A magánéletet akarom privatizálni – mondta még évekkel ezelőtt üzletembereknek tartott egyik előadásában Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója. Tíz éve a hallgatóságból hangos derültséget váltottak ki szavai. Ha ma összegyűjtenénk ugyanazokat az embereket, valószínűleg senki nem kezdene hahotázni az akkori prófécián. Ez a „gyerek” tudja, mit csinál, előre látja, milyen változásokat idézhet elő a társadalomban a szinte kizárólag általa uralt szociális háló. Ma a Facebooknak kétmilliárd aktív felhasználója van, az Egyesült Államok 360 millió lakosa közül 230 millió ott csüng a Facebookon.
A WhatsUp, az Instagram, a Messenger üzenetküldővel, amelyek szintén tulajdonában állnak, az okostelefonon tíz leggyakrabban használt alkalmazás közül négy az övé. A WhatsUp még világszerte egymilliárd felhasználót hozott neki. Száznegyven nyelven folyik az új felhasználók bekebelezése, és ezért tevékenykedik húszezer alkalmazottja a világon. A 33 esztendős Mark Zuckerberg vagyona jelenleg 72 milliárd dollár, pár év alatt ő lesz a leggazdagabb ember a világon, hála az oldalain elhelyezett reklámoknak.
Államfők állnak sorba azért, hogy lencsevégre kaphassák, amint kezet szorítanak Zuckerberggel. Az elmúlt évek fotóin ott mosolyog például Barack Obamával, Ferenc pápával, Angela Merkellel (ilyen alkalmakra azért meg kellett válnia a szokásos trikójától és szandáljától). Előrelátó képességéért Steve Jobshoz, az Apple elhunyt elnökéhez hasonlítják, és fiatal kora ellenére mára legalább olyan befolyásos, mint Bill Gates, a Microsoft alapítója.
Ne felejtsük el, hogy Zuckerberg a világ legnagyobb „főszerkesztője”: ő és munkatársai gondoskodnak arról, hogy mely cikkeket ajánlja a Facebook felhasználóinak; de ő a legnagyobb cenzor is: 7500 munkatársa dolgozik azért, hogy ne lehessen belekötni a cikkajánlatukba.
Valószínűleg az általa annyira gyűlölt diktatúrákban sem dolgoztak ennél többen azon, hogy a párt nézőpontja száz százalékig érvényesüljön. Ezért történhetett meg tavaly ősszel, hogy a vietnami háború ikonikus képe, amelyen az amerikai napalmbombázás után egy kislány ruhátlanul fut az úton, „a meztelenkedés propagálása miatt” lekerült a Facebook oldaláról. Talán a cenzorbrigádon túlzottan elhatalmasodott a politikailag korrektség, ugyanis Norvégia – amely nem az illiberális demokrácia mintapéldánya –, a fotó jogdíjtulajdonosa, kifejezte a lépéssel szembeni elégedetlenségét. Zuckerberg válaszában elismerte a túlkapást, arra hivatkozott, hogy a cenzorok csak nemrég álltak munkába.
Ékes példája ez annak a magatartásnak, amellyel a szilícium-völgyi fiúk – beleértve a nagy technológiai vállalatok, az Apple, a Google, az Amazon vezetőit – kialakítják liberális demokráciafelfogásukat, amelyből nem engednek. Ők a Trump-rendszer fő ellenfelei, ők a hangoztatói a fajok és nemek közti egyenlőségnek, a genderelméletnek, a szexuális szabadság tiszteletben tartásának, az olyan jogoknak, amelyekről mi még nem is hallottunk, és ha valaki ezekben az elvekben kicsit is kételkedik, az náci. Tudással, információval, rengeteg pénzzel rendelkeznek.
Az egyetemekről hozták balliberális meggyőződésüket, amely gazdasági téren – milyen érdekes – mutat némi önkényes szellemet, mindenáron ragaszkodnak cégeikhez, s azokról senkinek sincs joga akár egy rossz szót mondani. Még a Demokrata Párt politikája sem elég baloldali nekik, ám az ellen, hogy az állam növelné ellenőrzését – például az ágazat felett –, kézzel-lábbal tiltakoznak, ilyenkor jobboldalibbak a legelvetemültebb republikánusnál. Ezt korábban is számos tanulmány megerősítette, most a Stanford Egyetem hatszáz szilícium-völgyi vezetőnél érdeklődött politikai hovatartozásukról.
