Miért gyűjti maga köré a sajátjai mellett még a kis barátnőket is a fővárosban élő, nagycsaládos édesanya? Husztikné Cserháti Krisztina a kérdésre csak nevet, a praktikumra hivatkozik. A környéken élők pedig csodálkozva figyelik, mikor elvonul a vidám társaság.
– Épp az előbb hívtak egy kisvárosi könyvtárból, hogy mikor megyünk már le, mert növelni kellene a forgalmat – meséli jókedvűen.
– Minden évben ott nyaralunk, és a könyvtárba is rendszeresen lejárunk. Érdekes volt először, mert amikor meglátták, mennyien vagyunk, megijedtek, de az utóbbi években már kifejezetten várnak bennünket, mondják is, hogy végre itt a nyár, megjöttek a gyerekek! Amikor együtt a család
– a hat lány, akik közül a legnagyobb már egyetemista – és az óvodás kisfiam, az első kérdés általában, hogy én szültem-e mindet. Miután azt is tisztáztuk, hogy egy apától származik az összes, az első reakció a döbbeneté. Sokan merészségnek tartják hét gyermeket szülni „ebbe a világba”, de kifejezetten elutasító visszajelzésekkel is találkozom, kerek perec megmondják, hogy szerintük felelőtlenség ennyi gyereket vállalni.
A fiatalos megjelenésű, energikus édesanya viszont úgy látja, most kifejezetten sok támogatást kapnak a magyar családok, és nem csak anyagi értelemben: elsősorban jövőképet kínálnak számukra. Érdemes nagycsaládban és közösségben gondolkodni. A jó példa ráadásul ragadós; a közeli, 15 gyermekes Csabai család mintája is hozzájárul nem egy fiatal pár döntéséhez, akik az első-második gyerek után elgondolkodnak, hogyan tovább.
– A hétköznapokban a praktikum nagyon sokat számít, de a család elsősorban a társkapcsolaton alapszik – állítja Krisztina.
– A családalapítás kétemberes vállalkozás, egyedül nem megy, nem is egészséges a feladatokat egyedül vinni. Ahogy a gyerekek születnek, természetes módon alkalmazkodunk az éppen aktuális teendőkhöz, de szükség van az élet iránti tiszteletre is, hogy épek maradjunk a sűrű időszakokban. Mert hiába tudjuk jól, hogy a párkapcsolatra kellene épülnie mindannak, ami összefügg a családdal, ha maga a párkapcsolat is folyamatosan változóban van. Az egymás iránti tisztelet sajnos már nem mindenhol egyértelmű, a közéletben folyamatos a „lehúzás”, még véletlenül sem dicsérünk meg, emelünk ki olyanokat, akiket példaként lehetne állítani mások elé. Pedig akarva-akaratlanul mindannyian példát mutatunk a környezetünknek.
A tisztelet hiánya megöli a kommunikációt, emiatt körülöttünk is több család ment tönkre. A fogyasztói társadalom elkényeztet bennünket, jó dolgunkban észre sem vesszük, hogy a családban vállalt szerepek lassanként összemosódnak. Szerintem kellő önismeret, tisztelet és jó értelemben vett alázat is kell a jó párkapcsolathoz. A szerepek összemosódásával sokan úgy érzik, nincs szükségük a másikra. Ha a kapcsolat tönkrement, vagy a társuk nem úgy viseli magát, ahogy elvárnák, egyszerűen lecserélik, gondolván, hogy a következő biztos befutó lesz. A reklámok pedig megerősítik, hogy mindez „jár” nekünk.
A média egy része globális véleményformálásra törekszik, miközben a mozifilmeken és tévésorozatokon keresztül ideológiai támadást intéz a hagyományos családmodell ellen. A reakció persze nem marad el: egyre több a problémákat reálisan feltáró kiadvány és fórum, amelyek segítenek tudatosítani, hogyan neveljük nemiségének megfelelően a gyereket, és óvjuk meg attól, hogy például nemet váltson. A nagycsaládos édesanya felhívja a figyelmet arra az ellentmondásra is, hogy miközben a másság hirdetői folyamatosan rombolnak, mégis hivatalos párkapcsolatban, házasságban és családban akarnak élni.
