Idén az év madara a tengelic. Mit tudunk erről a tarka tollú madárról, amelyet A Pallas nagy lexikona még a stiglic név alatt tárgyalt a XIX–XX. század fordulóján? Legalább ennyit, hiszen a stiglic elnevezés épp a „tig-lic, tige-lic” hívóhangra hajaz. (Vagy tollaz.) Néhol az érdes „tseeerr”, tavasz közeledtével a dallamos „cvitt-vitt-vitt” énekhangjuk hallható. Költőink érteni vélik a dalt: „Mit beszél a tengelice? / Azt mondja a tengelice: / cipity Lőrinc, cipity Lőrinc, / tyaf, tyaf, tyaf” – állítja Nemes Nagy Ágnes, Áprily Lajos pedig lelkesen adja hírül: „Kertünk ma hangos tengelic-tanya”.
Erre az élményre mi is felkészülhetünk most márciusban. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben indított, Az év madara programjának célja és küldetése ugyanis olyan fajok vagy madárcsoportok megismertetése, amelyek védelmében az ország lakosságának kiemelkedő szerepe van. A gazdálkodóknak ugyanúgy, mint a lakótelepen élőknek. Kora tavasszal várható a hazánkon átvonuló, északra tartó magevő madarak dömpingje, ami növeli a tengelic megjelenésének és megfigyelésének esélyét is, hiszen a hazai példányoknak csak az egyik részük állandó, a másik részük vonuló madár.
A legfrissebb becslések szerint Nyugat-Európától Közép-Ázsiáig 100-160 millió tengelic élhet a világon, a faj elterjedésének északi határa Közép-Finnország, délen pedig Afrika északi része. Magyarországon az egyik leggyakoribb fészkelő madár, számuk – jelenleg 622-763 ezer párra tehető – mérsékelt növekedést mutat. De a kedvező adatok ellenére évről évre sok tengelic is áldozatául esik a költési időszakban történő fakivágásoknak. Táplálékát vidéken az intenzív mezőgazdaság, a nagyvárosokban pedig a zöld felületek csökkenése és minőségének romlása veszélyezteti.
A tengelic elsősorban a fákkal és nyílt terekkel tarkított sík- és dombvidéket kedveli. Mivel a lakott területek is alapvetően ilyen mozaikos élőhelyet kínálnak, a tengelic a belvárosokban is jól érzi magát. Településeinken különösen elterjedt, az utcai fasorok, parkok és lakótelepek növényzete, mindenekelőtt a hatalmas platánok terített asztalt kínálnak a madárrajoknak. Tavasszal pedig az általunk kitett etetőkön is megjelennek, különösen, ha sok apró mag, többek között mák is várja őket.
A tengelic magevő, kis termete és hegyes csőre a parányi gyommagvak megszerzésére is alkalmassá teszi, de a napraforgómag sem jelent gondot számára. A városi példányok túlnyomórészt a magasban tartózkodnak, ahonnan csak ritkán ereszkednek le a talaj közelébe, de az etetők és itatók kedvéért azért megteszik. Akik pedig társasházak, lakótelepek emeletén élnek – pláne, ha a közelben platánok is vannak –, még nagyobb valószínűséggel számíthatnak a tengelicek feltűnésére. Hiszen a madaraknak szintben mozogva, a fák középső és felső harmadából szó szerint csak be kell ugraniuk az erkélyetetőkre tett finom falatokért…
Mondják, hogy kontinensünk legtarkább madara, de hogy mi az oka a tarkaságának, arra a meseirodalomban találjuk a választ. Mihail Sadoveanu történetében a tél végét váró madarak elhatározzák, hogy ellopják a tüzet az égből. A nagy tanakodásban végül előállt a tengelic, hogy ő lehozza a napsugarat az égből. Bátran nekiindult, de ahogy közeledett a fényhez, a tolla leperzselődött a forróságtól. Lent a madarak gyülekezete aztán már messziről érezte, hogy közeledik a tengelic az égi tűzzel. Mire leért a földre, már a fű is kizöldült. A kis madarak köréje gyűltek, és gyorsan felöltöztették.
A piróktól is kapott egy fényes tollat, a sárgarigótól is, a fekete rigó sem sajnálta tőle a farktollát, a vörösbegy pedig sapkát adott neki. Azóta pedig minden tél végén lehozza csőrében a napsugarat, és tavasz lesz a földön. És azóta olyan furcsa a ruhája: bíborszínű a sapkája, és folt hátán folt a köpönyege.