Mark Zuckerberg még a fehér házi meghívásnak sem tett eleget, amelyen részt vettek a techtársadalom nagyjai, pedig ez kijárt volna a frissen megválasztott elnöknek, aki békejobbot akart nyújtani az egész szektornak. Talán ő már az Egyesült Államok elnökével méri össze magát, még ha nem áll is mögötte a világ legerősebb hadserege. Egyre jönnek az olyan hírek, hogy a Facebook vezetője – talán a következő választásokkor – megpályázza a legfőbb megbízatás elnyerését. Ezt az értesülést tagadják a Zuckerberghez közel álló körök, de azért vannak elgondolkodtató tények. Az egyik legutóbbi fotó nem a világnagyságok köré-ben, hanem dél-dakotai tehenek közt készült a Facebook uráról.
Mi köze egy New York-i orvoscsalád sarjának, a Harvardon tanult techmágusnak a szarvasmarhákhoz? Olyan ez, mint amikor vezető politikusok ellátogatnak egy mezőgazdasági kiállításra, és az ország legjobban tejelő tehenével fényképeztetik magukat. Zuckerbergnek is nyilvánvalóan az a célja, hogy megkedveltesse magát a tőle egyébként távol álló álló mezőgazdasági dolgozókkal. Aztán ott egy másik, idén nyáron készült kép is: egy montanai rezervátumban ismerkedik a helyi indiánok sanyarú sorsával. Mi ez, ha nem kampánylátogatás része?
Amerikai sajtóhírek szerint Mark Zuckerberg 2018-ban mind az ötven amerikai államot felkeresi! Hogy miért? A techóriáscég vezetője erre is kész a válasszal: „Csak személyesen tisztában akarok lenni hazánk állapotával.” Vannak még ennél is kinek nyugtalanítóbb, kinek bátorítóbb jelek. Sorban maga köré gyűjti azokat a kampánytanácsadókat, akik sikert hoztak Barack Obamának, de még George W. Bush kampányigazgatóját is leigazolta a csapatába. Bár a szívéhez a baloldali eszmék közelebb állnak, politikai éleslátásból nem fogja elkötelezni magát sem a Demokrata, sem pedig a Republikánus Pártnak, hanem amolyan Emmanuel Macron-féle franciás megoldással, „független” jelöltként akar majd fellépni – legalábbis ez az elemzők meglátása.
Érdekes fordulat tapasztalható hitbéli meggyőződésében: az eddig ateistának ismert Zuckerberg a közelmúltban még rendkívüli érdeklődést mutatott a buddhizmus tanai iránt, majd a pápával találkozva kijelentette: „a vallás nagyon fontos az ember életében.” Talán ez a hátraarc is annak szólt, hogy fel kell készülnie a vallásos amerikai szavazótábor megszólítására.
Mikor pályázza meg Zuck – ahogy a hozzá közel állók hívják – a Fehér Házat? A baloldali tábor már a legközelebbi lehetőségnél látni szeretné az indulók között. Ez 2020, de nem kizárt, hogy vár még négy évet, hiszen még 2024-ben is ő lenne az Egyesült Államok történetének legfiatalabb elnöke. Az amerikai sajtóban megjelent egy felmérés arról, hogy a 2020-as választásokon milyen eredményt hozna egy Trump–Zuckerberg-összecsapás. Meglepetésre elég szoros csatát jósolnak: a lakosság 24 százaléka támogatná Zuckerberget, míg 29 százalék határozottan nem rokonszenvezik vele. A döntésképtelenek aránya 47 százalék, így aztán van még min dolgoznia mindkét esetleges jelöltnek.
A túlzottan nagy információs hatalom, amelyet az ifjú titán élvez, taszító és félelemkeltő is lehet. Ezért kell az országot járnia, megismerkednie az amerikai valósággal, lássa mindenki, nem különleges lény, hanem egy közülük. Az viszont igaz, hogy már 23 éves korában dollármilliárdos volt, célratörőbb, mint az átlag, azonban tanácsadói is türelemre intik, van még ideje. De kell-e a Facebook urának az a hatalom, amelyet a Fehér Ház nyújthat neki? Az egész társadalmat jobbító szándékához nem árt az elnöknek járó felhatalmazás!
