A nyelvtudás nem föltétlenül követeli meg a nyelvvizsgát, a nyelvvizsga meg nem mindig jár együtt nyelvtudással. A hazánkban valamilyen nyelvvizsgával rendelkezők legalább egyharmada vallja be, hogy nem tud megszólalni az adott nyelven. Ezért nem helyes nyelvvizsgához kötni a felsőfokú tanulmányokba való belépést. És a kilépést sem.
Természetesen elismerem a nyelvtudás fontosságát, praktikusságát, sőt a személyiséget gazdagító voltát is. Túlzásnak tartom, de elfogadom: ahány nyelvet tudsz, annyit érsz. Túlzás, mert az egynyelvű ember is élhet teljes és boldog életet. De azért nagyon jó, ha tudunk nyelveket. Elismerem, hogy bizonyos szakmákban kötelező a nyelvtudás. Ám a nyelvtudás és a nyelvvizsga kapcsolatát már nagyon problematikusnak tartom. Sorolom az érveket.
Vannak, akik képtelenek megtanulni idegen nyelveket. Ennek oka lehet a gyermekkori motivációhiány, tanulási nehézség, szociális hátrány, talán még valamiféle feltételezett „idegennyelvűségi gén” hiánya vagy hibája is. Ha van írási-olvasási-számolási „részképességi zavar”, akkor vajon miért nincs idegennyelv-tanulási? Ráadásul az idegennyelv-tanulás gátja lehet a nem megfelelő anyanyelvi tudás, a rossz szövegértés is. Alaposan elemeztük-e, hogy mi lehetett az oka a kötelező orosztanulás teljes kudarcának? És a mai kötelező angoltanulásénak?
Nem jelenthető ki egyértelműen, hogy az idegennyelv-tudás alapvető, mindenki számára egyenlően elérhető emberi készség. Továbbmegyek: vajon hányféle nyelvtudás van? Annyi, ahány ember. Tegyük fel másként a kérdést: hányféle szintű nyelvtudásra lehet szüksége egy embernek? Ahány idegen nyelvi helyzetbe kerül. Idegen környezetben sokszor bőven elegendő néhány tucat szó, kifejezés. Egy szinkrontolmácsnak fontos a gyors reagálókészség, az adott szakterület ismerete és jó adag empátia meg tolerancia.
Egy fordítónak minderre nincs szüksége, neki kiváló stilisztának kell lennie, ismernie – mondjuk – a nyelv régi és helyi változatait, amelyeket a nyelvtanuló, a tanár és a szinkrontolmács sem ismer. Tegyük hozzá: az ember idegen nyelvet leginkább spontán módon tud megtanulni, akkor, ha rá van kényszerítve (külföldön és szerelemben).
A magyarság nagy része mindig beszélte egy kicsit – többnyire „népi” szinten, torzítva, hibásan – a vele együtt élők nyelvét. És ez teljesen megfelelő volt a számára.
A nyelvtudáshoz sok szinten át vezet az út. Kezdetben hebegünk, habogunk, elemi nyelvi hibákat követünk el, szégyenkezünk, elhallgatunk. Ha jól belegondolunk, a nem anyanyelvi tudás mindig meglátszik rajtunk. Idegen nyelven mindig kicsit idegenek maradunk. De éppen az idegen nyelvek tudása az, ami minden szinten hasznos. Sulykolni kellene: idegen nyelven a „félnyelvűség” is hasznos! Idegen nyelven megszólalni, beszélni hibásan is jó! Ráadásul az idegen nyelvet sokszor nem anyanyelvi beszélőkkel használjuk, hanem pont olyanokkal, mint mi magunk: akik szintén tanulják, és nem tökéletesek benne.
Vitán felül áll: a tudományokban az idegennyelv-tudás elengedhetetlen. A nemzetközi szakirodalmat folyamatosan követni kell, ezért egy szakterület kutatójának az anyanyelvén túl ismernie kell más nyelveket is. De ezt a nyelvtudást sem lehet osztályozni. Van tudós, aki remekül ért, olvas idegen nyelveken, de már előadni, vitatkozni, írni nem tud. Ettől ő még ugyanolyan jó tudós lehet, mint az, aki az adott idegen nyelvnek szaktudósa, tehát magas fokú ismerője.

Egyenlőek a feltételek a felsőoktatásba való belépésre?
Fotó: MTI-Marjai János
Az állami nyelvvizsgák természetesen mutatnak valamit, de korántsem azt, hogy valakinek az adott nyelven a számára fontos helyzetekben mennyire használható a nyelvtudása. Ezért fordul elő, hogy a magas szintű angolnyelv-tudással meghirdetett állásoknál sok esetben nem a felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítványt kérik be, hanem a felvételi beszélgetésnél egyszerűen angolra fordítják a szót. Ha az illető fel tudja venni a beszélgetés fonalát, akkor megfelelő, ha nem, akkor hiába van felsőfokú nyelvvizsgája.
