Az ötvenes évek hajnalán járunk. Kora reggel egy budapesti bérház emeleti lakásának ajtaján két férfi dörömböl. Nagy fekete autóval jöttek, ez nem jelent jót. Úgy mennek be a lakásba, mintha otthon lennének. Nem árulják el, mit akarnak, de nem úgy tűnik, mintha egy tea után távoznának.
Tavaly februárban az összetartó gyerekkórusról szóló Mindenki című rövidfilmjével Oscar-díjat nyert, azóta viszont keveset hallatott magáról Deák Kristóf rendező. Ez idő alatt Los Angelesben ügyködött következő filmjén, majd az idén ősszel stábjával bevette magát egy Andrássy úti épületbe. A Foglyok történetében nemcsak a család tagjai nem hagyhatják el a lakást, de minden érkező rokon, barát, régi szobalány vagy házmester is az ávósok fogságába esik. Az eset valóban megtörtént, a tisztek öt napig maradtak egy Pozsonyi úti lakásban. Az alkotók szándéka szerint a korszak fojtogató, paranoid hangulatát groteszk humorral ötvözik. Olyasmi fekete komédiát szeretnének, mint amilyen az Isten hozta, őrnagy úr!.
Az Andrássy úti épületben a körfolyosó fölé kifeszített fényvisszaverő növeli a homályt, tényleg olyan, mintha hajnal lenne. Az alagsorban bulituristák által kedvelt diszkó, az emeleten az ötvenes évek stílusában berendezett lakás található. Az Andrássy úti bérházat Dreissiger László producer szerint mintha csak a történethez rajzolták volna. Kezdetben nem akartak mozifilmet csinálni, mert a nagy vásznon ritkán működik egy ilyen kamaradarab jellegű, egyetlen lakásban játszódó dráma.
– Vörös András író kollégám talált rá a történetre. Zseniális alapanyagnak gondoltuk, ráadásul sok humorral és iróniával mesélték el azok, akik eredetileg átélték – mondja a rendező, aki írótársával együtt azt gondolta, hogy a sztoriba az egész ország és maga az emberi természet is bele van gyúrva. Eredetileg húsznál is többen voltak bezárva, náluk logisztikai okokból kicsit kevesebben. A történet olyan korszakban játszódik, amelyikről mindenki azt gondolja, hogy ez volt az egyik legsötétebb kor a huszadik századi Magyarország történelmében, mégis, az emberek egy része vígan élte az életét, és próbált boldogulni – summáz a rendező, aki szerint A tanú humora és stílusa sem áll távol filmjétől.
Jászberényi Gábor, A martfűi rém főhőse ingujjban cigizik a lépcsőn. Ő alakítja az egyik ávóst. A színész szikár karaktere és hetyke bajsza remekül passzol az ötvenes évek világához. A családfőt Fekete Ernő játssza, a Szamosi Zsófia által alakított feleség féltestvérét pedig Sodró Eliza.
– A karakterem a Műszaki Egyetemen tanársegéd, az ő szemén keresztül látjuk a történéseket. Belecsöppen egy olyan élethelyzetbe, ahol nem hétköznapi döntéseket kell hoznia – avat be szerepébe Sodró Eliza rövid ebédszünetében. Szerepe szerint elsősorban figyel, figyeli a körülötte folyó történéseket.
– Nemrég a színházba sietve lerobbant az autóm a Rákóczi úton. Borzasztó, amikor nem tud az ember se erre, se arra menni. Éppen mint amikor bezárják egy lakásba. Mégsem estem pánikba, nyugalom szállt meg. Olyankor kinyílik a tér, mindent intenzívebben fogadunk be – magyarázza Eliza, aki szerint inkább visszamenőleg gondoljuk rémisztőnek a Rákosi-kort, mert már van rálátásunk.
– Ma is ugyanúgy szabályokat fogadunk el, és mindenki a saját életével van elfoglalva.
A kérdés, mi az a határ, amibe még beleszólhat a törvény vagy az állam. Mi az, ami még tényleg engem véd, és mi az, ami már annyira korlátoz, hogy azt mondom: eddig és nem tovább? A mondás szerint ha egy békát bedobunk a forró vízbe, kiugrik, de ha lassan kezdjük melegíteni alatta a vizet, akkor megfő benne, mert nem érzi a fokozatosságot – magyarázza a színésznő, aki azt is elárulja, hogy Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmjében nem is a fő mondanivaló fogta meg, hanem az a pillanat, amikor a kórusban állva először veszi észre a főszereplő kislány, hogy sokan csak tátognak. Azelőtt még sohasem látta képileg ilyen erősen megfogalmazva azt, hogy valakiknek elvették a hangjukat.