Még a Facebook alapításakor mondta valamelyik diáktársának, hogy „ha meg akarsz tudni valamit akármelyik harvardi egyetemistáról, csak fordulj bátran hozzám, szinte minden adat megvan róluk, ingyen, önként teszik fel a netre” – fogalmazott akkor Zuckerberg. A Facebookon lévők – ez ma körülbelül minden negyedik földlakót jelenti – dalolva osztják meg adataikat az egész világgal. Felfoghatatlan hatalom ez, nem véletlenül gondolják a többi szilícium-völgyi techóriásról és a Facebookról is, hogy együttműködik az amerikai biztonsági szervekkel. A CIA, a Központi Hírszerző Ügynökség egyik tanulmányában azt vizsgálta, hogy a Facebook segítségével ki lehetne-e robbantani „forradalmat” egy országban, ahol a megfelelő hírekkel csupán fel kell erősíteni az elégedetlenséget. Ezt a lehetőséget támasztotta alá a 2011-es arab tavasz, amikor a mobilhálózatokon szervezték a megmozdulásokat.
Ha azt vesszük alapul, hogy személyre szóló reklámüzenetekkel bombázzák azokat, akik egyszer érdeklődést mutattak ilyen vagy olyan termék iránt, akkor miért ne lehetne befolyásolni őket politikai tartalmú üzenetekkel? A Facebook, amely úton-útfélen hangsúlyozza semlegességét, egyre gyakrabban indít politikai tartalmú szolgáltatásokat. Az amerikai lakosság kétharmadáról összegyűjtött adathalmazt elemezve könnyen felderíthető egy államban vagy egy városban, mely kérdéseket tartja fontosnak a lakosság, erre pedig választási stratégiát lehet építeni.
Amerikában az idén tavasszal indította el a Facebook a Town Hall (Városháza) nevű programját, ebben a választópolgárok „egy klikkre” vannak az őket a helyi közösségekben, a föderális vagy állami szinten képviselőktől. Vannak, akik a demokrácia alappilléreként értékelik, hogy a polgár egy adott kérdésben azonnal jelezni tudja véleményét a megválasztottjának, mások viszont attól tartanak, hogy tovább egyszerűsödik az adathalászok munkája, elég ezt a szolgáltatást figyelniük, hogy egy adott kérdésben megtudják a lakosság álláspontját. Ezzel is tovább nő a Facebook tudása a felhasználók politikai meggyőződéséről, bár állítólag erre már nincs szükség, ugyanis a szóhasználatból – megfelelő algoritmusokkal vizsgálva a szöveget – nagy valószínűséggel megállapítható a véleménynyilvánító politikai hovatartozása.
A techóriások sajátos módszerekkel élnek pénzügyekben is: 2004-ben Larry Page és Sergey Brin, a Google alapítói így biztosították maguknak a részvényesekkel szemben a vállalat vezetését. Mark Zuckerbergnek is a cég 17 százaléka van ténylegesen a kezében, a szavazati jogokból azonban 60 százalékot birtokol. Hogyan lehet ez? Szeptemberben például 13 milliárd dollárra volt szüksége humanitárius célokra, ezért akarta eladni a részvényeit, de úgy, hogy a szavazati jogot megtartja.
A net sztárjai ugyanis természetesnek vélik, hogy a cég irányítására ők mindig jogot formálhatnak, az egész rendszer pedig amúgy is gyarapítja a részvényest. Amerikában megengedett a tulajdon nélküli részvények szavazati joga. Ám a részvényesek lázadásközeli helyzetét figyelembe véve végül is Zuckerberg visszakozott. Ezt a csatát elvesztette, de a háborút még nem.
Legyen az Mark Zuckerberg vagy bárki más a környezetéből, egyszer megunja a hatalmas vállalatbirodalom irányítását, és valami még nagyobbra vágyik. „Aki húszévesen nem forradalmár, annak nincs szíve. Aki megöregedve nem konzervatív, annak nincs esze” – mondta Churchill.
Talán ebben bízhatunk.