– Ez is bizonyítja, hogy a család igenis korszerű intézménye a társadalomnak. Az együttélés alapformája, amely nélkül kevés az esélyünk az emberhez méltó életre. Nem véletlenül vészelte át a történelem évszázadait – nélküle hogyan lehetne továbbvinni értékrendünket, emberi mivoltunkat? A család fogalma akár egy hároméves gyerekben is a helyére kerülhet, és ezt ki is tudja fejezni – véli Krisztina.
– A legkisebb még nem volt óvodás, amikor tűnődve megállt az intézmény zöldre festett kerítése előtt, nézett befelé, figyelte a gyerekeket.
Egyszer csak azt mondja: „Mama, úgy látom, ezek a gyerekek csak arra várnak, hogy én is bemenjek.” De amikor valóban eljött az első nap az óvodában, már nem volt ilyen lelkes. Többször átbeszéltük, tudta, hogy ő ott marad, én meg majd megyek érte, mégis volt benne némi bizonytalanság. Végül az ovi kapujánál megállt, és rám nézett: „Mama, rendben van, akkor ők lesznek addig a családom, amíg ti el nem jöttök értem.”
Csak az egyén van válságban
A családban tanuljuk meg, hol a határ, mennyire avatkozhatunk bele mások életébe, ott sajátítjuk el a szerepeket, a szokásokat, de a hiedelmeket is. Kialakulnak a jól bejáratott rutinok, sok esetben a játszmák. A családban kapunk iránymutatást arra is, hogy mi számít értéknek, és miért érdemes erőfeszítéseket tenni. De rajtunk múlik, mihez kezdünk az otthoni mintákkal. A hazai családok kis százalékát teszik ki a nagycsaládosok, arányukat tekintve mégis jelentős számú gyermeket nevelnek.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Magyarország legnagyobb civil szervezeteként működik, hetvenezer taggal. Az egyesület elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin szerint sokan csodabogárnak nézik őket, amikor öt-hat gyermekkel próbálnak felszállni a buszra, vagy igyekeznek megtalálni egymást a strandon. Programok hosszú sorával és a személyes példa erejével szeretnék megmutatni, hogy a nagycsaládos életforma sokkal több örömöt hordoz magában, mint amennyi fáradságot. Összetartó, személyes kapcsolatokon alapuló közösségként számíthatnak egymásra – az ország bármely pontján –, és ezt egyre többen megtapasztalják azok is, akik nem tagjai az egyesületnek. A társadalom lassanként megszokja, elfogadja jelenlétüket, és újra természetesen tekint a nagycsaládra Magyarországon. – Egy pillanatig sem kell azon gondolkodni, hogy korszerű vagy sem ez a forma, a családnak nem kell semmiféle elméletnek megfelelnie, ugyanis nincs alternatívája – állítja Kardosné Gyurkó Katalin. – A hitelesség ugyanakkor megkívánja, hogy őszintén beszéljünk a nehézségekről. Mi sem látjuk rózsaszínben a világot, tudjuk, hogy nem minden kapcsolat és nem minden család működik jól. A házaspárok egy része nem marad együtt, sok szülő nem képes maradéktalanul átadni az alapvető értékeket gyerekeinek. A mi feladatunk éppen az, hogy megmutassuk, a rossz példák ellenére is lehetőségünk van olyan családban élni, amilyenre vágyunk. Hiszem, hogy maga a család nincs válságban, csak az egyén, aki valamilyen oknál fogva nem tudja megteremteni a családi élet feltételeit. Az ember szinte minden törekvése arra irányul, hogy bensőséges, intim szeretetközösséget teremtsen maga körül. Amikor azt mondjuk: hazamegyek, teljes természetességgel arra a helyre gondolunk, ahol a család vár. Az érzelmi energia, a vitalitás nem csodaszerekből vagy virtuális kapcsolatokból, hanem a társból és a gyermekekből táplálkozik. A család ahelyett, hogy elvonná az érzelmi energiákat, inkább táplálja azt.