Pert vesztett az a 69 éves holland férfi, aki kérelmezte, hogy születési dátumát változtassák húsz évvel későbbire, vagyis hivatalosan 49 éves lehessen. Azzal érvelt, hogy az életkora miatt mind álláskereséskor, mind a párkereső oldalakon diszkriminálják, ő viszont még „ifjú istennek” érzi magát, és ki akarja hozni a legtöbbet az életből. A bíróság elutasító határozatában azzal érvelt, hogy a holland törvények életkor alapján határoznak meg bizonyos jogokat és kötelezettségeket, mint például a választójog vagy az iskolalátogatási kötelezettség, ezért ha jóváhagynák a kérelmét, értelmetlenné válnának ezek a követelmények.
A hírről eszünkbe juthatna sok világsztár, Gábor Zsazsáról például csak a halálakor derült ki, pontosan hány éves is volt. Nőknél ez az igyekezet bocsánatos bűnnek számít. Nekem viszont a nagyapám jutott az eszembe, aki, amikor 1956-ban Nyugat-Németországba disszidált, mert a magyar spanyol lovasiskola egykori vezetőjeként méltatlannak tartotta, hogy a kitelepítésből visszatérve kocsikísérőként kell az új rendszerben tovább szolgálnia, letagadott néhány évet, hogy új hazájában munkát kaphasson.
A hollandiai hír azonban nem azért ütötte át a médiafalat, mert politikai vagy hiúságbeli okok álltak fenn, hanem mert a holland férfi kérelme semmivel nem különb, nem extrémebb, mint azoké, akik úgy gondolják, hogy megváltoztathatják születési nemüket, nemi identitásukat, esetleg semleges neműnek minősíthetik magukat.

Emile Ratelband
Fotó: MTI/EPA/ANP/Roland Heitink
Kanadában például 2016-ban törvénybe is foglalták, hogy a genderidentitás és genderkifejezés az alapvető emberi jogok közé tartozik, így diszkriminációnak számíthat, hogy valaki a he vagy a she helyett nem a választott névmásával hivatkozik valakire. Mondhatjuk, hogy az emberi ostobaságnak nincs határa (tényleg nincs), közben boldogan ülünk itt a magyar nyelvünkkel, amelyikben nem lehet névmásokkal és névelőkkel megkülönböztetni a nemeket. Legalább nem lehet számonkérni rajtunk, miért nem tagozódunk be a fejlett nyugat genderisztikus tébolyába.
Ugyanakkor jogos a kérdés, ha bárki bármilyen döntést hozhat magáról, a gyermekéről, nőként lehet férfi, és fordítva, ha eldöntheti, hogy férfiként férfival vagy nőként nővel él, ha minden jog adott ahhoz, hogy megváltoztassuk a természet rendjét, miért éppen az életkorunkról nem dönthetünk? Egy kicsit döntünk persze, mióta kitalálták a plasztikai sebészetet, és nyolcvanasok negyvenesre vagy húszasra varrathatják-töltethetik magukat (miközben azzal ámítják a környezetüket, hogy ez a sok zöldségevés és vízivás eredménye), de ez ellen nem ágál senki. És ha a kínaiak így folytatják, lassan azt is eldönthetjük, milyen szemszínű, magasságú és értelmi fokú utódra vágyunk.
De valóban el kellene gondolkodni azon, van-e határ. Egyébként az életkor önkényes meghatározása viszonylag ártalmatlan kezdeményezés. Ha a holland férfi az ismerkedési oldalakon 49-nek mondja magát, mert így nagyobb az esélye, akkor majd a partner eldönti, hogy akarja-e. Ha elég pénze van, a kor sem lefelé, sem felfelé nem lesz akadály, lásd Trump és felesége, Macron és felesége vagy Soros György, akinek 82 évesen egy negyvenes hölgy fogadott örök hűséget. Ha meg nem gazdag, akkor hiába írnak bármit a dokumentumba.
A határ kicsit arrébb van, még annál is, ahol most tartunk, vagyis hogy valaki maga dönt arról, felülírja-e a természetet. Milyen indokkal lehet majd elutasítani, ha valaki kecskét akar feleségül venni (hogy az nem egyezett bele? állatjog?), ha négy asszonyt vezet oltárhoz, ha három férfival szeretne feleségként élni, vagy ha a lányát vagy a testvérét szeretné elvenni? Vajon nem az emberi jogok korlátozása-e, ha megtiltják neki? Ki húzza meg az emberi jog határát?
A jogvédők? Miért épp ők, milyen felhatalmazás alapján? Egyszóval a holland férfi feladta a leckét. Most még nem ment át a jogi rostán, legközelebb már, egy jobb ügyvéddel talán átmegy. Lehet, ha nálunk élne, eszébe sem jutott volna perre menni, mert ha nyer, elveszítette volna a 65 év felettieknek járó ingyenes utazás jogát.