Hosszú szenvedés után elesett a Csepel-sziget közlekedése. Szigetszentmiklós két kivezető útját is átépítik teljes lezárás mellett, és belefogtak az M0-s részleges felújításába is.
A „halált” az egyszerre kezdett lezárások okozták, ráadásul mindez belecsúszott az iskolakezdésbe, amely amúgy is minden évben trauma a térség közlekedésében. Kereshetjük az okokat a kárpótlási földek belterületbe vonásától a lakásépítési bizniszig, de ezzel legfeljebb ellenségeink számát növeljük.
Ezzel szemben érdekes megvizsgálni a szervezést, mert agyrém három nagy forgalmú útból kettőt kivenni és egy egyébként is túlterheltet meghagyni. Még abban az esetben is lett volna feladat, ha mindenképpen egyszerre oldható meg a felújítás. Alternatív közlekedés szervezésével talán élhető keretek között tarthattuk volna a térség közlekedését, ám ha csak az utolsó pillanatban kezdünk gyors megoldásokat összegründolni, abból ez lesz – káosz.
Lehetett volna a H6-os HÉV járatsűrítésén gondolkodni időben, lehetett volna úgy szervezni, hogy a járatok a legneuralgikusabb átjáró előtt forduljanak. Lehetett volna időben plusz Volán-buszokat beszerezni, vagy kérni máshonnan, ahol még van tartalék. A lakosság igyekezne a tömegközlekedést igénybe venni, de nincs rendes járat sem. Sokaktól hallani, feltennék az illetékeseket egy reggeli Volán-járatra, ahol manapság a heringpózt gyakoroljuk kíméletlenül, alig kapunk levegőt, és a két-három órás ácsorgás után inkább pihenünk a munkahelyünkön, mintsem dolgozunk.

Szerényi Gábor rajza
Javában tart egyszerre három igen jelentős és nagy forgalmú úton a felújítás, több társaság végez munkát, de a helyi önkormányzat is kiviteleztet. Mindez érint összekötő szakaszt is, de a legnagyobb gond az M0-s körgyűrű szigetszentmiklósi részénél van. Itt se lekanyarodni nem tudnak, se felhajtani. Tehát azok, akik Csepel felől szeretnének az M0-sra keveredni az M1-es irányába, a halásztelki csomópontot használhatják, akik pedig Csepelről az M5-ös felé közlekednének, azok a Csepeli úton Szigetszentmiklós irányába haladhatnak, majd az M0-s feletti hídon hajthatnak fel közvetlenül a körgyűrűre. A közlekedés megbénult, az átadásokat ősz végére, illetve 2020 közepére ígérik. Ugye senki nem bántódik meg, ha a szmájli elmarad?
Tudjuk persze, hogy hóban, sárban, jégben nem lehet építkezni. Így egy évben nagyjából négy-hat hónap alkalmas arra, hogy elvégezzék a munkákat. Ám az itt élők arra panaszkodnak, hogy éjjel ritkán látnak dolgozni munkásokat, akik nappal gyakorta inkább a lapátra támaszkodnak. Az illetékesek mindezt cáfolják, hiába a sok fénykép. De félre a rosszindulattal: ember legyen a talpán, aki az augusztusi 35 fokban szívesen betonozott volna… Többen levelet is írtak az egyik beruházónak, pontosan az éjszakai munkával kapcsolatban, ám ugyanazt a meghökkentő választ kapták: „Éjjel nincs nyitva betont keverő és forgalmazó vállalkozás, ezért nem dolgoznak.”
Ez így mindjárt más.