Megnézte a többi játszóteret? Szét vannak verve? Hát akkor ez miért lenne? – kérdezi Balogh Sándor. Ő gyűjtötte az aláírásokat a Vénkert utcában.
A hadházi szabályokat amúgy senki nem vitatja. A játszóterekre – az ötből négy városi, egy az erdészeté – csak tizennégy év alattiak léphetnek be, felnőtt kíséretében. Hajdúhadház játszóterei valóban szépek, azok is, amelyekre nincs belépő. A fű zöld és ápolt, locsolórendszert is beépítettek, minden megfelel az uniós előírásnak, a játékok ápoltak és hibátlanok. A város főtere mellett működik a legnagyobb. A közmunkás Marika négy éve itt dolgozik. Gondoz és felügyel.
A Szederjes Sport- és Konferencia-központ része a játszótér is. Együtt mozog a család
– Eleinte szólni kellett, hogy szülő nélkül nem lehet bejönni, meg rendesen kell viselkedni. Már egyre ritkábban. Megtanulták. Ha valami tönkremegy, azt a város rögtön megjavíttatja – mondja. Mosolyog, amikor a gyerekeiről kérdezem. Négy van, a két nagylány Debrecenben egyetemista, az egyik jogászhallgató, a másik tanárjelölt, a fiú kilencedikes, ő is bejár középiskolába Debrecenbe.
– Maguk biztatták őket?
– Persze, segítettük. De a két lány az elejétől kitűnő volt, és azt mondták, nem akarnak közmunkások lenni, mint a szüleik.
Marika, aki a napjait négy éve egy játszótér mellett tölti, azt mondja, a másik játszótér kapcsán kirobbant botrány feldühítette egy kicsit a cigányokat, mert úgy érezték, hogy ellenük van. De már nem beszélnek róla.
Fél kettő van, a város főterén jószerével csak tizenéveseket látni. Iskolákból jönnek. Hajdúhadházon egy állami és egy református általános, továbbá egy szakközépiskola működik.
Az állami általános iskola több mint ezer diákjának hatvan-nyolcvan százaléka roma, ami azért figyelemre méltó, mert a város tizenháromezer lakosából a népszámláláson mindössze 2200-an vallották magukat cigánynak. Csáfordi Dénes polgármester szerint a valós szám a négyezerhez közelít. A hátrányos helyzet egyébként nem kizárólag cigányprobléma. A városban 1750 gyermek jogosult szociális étkeztetésre.
Meg kellett tanítani, hogy a babaház nem dohányzóhely
Két lány és két fiú nevetgél a főtéren. Az okostelefonokat nézegetik. Nyolcadikosok, nehéz kihúzni belőlük, milyen szakmára, középiskolára készülnek. Az egyik talán géplakatosnak – mondja. A lányok nevetnek, vonogatják a vállukat. Kérdezem, miért beszélnek egymással csúnyán. Azt feleli a baseballsapkás: mert cigányok vagyunk. A fizetős játszótér ügye nem érdekli őket, nem is hallottak róla. Már másik pályán játszanak.
A szerencselovagoknak jó terepük a szociális felzárkóztatás. E bűvszóval valóban milliós uniós pályázatokat lehet nyerni.
Aki a fizikai építést vállalja, azon számonkérik a végeredményt: építményt, hasznosulást, pontos elszámolást. Aki nem sporttelepre, hanem közösségépítésére pályázik, a kapott százezrekről, milliókról benyújtja a költségszámláit és a programzáró dolgozatát. Senki nem várhatja el tőle, hogy egy tábornak konkrét eredménye legyen. A közösség építése, támogatása, érzékenyítése hosszú és nem látványos folyamat. Ha nem sikerül, nem kérik számon azokon, akik erre vettek fel pénzt.
Hajdúhadházon az történt, hogy nyáron szociális programmal megérkezett a nemzetközi önkéntes csapat. Nem először. Az önkormányzat ingyen biztosította nekik a szállást, az étkezést. Jól érezték magukat, ígérték, hogy „az aszfaltot is színesre festik”, de ez elmaradt. Aztán a város vezetése azzal szembesült, hogy az önkéntesek nyomában kitör a játszótérbalhé. Először csak a jeleket észlelték, jöttek az újságírói érdeklődések, de miután megkérdezték, mi történt, az ügyet nem találták érdekesnek. Még az RTL sem.
A Népszava írta meg először, hogy: ötszáz forint a belépő az EU-s pénzből épült játszótérre, és kizárják a szegényeket az új, éppen nekik épült közösségi térből. Ezzel szemben a polgármester és családja ott kosarazik és fut. A hírt azonmód így vette át a sajtó. A cáfoló, pontosító önkormányzati nyilatkozat már senkit nem érdekelt. Az önkéntesek felkeverték az állóvizet, távoztak, a balhé ott maradt. A kedélyeket a város vezetésének kell csillapítania, a szabályokat nemcsak megalkotni kell, hanem el is kell fogadtatni.
