt a november, és ha a savariai Márton nem bújik be a libák közé, megrettenve a püspöki stallumtól, akkor most nem libát eszünk, hanem mondjuk gyöngytyúkot. Amely amúgy finom, különösen a levese, amely a fácánéval vetekszik, de ludaskása nincsen belőle.
Így indult neki Rezeda Kázmér, hogy beszerezze a hozzávalókat.
– Azért nagy találmány ez a Márton-nap – morfondírozott tovább magában. – Meg nagy macera. Mert itt van mindjárt az újbor, ugye, amelyre külön gondot kell fordítani. Meg aztán az időjárás is előre látható a Márton-napi hagyományok szerint, mer’, ugye, ha Márton napján havazik, enyhe lesz a tél, ha viszont Márton barna lovon jön, vagyis enyhe az idő, úgy kemény tél várható.
Arra vonatkozóan nincsen megbízható előrejelzés, hogy mi történik, ha Márton napján 25 fok meleg van napközben, éjszaka pedig 15, mert a nép nem volt felkészülve arra, hogy kifordul magából a világ. Arra viszont pontos útmutatást adott nevezett nép, hogy Márton napján tilos mosni, mert ha mégis, akkor kitör a marhavész. Rezeda Kázmér előtt nem volt teljesen világos az összefüggés a Márton-napi mosás és a marhavész között, de kellett lennie valami összefüggésnek, az bizonyos. Amire viszont fölöttébb ügyelni kell, nehogy az ember csak répát egyen Márton napján, mert ebben az esetben ágyba vizelő lesz a boldogtalan.
– Attól tartok, a nép ebben az esetben tévedett, ugyanis aki bármely napon csak répát eszik, az nyilván hajlamos ágyba is vizelni – gondolta Rezeda Kázmér, és ezzel a bölcsességgel meg is érkezett a piacra.
A piacon mindenekelőtt megivott egy fröccsöt, hogy jó előre bebiztosítsa magát ágyba vizelés ellen. Amikor túl volt ezen a szükséges elővigyázatosságon, újabb gondolat ötlött fel benne.
– Márton napon küldtek a papnak a frissen kisült liba húsából, igen ám, de a hátsójából. Innen ered a püspökfalat kifejezés, amely aztán minden korok nagymamáinak lett a kedvencük. Már csak azt kéne tudni, miért éppen a liba valagát küldték a papnak ezek a népek – tette fel a kérdést, de nem tudott rá válaszolni. Viszont sorra került a libásnál végre. Hosszú, kimerítő vásárlás következett. Libahús, külön aprólék, libazsír, rizs és rengetegféle zöldség. Bizony, még répa is. Szóval senki sem állíthatja, hogy nem volt szükség bátorságra ehhez a vásárláshoz.
Mindenesetre, nehogy baleset történjék, Rezeda Kázmér be-betért még párszor a piaci kocsmába, szigorúan ágyba vizelés ellen. Nagyon kellett vigyázni ezekkel a balesetveszélyes helyzetekkel, mert semmiképpen sem akart úgy járni, mint az egyszeri székely. Történt ugyanis, hogy a székelyek valamikor december végén vágták a fát odafönt a Hargitán. Rémes egy zegernye idő volt, vagy harminc fok mínusz nappal. Az egyik székely hajadonfőtt volt odafönt. Oda is szólt neki a komája.
– Te, Mózes, bolond ember vagy-e? Hát harminc fok hideg van, te meg itt vagy sapka nélkül, hát megfagysz, ember!
– No, hát nem vagyok én bolond, csak a balesetem óta nem hordok sapkát.
– Aztán miféle baleseted vót, te, Mózes?
– Nem igaz, hogy nem emlékszel, te, Árpád! Tavaly, ugyanígy, decemberben, itt vágtuk a fát, akkor is ilyen zegernye idő volt, rettenetes hideg…
– No és?
– És rajtam volt a jó kis ügyes füles sapkám…
– Hát aztán?
– Akkor jött a baleset.
– Miféle?
– Hát, szóltak, hogy van pálinka, s én nem hallottam!
Az ilyesféle balesetek elkerülését mindennél fontosabbnak tartotta Rezeda Kázmér, mert öregedett, és ügyelt már magára. Aztán hazaért, és szépen, akkurátusan kipakolt a konyhában, és végiggondolta a liba feldolgozását, amely mindenhogyan a ludaskásában csúcsosodott ki, mert sült liba ide vagy oda, Márton püspök bebújása a ludak hóna alá s a köpönyeg odaadása a koldusnak mind-mind nagyon szép és fontos dolog, de a ludaskása mindenek felett áll. Gyakorlatilag a libaleves és a rizibizi keveréke. Bár a rizibizi emlegetése esetünkben leegyszerűsítés, de a lényeget azért lefedi.
Szóval mindenekelőtt libalevest kell készítenünk. Az meg úgy kezdődik, hogy megnyitunk egy furmintot, Mádról, mondjuk a Barta pincészettől, és a szokásokra ez egyszer fittyet hányva mondjuk egy háromévest, aztán odatesszük hideg vízben a libaaprólékot meg a belsőséget. Nyakát, szárnya tövét, ernyőjét, hátát, zúzáját, szívét. A legvégén meg a máját, mert ha túl korán tesszük oda, akkor megkeményszik. Első forrás után habját leszedjük, majd fűszerezzük. Szemes bors, só, fokhagyma, hagyma. Mikor félig puhult, bezöldségeljük. Méghozzá fölöttébb gazdagon! Kerüljön belé mindenekelőtt a nap főbűnöse, a sárgarépa!
S még gyökér, sok, karaláb, zeller, egy zöldpaprika, egy paradicsom, petrezselyem és zeller zöldje. Ha valamennyi kelkáposztalevél és kevés karfiol is jut, hát abból nem lesz baj. Ezután a levesünk már elpötyörészik magában, nekifoghatunk a második felvonásnak.
Először is pirítsunk rizst libazsíron, s ha megpirítottuk, merjünk ki a levesünk jó zsíros levéből, és abban főzzük meg a rizst! Ha félig megpuhult, tegyük bele a zöldborsót! Aztán fűszerezzük! Só, bors, semmi fakszni. Míg fő, szedjük ki a levesünkből a zöldségeket meg a húsokat, és fogjunk neki a legnehezebb résznek! Előbb a zöldségeket vágjuk össze karikára, ez a könnyebbik fele. Aztán a húsokat szedjük le a csontról, de gondosan ám, mert a jó ludaskása halála, ha csontos marad véletlenül! Szóval fejtsük le mindenekelőtt a nyaka húsát, szárnya húsát, vágjuk apróra a belsőségeket, zúzát, szívet, a sok-sok májat, s amikor a rizsünk már majdnem kész, hozzátesszük a zöldségeket meg a húst, aztán összerottyantjuk. Ha szükséges, a leves zsíros levével utánaöntözzük, mert aki gurulósra hagyja a ludaskása rizsét, az egyéb aljasságra is képes. A ludaskásának szaftosnak, szotyorgósnak kell lennie, másképpen megette a fene.
– Magam egyéves, legfeljebb kétéves hárslevelűt töltök majd hozzá – gondolta Rezeda Kázmér.
– Mert fontos az újbor, de még annál is fontosabb a kész bor, s az egyéves, legfeljebb kétéves száraz hárslevelű aztán készen van. Friss és ropogós. Váljék a püspök úr egészségére is odafönt, a mennyekben! Az én ludaskásámban soha nincsen püspökfalat.
Szégyelleném, pláne egy papnak…