Érden, az Óvárosban az ásatás után érdeklődöm, de nem hallottak róla. Megszólítok egy fiatal nőt: „Nem tudja, merre van az elsüllyedt hajó?” – „Te jó ég! Kié volt?” – kérdez vissza. Végül megmutatja, hogyan jutok le a Dunához. A zsákutca végén több autó parkol a sárban. Nem a megfelelő cipőben érkeztem. Lemegyek a partra, ahol négy ember beszélget. Lefelé mutatnak a folyón. Ott ássák a kincset, mondják, s az emberek egészen kicsinek tűnnek, olyan messze vannak. A fenti úton menjen, ne itt lenn, a köveken, mert elesik, tanácsolják.
Nem kell nekem ahhoz kő. Keskeny út vezet a Duna fölött. Nagyon alacsony a folyó vízállása, 15-20 méterrel a normális alatt húzódik. A jelenlegi parton mindenhol bedőlt fák, kisebb-nagyobb sziklák láthatók, amelyek eddig víz alatt voltak. Gyökereken lépek át, csúszkálok lefelé, abba kapaszkodom, amibe tudok. A parton a kövek között a kordonnal elzárt terület felé bukdácsolok, amelyet az érdi rendőrök őriznek. Utoljára száraz lábbal a negyvenes években járhattak itt emberek.
Az elkerített partszakaszon három férfi fémkeresővel, detektoros géppel pásztázza a földet. Nagy Balázs régészre várni kell, mert folyamatosan keresik telefonon. Érthető az érdeklődés, szenzációs kincsekre leltek.
A régészek segítőikkel, a „civilben” legkülönfélébb foglalkozású szerződéses fémkeresőkkel az érdi Duna-parton harminc méter hosszú partsávot vizsgálnak. Miután a napokban legalább ötven centiméteres vízemelkedést jeleztek, versenyt futnak az idővel.
Magyarországon megközelítőleg négyezer fémkereső van, de ebből csak két-háromszáz dolgozik együtt múzeumokkal. Vannak, akik maguknak gyűjtenek, de a legtöbben továbbadják a leleteket. Mindkettő illegális. Magánemberként nem lehet fémkeresőt használni, még szállítani se. Itt, a Duna-parton mindenki rendelkezik engedéllyel. A Ferenczy Múzeumi Centrumban Rácz Tibor Ákos régész indította el a Közösségi régészet, fémkeresőzés, topográfia elnevezésű programot, amelyhez bárki csatlakozhat. Lelkes civilek tanfolyamokon, ásatásokon, régészeti feltárásokon, terepbejárásokon vesznek részt. Megtanítják nekik a korszakokat, a tárgyak azonosítását, hogy minél szakszerűbben végezhessék a munkát. Két év elteltével a múzeumok állítják ki számukra a fémkeresős szerződéseket.
Érdre is mindenfelől érkeztek: Dabasról, Budapestről, Kecskemétről, Vácról. Nagyon hatékonyak, gyakorlatiasak. Meg tudják mondani, hol sűrűsödik a leletanyag, hol érdemes szelvényben, feltárandó területen tovább kutatni. Már évek óta több helyszínen dolgoztak együtt a múzeum régészeivel. Ők találják meg és gyűjtik be a leletanyagot, a régészek pedig feldolgozzák azt. Közös az öröm, amikor ilyen fantasztikus lelet kerül elő.
Az első nap nyolcszáz ezüstpénzt sikerült összegyűjteniük. Némelyik a felszínen volt, szabad szemmel is észrevehetően. Másnap nagyobb létszámmal folytatták a kutatást, addigra 1600 ezüst- és hét aranypénzt találtak. Sok a külföldi –1665 és 1743 közötti – veret. Köztük XII. Kelemen pápa vatikáni érméje, 1641-ből származó zürichi veret, XIV. Lajos 1675-ös francia tallérja és holland dukátok. A magyar aranypénzek is kiváló minőségűek. Mind 22 karátos, színaranyból készült. Az ezüstpénzek között találhatók tallérok, fél tallérok, harminckrajcárosok.
