Ló- és nyúlfejű, valamint arctalan, mégis érzelemteli emberalakok láthatók Alexandra Kršňák táblaképein, amelyek vizualitásukkal mágnesként rántják magukhoz a figyelmet. Kršňák figuratív festő, de távol áll tőle a fotórealista felfogás. Képei nyersek, a tökéletlenül fedő, megfolyt festékrétegek ázott, eső utáni párás, borongós érzetet keltenek, amit az akvarelleket idéző lágyság és a finom színharmóniák ellensúlyoznak: hatásuk egyszerre fullasztó és kellemes. A fiatal, felvidéki származású alkotót az emberi szerepek és a belülről feszítő, nyomasztó érzelmek képi megformálása foglalkoztatja, festményein hétköznapi szituációk nyernek új értelmet.
Magával ragadó a kirakatot bámuló kisgyermekes család képe: épp csak a fejük hiányzik. De nem baj, a kirakatüveg mögött látható bábuk megmutatják, mi az etalon, a szemlélők pedig lehetőséget kapnak egyenszemélyiségük kialakítására. Hasonlóan érdekesek a kezükben állati maszkot tartó, jobbára fej nélkül ábrázolt, sorban álló meztelen női alakok, akik a Casting cím, a pucér megjelenés és az álarc alapján talán egy tizennyolcas karikás filmjelenet főszerepére vagy csak egy pikáns bohózat mellékszerepére ácsingóznak. Bárhogy is legyen, a kiöltözött lófejű férfit és az őt karon fogó nyúlfejű nőt ábrázoló Szerepek című festmény ugyancsak megkapó darab, az imént ismertetett sorozat egyik legjobbja. A szimbólumként használt állati fejek itt nem élethű maszkok, sokkal inkább emlékeztetnek elnagyolt bábfigurákra, vattával kitömött fejekre.
A képek másik csoportja némileg elvontabb és emocionálisabb. Az Érzelmek című, négy kis portrészerű festményből álló alkotás homályos, arctalan embereket mutat, vagy talán ugyanazt az „arcot” különféle stációkban. A figurák megfestett gesztusai: a lehúzott véres szemhéj, az arcra tett, sírást takaró kéz, az önfojtogatás, s végül az égre tekintő arc a gyötrődő és megnyugvó lélek kiváló képi lenyomatai.
Kršňák táblaképei mágnesként rántják magukhoz a figyelmet
A Törés című festmény ha lehet, még hatásosabb: a felénk néző, földön fekvő, összegörnyedt alak és a mögötte ülő, semmibe vesző arcú párja, vagy önmaga mása és a vékony kötelekre, esetleg pókhálóra emlékeztető megfolyó fehér festék sokféle képzettársításra ad lehetőséget. Nem beszélve a Fogságban című alkotás ürességet sugárzó, magányos ülő női karakteréről, és az érzelmi vagy fizikai fogságból való kitörést lehetetlenné tevő vizuális metaforáról: a bénultságra és tehetetlenségre utaló fehér kontúrral kiemelt, áttetsző, szinte eltűnő végtagokról.
Mindezekből jól látszik, hogy Alexandra Kršňák, a Young Generation Art Fair 2017-es fődíjasa ígéretes festő, de a díjjal járó most megrendezett első komoly kiállítása azért hordoz magában gyermekbetegségeket. Szembetűnő gyengesége a fantáziátlan, direkt címadás, ami végletekig beszűkíti a képek értelmezési keretét, kiaknázatlanul hagyva a művekben rejlő lehetőségeket, nem beszélve arról, hogy több tölteléknek tetsző festmény is látható a tárlaton. Kršňák festői programja ugyanakkor meglehetősen izgalmas és érdekes, a társadalmi jelenségek, a felvett vagy csak eljátszott szerepek és a lelki folyamatok iránti érzékenysége, valamint a műveit jellemző egységes festői formanyelv egyaránt figyelemre méltó.
(Alexandra Kršňák Álarc mögött című kiállítása február 2-ig látogatható keddtől péntekig 9 és 14, szombaton 10 és 13 óra között a Godot Galériában – Budapest, Bartók Béla út 11–13.)
