Néhány kérdés Kövér-Van Til Ágneshez, a társadalmi nemek tanulmánya mesterképzés szakigazgató egyetemi docenséhez: mivel lehet igazolni, hogy a gender studies valóban tudomány? Mi az alkalmazott területe? Milyen lenne a genderideológia jegyében működő társadalom? Hirdeti-e a férfi és nő közötti biológiai egyformaságot? Mennyiben több a gender a feminizmusnál? Miért nők tanítják? (A CEU gender studies szakán a 17 oktató közül csak egyetlen a férfi, az ELTE tervezett mesterképzésén a férfitudományok oktatója, Mészáros György ismert melegjogi aktivista.) A Tilos Rádióban a szak indítása kapcsán azt mondta: emberi jogi aktivistákat képeznek, akik a gender szemüvegén keresztül nézik a világot. Nem aggódnak, hogy ezzel muníciót adnak a szak indítása ellen tiltakozóknak?
A válasz nem Kövér-Van Til Ágnestől, hanem az ELTE Társadalomtudományi Karának dékáni hivatalvezetőjétől érkezett meg, aki kifejtette: akkreditált képzés indul. A szakon folyó oktatás célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a társadalmi működés nemi alapú vagy nemhez kapcsolódó egyenlőtlenségeinek vizsgálatára és arra, hogy szakmai javaslatokat fogalmazzanak meg azok csökkentésére. A kar ezen túl nem kíván mást mondani, nyilatkoztak már eleget. Lássuk tehát, mire jutunk a szakmai eligazításuk nélkül.
„Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik” – írta az egzisztencialista filozófus és feminista Simone de Beauvoir A második nem című, 1949-ben megjelent társadalomelméleti művében, és ezzel, bár nem gondolt rá, megalapozta a genderelméletet. A nézőpont tehát adott.
A gender szó jelentése társadalmi nem, ezzel azoknak a tulajdonságoknak, viselkedésformáknak és szerepeknek az összességét jelölik, amelyeket biológiai neméből következően a társadalom elvár az egyéntől. Ahogy Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke megfogalmazta: hogy mi van az egyén lába között, az a „sex”, azaz a biológiai nem.
Az pedig, hogy a társadalom a biológiai nem alapján milyen személyiségvonásokat tulajdonít az egyénnek, illetve milyen szerepeket vár el tőle, az a „gender”, azaz a társadalmi nem. Az egyik vagy másik nemhez való kötődés hátterében azonban, hirdetik, nem a biológiai meghatározottság, hanem a nemiséggel kapcsolatos normák elsajátítása áll.
A genderelmélet tehát nem a biológiai nemet kívánja háttérbe szorítani, hanem az ehhez társított elvárásokat, mert ezzel akadályozható meg, hogy a nem genderkonform vagy a társadalmi elvárásoknak nem megfelelő egyéneket (lásd szexuális kisebbségek) abnormálisnak tüntetik fel.
A genderelmélet ennek mentén hirdeti az egyén szabadságát, hogy mindenki a maga képességei és tulajdonságai szerint érvényesülhessen.
Bár a megfogalmazás elég bonyolult, a lényeg nem az, csak ügyesen van csomagolva. Ha elolvassuk Nacsa Lőrincnek, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökének a gender studies szak indítása alkalmából az ELTE rektorához írt levelét, alighanem az értelmezés másik, politikailag egyszerűsített végpontjára érünk. „A magyar társadalom számára semmilyen haszonnal nem bíró, egy politikai korrektségtől megfojtott, tudománynak álcázott, félrecsúszott témával szeretnének foglalkozni mesterképzés keretében.
Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, amit néhány skandináv ország, hogy közéleti témáinak legfontosabbja a mellékhelyiségek jelzései legyenek, illetve hogy minél több semleges játékot, tankönyvet állítsanak elő, nehogy véletlenül befolyásolják a kisfiúk és kislányok saját nemükhöz való tartozását. Szögezzük le, hogy biológiai nemek vannak, nem társadalmiak, így az elnevezés is megtévesztő, hamis.”