Az egy-, három- és 15 krajcárosból rengeteg került elő. Hét aranypénzt a lábunk előtt heverő nagy szikla környékén találtak, aztán arrébb még kettőt. A kisebb ezüstpénzeket elviheti a víz, de az arany, ha valahová leesik, a súlya miatt nem mozdul odébb, beágyazódik. Az éremanyag határozza meg, hogy mikor történhetett a feltételezett baleset, mondja Nagy Balázs régész, melyet talán egy külföldi, átmenő kereskedőhajó szenvedhetett el. Az írott források között most erre utaló jeleket keresnek.
A Duna alacsony vízállása miatt felszínre került hajóroncs a Külső-Béda holtágban a Baranya megyei Kölked közelében 2018. október 25-én
Fotó: MTI–Sóki Tamás
Velünk szemben van egy zátony, mindenfelé fodrozódik a víz, ott nagyon sekély, a jelenlegi parttól befelé 10-15 méteren keresztül csak térdig ér. A búvárrégész még nem végzett merülést, ő akkor is jöhet, amikor magas a vízállás.
A fémkeresők az érméken kívül vastárgyakat, fegyvereket, csákányokat, ágyúgolyókat, kardot, szablyát és szegeket találtak. A köves, kavicsos, sóderes anyagban a detektorokkal 20-25 centiméteres mélységből gyűjtik a leletanyagot. Minden darabot fel kell dolgozni, restaurálni, lemérni, leltározni, azonosító számmal ellátni, párhuzamokat keresni.
Ha ez meglesz, akkor, mint egy mozaik, áll össze a teljes anyag. Nagy Balázs, a Ferenczy Múzeumi Centrum numizmatikai gyűjteményének vezetője kollégáival egyeztetve úgy gondolja, hogy az eddig előkerült lelet nagyjából tízmillió forint értéket képvisel. A közönségnek is szeretnék bemutatni az anyagot, de a kiállítás előtt még komoly restaurálási munka vár rájuk. Ezzel a lelettel nagymértékben bővül a Ferenczy Múzeumi Centrum anyaga – az ország egyik jelentősebb numizmatikai gyűjteménye fölött rendelkezhetnek.
Tauser Péter, az első érmék megtalálója is képzett kereső. Már nagyon fáradt, hatodik napja kutat a parton. Rengeteg ezüst- és öt aranypénzt talált. Az első napot álomként éli meg, pedig már négy éve jár – ahogy ő mondja – keresőzni, koordinátákat mérni. Rácz Tibor Ákos javaslatára leadta addigi találatait, és részt vett a programban. Szobafestőként dolgozik, szabadságot vett ki, aminek a főnöke nem nagyon örült, de ugyanúgy, ahogy Péter családja, ő is megértette, most szűkre szabott az idő.
Mellettünk dolgozik Vinis Zoltán, aki Herceghalomról érkezett. Bejelez a fémkereső gépe, lehajol, és megkaparja a földet. Már nagyon sok érmét talált, de ez most nem az. Zoltán öt évvel ezelőtt látott először fémkeresőt az ismerősénél. Azelőtt burkolóként dolgozott, de annyira beleszeretett az ásatásokba, hogy mára a hivatásává vált, régésztechnikus lett. Megérinti az embert a történelem, mondja, s így mindenki jól jár. Ők a hobbijuknak élhetnek, a múzeum pedig önzetlen segítséget kap. Pedig számukra ez nem olcsó mulatság. Egy fémdetektor több százezer forintba is kerülhet, és oda is kell jutni az ásatásokra – önerőből. Zoltán is évek óta jár a többiekkel Mohácsra, a muhi csatatérre kutatni.
Míg beszélgetünk, besötétedik, ezért mára mindenki befejezi a munkát. Pakolnak, s indulnak haza.
