Már megszokhattuk, hogy Matteo Salvinit, az olasz belügyminisztert, a Liga vezetőjét a liberális sajtóban olyan embernek festik le, aki vacsorára bevándorlókat eszik. Talán csak patás ördög nem volt még a szabadságszerető médiában. Egy múlt heti eseményről viszont csak kevesen tudósítottak, mert meg kellett volna írni, hogy Salvini kedves, mosolygós ember, aki még puszit is képes nyomni fekete bőrű gyermek orcájára. Nigerből a Róma melletti katonai repülőtérre érkezett az a gép, amelyen 51 törvényes afrikai bevándorlót hoztak Olaszországba.
Az olasz belügyminiszter bokros teendői mellett is szakított időt arra, hogy jelenlétével kifejezze a támogatását az üldözötteknek, akiket egy olasz katolikus világi szervezet fogad gondjaiba. Persze neki is jó oka volt arra, hogy a külföldi sajtóban róla kialakult képet árnyalja: igenis támogatja a bevándorlást, ha az ellenőrzött formában és valóban csak azokat érinti, akiknek segítséget kell nyújtani.
A bevándorlók, akik tényleg háború elől menekültek, főleg a távoli Afrika szarvából – Etiópiából, Eritreából, Szomáliából – és Szudánból vergődtek át Nigerbe, ahol hivatalosan benyújtották bevándorlási kérelmüket. Salvini az első gépet fogadta, de ígéri, hogy még számos lesz. „Hát nem jobb így, repülőgépen megérkezni, mint az egyaránt életveszélyes szaharai és földközi-tengeri átkelést választani?! – érvelt a Liga vezetője.
Miért pont Niger, a világ egyik legszegényebb országa vált az afrikai migránsok egyik gyülekezőhelyévé? Itt lehet utoljára megpihenni a nagy út, a szaharai átkelés előtt. És itt lehet felbérelni olyan „kísérőket”, akik átviszik az embereket a homokdűnéken át egészen Líbiáig. A tuaregek vérében van ez az út, évszázadok óta járják ezt a vidéket: árut, fegyvert, kábítószert és ha kell, embert hoznak-visznek.
Ma már nem tevekaravánnal, hanem a helyi viszonyokhoz alkalmazkodó terepjárókkal bonyolítják le az üzletet. Egy migránsnak a szaharai átkelésért akár ezer eurót is le kell perkálnia, a négykerék-meghajtásos Toyota platóján akár tíz-tizenkét ember elfér. Az egyik niameyi rendőrőrs előtt vagy tucatnyi ilyen jármű áll, embercsempésztől foglalták le és átminősítették rendőrkocsivá őket.
A tuaregek szép summát szakítanak le akár csak egyetlen útért is, ám vannak kiadásaik: a rájuk váró rablóbandáknak nyújtandó fizetség, a határőrök, katonák megvesztegetésére szánt összeg, arról nem is beszélve, ha a hadsereg ellenőrzése miatt úttalan utakat választó konvojban lerobban egy gépkocsi, akkor újat kell küldeni érte. Egyes mutatók szerint a sivatagi átkelés összességében több áldozatot követel, mint gumicsónakokkal áthajókázni a Földközi-tengeren.
A „kísérés” – más szóhasználat szerint embercsempészet – bevett, sőt rendkívül jövedelmező foglalatosság volt errefelé egészen addig, amíg két évvel ezelőtt a nigeri törvények által büntetendő cselekmények közé sorolták az emberek átjuttatását a sivatagon keresztül.
Nyilván európai befolyásra fogadták el ezt a törvényt, mégpedig a migrációs nyomás csökkentése érdekében. Jó afrikai szokás szerint itt is megvan mindennek az ára, pláne, ha kitömött bukszával érkezik a kuncsaft. Ez nemcsak a tuareg „átsegítőket” érintette, hanem az egész „migrációs ipart” is, amely szállással, élelmiszerrel, vízzel látta el a nagy útra készülőket.