Ez utóbbi állítás igazolásához hívjuk most segítségül Bagdy Emőke pszichológust, aki lapunknak korábban így foglalta össze a biológiai nem lényegét: A gyermek neme a fogamzás pillanatában eldől, és már a méhen belüli viselkedésben is van különbség. A differenciálódás az idegrendszer szerveződésében, az izomzat felépítésében, az alkati meghatározókban mérhető. A baba megszületése után a szívműködés, a légzésritmus, az izomzati mozgékonyság is jellemző a nemére, a fiú és a lány fejlődése ugyanis biológiai program szerint zajlik. Ha egy fiú babának a kezébe adnak egy pálcát, elkezd vele püfölni, a lány pedig kotró mozdulatokat tesz. Erős potenciált hozunk tehát, amelyet ezután erős környezeti ingerekkel befolyásolni lehet.
Megvan annak is a ritmusa, hogy melyik fejlődési szakaszban milyen képességeket lehet bevinni. A harmadik életévtől az ötödikig a nemi azonosság kialakulásának az ideje. A szenzitív fejlődési periódusokban felülírható a biológiai program, és akkor abból életre szóló bevésődés lesz. Ezek a „letöltött” programok azután beleszólnak a genetikai fejlődésünkbe, beleülnek az idegrendszerbe, az egész fejlődő szervezetbe. Kinek az érdeke – tette fel a kérdést Bagdy Emőke –, hogy ne alakuljon ki az emberi identitásunk?
A sem jobboldali elhajlással, sem illiberalizmussal nem vádolható Heller Ágnes filozófust olvasva kaphatunk erre választ. Heller egy 1994-es, a Világosságban megjelent (11. szám, 5–15. oldal, a Lettre Internationale 1994/3. számában megjelent cikk bővített változata) tanulmányában foglalta össze a genderelméletet magalapozó biopolitikáról vallott nézeteit. Azt írta: a biopolitika leplezetlenül valamelyik csoport szemszögéből beszél, melyet biológiai jellemvonásokkal vagy tisztán biológiai célokkal határoz meg.
A másik leleplezésére szolgáló fegyvereket talál ki és alkalmaz ellenségeivel szemben. Írásában többször is rögzíti: a biopolitikai gondolkodás szimulált tudományos gondolkodás. Hol a tudomány igényével lép fel, hol pedig mitikus erejével és hatalmával kérkedik, de ez esetben is a tudományt szimulálja. Márpedig tudományt szimulálni védekezési mechanizmus az ellen, hogy ne tegyük ki magunkat a leleplezésnek.
A lengyel Ryszard Legutko A demokrácia csúfsága című könyvében (Attraktor Kiadó, 2005) arról értekezik, hogy a feminizmus világkarrierje és mennyiségi növekedése ellenére zárt közeget hozott létre. A témában születő publikációk szerzői a körön kívül nem ismertek, más tudományterületen nem jegyzettek. „Tehát úgy működik az ipar, hogy ismeretlen szerzők ezrei olvassák egymást, hivatkoznak egymásra, polemizálnak, kiadják, meghívják, bírálják, támogatják, királynővé koronázzák egymást, a saját közegük hitelesíti az értékeiket. Olyan ez, mint egy feminista napközis tábor, ahová a világ minden tájáról el lehet jutni” – írja.
Jó üzlet is
De van más oka is Heller szerint a tudományos köntösbe öltöztetett biopolitikai mozgalomnak, nem csak a lelepleződéstől való félelem. A pénz. „Ha pillantást vetünk arra, hogy az Egyesült Államok főiskoláin és egyetemein gomba módra szaporodnak a nemeket tanulmányozó tanszékek, akkor ezt a jelenséget azon hatalmi lobbyk befolyásolásának tulajdoníthatjuk, amelyek, mint általában, új és jövedelmező pozíciót biztosítanak a lobbytagok számára… A nemeket tanulmányozó tanszékek és azoknak az úgynevezett tanulmányoknak a sokasága, melyek állítólag a kulturális sokféleséget ösztönzik, azt a célt szolgálják, hogy valamelyik lobbyt tudományos színben tüntessék fel.
