A ház előtti kőkerítésről bámuló róka, társát gyászoló törpekuvik, fára mászó orángután, ablakon bekukkantó zsiráf, fekete holló a holdfényben: csak néhány téma a BBC Az év természetfotósa, 2016 verseny díjnyertes képei közül. A londoni Természettudományi Múzeum (Natural History Museum) kiállításán jártunk.
A London egyik, ha nem a legelőkelőbb negyedében, a Hyde Parktól kőhajításnyira található Natural History Museum klasszikus viktoriánus, vörös téglás épületén óriásplakát hirdeti az idén szeptember 10-ig látható Wildlife Photographer of the Year, 2016 kiállítást. Ez a verseny számít a természetfotósok Oscar-gálájának, itthon mégis keveset hallunk róla.
Az éppen felújítás alatt álló Természettudományi Múzeum téglalabirintusában nem egyszerű megtalálni a fotókiállítást, de ha átverekedtük magunkat az emberi test működését interaktívan bemutató termeken, majd a dinócsontvázakon, akkor a minket érdeklő kiállítás elegáns előterébe érkezünk. Minden fekete: a paravánok, az állványok, a berendezés, még a tavalyi év legjobb természetfotóit felvonultató két teremben is majdnem teljes sötétség uralkodik. Csak a világ legjobb profi és amatőr fényképészei által készített képeket, illetve a magyarázó feliratokat világították meg, mert a varázslatos színekben tündöklő tájak, a víz alatti, mélykék hátterű felvételek, de a klasszikus fekete-fehérben elkapott pillanatok is így érvényesülnek a legjobban.
Szardíniára vadászó delfinek
Az idén már ötvenkettedszer megrendezett, nagyszabású fotópályázat és -kiállítás legjobb száz képe közt egy sincs, amely ne váltana ki valamilyen érzelmet a látogatóból. Az elpusztult társát gyászoló törpekuvikot látni megható, az anyja hátába kapaszkodó jegesmedvekölyök képe nevetésre késztet, a mintegy négyezer, kereskedelmi célokra lefagyasztott tobzoska látványa pedig megdöbbentő. A látogató minden kép történetét megismerheti attól kezdve, hogy a fotósnak milyen magas fa tetején ülve kellett órákat vagy napokat eltölteni egy-egy jól sikerült felvételért egészen odáig, hogy mit gondolnak a mumbaiak a sikátoraikban kószáló leopárdokról.
Külön öröm magyar fotósok nevével és képeivel találkozni. Az év természetfotósa, 2016-nak három magyar finalistája is volt: Máté Bence, Potyó Imre és Selmeczi Dániel (aki tavaly itthon kapta az év legjobb természetfotósa címet). Noha díjat idén egyikük sem hozott haza, a legjobb száz közé beválogatott képeiket London után az egész világ megismeri majd, hiszen szeptembertől vándorútra indul a tárlat. A szardíniákra vadászó delfineket fekete-fehérben ábrázoló búvárfotós, Selmeczi Dániel szerint ezen a kiállításon szerepelni lottóötössel ér fel.
– A száz döntős közé kerülni óriási dolog, hiszen évente ötvenezer pályázat közül válogat a zsűri, ráadásul a legkülönlegesebb momentumokra vagy a környezetvédelmi szempontból fontos alkotásokra figyelnek. Olyan felvételeket keresnek, amilyeneket még nem láttak. Ennek nehéz megfelelni.
A Natural History Museum igazgatója, Sir Michael Dixon szerint a kiállítás arra ösztönzi a látogatókat, hogy feltegyék magukban a természet és a társadalom kapcsolatára vonatkozó legégetőbb kérdéseket, ugyanakkor megismerhetik más országok, földrészek élővilágát. Kilencvenöt országból érkeztek fotók a pályázatra. A felnőtt korosztály győztese az amerikai Tim Laman lett az indonéziai esőerdőben fára mászó borneói orángutánt ábrázoló képével, a fiatal korcsoporté pedig a 16 éves, brit Gideon Knight tündérmesébe vagy Edgar Allan Poe versébe illő fotójával, a holdfényben platánfán ülő fekete hollóval. A közönség legjobban Mario Cea spanyol fotós képét szerette, amely a csőrével éppen a víz felszínét érintő jégmadarat ábrázol.
A díjnyertes pillanatfelvételek egyáltalán nem mindennapi helyzeteket, élőlényeket mutatnak be, de a kiállítás többi fotóján is olyan különleges állatokat láthatunk, mint például az ázsiai tobzoska vagy a hazai kérész, melyet Potyó Imre képeinek köszönhetően ismerhet meg a világ.
– Ezek a vízirovarok több évtizednyi szünet után ismét „virágba borították” a Duna egyes szakaszait, így augusztusi milliós tömegrajzásukat már nemcsak a Rábán, a Felső-Tiszán, hanem a Dunán is újra megcsodálhatjuk. Tizenkét estén át kerestük 2015 augusztusában a dunavirágok selyemútját: a Rába csöndes, csillagos kanyarulataiban, a Duna széles főágánál Gödön és a szentendrei Duna-szakasz szűkebb, kavicsos partjain. Sötétedés után jelennek meg az első kérészek, majd egyre többen táncolnak a vízfelszín fölött. A „Swarming under the stars” a Rába egyik természetközeli partszakaszán, fotósállvánnyal térdig vízbe gázolva, hosszabb expozícióval és vakuderítéssel, valamint a csillagok beexponálásával készült, visszaadva ezzel az este hangulatát – mesél a varázslatos kép készítésének körülményeiről Potyó.
A környezetkutató és asztrofotós Potyó Imre úgy véli, ha a fotós bekerül a kiállításra és a pályázat albumába, akkor alkotásait több millió ember tekintheti meg szerte a világon: a képek előtt állva elcsodálkozhatnak és elmélázhatnak a természeti környezet nagyszerűségén, változatosságán, báján vagy éppen vadságán. A vándorkiállítás keretében a képek összesen hat kontinens hatvan nagyvárosába jutnak el.