A színésznő szerint maga az éneklés is csodaszép metafora, hiszen sokunkba belekódolták, hogy csak az énekeljen, aki tud. Sokan ezért nem mernek, holott énekelni és táncolni a világ egyik legfelszabadítóbb dolga.
A Foglyokban és a Mindenkiben egyaránt jelen van a rendszer elleni lázadás. A rendezőt érdekli, hogyan reagál egy csoport, ha drasztikusan beleavatkoznak az életébe. Hogyan tudnak kiállni magukért, vagy éppen miért képtelenek rá? Ez a motívum összeköti a két filmet.
Molnár Leventének a mai az utolsó forgatási napja. A kolozsvári színész leginkább kosztümös szerepeiről híres, játszott Nemes Jeles László Oscar-díjas filmjében, a Saul fiában és legújabb alkotásában, a Napszálltában is. Ahogy lépked, vasalt cipője úgy kopog a padlón, mint tűsarkú a macskakövön. Nem véletlenül: a ház népe rögtön tudja, ha közeledik Sajgó Rezső, a házmester.
– Mindenkinek volt egy olyan házmester az életében, mint az általam játszott Rezső. Ez a karakter nem úriember, az a feladata, hogy felvigyázzon. Olyan figura, akinek a tekintetét egyfolytában ott érzed a tarkódon – magyarázza a színész.
Amikor ez a közösség egy térbe záródik, akaratán kívül a házmester is belecsöppen. Molnár szerint három részre lehet osztani a történetben szereplőket: akikkel megtörténik az esemény, akik a helyzetet provokálják, illetve ott a házmester, aki megpróbál mind a két szinten jelen lenni, ami persze lehetetlen.
– Hogy mi az első dolog, ami a Rákosi-korszakról beugrik? Biztosan nem a szabadság – mondja nevetve. – A karakterem viszont úszik benne, mint halacska a vízben. Az a típus, aki minden rendszert megpróbál kiszolgálni, és minden rendszernek szüksége van az ilyen szolgalelkű emberekre, akik ugyanannyira rendszerfüggők, mint amennyire rendszerfüggetlenek. Képesek ráolvadni arra a formára, ami éppen adódik.
Molnár Levente szerint azonban még a legfeketébb időkben is akadnak olyan pillanatok, amikor megmosolyogtató helyzetek adódnak. Ezek nélkül nem lehet sem élni, sem filmet csinálni. Deák Kristóf éppen azt szerette volna elérni, hogy teljes erejével mutatkozzon meg a kor és a helyzet minden rémsége, de közben lássuk azt is, hogy a borzalmakra is lehet humorral, sztoicizmussal reagálni.
– Mindig a paradoxonokat, az érdekes visszásságokat keresem. Szegeden a nagyapám családjában történt meg, hogy két hadifogságból visszatért nagybácsi közül az egyik szobafestő lett, a másik pedig rendőr. A rendőrt aztán áthelyezték: ávós lett, holott sosem akart az lenni. Amikor a másik nagybácsi egyszer szobafestés közben Rákosit ócsárolta, feljelentették annak rendje és módja szerint, majd a rokona vitte be a börtönbe, és tartotta a kapcsolatot a családdal. Furcsa és esetleges tud lenni, hogy ki melyik oldalra kerül, akár egy családon belül is. Sokszor az emberi gyarlóság, butaság vagy egyszerűen csak a sors alakítja a dolgokat – véli a rendező, aki elmondása szerint most egy darabig hanyagolni fogja kedvenc műfaját, a rövidfilmet. Kicsit több befektetéssel hosszabb filmeket is tető alá lehet hozni, azok jóval több emberhez jutnak el.
Fél évvel a Mindenki Oscar-díja után a rendező leszerződött egy nagy Los Angeles-i ügynökséghez, amely egyébként Stephen Kinget és Antonio Banderast is képviseli. Deák Kristóf első amerikai filmje egy családi kaland lesz, azonban a stúdiókkal még zajlanak a tárgyalások.
A Cosmic címet viselő mozi egy különös, koravén kinézetű tinédzser fiúról fog szólni, aki Kínába megy egy gyerekasztronautákat kiképző központba. Deák Kristóf örül az Oscar-díj óta kitartó folyamatos érdeklődésnek, de a saját tempójában szeretne haladni.
Idő van, vissza kell állni a jelenethez. Egy középkorú nő szőnyeget porol az udvaron. Fények rendben, a stáb elcsendesedik, kezdődhet a felvétel.
A Foglyok a Magyar Média Mecenatúra Program 120 millió forintos támogatásával készült, a tervek szerint jövőre kerül majd képernyőre a Duna Televízión.