A Tokió melletti Kosuge börtön nem épp az előzetesben ülők vágyainak netovábbja. Szigorú hely, nem az emberi jogok tiszteletéről híres – mondják azok, akik már megismerkedtek a benti körülményekkel. Japánban 22 napig tarthatják előzetesben a gyanúsítottat, a múlt héten Carlos Ghosn esetében még tíznapos hosszabbítást rendeltek el. Aki mangahős – képregényfigura – lesz Japánban, az nem lehet akárki. Ráadásul külföldi.
„Költséggyilkosként” ez a megtiszteltetés érte Carlos Ghosnt, akit az ezredfordulón azért küldtek a francia Renault-tól a felkelő nap országába, hogy húzza ki a csődből a Nissan autómárkát. Valószínűleg legverejtékesebb álmaiban sem jelentek meg azok a képek, amelyek a múlt hónap közepén vele a valóságban megtörténtek: magánrepülőgépén Tokióba érve, ahelyett, hogy császárként levonult volna a lépcsőn, a helyi adóhatóság fegyveresei fogadták, ők segítették le az immár megbilincselt Ghosnt a gépről. Úgy tartóztatták le, mint egy jakuzát, helyi rettegett maffiózót.
Innen hajtottak a Kosuge börtönbe. Egyszerű látogatóknak ide bejutni lehetetlen. Azóta a japán média is csak találgat a Ghosn-ügyben, bizonyos kapaszkodókat adott az ügyész rövid sajtónyilatkozata. Ebben nagy vonalakban ismertette a hónap közepén a vádakat: a Nissan akkori elnöke – egy másik vezető beosztottal, az amerikai Greg Kellyvel – meghamisította a bevételi adatokat, luxusházakat bérelt és újíttatott fel a cég számláján, a rokonait is kitalált „szakértőként” alkalmazta, mégpedig busás fizetéssel.
Innentől a többi csak feltételezés. Még az sem biztos, hogy a felesége él-e azzal a joggal, hogy naponta 15 percre meglátogassa. A szigetországi törvények szerint az előzetesben lévők beszélőjén kizárólag a japán nyelvet lehet használni. Ha az őr meghall bármilyen idegen szót, azonnal megszakíthatja a találkozót. Ghosn csak pár kifejezést tud japánul, míg felesége egyetlen szót sem. Igaz, egy néma találkozóból is lehet erőt meríteni. Nem véletlen, hogy a Nissannál első intézkedései közt kötelezővé tette az angol nyelv használatát. A japán törvények nem írják elő a kihallgatásokon ügyvéd jelenlétét, így még vele sem tud kialakítani valamiféle védelmi taktikát.
Ki ez a 64 éves férfi, akinek végül is Japán sokat köszönhet? Világpolgár – a szó legszorosabb értelmében. Módos libanoni szülőktől Brazíliában született, majd visszatért a közel-keleti országba, ahol jezsuita nevelésben részesült. Franciaországban végezte egyetemi tanulmányait, mérnökként diplomázott, innen van harmadik útlevele, ugyanis felvette a francia állampolgárságot is. A Michelin gumigyártó amerikai kirendeltségét vezette, majd a cég második embere lett, 1996-ban felfigyelt rá Louis Schweitzer, a Renault elnöke, aki azt akarta, hogy majd egyszer ő vegye át tőle a vállalatot.
Egy évvel az ezredforduló előtt azonban jött egy olyan feladat, amelyre Ghosnnál alkalmasabb jelölt nemigen volt: a japán Nissan oly nagy bajban volt, hogy valami megszállottat kerestek a csődközeli helyzetből való kirángatására. Még külföldön is. A Renault viszont jó lehetőséget látott a japán cégben. Carlos Ghosn megérkezett, és alaposan felforgatta a vállalatot. Elbocsátott vagy húszezer embert, gyárakat záratott be és adott el. Felrúgta a Japánban megszokott módszert, hogy a cégnél eltöltött idő számít, nem a teljesítmény. Kirúgta a beszállítókat, amelyek átláthatatlan hálót szőttek a cég köré, újakkal szerződött. Amikor átvette a japán vállalatot, az évi 6,5 milliárd dolláros veszteséget termelt. Rá egy évre már 2,7 milliárd dolláros pluszt mutatott mérleg, míg a harmadik évben a Nissan az ipari átlag kétszeresét hozta. Küldetés teljesítve – jelenthette haza Ghosn, aki külföldiként valami hihetetlen népszerűségre tett szert, egyesek japán kormányfőként látták volna szívesen, egy női felmérésen az első helyen végzett abban a kategóriában, ha lehetne, kit választanának férjnek.
