Tempora mutantur et nos mutamur in illis – változnak az idők, és mi is velük változunk. Az idők változását jól jelzik a foglalkozásnevek. A XX. század elején még fontos foglalkozás volt az utcaseprő, akit a pesti szlengben olykor citrompofozónak és déligyümölcs-kereskedőnek is neveztek. Vajon miért citrompofozó, és miért déligyümölcs-kereskedő?
A XIX. században az alakuló Budapestet kezdték behálózni a lóvasutak. Mellettük más lófogatú járművek is közlekedtek: konflisok (egylovas bérkocsi, rövidülés a komfortábli francia–angol–német jövevényszóból), börgő (bőrüléses, egyfogatú bérkocsi), cajgli (kétfogatú bérkocsi a német Zeug szóból), lófejű (omnibusz), lófejű gőzös (lóvasút), omli, omlibusz, omnicsek, ónibuc (omnibusz, kezdetben: lófogatú társas bérkocsi)…
A Csókos asszony operettben Szilágyi László örökítette meg az omnibuszt, omnicseket, a lovacskákat és a nyikorgó kerekeket (no meg a szerelmeseket): „az omnicsek ránk száz gyönyörrel várt. / Éjjel az omnibusz tetején / Emlékszel kicsikém? / de csuda volt! / Lent nyikorogtak a kerekek, / Felettünk nevetett / A teli hold! / S miközben a lovacskák bandukoltak Budán át / Eloltottam égő ajkad – s a lámpát…”
Az utcákon sűrűn kopogtak a lovak patái. Ez a hanghatás sokaknak kellemetlen volt. Ráadásul a lovak trágyája (a lócitrom) is gazdagon borította a kövezetet. A lócitrom tréfás és szépítő (eufemisztikus) kifejezés „a ló gömbölyded ürülékére” (ahogy a szótár fogalmaz). A lótrágyára színe és alakja nyomán alkalmazott lócitrom hasonlóságon (metaforán) alapuló névátvitel.
A felhalmozódó piszkot el kellett távolítani. E feladat ellátóit nevezték citrompofozónak, illetve, ha már citrom, akkor még további asszociációval: déligyümölcs-kereskedőnek.
A lovak patáinak zaja és a „melléktermék”, a lócitrom abban az időben komoly környezetvédelmi problémát jelentett. A zaj csökkentése érdekében már korán megpróbálkoztak a kőkockák helyett aszfaltburkolattal. Ugyanolyan csúfos eredménnyel, mint manapság, amikor patchworkre (foltvarrásra) emlékeztető aszfaltjavításokkal van teli az ország. A másik hangtompító a fakocka volt. De egyik sem vezetett sikerre. Csak az idő…
A citrompofozók vagy déligyümölcs-kereskedők szorgalmasan dolgoztak, de az emberek szüntelenül lócitromba léptek. (Csakúgy mint manapság kutyagumiba, azaz kutyaürülékbe.) Az egyre duzzadó városokban a lócitrom növekvő mennyisége környezeti katasztrófával fenyegetett. 1894-ben a The Times of London azt jósolja, hogy ha nem változik semmi, hamarosan mindent elborít a trágya: 1950-re London utcái 270 cm magasan lesznek lóürülékkel borítva. Néhány évvel később New Yorkban várostervezői konferenciát hívtak össze, melynek fő témája a lócitromválság volt.
Ez úgy vonult be a kommunikációtudományba mint a modern technológiáktól való eltúlzott félelem. Mivel egy csapásra minden megoldódott. Jött a gőzvasút, a villamos és a benzines autó. És jöttek az új problémák: a villamos túl gyors, elüti az embert, ezért egy ideig előtte egy ember haladt, hogy figyelmeztessen a veszélyre. Később már megfelelt a csengő is. Az autó pedig újabb környezetszennyezési problémát okozott.
A világ kereke olykor visszafelé is fordul egy kicsit. 2007-ben azt írta a sajtó, hogy a tervezett Nemzeti Vágta egyik eredménye azt lehet, hogy „lócitrommal borítja be Geszti a Hősök terét”.