Ha a »nemtudományoknak«, »nemtörténelemnek« és »nemirodalomnak« vannak egyetemi tanszékei, akkor az egész biopolitikai mozgalom tudományosan legitimizálja magát. Végül is, ha disszertációt írhatunk valamiről, akkor ennek a valaminek tudományos dolognak kell lennie, és ha valami tudományos, akkor biztos igaz is. A »nemtudományok« egyetemi tanszéken betöltött pozíció például a »nemtudományok« tudományosságát legitimálja és – megfordítva – a tudomány legitimálja az állást, a munka legitimálja a tudományt, mindkettő együttesen legitimálja a nem- vagy fajazonosság iránti elkötelezettséget és annak ideológiáját.”
Világos beszéd.
A biopolitika, így a gender studies, nemcsak elkötelezettség és hit, hanem jó üzlet is. Végezetül még egy gondolat Heller tanulmányából: „ha az amerikai tömegkultúra globálissá válik, a biopolitika is globálissá válhat, mely esetben lehet, hogy Adolf Hitler poszthumusz győzelmét hozná. De… még mindig hajótörést szenvedhet Calais partjainál.”
Ma már látjuk, hogy nem történt hajótörés, a biopolitika sikeresen kikötött Európában, és terjedése az európai egyetemeken hivatkozási alap a továbbosztódásra. Akik most az ELTE magyar nyelvű szakindítása mellett érvelnek – a CEU-n évek óta folyik angol nyelvű képzés –, arra hivatkoznak, hogy Európa északi, déli, nyugati részén és az egykori szocialista blokk országaiban is összesen több mint háromszáz egyetemen létezik ilyen-olyan néven a társadalmi nemekkel foglalkozó szak. Még olyan konzervatívabb hátterű, akár egyházi fenntartású felsőoktatási intézményekben is találkozhatunk vele, mint a Leuveni Katolikus Egyetem, így akik kétségbe vonják a genderszemlélet bármely porcikáját, ahogy Bagdy Emőke is tette, nyilvános támadásokat vonnak a fejükre.
Férfiak fent és lent
Idézzük ide ismét Ryszard Legutkót, aki kifejti, hogy a feminista gondolkodás mindig a mozgósítás állapotában van, politikai szempontok befolyásolják, nemcsak azért, mert gyakorlati célokat tűzött ki maga elé, hanem mert pontosan definiált ellensége van. És ez a lelkiállapot, a gyűlölet érthető, ha valaki tiszta szívből hiszi, hogy a biológiai lét kezdetétől fogva a nők állandó diszkriminációtól, kizsákmányolástól, férfiuralomtól szenvedtek.
Tamási Erzsébet is a feministák egyik fő ellensége lett. A kriminológus kutató amúgy csak a dolgát tette, amikor vizsgálni kezdte a családon belüli erőszak jelenségét. Nem politikailag, hanem tudományosan. Választhatta volna az egyszerűbb utat, beáll a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület, ismertebb nevén NANE zászlaja alá, és elhiszi, sőt tudományos rangjával hitelesíti a demonstrációikon közzétett adataikat.
Így például, hogy évente 200 ezer 15 évesnél idősebb magyar nő válik testi, lelki vagy szexuális bántalmazás áldozatává Magyarországon, és jelenleg legalább 760 ezer olyan nő él az országban, akit valaha ért családon belül bántalmazás. Igaz, mondja a mozgalom, erről nincs hivatalos statisztika, mert a kormányt nem érdekli. Tamási Erzsébet viszont nekifogott, hogy felmérje a családon belüli erőszak fajtáit, okait, megjelenési formáit, hogy legyenek tények, és aztán ezen lehessen vitatkozni. Azt mondja, a legnagyobb baj, hogy ahogy a feminizmus, úgy az elé paravánként illesztett gender sem tudomány. A tudománynak ugyanis nem az ítélkezés, hanem a tények kutatása és összegzése a dolga. A többin vitázzon a politika. Tamási Erzsébet szerint a tudós feladata, hogy elmondja, minden eset más, de ha valamennyi esetet egymás mellé teszi, megtalálhatja azokat a közös momentumokat, amelyek elgondolkodtatnak: tudunk-e tenni valamit az ügy érdekében, s ha igen, akkor mit? És mert ezt a komoly kutatók látják így, nem is állnak le áltudományos állításokkal vitatkozni. Ami természetesen rögtön újabb érvet ad a genderisták kezébe is: tessék, nem cáfolja őket senki.
