Napóleon szerint „Kína alvó oroszlán, amikor felébred, a világ beleremeg”. Amikor ez a mondat pár évvel ezelőtt egy Kínával foglalkozó nemzetközi konferencián elhangzott, a kínai nagykövet szót kért, és azt mondta, hogy Kína nem oroszlán, hanem pandamaci. A nagykövet megállapítása legalábbis vitatható.
Napjaink három globális játékosából Kína az USA után és Oroszország előtt a második. Lakóinak száma 1,4 milliárd fő, és Földünk legősibb folyamatos civilizációjával rendelkezik. Hagyományosan a népesség kilencven százaléka a tengerparton és a folyók völgyében élt, vagyis a terület mintegy tíz százalékán, ami óriási sebezhetőséget jelentett. Az elmúlt években Peking ezen próbált – sikeresen – változtatni.
Kína Földünk megművelhető területeinek hét százalékával rendelkezik, és itt él a világ lakosságának 22 százaléka. Kínában a szántóterületek mintegy felét öntözik, és itt tenyésztik a legtöbb sertést és baromfit. A távol-keleti ország a világ második gazdasági nagyhatalma, és a harmadik katonai erő. Tizenöt szárazföldi és nyolc tengeri szomszédja van. A kínai kisebbségek a világban mindenütt – egyedülálló módon – Pekingre tekintenek. Százmillió kínai él Kínán kívül, és ez óriási potenciált biztosít Pekingnek. Az országon belül a han lakosság aránya 92 százalék.
A kínai export közel húsz százaléka megy az USA-ba, ugyanennyi Hongkongba, majd ezt követi Japán és Dél-Korea. Az import területén Dél-Korea áll az élen, majd Japán, USA és Tajvan következnek. Kutatás-fejlesztésre a költségvetés hat százalékát használják fel. Ezzel Peking a világ abszolút élvonalában van. Tíz év alatt 200 millió ember jött ki a mélyszegénységből, és került be a kínai középosztályba. Kína számára prioritást jelent, hogy a középosztálynak növekednie kell, és a többség számára elfogadható társadalom épüljön.
A várható élettartam 1949-ben 35 év volt, jelenleg több mint nyolcvan év. Amíg 1986-ban 1500 magánautó volt az országban, számuk mára már meghaladta az ötvenmilliót.
Az az elv, amelyet Hongkong kapcsán hirdettek meg, hogy egy országban két politikai rendszer van, nem vált be, és ez elgondolkodtató a jövőben Tajvanra nézve.
A turizmus területén mind a küldés, mind a fogadás esetében gőzerővel jön fel Kína. Jelenleg a kínai turista költi a legtöbbet, lehagyva az USA és az EU turistáit. Az átlagos kínai turista napi 300 dollárt költ el.
A világon a legtöbb felhőkarcoló Hongkongban és Sanghajban van, a két városban együtt számuk meghaladja a tízezret. Sanghajban fél év után nem ismertem rá a városra, annyi új felhőkarcoló épült. Pekingben az új épületekben a négyzetméterár meghaladja az egymillió forintot.
A vadkapitalizmus eredményeként Kínában gyors a fejlődés, de ez azt is jelenti, hogy évi öt-nyolcezer fő hal meg bányászbalesetben.
Általános a testedzés, és Kína szinte minden területén rendszeresen van reggel és este torna, amelyen a lakosság jelentős része részt vesz. Óriási jelentőségű volt Kína számára, hogy megkapta az olimpia rendezésének jogát, és hogy Forma–1-es versenyek vannak az országban. Az olimpia rendezése egyértelmű politikai siker volt Peking számára. 300 ezer térfigyelő kamerát állítottak fel, és ugyanennyi volt az olimpiát biztosító önkéntesek száma is. Peking mindent megtett az olimpia biztonsága érdekében. Kielemezték az elmúlt évtizedek olimpiai történéseit, különös tekintettel a müncheni merényletre. Nagyon furcsán jött ki, hogy jó pár nyugati orgánum közzétette, a pekingi taxisok nem beszélnek angolul. Kíváncsi lennék, hogy a londoni vagy a washingtoni taxisok közül hányan beszélnek kínaiul.
A kínai közmondás úgy szól, hogy 1949-ben Kínát megmentette a szocializmus, 1980-ban Kína megmentette a szocializmust, 1990-ben Kínát megmentette a kapitalizmus, 2010-ben pedig Kína megmentette a kapitalizmust.
Soha nem felejtem el, hogy első kínai utam során komolyan megkérdezték tőlem, hogyan lenne lehetséges svéd típusú kapitalizmus felépítése a Kínai Kommunista Párt vezetésével. Azt hittem, hogy viccelnek, de ez Kínában valóban élet-halál kérdése.
Az ország aktív szerepet játszik a hathatalmi koreai tárgyalásokon. Az évek folyamán egyértelművé vált, hogy Észak-Korea Kína nélkül mozgásképtelen. A tárgyalásokon minden fontossága ellenére Oroszország és Japán mellékszereplő, és meghatározó az USA és Kína. A kínai koncepció lényege, hogy nem kerülhet sor olyan egyesülésre, amely az USA vezetésével jönne létre, amikor a Pentagon, a CIA és a dollárdiplomácia megjelenne a kínai–koreai határon. Az 1950-es koreai háborút mindmáig csak fegyverszünet és nem békeszerződés követte. Kína számára, bár ezt soha nem mondják ki, Észak- Korea egyfajta ütközőzóna. A mai helyzetben, érthető módon, Kína lezárta Észak-Koreával közös határát, mivel nem cél számára nagy létszámú, képzetlen, a világot nem ismerő koreai menekült befogadása. Az elmúlt napokban az észak-koreai vezető újra Pekingben járt. A cél az USA-val várhatóan sorra kerülő újabb csúcstalálkozó előkészítése volt. Kim Dzsongun 2018-ban háromszor járt hivatalos úton Kínában.
Rendkívül ellentmondásos Kína viszonya Japánhoz. Tokió újabb amerikai fegyverekkel próbálja Kína katonai erejét megállítani, vagy legalábbis a kínai terjeszkedést lassítani. Amikor szóba jött, hogy Japán a Biztonsági Tanács állandó tagja legyen, Kínában össznépi mozgalom bontakozott ki e tervvel szemben. Napokon belül 22 millió fő írta alá a tiltakozást. Kína nem felejti el azt a borzalmas vérontást és kizsákmányolást, amelyet Japán a második világháború végi vereségéig folytatott.
A korábbi császári család leszármazottai ma már minden segítséget megkapnak a pekingi kormánytól. A család egy része Kínában, többi része az USA-ban, Japánban és a világ egyéb részein él. Pekingben meglátogathattam a császári családot. Gyönyörű villában laknak, mindennel ellátva.
A Csendes-óceán térségében az elmúlt években látványosan ütköztek a kínai–amerikai érdekek. Érdekes módon ifjabbik Bush elnöksége alatt, miután a kétoldalú kérdésekben az elnök pragmatikus volt, kiválóan alakultak a kapcsolatok. Obama elnöksége első hat évében a fő veszélyt Kína jelentette, és az USA haditengerészeti és légierejének több mint hatvan százalékát telepítették át Délkelet-Ázsiába, közelebb a kínai határokhoz.
Jelenleg stratégiai háború zajlik a két fél között. A tét a világ jövője. A harc a hegemóniáról szól. Az USA úgy érzi, hogy Kínát most lehet utoljára megállítani.
E harc része a kereskedelmi háború, a dél-kínai-tengeri szigetekről szóló vita és többek között a tajvani kérdés is.