Migránsok átkelése a Szaharán Nigerben. A tuaregek szép summát szakítanak le egyetlen útért is
Fotó: REUTERS/Joe Penney
Egy fémkulacsokat áruló férfi így panaszkodott a francia L’Express magazin tudósítójának: „Azelőtt hetente eladtam belőlük négy-ötszáz darabot, ma meg jó, ha százat. De ez nemcsak engem érint, hanem a fémbányászokat, a megmunkálómunkásokat, a szállítókat is. Mi mind mehetünk a levesbe? A fiatalok, akik eddig dolgoztak, most itt támasztják a falat. Lezárták az utat Líbiába, elvették a megélhetési lehetőségünket.”
A törvény elfogadása előtt volt olyan időszak, hogy becslések szerint 300 ezer afrikai bevándorló tartózkodott a dél-nigeri nagyvárosokban. A hivatalos számok szerint ma ennek a számnak a tizede lehet az, aki arra vár, hogy egy konvoj Európa irányába induljon.
Érdekesség, hogy a tuaregek a visszaúton sem üres dzsippel jönnek, hozzák vissza a hazafelé tartó, a líbiai állapotok miatt kiábrándult feketéket. Ugyanis a sivatag révészei közül vannak, akik nem hajlandók feladni kísérőmesterségüket. Főleg, hogy máshoz nem értenek, mindig is ezt csinálták: hozzanak bármiféle törvényt, ők szabad embernek születtek. Az átkelési ár is követte az érdeklődők csökkenését, ma már háromszor annyit kérnek a sivatagi útért.
Közülük négyszázan mégiscsak elfogadták az Európai Unió által felajánlott „átképzési támogatást”, amely fejenként kétezer euró. Az egyik tuareg ebből az összegből székeket vett, jó sokat, amelyeket felajánl a nagyobb rendezvényekre. „Eddig heti nyolcszáz eurót kerestem, most jó, ha ennek tizede összejön” – mondta kiábrándultan.
A helyi politikai vezetők sem elégedettek az unió által fizetett évi mintegy egymilliárd eurós összeggel, amelyet azért kapnak, hogy feltartóztassák a migránsáradatot. Minden tárgyaláson többet követelnek, hiszen Törökország ennek hatszorosát kapja, és náluk nem nő annyira a menekültek száma, mint Nigerben.
Az, hogy hotspotokon, Líbiába kihelyezett bevándorlási pontokon vizsgálnák meg, hogy ki jogosult a bevándorlásra, a biztonsági helyzet miatt eleve halott ötlet volt. Nigerben ilyen jellegű tevékenység már folyik, de nem a várt ütemben, ugyanis itt sem tudnak mindenféle papír nélkül érkező „menekülteket” azonosítani. Tíz-egynéhány európai ország ajánlotta fel, hogy ezekről a pontokról befogad 2600 bevándorlót, de eddig csak négyszáz érkezett az északi földrészre.
A múlt héten Olaszország is e tervezet keretében fogadta be Nigerből a menekülteket.
Niger déli része a szubszaharai térség veszélyes pontján fekszik. Bár mostanában kevesebbet hallunk felőle, a déli határ mentén a nigériai Boko Haram terrorszervezet portyázik. Nemegyszer átcsap az északi államba. A Boko Haram hajdanán felesküdött az Iszlám Államra, a helyi megfigyelők nem zárják ki, hogy Irakban és Szíriában jelentősen meggyengülve ebbe a térségbe akarják összpontosítani tevékenységüket.
Mintegy ezer amerikai katona nem véletlenül hajt végre titkos akciókat Niger területén, elsősorban a dzsihadisták feltartóztatása a cél. Egy éve egy összecsapás során négy amerikai kommandós életét vesztette, vélhetően ennek a következménye, hogy tíz százalékkal csökkentik az amerikai katonák számát Afrikában. De fejlesztenek is: a nigeri Agadezben 110 millió dollárért készül az új amerikai laktanya, amely drónállomás is lesz az egész térség ellenőrzésére. Jobb megelőzni a bajt.