Ez aztán szép rakás sz… – summázta az előtte tornyosuló kupac látványát Ian Malcolm (Jeff Goldblum), amikor egy beteg Triceratops miatt félreálltak a Jurassic Parkban. Nem tagadom, huszonöt évvel az eredeti film után a Jurassic World-trilógia második része, a Bukott birodalom közben hasonló érzések kavarognak bennem.
A kilencvenhármas Jurassic Park minden idők legnagyobb bevételével hódított. Minden gyerek dinós matricaalbumot és figurákat akart, két lapos folytatás után három éve a trilógiaként bejelentett Jurassic World első részével az alkotók pedig azt is bebizonyították, hogy néha a káposztafőzeléket is fel lehet melegíteni – de csak akkor, ha van benne T-rex.
A Jurassic World több mint 1,6 milliárd dollárt hozott, amivel jelenleg a valaha készült ötödik legsikeresebb film: a kilencvenes évek kölykei minden bizonnyal elvitték rá saját gyerekeiket, reménykedve abban a varázsban, amelyet ők is átéltek annak idején. Ahogy pedig a trilógia nyitánya lemásolta a Jurassic Park történetét (park dinókkal, amelyek kiszabadulnak, és jön a futás meg a sikítás), úgy a Bukott birodalom is az Elveszett világ sablonjára készült.
Az alapsztori elég bárgyú: kiderül, hogy az eredeti őslényparkot könnyelműen olyan szigetre építették, amelyet a rajta levő vulkán bármikor el tud pusztítani, ezért az előző folytatásban megismert hőseink visszamennek, hogy kimentsék a dinókat. Aztán persze felüti a fejét az emberi kapzsiság, majd még több dinó záporozik a nézőre, amit még több futás és sikítás követ.
Az első trilógiát még az emberi karakterek mozgatták: a történet rájuk és a természet erejét firtató filozofikus kérdéskörre épült. Persze kevésbé filozofikusan, fogakkal és karmokkal. Steven Spielberg, a filmek és Michael Chrichton, a történet alapjául szolgáló regény atyja igazi mesélők, míg a Jurassic World forgatókönyve talán tízoldalas fecni lehet. A szereplők egydimenziósak, mintha egy-egy skatulyából rántották volna ki őket: a skalpgyűjtő nagy fehér vadász, a programozó kocka srác, az állatokkal suttogó, echte amerikai kockás inges-motoros jó fiú.
A „gonosz” pedig maga a kapzsi ember, aki aukción kínálja megvételre a többi aljas, hatalomra szomjazó embernek a tökéletes gyilkológépet, a kitenyésztett hibrid dinoszauruszt. A természet erejét felváltja a könnyed horror, a klasszikus szörny az ember ellen típusú felállás.
Egyre több, hangosabb és gyilkosabb dinó: a Jurassic World emeli a tétet
Fotó: UIP-Duna Film
A régi jóhiszemű világlátás már a múlté, itt idős, haldokló embereket fojtanak meg párnával, és orosz üzletemberek veszik meg a dinókat, hogy fegyverként használhassák őket.
Boxoffiszaurusz találkozik Deusexmachinaszaurusszal, de olyan béna kis kezei vannak, mint a T-rexnek, nem tud velük eleget markolni. Még több dinót, még több pénzt, és még több ordítást – ez a recept mégis működik. A kalandfilmes sablonok őrült tempóban pörögnek, a digitális trükkök, a dinók megmunkálása még soha nem volt ilyen káprázatosan részletgazdag.
A két főszereplő, Chris Pratt és Bryce Dallas Howard párosa jól működik az akciók rövid szüneteiben, noha egyikük sem rendelkezik szabad szemmel látható mélységekkel. A szédítő tempónak hála gyorsan eltelik a bő kétórás játékidő, dacára az olyan blőd ostobaságoknak, mint például a Nublar szigetet elöntő láva, amely csak akkor forró, amikor hozzáér valamihez vagy beleesik egy csontváz, egyébként elfolyhat bárki arca mellett, esetleg a kompra ugrató Mercedes terepjáró, amelyet senki, ismétlem, senki sem vesz észre, vagy a kilométeres távolságból szagot fogó Velociraptor, melyet viszont ki lehet cselezni azzal, ha egy szék mögé bújunk.
Az sem számít igazán, hogy némelyik jelenet az első Jurassic Park képkockáinak másolata, csak kicsit más környezetben vagy más kameraállásból. J. A. Bayona jól építi fel a suspense-t, és szépen megágyaz a harmadik résznek.
A Bukott birodalom a hollywoodi ipari filmgyártás mintapéldája. Kár, hogy a franchise lelke valahol a kilencvenes években ragadt. Reménykedhetünk, hogy a befejező rész főszereplője egy szép kövér meteorit lesz.
(Jurassic World: Bukott birodalom, amerikai kalandfilm, rendező: J. A. Bayona, 2018, 129 perc)