A hosszú évek alatt jött össze – kereszttulajdonlások révén – a „szövetség”, amely a Renault, a Nissan és a Mitsubishi autógyártó vállalatokat tömörítette. Tavaly a három cég értékesítette a legtöbb autót, 10,6 millió darabot a világon, megelőzve a Volkswagen-csoportot és a Toyotát. Ghosn csillaga magasan ragyogott. Gondolt a jövőre is: úton-útfélen csak a Tesláról hallani, még a felső középosztálybelieknek is kicsit húzós árával, mégis az elektromos autók piacán a világelsőséget a Nissan Leaf uralja kiskocsijával. Hasonló terveket szőtt a Mitsubishivel is, amelyet már a Nissannal végrehajtott, sőt a három jelentős termelő közös márkanevű gépkocsi gyártását tervezte. Volt egy titkos terve, amelyről részleteket nem hajlandó szolgáltatni sem a Nissan, sem a Renault, valószínűleg egy újabb autógyár bevonásáról lehet szó, így őrizve meg a világ legnagyobb autógyártója címet.
Utcai kivetítőn a letartóztatott Nissan-főnök, Carlos Ghosn képe Tokióban. Karácsonyi fények, sötétbe vesző karrier
Fotó: Reuters
A dicsőséges menetelés azonban sokak szemét szúrta. Az életstílusán találtak fogást. Minden elemében világpolgár volt. Pontos menetrend szerint zajlott az élete, mindig időben érkezett, és azt sem szerette, ha valaki a tárgyalásairól késik. A Renault vezetőjeként fél hétkor minden munkanapon bent volt a Párizs melletti központban, ő már órák óta dolgozott, amikor munkatársai befutottak. Magánrepülőgépével – ha szükség volt rá – a legeldugottabb gyárat is órák alatt felkereste. Ám ennek meg is volt az ára: az utóbbi években a szövetség három elnöki posztja után külön-külön fizetést járt ki magának. A Renault-nál évente hétmillió eurót, a Nissannál nyolcmillió eurót kaszált, és hozzájött egy kis apró a Mitsubishitől.
A lapok általában ezzel a 15 millió euróval, évente ötmilliárd forinttal számolnak, de lehetett ez akár több is. A világon a második legjobban fizetett autóipari menedzser volt. Ráadásul a Japánban kapott fizetésének a felét (mintegy 38 millió eurót) 2011 és 2015 között be sem vallotta a helyi adóhatóságnak. Ugyancsak adatokat kellett volna szolgáltatnia a luxusbérleményeinek felújítási munkálatairól. Erről a Nissannál számos vezető munkatársnak tudnia kellett, Tokióban rebesgetik is, hogy az egyik kolléga vaskos dossziéval állított be az adóügyi hatóságokhoz.
Az összeesküvéselmélet-gyártók figyelmét sem kerülte el az ügy. Túl nagyra nőtt Carlos Ghosn például azzal, hogy harmadik házasságának ünnepségét a versailles-i kastélyban rendezte meg. Emmanuel Macronnal már három évvel ezelőtt, amikor még gazdasági miniszter volt, majdnem hajba kaptak. Azóta rendezték a viszonyt, Macron akkor a japánoknak nyújtott jelentősebb befolyással vádolta meg Ghosnt. A franciák szerint a szövetség elnöke Párizsban csupán a japánok szekértolója, míg a szigetországban azt vetették a szemére, hogy a franciákat részesíti előnyben. „Azzal a céllal érkezett ide, hogy lerombolja a mára idejétmúlt japán munkamódszert. Ez sokak együttműködésével sikerült is neki – mondta róla sajtóértekezletén Hiroto Szakava, a Nissan vezérigazgatója.