A Vénkert utcában egyre nagyobb csoportban összegyűlő bámészkodók és előadók közül a „szegregáció”, a „szegregátum”, a „szociális cél”, a „rehabilitáció”, valamint „a mi pénzünkből épült” fogalmakat mindenki igen pontosan és szabatosan használja már. Ha megkérdezzük, miért az ő pénzükből, azt mondják: hát az unióéból.
A helyzet így összegezhető: Hajdúhadház jelenlegi vezetése, a 2010 óta polgármester Csáfordi Dénes polgármesterrel az élen ötmilliárd forint uniós pénzt nyert eddig a városnak. Ehhez megvan a szakértőcsapat, a pénznek pedig a helye. Bölcsődét, óvodát építettek, fejlesztették az iskolát. A Debrecen és Nyíregyháza között félúton élő városnak erős konkurensekkel kell megküzdenie. A két megyeszékhely csábító erejével, az értelmiség elvándorlásával. Csáfordi a város szülötte, 39 éves, és erős elszántság látszik rajta, hogy megfordítja ezt a folyamatot. Tény, a város statisztikái és arculata sokat javult, a közbiztonsági mutatók 2012 óta hetven százalékkal jobbak. Huszonöt térfigyelő kamera dolgozik, erősebb a rendőri jelenlét.
– A főtéren 2010 előtt egy óra alatt több kerékpárt loptak el, mint most egy év alatt – adja a példát a polgármester.
A munkanélküliség Hajdúhadházon 25-ről 20 százalék alá csökkent, sőt munkaerőhiány van, vagyis aki tud és akar, az elhelyezkedhet. A közmunkaprogramot újra kell tervezni, mert nem tudják a keretet feltölteni. A járásban 1400 a regisztrált munkanélküli, többségük roma. Ilyen mutatók mellett pályáztak a „Sport, mely egyenlővé tesz” jelszavú, szociális célú uniós városrehabilitációs programra. A 400 milliós vissza nem térítendő támogatásból megépítettek 2016 elejére egy fedett vívótermet, konditermet, öltözőket, szabadtéri kosárlabda- és futballpályát, játszóteret, közösségi épületet, és leaszfaltoztak két poros utcát. Egyszóval most a Vénkert és Viola utcához, melyet nem lehet a város szegregátumának nevezni, mert ilyen nincs, vagy ha akarjuk, akkor négy romák által sűrűbben lakott rész is van, már nem poros-sáros, hanem aszfaltos út vezet. Ahol zöld dzsumbuj volt, most szép, rendezett a terep. Ez az a sportcentrum, illetve játszótér, amely iránt mostanában oly erős érdeklődést mutat a sajtó. Éppen üres, ahogy ebben az időszakban a város többi, ingyenesen használható játszótere is. Hűvös van, ősz meg iskola.
A sportkomplexum, a Szederjes Sport- és Konferencia-központ arra épült, hogy a család együtt kikapcsolódhasson, és hogy szülessen egy új közösségi tér. A szülők sportolhatnak, közben a gyerek játszik. Mindenki mozog, jól érzi magát.
A játszótér tehát itt kiegészítő elem. A park 2016-ban nyílt, az átadás után mindenkit kötöttségek nélkül beengedtek, aztán azt látták, hogy károk keletkeztek. Annak idején az első játszótér megnyitása is kulturális sokkot okozott. Ott is el kellett magyarázni az embereknek, hogy a babaház nem dohányzóhely. Mostanra megtanulták, igaz, folyamatos az önkormányzati jelenlét is. Rendszeresen takarítanak, ami tönkrement, kicserélik. Míg szabadon lehetett oda bejárni, az új szabadidőközpontban is keletkeztek károk.
A fekáliával körülkent épület nem tekinthető rendeltetésszerű használatnak. Akkor alakították át a működési rendet. A teljes sportkomplexum használatára éves bérleteket is kiadnak: a családi két felnőttel és két gyerekkel 7500 forint, az egyéni bérlet 5500 – ha valaki mindennap itt van, az napi 5,1 forintot jelent – a napijegy 500. Az akcióterületen, vagyis a környéken élők pedig regisztráció után szabadon használhatják a játszóteret. Nem nyereségképzésről van szó. Minden helyi szervezet, közösség bizonyos feltételek teljesülése esetén csoport ingyenesen használhatja az egész komplexumot, és a helyi sportegyesületek sportolói, több száz gyerek és felnőtt is kap ingyen bérletet.