Ezzel elérkeztünk a felsőoktatáshoz. 2020-tól a felsőoktatásba csak (legalább középfokú) nyelvvizsgával lehet belépni. A törekvés érthető, sőt indokolható. Csakhogy a döntés nem eléggé megfontolt. Az érettségizők mintegy felének még ma sincs nyelvvizsgája. Részben a már ismertetett okok miatt. Köztük valószínűleg vannak az adott szakterületen tehetségesek. Miért zárnánk el előlük a felsőoktatást? És vajon a középiskoláink mindenkit egyenlő módon fel tudnak készíteni a nyelvvizsgára? Vagy esetleg itt belép a szülők anyagi helyzetétől függő egyéni nyelvoktatás? Ha igen, akkor a nyelvvizsga kapcsán egyenlőek a feltételek a felsőoktatásba való belépésre? Jó ideje a diploma feltétele a nyelvvizsga. Egy adat szerint a felsőoktatásban végzettek mintegy harminc százaléka nem tudja átvenni a diplomáját – nyelvvizsga hiányában. Miért gondolnánk azt, hogy ők az adott szakterületükön is hiányos tudással rendelkeznek? Ha egyébként minden tárgyból jó jegyet szereztek.
Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a felsőoktatás színvonalát emelni kell: mondjuk a rendszerváltás kori szintre. Csakhogy a rendszerváltás után – éppen a fiatalok munkába állási nehézségei miatt – cél volt iskoláztatásuk megnyújtása: szélesre tárták kapuikat a főiskolák és az egyetemek a többnyire színvonaltalan tömegképzésekkel. Ilyen felsőoktatásra nincs szükség. De a színvonal szigorítását nem a kötelező nyelvvizsga bevezetésével kellene elérni, hanem a kamuszakok megszüntetésével, okos pályaorientációval.
A már említett sokféle nyelvtudás-, nyelvalkalmazásszint mutatja, hogy egy nyelvvizsga igazából nem garancia semmire. Egy tudományegyetemen nyilvánvalóan szükséges az idegennyelv-tudás. A műszaki tudományokban mindenképpen. A közgazdasági, turisztikai, nemzetközi kapcsolatok képzéseiben elengedhetetlen. De vajon szakmailag ugyanolyan idegennyelv-tudást várunk el egy óvónőtől, tanítótól, agrármérnöktől, állatorvostól, orvostól? Nehogy valaki azt gondolja, hogy bármelyik szakmát leértékelem!
Gondoljuk végig: egy vidéki óvónő, tanár, agrármérnök, állatorvos idegennyelv-tudás nélkül alkalmatlan lenne a feladatára? Egy orvos (hacsak nem akar rögvest külföldre menni) bármelyik magyarországi kórházban nem lehet kiváló szakember az anyanyelvén? Miért kell gazdasági idegennyelv-vizsga a vendéglátás–turizmus szakon, amikor lehet, hogy az oda járó csak éttermet, borászatot akar nyitni? Nem lehet, hogy megfelelő számára egy alapfokú angol-, némettudás? És vajon ugyanolyan szinten alkalmas egyetemi tanulmányok végzésére, majd pedig diploma átvételére az az egyetemista, akinek van egy szlovák-, ukrán-, román-, lett, eszperantónyelv-vizsgája annál, akinek viszont angol-, orosz-, francia- vagy németnyelv-vizsgája van? Minden nyelv fontos, minden nyelv értékes, de ha már tudományokról van szó, akkor az angol, orosz, francia, német nyelv talán hasznosabb egy kisebb körben elterjedt nyelv ismereténél. Tehát a mai rendszer sem indokolható minden szempontból. Én a nyelvvizsga-kötelezettséget ugyanúgy a felsőoktatási intézményekre bíznám, ahogy az egyéb belépési és kilépési feltételek meghatározását.
Egyetlenegy esetben tartanám elengedhetetlennek a felsőfokú diploma mellett a kötelező idegennyelv-tudást. Akkor, ha az anyanyelv nem alkalmas a tudományok művelésére. A magyar nyelv viszont alkalmas. Elődeink tettek róla, és mi is fáradozunk ezen. A magyar nyelv azon kevés nyelv közé tartozik, amelyeken minden tudomány magas szinten művelhető. Végül pillantsunk a jövőbe! Informatikusok és számítógépes nyelvészek szerint közel van az az idő, amikor már olyan okos fordítógépek lesznek, amelyek mind hétköznapi, mind szakmai szinten gyors és viszonylag pontos online (azonnali) fordításra lesznek képesek. És vajon ennek milyen hatásai lesznek a tudományos, szakmai idegen nyelvű kommunikációra? És akkor a nyelvvizsgára, a nyelvtudásra?
Az egyetemi diploma az adott szakterületen elvárható legmagasabb szintű tudást jelenti. A nyelvvizsga (de még inkább a nyelvtudás) az egyéni készségek, ambíciók, tervek körébe tartozik. Körülbelül olyan, mint a vezetői, vállalkozói, pénzügyi ismeret, a gépjárművezetés, illetve a mindennapi praktikus ismeretek (főzés, barkácsolás), amelyek önállóan irányíthatóvá, könnyebbé teszik az életünket, megnövelik lehetőségeinket (például elhelyezkedési lehetőségeinket). Jó, ha ezekhez is értünk, de ezek hiányában adott területen még teljes értékű munkát végezhetünk. Fölösleges ezt belekeverni a szakmába, különösen úgy, hogy ezek ismeretének hiányában ne léphessen valaki a tudás legmagasabb szintű világába, a felsőoktatásba.