A hatvanas évek közepén éledeztek a korrekt társadalomvizsgálat lehetőségei, tényfeltáró szociológiai írások jelenhettek meg. Juhász Antal szegedi muzeológus előbb a mórahalmi tanyákon vizsgálódott, majd egyre távolabbi helyeket tárt fel. Az elmúlt évtizedek kutatásai vaskos kötetté értek…
Kezemben ez az elképesztő munka. Néprajzi könyv a dél-alföldi tanyavilágról, amelynek minden oldala hihetetlen tudástranszfer. Évtizedek alatt gyűjtött tapasztalatok esszenciája. A szerzőről annyit illik tudni, hogy a helyi egyetemen Bálint Sándor, a „legszögedibb szögedi” terelgette a néprajz felé. Sikerrel. Három évtizeden át a Móra Ferenc Múzeumban dolgozott, onnan került 1991-ben a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi Tanszékére. A négy évvel később egyetemi tanárrá kinevezett szakember elévülhetetlen érdeme, hogy a Tisza-parti városban megteremtette a néprajz szakos képzést.
Sokadik érdeme a most megjelent kötet, amely szakmán kívülieket is elvarázsol – ha hagyják magukat, és kellő munkát tesznek bele, mert nem egyszerű olvasmány. Tömör szöveg, súlyos mondanivalóval. Megemlékezés a mindinkább letűnő világról, a tanyai életformáról.
Mórahalom csak egyike a kutatott térségeknek. 1960-ban a település 6142 lakosának hetven százaléka tanyákon élt. A faluban 477, a külterületen 1198 ház volt. A belterületi iskolákon kívül 1967-ben a tanítás hat tanyasi iskolában folyt. Van, amit nem ott tanultak meg. „A tanyai embör már az anyatejjel magába szívta a mezőgazdasági munkát” – mondta Juhász Antalnak a hatvanéves parasztember. Az ötven felmért tanya közül minden ötödikben volt villany. Reggel „önni” adtak a jószágnak, aztán visszabújtak az ágyba. A gyerek sem lazsált.
„Ötéves voltam, amikor odaadtak libapásztornak Kunhalomra. A libákat, disznókat, teheneket kiverték a sömlyékre, mindet magam őröztem.” (A sömlyék, másutt semlyék vizenyős, mocsaras helyet jelent.)
Az általános iskolát végzett lányok jövőjét úgy képzelték el a szülők, hogy férjhez mennek, gyermekeket nevelnek, és dolgoznak a családi gazdaságban. Na, ez a világ egyre inkább eltűnik. Juhász Antalnak hála legalább tudjuk, hogyan éltek a Dél-Alföldön a tanyasi emberek. Ha ő nincs, ki jegyzi fel Öregátokháza történetét? Öttömös része ez a terület. Azért kapta ezt a nevet, mert a futóhomokon kiosztott földeken több évig semmi sem termett.
Azt is Juhásznak köszönhetően tudjuk, hogyan módosult mára ez az életforma. Drasztikusan. Ópusztaszer Kutyanyak nevű része – állítólag a tanyasor olyan görbe, mint a kutya nyaka – száz év alatt lakosainak ötödét elvesztette. 2011-ben a 65 tanya közül negyvenet laktak. Egyre kevesebb az őslakos, a tősgyökeresnek mondható családok sorra elköltöznek. Megüresedő épületeiket jövevények vásárolják meg.
Az 1970-es évek óta tapasztalható, hogy a lakásgondokkal küszködő városi családok külterületen jutnak megfizethető áron otthonhoz. Vannak, akik önhibájukon kívül vagy a rendszerváltás utáni munkanélküliség miatt a társadalom peremére szorultak, és Ópusztaszeren vettek aránylag olcsón födelet nyújtó lakást. Napszámosként alkalmi munkából élnek.
Juhász Antal Kutyanyak kapcsán azt írta, volt egyszer egy népes, összetartó tanyasor, amely több mint 150 éves múltra tekint vissza. Az utóbbi évtizedekben hagyományos értékrendje azonban felbomlott, népessége megfogyatkozott, nagyrészt kicserélődött. Mi tartja életben a még ott élőket, és meddig? Lesz-e megélhetést nyújtó munka, emberi erő, kitartás – amely az elődök nemzedékeiben munkált –, mely ott tartja őket?
A szegedi professzor kérdéseire az idő válaszol. Ő csupán azt üzeni, hogy Kutyanyak sorsában tükröződik az utóbbi másfél évszázad magyar mezőgazdaságának, parasztságának története, több sorsfordulója is.
(Juhász Antal: A dél-alföldi tanyavilág – Néprajzi tanulmányok. Nap Kiadó, Budapest, 2018, 360 oldal. Ára: 3750 forint)