Ébredő Európa
Az Európai Unió illetékes biztosa a múlt héten bontott zászlót: Margrethe Vestager felszólította Írországot és Luxemburgot, hogy tegyenek eleget az Európai Bíróság ítéletének. Ezek szerint Dublin az elmúlt években 13 milliárd eurós jogtalan adóelengedést nyújtott az amerikai óriásnak, az Apple-nek. Luxemburg pedig – még Jean-Claude Juncker miniszterelnöksége idején – ugyanezzel ajándékozta meg az Amazont, az amerikai csomagküldő szolgálatot, igaz, sokkal kisebb volt az összeg, a titkos megállapodás eredményeként 250 millió euró. Az Amazon így európai bevételének háromnegyedét minden adózás nélkül hazautalhatta. Ez már évek óta nem tetszik az európai országoknak, hogy a GAFA (Google, Apple, Facebook, Amazon, és még a Microsoftot is hozzácsapják a nagy amerikai négyeshez) pénzügyi trükkök százaival kijátssza az európai adóügyi szabályozást. Erre „szövetségeseket” is talál: nyilván Dublin is jól járt ezzel az ügylettel. Egy közelmúltban készült tanulmány szerint a Google és az Amazon működésének következményeként csupán 2013 és 2015 között 5,4 milliárd euró nem folyt be az európai költségvetésekbe. Ez a kimutatás két vállalat kétéves tevékenységére vonatkozik, és a „nagyok” közt még vannak hárman. Emmanuel Macron francia államfőnek – aki pedig az információs technika nagy barátjának mondja magát – is feltűnt, hogy a Google milliárdos forgalmat lebonyolítva csupán pár millió után adózik Franciaországban. Macron az egyik fő követelője annak, hogy az amerikai internetóriások az adott országban elért forgalom után ott is adózzanak, ne pedig a számukra kedvezményt nyújtó országokban, ahol az európai székhelyük van. Ennek az adónak a mértéke akkora, hogy Macron az új kétsebességes Európára vonatkozó javaslataiban az egyik jelentős bevételi forrásként számol ezzel. Ahhoz, hogy a mostani brüsszeli szabályozást megváltoztassák, a tagországok egységes igen szavazata kell. A nagyok – mint Német-, Francia-, Olasz- és Spanyolország – mellette vannak. Azok az országok, amelyek hasznot húznak a mostani szabályozásból, mint Írország, Luxemburg, de Ciprus és Málta is, elvetik a változtatásokat. Ne feledkezzünk meg a GAFA lobbierejéről: millió eurókat áldoznak arra, hogy a nekik tetsző elképzelés uralkodjon. Az utóbbi három évben a Facebook képviselői 63-szor, a Microsoft lobbistái 82-szer, a Google munkatársai 146-szor találkoztak valamelyik európai biztossal.
Hírtolvajok
Megszünteti európai és ázsiai nyomtatott kiadását a közel 130 éves The Wall Street Journal. Az ázsiai kiadás 1976-ban, az európai 1983-ban indult. A döntést pénzügyi szempontok indokolják, de ez nem azt jelenti, hogy az információ iránti érdeklődés csökkent volna, sőt az soha nem volt nagyobb, mint napjainkban. Az okot ott kell keresni, hogy a Google News és a Facebook elviszik a hirdetési bevételeket a tartalom-előállítóktól úgy, hogy átterelik a híreket a saját felületükre. Tehát maguk nem fordítanak pénzt a hírek előállítására, csak a szerverek működtetésére és a munkatársak bérére, ami jóval olcsóbb, mint egy szerkesztőség fenntartása. Ugyanakkor az újságok és az online hírportálok tulajdonosainak kell fizetniük a sajtómunkásokat, a hírek előállításának a költségét, a nyomtatott lapoknak még a nyomdaköltséget és a kézbesítési díjat is.
A Google és a Facebook híroldalainak működése azért is etikátlan, mert nincs átkattintás a forrásra, vagyis úgy néz ki, mintha a hír a saját termékük lenne, márpedig a hirdetők az adott oldalakon eltöltött idő és kattintások alapján fizetnek, és döntenek arról, hogy hol helyezik el a reklámjaikat. A két nagy cég így elszipkázza nemcsak az olvasókat, hanem a hirdetési pénzeket is a sajtótermékektől. Kérdés, ha egymás után adják fel hídfőállásaikat a sajtótermékek, mert a Google és a Facebook túl mohónak bizonyul, honnan lesz az új híranyag. Hiszen akkor csak az marad, amit a közösségi portálok használói gyártanak: az ellenőrizetlen hírek és álhírek, a manipulált anyagok.
/Hanthy Kinga/