Vizes rekordok
A Duna mostani extrém alacsony vízszintje néhány évvel ezelőtt extrém magas volt. A 2006-os tavaszi ár például azért volt különleges, mert viszonylag ritka, hogy egyszerre indul el árhullám a Dunán és a Tiszán, valamint mellékfolyóikon. Ez a természeti katasztrófa a két nagy folyó vízgyűjtő területén lehullott hatalmas mennyiségű hó hirtelen olvadása miatt következett be. A Tisza legmagasabb vízszintjét 2006. április 21-én mérték, ekkor a szegedi vízmérce 1009 centimétert mutatott. Az az év a Dunán is rekordok sorát hozta, amelyeket a 2013-as áradat felülírt. Budapesten például június 9-én estétől 10-én hajnalig nyolcórányi tetőzés során 891 centiméteren állt a vízszint, amely a 2006-os rekordnál 31 centiméterrel volt nagyobb.
Másnap – már megfelelő cipőben – visszatérek a fotós kollégával az ásatásra. Útközben több újságíróval, operatőrrel találkozunk. A parton Jászberényi Mónika, a múzeum régészetigyűjtemény-kezelője megmutatja a délelőtti találatokat. Még nincs 11 óra, és már száz ezüstpénznél járnak, illetve előkerült a tizedik aranypénz is. Gyönyörű. Tisztán olvasható rajta az 1743-as dátum. A parton 10-15 fémkeresős kutat, akik vastárgyakat, csákányt, baltát és egy „tolót” találtak, amellyel a hajót vagy a csónakokat lökhették el a parttól.
Tauser Péter örömmel üdvözöl minket. Minden oka megvan rá, ő találta meg a tizedik aranypénzt:
– Reggel a sziklák közötti járatokat néztem át, onnan jött ki az érme, s ahogy elment az egyik tévé, rá három percre megtaláltam – meséli.
Az újabb aranypénz fellelkesíti a fémkeresőket. Tegnap nagyon átfagytak, már mindenki borzasztóan fáradt, de fanatikusok, ha kell, esőben, hóban is dolgoznak. Most is újra nekiveselkednek. Miközben beszélgetünk, Péter talál egy 1708-ból származó ezüstpénzt…
Mára még lejjebb ment a Duna vize. Nincs szél, tükörsima a felszíne. Drónnal találtak egy foltot a folyón, most azt nézik, hátha maga a balesetet szenvedett hajó. Régen malmok voltak errefelé, úgyhogy nem meglepő, hogy hatalmas malomkőre lelnek a vízben.
Átfésülik az érdi Duna-partot – versenyt futva az emelkedő vízszinttel. A kutatás első napján már nyolcszáz ezüstpénz került elő
Fotó: Teknős Miklós
Mellettünk Juhász Györgyné és lánya, Tímea pointerrel kutat. Ez is keresőeszköz, kicsit olyan, mint egy hajsütővas, egyik előnye, hogy gödörben is tudják használni. Találnak is egy érmét. Ők Inárcsról érkeztek, igazából csak kinéztek, de nem tudják itt hagyni az ásatást. Juhászné bakancslistáján már régóta szerepelt a régészet, az Akadémiának is vállal önkéntes leletmosást. Lánya öt éve, 13 éves kora óta jár vele feltárásokra. Itt, a parton gombot, fésülködőtükör keretét, érméket és középkori szögeket találtak. Juhászné Tímeával Kakucson, a bronzkori ásatáson, nyáron pedig Dabason, a középkori temető feltárásán dolgozott, ahová tavasszal is visszamennek.
– Szóljatok Balázsnak! – kiált fel mögöttünk Szabó László, aki a földön térdel, előtte félig kiásva egy kard és egy kis kés. Többen köré gyűlnek. Nagy Balázs régész beméri a helyet. Szabó László és párja már sokfelé járt fémkeresőzni, nyolc éve ez a közös hobbijuk. A párja talált egy kardhegyet, annak keresték a másik felét, de nem azt találták meg, hanem az 1700-as évekből származó rövid, körülbelül 70 centis kardot markolattal. Ezenkívül iszkábaszeget, amellyel a hajó deszkáit fogták össze. Szabóék óvatosan tovább tisztítják a kardot. Hétvégén sem pihennek, a többiekkel együtt ők is mennek a muhi csatamezőre kutatni.