Tamási már PhD-dolgozatában összegezte a nemzetközi kutatások kétségeit afelől, hogy a családon belüli erőszak ügyével világszerte oly gyakran foglalkozó feminista szervezetek mindenki számára megnyugtató megoldásokat keresnek-e. A kérdéssel foglalkozó tudományos elemzések szerint ugyanis a radikális feminista mozgalmak által kibocsátott tudományosnak látszó felmérések és kutatások politikai célt szolgálnak, előre gyártott végeredményeikhez keresnek „adatokat” és természetesen anyagi támogatást.
Bűnös áldozatok című könyvében arra is igyekezett felhívni a figyelmet, hogy a családon belüli erőszak üzletággá, iparrá válásának nemcsak a tudományos megismerés látja kárát, de a védendő áldozatok is.
A kutató szerint a genderideológia a feminista mozgalmak önigazolására létrehozott áltudományos ideológia, valójában azonban politikai mozgalom, szakszervezet. Így van ez jól, feltéve, ha valami nemcsak annak látszik, de annak is mondja magát. Nincs semmi gond, ha egy mozgalom a hatalomért küzd, politikai érdekvédelmi céljai vannak. Az sem kérdéses, hogy a politika a tudomány eredményeit a maga céljára használja, forgatja, de attól még nem válik tudománnyá. Lehet női kvótákat követelni, mondja, de ne felejtsük el, hogy ahogy a társadalom hatalmi csúcsán, úgy a legalján is férfiak állnak.
A feminista egyenlőség, hatalmi egyensúly iránti igény azt írná elő, hogy akkor ne csak a parlamenti képviselőknél, cégvezetőknél, minisztereknél és tábornokoknál határozzuk meg, hogy hány nőnek kell lenni, hanem a bányászoknál meg a hullamosóknál és a kukásoknál is. Jól mutatja, hogy a női érdekvédelem számos képviselője a feminista mozgalmat, a nők jogainak érvényesítését csak ugródeszkának használja politikai pályája elindításához. Lendvai Ildikót vagy Morvai Krisztinát sem foglalkoztatta túlzottan a nők helyzete az után, hogy bekerült az országos politikába. A férfiak közé.
Hormonterápia gyerekeknek
Az ELTE-n meghirdetett szak természetesen tudományosan határozza meg magát: „A Társadalmi nemek tanulmánya (Gender Studies) mesterképzés társadalomtudományi alapokon nyugvó interdiszciplináris program, melynek középpontjában a társadalmi nemek közötti viszonyok és a társadalmi struktúra közötti kölcsönhatások elméletileg megalapozott és szisztematikus módszertani apparátussal történő problémaorientált vizsgálata áll. A mesterképzés kurzusai különböző tudományterületek oldaláról adnak fogalmi és gyakorlati megalapozást ahhoz, hogy a diákok az egymást keresztbe metsző társadalmi egyenlőtlenség-rendszerek (pl. kor, osztály, etnicitás, szexualitás stb.) mentén a társadalmi nemek szempontját fókuszba állító tudást tárjanak fel, és ezt felhasználva képesek legyenek különféle szakmai megoldási javaslatokat, terveket felvázolni. A képzés során az általános és átfogó elméleti alapok elsajátítása mellett különös figyelmet fordítunk a társadalmi nemi egyenlőtlenségek magyarországi és kelet-közép-európai megjelenési formáira, a régióspecifikus magyarázatokra, elméletekre, megközelítésekre. A mesterszakos kurzusok oktatóinak sokféle diszciplínát átfogó háttere és az egyetem karai közti együttműködés a garanciája a színvonalas és tartalmas képzésnek.”
Aki érti az elvont beszédet, az nyilván értékeli e bonyolult leírást, azoknak pedig, akik szeretnének tovább tájékozódni, eligazítást adhat a lényegről a meghirdetett kurzusok címe. Íme néhány: Társadalmi nemek szociálpszichológiája, Bevezetés a feminista irodalom- és kultúraelméletekbe, A nemek szociológiája, Antidiszkrimináció és emberi jogok a társadalmi nemek perspektívájából, Testelméletek és testtörténetek, Férfikutatások, Feminista filozófia, Társadalmi nemek az irodalomtörténetben, Aktuális genderkérdések a hazai és nemzetközi közbeszédben. Mészáros György, aki az ELTE mesterképzésén a férfikutatások oktatója lesz, a Magyar Nemzetben ekként érvelt: „A szak nem arról szól, hogy ki hova mehet vécére, ahogy arról sem, hogy a gyerek maga válassza meg a nemét.
