A ’48-as nemzeti emlékezet emblematikus pontjai a sírkertek, települési temetők honvédsíremlékei. Napjainkban jó érzékkel találtak rá a kultúra szervezői a tematikus sírkerti sétákra. Az ébredező pannon tenger csendes temetőiben barangolva, olvasva a fejfák neveit, idézeteit, példás ’48-as történetek bontakoznak ki.
Kezdjük Badacsonytördemicen, ahol egy lázadó tábori lelkész nyughelyére lelünk. Az életút lenyűgöző. Az egykori székesfehérvári pap, Pados János a dunántúli önkéntesek tábori lelkésze lett 1848-ban. A szabadságharc dicső csatáit követően 1849 júniusában nagy prédikációiban az oroszok elleni keresztes hadjáratra buzdított, és szidta az osztrák vezetést.
Később önként csatlakozott Kmety György honvéd tábornok csapataihoz, fegyvert fogott, harcolt. 1850 januárjában hat év várfogságra ítélték. Munkácsi, majd olmützi rabsága után 1853-ban amnesztiával szabadult.
A Károlyi család fiúgyermekeinek nevelésére Csurgóra küldték, de közben orvosi tanulmányokba kezdett, 1867-ben szigorlatot is tett, majd visszavonult, és a Badacsony lábánál élt kis birtokán, orvosi praxist folytatott egészen haláláig, 1892-ig. Saját receptúra alapján készült orvosságaival gyógyította a helyieket. Közben szép gyümölcsösét és kertjét gondozta, valamint Kisfaludy stílusában regéket is írt a vidékről.
Végrendelete és egyben sírja beszédes. Egykori börtönláncaival együtt temettette el magát: „ezt koporsómban a lábaimhoz kívánom helyeztetni. Ez azon láncz -és béklyó, melyeket Munkácson mint politikai várfogoly viseltem, mert ezt őszintén merem mondani, hogy megszolgáltam, megérdemeltem. Hazám szabadságáért küzdöttem, áldoztam, szenvedtem. Jutalmat nem vártam, nem kértem, nem kaptam. Jutalmam az öntudat és a lánczok, melyet magammal viszek síromba.”
A tó mellől indult, és Zánkán lelhető fel nyughelye – két és fél méter magas, oszlopszerű építmény – a kővágóörsi születésű honvéd költőnek, Bozzay Pálnak, aki önkéntesként vett részt a szabadságharc csatáiban. Erdély határában tette le a fegyvert, büntetésül az osztrák seregbe sorozták be. Onnan tüdőbaja miatt hazatért tágabb szülőföldjére, ahol hamarosan és igen fiatalon, 23 esztendősen, 1852-ben elhunyt.
A jogász végzettségű Bozzay az 1840-es évek második felében verseivel is kitűnt kortársai közül. A nemzet nagy poétái, Arany és Petőfi egyaránt elismerően szóltak róla. A szabadságharc és az önkényuralom idején is folytatta a verselést. Szalai Imre kővágóörsi író az 1930-as években kisregényben dolgozta fel életútját, Bozzay költeményei ma már akár elektronikus formában is olvashatók.
Pados János tábori lelkész sírja a badacsonytördemici temetőben
Fotós: Hangodi László
Lesencetomaj temetője talán a legérdekesebb a ’48-as síremlékeket tekintve. Ott ugyanis az osztrák zászló alatt harcoló császári-királyi altábornagy, gróf Deym Ferenc (1805–1872) és a magyar szabadságért küzdő honvéd százados, Hertelendy Kálmán (1820–1875) nyughelye egyaránt megfér. Deym az, akit Guyon Richárd ezredes a Branyiszkói-hágónál legyőzött 1849 februárjában. Későbbi vereségei miatt le is váltották, de a szabadságharc után elismerték katonai teljesítményét. A község temetőjében szürke márvány sírkő emlékezteti az utókort az egykori altábornagyra.
Hertelendy Károly 1848-ban a Zala megyei önkénteseknél kezdte a harcokat, legnagyobb érdemét Buda visszafoglalásakor szerezte: egyes források szerint jól célzott lövésével megölte a gyűlölt osztrák parancsnokot, Heinrich Hentzit. 1849 után besorozták az osztrák seregbe, ahonnan váltságdíj kifizetését követően szabadult. Szülőfalujába, Lesencetomajra vonult vissza gazdálkodni, de a kiegyezést követően újból bekapcsolódott a közéletbe: országgyűlési képviselő, majd zalai főispán lett.
Lonkay Antalnak (1827–1888), Perczel Mór tábornok főhadnagy-segédtisztjének díszes sírhelye a balatonfüredi – arácsi – temetőben áll. Az 1870-es évektől füredi villájába vonult el a világ elől az egykori hírlapíró és szerkesztő Lonkay. Hosszú ideig bujdosott a világosi fegyverletétel után, a felelősségre vonás végül elkerülte, később a tudománynak élt, antik szerzőket fordított, tanulmányokat írt, tanított, megalapította az első katolikus napilapot, az Idők Tanúját. Füredi villája 1875-ben készült el, s ma is – szép állapotban – áll a település központjában.
A legtöbb ’48-as honvédsíremlék a keszthelyi Szent Miklós-temetőben található. Persovits Sándor közvitéz sírján ez áll: az utolsó keszthelyi honvéd. Az 1829-es születésű Persovits majdnem százesztendősen, a trianoni békediktátum évében hunyt el, 1920-ban. De ott van Svastics Benő, aki 1833-ban látta meg a napvilágot, és már 16 évesen a Zala megyei szabadcsapatok hadnagya lett.
A kiegyezést követően főszolgabírói posztot kapott, majd Zala megye főispánja lett.
Különlegesen művészi sírhelye van Szép László (1830–1884) hadnagynak. Trstyánszky Károly (1826–1901) keszthelyi származású főhadnagy és kórházparancsnok pedig fontos és nem mindennapi posztot kapott 1848–49-ben: a mozgó katonai gyógyszertárak ellátását szervezte a harcok idején. 1852-ig tartott fogsága. Időskorában visszatért Keszthelyre, ahol megalapította a honvéd veteránok körét.
Különös életpályák, különös sorstörténetek ezek, érdemes felidézni egy-egy tematikus út során, amely remélhetően talán arra is inti majd az utókort, hogy a ’48-as sírok állapotán sok esetben lenne javítanivaló. A forradalom 170. évfordulóján jó lenne erre is figyelni.