Elkérem Tauser Pétertől a fémkeresőt, szeretném kipróbálni. Rám adja a fülhallgatót, és mutatja, hogyan használjam a gépet. Nem a legszakszerűbben lóbálom jobbra-balra. Sípol! Bejelzett, hosszan, élesen! Egy horgászólmot… Ahogy egy másik fémkereső közelébe érek, bezavarok. Inkább visszaadom, pedig nagyon örültem volna, ha találok valamit.
Közben folyamatosan gyűlnek az érmék, van, aki szabad szemmel észreveszi az egykrajcárost. Kollégámmal elköszönünk, és lassan elindulunk a parton visszafelé. Útközben egyre többször lehajolok, piszkálom a földet. Ez nem az, ez se, áh, ez is csak egy kagyló. De jó lenne legalább egy krajcárt találni!
Rengeteg munka lenne még itt, de a vízszint növekszik…
Koponya és sírkő
A Duna mélyén mostanáig háborítatlanul pihentek olyan tárgyak is, amelyek nem éppen a régészet körébe sorolhatók, s most az extrém alacsony vízállásnak köszönhetően felszínre bukkantak. Dunakeszin Ford Escortot szedtek ki a vízből, amely egy csónak kötelében akadt fenn. Ebben emberi combcsontot és koponyát is találtak, feltehetően egy 28 éves férfi az áldozat, akit hét éve keresnek.
A maradványokból hamarosan DNS-mintát vesznek. Évek óta a vízben lehetett az az autóroncs is, amelyet az alacsony vízállás miatt vett észre egy ukrán hajó legénysége az M0-s hídtól két kilométerre Budafoknál, a XXII. kerületben. Ők riasztották a tűzoltókat, akik kiemelték a Honda Accordot a vízből. A rendszám alapján megállapították, hogy az autó húsz-harminc éve is a Dunában lehet.
Ugyanitt két 500 kilós második világháborús bombát is találtak, de egyelőre a helyükön maradtak, mivel a tűzszerészek megvizsgálták őket, és nem jelentenek veszélyt, így a folyó vízállásától függően tudják majd kiemelni a robbanószerkezeteket. Viszont azt a második világháborús szovjet gránátot meg kellett semmisíteni, amelyet a Szabadság híd lábánál találtak a szakemberek, ott, ahol a felrobbantott Ferenc József híd maradványait is látni lehetett mostanában. Nyergesújfalu kedvelt horgászhelyén négy világháborús gránátot vetett partra a víz. Nem volt gyújtószerkezet bennük, különben ötméteres kráter maradt volna a helyükön.
Szigetmonostoron, Pilismaróton és Dunaalmáson is így találtak robbanószerkezeteket. A folyó egyébként rengeteg bombát rejt, többségük 1944–1945-ben került a vízbe, amikor a szovjet és német csapatok megütköztek a Duna vonalán.
Találtak egy amerikai harcirepülőgép-roncsot is. Kiemelték, és a szolnoki repülőmúzeumban helyezték közszemlére. Az írásbeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy 1944. július 30-án az amerikai 15. légihadsereg 485. bombázócsoportja a Dunai Repülőgépgyárat támadta. Frank Wodzinski főhadnagy B–24G típusú repülőgépét eltalálta a légvédelem.
A bombázó becsapódott a Dunába. Ezt a legénységből csupán egy katona élte túl.
Felbukkantak sírkövek is a Petőfi híd lábánál, a budai oldalon. Néhányon jól kiolvasható az elhunyt neve és halálának időpontja, amely többnyire az előző századforduló környékén következett be. A százéves kövek története viszonylag jól ismert: az 1960-as években kerülhettek oda eróziót csökkentő partvédő kőszórásként, amikor az állam felszámolta az akkor már évtizedek óta nem használt, 1912-ben bezárt Németvölgyi temetőt.