Meglehet, a játszóteret nem kellett volna belevenni a fizetős funkcióba, akkor nem indul el a sajtóhadjárat, és a környéken élők regisztrációhoz kötött ingyenes használati joga sem volt eléggé tudatosítva, bár ez az információ benne volt a helyi újságban. A Vénkert utcában azt is állítják, akik egykor közmunkásként dolgoztak a Szederjes sportközpontban, hogy onnan minden cigánygyereket el kellett küldeniük, csak a bérleteseket engedhették be. És az egész egyébként is azért épült, hogy ott sportolhassanak a városvezetők, meg a képviselők és rokonaik. Továbbá azt is mondják, hogy ők nem mennek a városházára regisztrálni, mert az nyilvántartást jelent, és hogy a nagy fejlesztés azt eredményezte, hogy elzárták őket a sportolási lehetőségtől. A szépen felújított focipálya is be lett zárva, pedig korábban milyen nagy bulikat rendeztek ott. Nézzük meg, hogy el is híztak, mert nincs hol mozogniuk.
– Hol fussunk? Itt az utcán? – kérdezi dühösen Dezső.
Csak Balogh Sándor, akinek szerepe volt abban, hogy a pénzesjátszótér-ügy kipattant, mivel ő is aláírásokat gyűjtött, mondja, neki ez már így rendben van. A regisztráció elfogadható, ha azután bemehetnek ingyen. A kérdésre, kinek jutott eszébe akciózni, azt feleli, hogy nekik, de az Életfa Egyesület aktivistája, Kovács Annamária segített. Először petíciót írtak, de nem vette át senki, akkor keresték a médiát. Ez uniós pályázat, örülnek neki, hogy megépült, hogy itt van, és ez nekik jár.
Ez az a pont, ahol a polgármester és a helyi kisebbség álláspontja markánsan eltér. Hogy mi jár, és milyen alapon. A sportolási lehetőségek például járnak, de azok sem feltétel nélkül. Amikor megépült a vívóterem, a roma vezetők mondogatták, hogy minek, úri sport, aztán hamar elhallgattak. Az alapkőletételen és a megnyitón is ott volt Kamuti Jenő olimpiai bajnok, jelezve azt is, milyen fontos helye lett ez az utánpótlásnak.
Van íjászat, a Hadházi Farkasok kosárlabdacsapatnak híre van a környéken, és boksz-, valamint labdarúgóedzéseket is tartanak. Ez is része a prevenciónak, a gyerekek nevelésének. Aki sportol, nem randalírozik. Van olyan gyerek, aki a település határát először a kosárlabdacsapattal lépte át. Aki megdolgozik érte, kap felszerelést, a versenyekre az önkormányzat utaztatja. Ez persze nem úgy van, hogy az első alkalommal a kezébe nyomják a cipőt, a mezt meg a tőrt. Megbízhatónak kell lennie, rendszeresen edzésre járni, dolgozni.
Csáfordi Dénes polgármester – 2010 óta ötmilliárd forint uniós pénzt nyertek a városnak
Ha valaki valamiért megdolgozik, akkor annak a szemében becsülete lesz, vigyáz rá. Ugyanez van a közmunkában is. A sajátja, megbecsüli, nem rongálja. Ebben hisz a polgármester, meg abban, hogy a társadalmi együttélés szabályait mindenkinek el kell fogadnia, és be kell tartania. Ez nem cigány–magyar kérdés. A leszakadók legnagyobb problémája az, hogy úgy gondolják, nekik járnak dolgok anélkül, hogy megdolgoznának érte, hogy betartanák a szabályokat, hogy küzdenének.
Ha a kívülről érkezettek felhergelik az embereket, azzal nem segítenek, hiszen a cél az lenne, hogy Hajdúhadház élhetőbb, vonzóbb város legyen. Hogy ne elmenjenek, hanem visszajöjjenek az emberek. A bűncselekmények száma hetven százalékkal csökkent, de fel kell figyelni arra az új problémára, hogy a rendőri intézkedések döntő többsége fiatalkorúakkal, tehát iskoláskorúakkal szemben történik.
Lehetetlen, hamarosan teljesen kezelhetetlen helyzet alakulhat ki. Időzített bomba az új generáció. A városvezetés törekvéseinek hatására lassult az elvándorlás, új jelenségként szembesülnek azzal is, hogy jelentős a beköltözés, és sokan, főleg Budapestről hazatérnek. Valami elindult, ebből lehet hitet meríteni. A helyi vállalkozók elkezdtek fejleszteni, ők már hisznek benne, hogy érdemes.
Gyöngyöspata után 2012-ben már vonult a gárda Hajdúhadházon is. Könnyű játszani a tűzzel, felpiszkálni, aztán elmenni. De ha fellángol, a helyieknek kell eloltaniuk. És nem lesz könnyű.
