Maczelka Árpád, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) munkatársa 2016 októberében az Amerikai Egyesült Államokba utazott, hogy feltérképezze a diaszpóra tárgyi emlékeit, és segédkezzen a hazaszállításukban. Kutatóként ő vehette először kézbe az észak-karolinai Horváth Béla Zoltán családi dokumentumait, köztük egy XVII. századi prédikációgyűjteményt és egy magyar nyelvű kézirattöredéket.
A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai restaurálták az értékes adományokat, és az 1655-ös datálású, Magyaróváron elhangzott prédikációszöveget a Hungaricana közgyűjteményi portál segítségével elérhetővé tették mindenki számára. A Hansági Múzeum kezdeményezésére a kézirat több mint háromszázötven év után visszatér Mosonmagyaróvárra, ahol az ötszáz éves reformáció jegyében nyílik időszaki kiállítás októberben.
Az adományozó, Horváth Zoltán Béla nagy becsben tartotta azt a régi, vaskos kötetet, melynek egykor a lapjai közé helyezték egy merített papírra feljegyzett, magyar nyelvű prédikáció szövegét. Bibliaként tekintett az 1400 oldalas nyomtatványra. Egy XVII. századi, német nyelvű protestáns prédikációgyűjteményről van szó: Johann Jakob Otho művének egy csonka példányáról.
– A Mikes Kelemen Program kutatójaként célállomásomon, Floridában találkoztam a sarasotai Kossuth Klub tagjaival, többségében 1945-ös és ’56-os amerikás magyarokkal. A szervezet elnöke, Krajcsik György családi kapcsolatai révén eljutottam a sógorához, az észak-karolinai Bahama városában élő Horváth Zoltán Bélához. Úgy éreztem, mintha a szülőfalumba, Maroslelére látogattam volna vissza, hogy az ottani öregekkel beszélgessek – meséli Maczelka Árpád.
A csornai származású Horváth Zoltán Béla 1956-ban emigrált az USA-ba, ahova magával vitte a családi iratokat is. Montana államban kezdett új életet. Elismert kutató biológus, s mind a mai napig szoros kötelék fűzi az óhazához, ezért is gondolta, hogy az értékes családi irategyüttesnek Magyarországon van a helye. A Maczelka Árpáddal kialakult rokonszenv mellett sokat nyomott a latban, hogy a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága által életre hívott Mikes Kelemen Programhoz csatlakozott a Magyar Nemzeti Levéltár, szakmai koordinátorként pedig az Országos Széchényi Könyvtár.
Az adományozót megerősítette szándékában, hogy Maczelka Árpád beszámolt neki korábbi, Ausztráliában szerzett tapasztalatairól. A diaszpóra magyarsága évtizedekig nem tudott kellő bizalommal tekinteni az anyaországra, nem bíztak abban, hogy a hazajuttatott emlékek jó helyre kerülnek. Az idős adományozók úgy látják, hogy az emigráció második-harmadik generációja egyre kevésbé tekinti fontosnak a magyar vonatkozású iratok megőrzését. Érthető, ha az adományozó még életében szeretne gondoskodni a dokumentumok hazajuttatásáról.
– Horváth Zoltán Béla fémládában tartotta a régi családi iratokat. Az egyik lányával, aki kiválóan beszél magyarul, átnéztük az emlékeket. Láttam rajta, mennyire értékeli, hogy a családi irategyüttes a magyar történelem része – mondja a kutató. – Biztos voltam benne, hogy különleges emlékről van szó, a tulajdonos pedig csak a lehetőségre várt, hogy a dokumentumokat hazajuttathassa.
A megfelelő csatornát jelen esetben a Mikes Kelemen Program jelentette, amelynek célja, hogy a diaszpóra tárgyi örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsa, és gondoskodjon méltó felhasználásáról. Az elmúlt években a tengerentúli magyarság képviselői sorra jelezték, hogy könyvek, levéltári anyagok és a magyar közösségek életét bemutató nyomtatványok egyre nagyobb veszélyben vannak. Több tengerentúli országban (Kanada, Amerikai Egyesült Államok, Venezuela, Brazília, Argentína, Uruguay, Ausztrália) gyűjtőpontok létesültek, ahol az érintettek elhelyezhetik a könyvtári hagyatékaikat.
Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkártól megtudtuk: novembertől Nyugat-Európában is megkezdődik a diaszpóránál fellelhető könyvtári értékek felkutatása. A program keretében megbízott szakemberek a helyszínekre utaznak, hogy feltérképezzék a helyi közösségek múltját, és gondoskodjanak az adományok Magyarországra szállításáról. Eddig mintegy 300 köbméter dokumentum – 300 ezer kötet érkezett haza. A dokumentumok hiánypótló része az Országos Széchényi Könyvtárba kerül, a fennmaradó tétel pedig határon túli és magyarországi közgyűjteményekbe, iskolákba.
– Az elmúlt években rengeteg adományozóval kerültem kapcsolatba – mondja az OSZK kutatója –, Melbourne-ben és Floridában közel ötezer könyvet és jelentős iratanyagot gyűjtöttem össze. Tapasztalatom szerint az alapkoncepció nagyon tetszik az adományozóknak. Talán úgy gondolnánk, hogy a XX. századi regények manapság haszontalanok, de ahol nehezebb magyar könyvekhez jutni – elég csak Kárpátaljára vagy Erdély elzártabb területeire gondolni –, ott az adományok komoly értéket képviselnek.
Mi történik, amikor egy vállalkozó kedvű könyvtáros, levéltáros vagy történész jelentkezik a Mikes Kelemen Programra? Az állomáshely megjelölése után az első feladat a megfelelő gyűjtőpont kiválasztása. Ha sikerül feltérképezni a helyszínt, ahol a lehető legtöbb magyar megfordul, következhet a helyi közösségekkel történő ismerkedés, kapcsolatépítés. Az adományozók többsége idős ember, sokszor személyesen kell elmenni a magyar vonatkozású emlékekért. Ilyenkor a kutató autót bérel, részt vesz a pakolásban, segít a csomagolásban, a szállításban.
– A tengerentúli helyszínekről általában hajókonténerekben érkezik a rakomány Európába, de két éve Ausztráliában kaptam egy tizenöt darabból álló irategyüttest, melyből a legkorábbi tétel 1738-as dátumozású volt. Kézipoggyászként magamhoz vettem. A Floridában talált prédikáció sem került konténerbe – meséli Maczelka Árpád.
„Tanittatunk es vigaztaltatunkis innet, Hogi bizoniossan el hidgiunk valamit az Isten minekűnk igert, es az ö igejiben az nekünk hirdettet, tudnillik az örök életet…” – prédikálta 1655. március 9-én Szendi Dávid Magyaróváron.
A pályafutása elején lévő lelkész nem a saját beszédét, hanem egy korábbi prédikációszöveget mondott el, amelyet az ugyancsak óvári lelkész, Komáromi Ábrahám István írt. Szövege, mely két részre tagolható, egy prédikációra és egy könyörgésre, a kora középkori Halotti beszédhez hasonlít: annak szerkezetét követi.