– Ám erre ő is felépített magának egy legalább olyan átláthatatlan vezetési rendszert.” Egyesek szerint jól kiszámított lépés történt: most a Renault van szorult helyzetben, csökkentek az eladásai. Kiváló alkalom arra, hogy megzsarolják a francia céget: adjon nagyobb beleszólási jogot a japánoknak a szövetség ügyeinek intézésébe, ugyanis ebben a franciák viszik a prímet. Különben a Ghosn által összerakott szövetség tagjai külön-külön még nagyobb gonddal lesznek kénytelenek megküzdeni.
Carlos Ghosnnak van egy hobbija, szabadidejében a császárkori Róma történelmét bújja. Túlhatalma talán annyira elvakította, hogy az ókori Rómát tanulmányozva egy dolog nem vésődött be az eszébe: a legváratlanabb időkben is felbukkanhatnak Brutusok.
Nagy mellény
Kik azok a sárga mellényesek, akik egész Franciaországban tüntetnek a gázolaj adóemelése ellen? A két héttel ezelőtti megmozduláson háromszázezren, a múlt heti demonstráción pedig százezren vettek részt. Érdemes-e foglalkozni egy csökkenő létszámú elégedetlenségi mozgalommal? Mindenképpen. Hosszú idő után ez az első számú francia tiltakozási hullám, amely nem a szakszervezetek, nem politikai pártok felhívására, hanem a világhálón szervezve, a polgárok által jött létre. Ez valóban civil megmozdulás, még akkor is, ha bal- és jobboldali pártok nagyon szeretnének tündökölni a szervező szerepében. A múlt szombati párizsi tüntetésen a politikai paletta mindkét széléről elvegyültek a tüntetők közt olyanok, akik jól tudták, hogy mikor kell kirobbantani az erőszakot. Hiszen ez a feladatuk, csak úgy törnek-zúznak, az anarchia kedvéért. Az egyszerű sárga mellényesek meg tátott szájjal követték, hogy a mellettük haladó, első pillantásra rendes fiúból hogyan válik dühöngő őrült.
Az alulról szerveződő „sárgáktól”, még ha mozgalmuk kifullad is, az elsőséget nem lehet elvitatni. Ők voltak az elsők, akik rádöbbentek és az utcán ennek hangot adtak, milyen hatalmas átveréssel jutott hatalomra Emmanuel Macron. Ugyanolyan hiteltelen gazdaságpolitikát folytat, mint elődei, ez az irányvonal semmit sem ad az egyszerű állampolgároknak, akiknek türelme a jelek szerint véges. Nem véletlen, hogy a lakosság 70 százaléka rokonszenvezik a mellényesek követelésével. Pedig az elnök mögött ott van egy hadosztály, amely éjt nappallá téve grafikonokkal, kimutatásokkal, elemzésekkel azt akarja bizonyítani, hogy nekik mennyire jó. A sárga mellényesek december elsején a harmadik felvonásra készülnek. Itt már nem a gázolaj adójának „környezetvédelmi szempontból történő” emeléséről lesz szó, hanem arról, hogy „Macron, takarodj!”.
A hatalom próbálta elhelyezni térképén a sárga mellényeseket: „a város környéki kerületekben élők, akik kimaradtak a globalizmus áldásaiból”. Tévednek a besorolók, ugyanis ők azok a középosztálybeliek, akik mind a mai napig küzdenek a családjuk életszínvonalának fenntartásáért. Ha nem megy másként, akkor utcai megmozdulással. Annyira távoli tőlük az elkoptatott politikai hablaty, hogy most már nem kérnek ebből. Jöjjön az bal- vagy jobboldalról, esetleg liberális mázzal leöntve, nem kell. Az uralkodó elit pedig jobb ha hozzászokik, hogy időről időre egyre erősebb szembenállással kell majd megküzdenie. Először is le kellene vetnie a nagy mellényt.