Egy ilyen tudományág tevékenysége azt jelenti, hogy tudományos eszközökkel tanulmányozunk társadalmi jelenségeket, amelyek a nemhez kötődnek. Például azt, hogy maga a nem tanulmányozásának kérdése milyen hisztérikus reakciókat vált ki, és milyen hívószavakat, félelmeket hív elő. E kutatások valóban nem teljesen értéksemlegesek (mint semmi, amit emberként csinálunk), de a tudományosság épp azt jelenti, hogy ezekre az értékekre is reflektálunk, és teret adunk sokféle megközelítésnek. Vagyis nem azt jelenti, hogy egyetlen ideológiát erőltetünk. Akik viszont be akarnák tiltani egy ilyen szak működését, ironikus módon legtöbbször épp egy ideológia nevében teszik.”
Valóban erről van-e szó, vagy inkább arról a jogos félelemről, melyet a világban tapasztalható furcsa új jelenségek váltanak ki? Ideológiai elkötelezettség-e, ha valakit elrémít a hír: tavaly januártól egy koppenhágai szexológiai klinika hormonkezelést kínál azoknak a fiataloknak, akik úgy érzik, rossz testbe születtek, és minden várakozásukat felülmúlva már 130 jelentkezőnél járnak. Dániában már a 12 éves gyerekek is kérhetnek hormonterápiát, amely visszafogja a nemi szervek növekedését, az intim szőrzetet és a menstruálást is.
Amikor a kiskorúak elérik a 16 éves kort, már visszafordíthatatlan, teljes körű kezelést is kaphatnak. És nem csak Dániában dönt egyre több gyermek a nemváltoztatás mellett. Svédországban 2012-ben még csak négy gyermek kért hormonterápiát, tavaly már 200, Nagy-Britanniában 2010-ben 97, 2016-ban már 1419. És folytathatjuk a sort a nemválasztó genderóvodákkal, a lányöltözőbe engedett, magukat lánynak valló fiúkkal, a semleges nemű személyes névmásokkal és WC-kkel. Nem a kérdés feltevésével van tehát a baj, hiszen a feminizmus számtalan eredményt ért el, hanem azokkal, akik nem véve tudomást az ember és a társadalom természetéről, az eszme nevében mindenáron más világot akarnak teremteni.
A józan tudományos és politikai kérdés az, mondja Tamási Erzsébet, hogy találunk-e új típusú, a jelenlegi helyzetnek megfelelő, a legkevésbé ön- és közveszélyes megoldást, azaz egyensúlyt a két nem között. Mert ha nem találjuk meg, azért mindannyian nagy árat fogunk fizetni. Ami azt illeti, máris fizetjük: a karrier és a család ellentmondásainak élezésével, a születési szám csökkenésével, a válások számának növekedésével, a maradék gyerekek frusztrációival.
A társadalmi nemek szakképzés az ELTE-n idén akkor indul el, ha lesz elegendő hallgatója, és mint önköltséges képzés el fogja tartani magát. Ez a februárban lezárult jelentkezések után csak áprilisban fog kiderülni.
Akik rossz testbe születtek
Svédország kormánya kész könnyíteni a nemváltoztatás jogi szabályain. Az északi országban egyre többen döntenek a nemük és személyazonosságuk megváltoztatása mellett, ami gyakran óriási mentális teherrel jár. Stockholm épp emiatt kezdeményezte, hogy a közeljövőben válasszák le a nemcsere orvosi dimenzióját, és átalakító műtét nélkül is lehetőség nyíljon arra, hogy a hatóságok rábólintsanak az új személyazonosságra.
– Általánosan elmondható, hogy a transzneműek egészségügyi állapota rosszabb az átlagosnál. Reméljük, hogy az új jogszabály könnyebb és megpróbáltatásoktól mentes eljárást eredményez, és mindenki a nemi identitásának megfelelően élhet tovább. Ez hosszú távon a csoport egészségén is javíthat – fogalmazott Gabriel Wikström egészségügyi miniszter.
A svédek valóban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a transzneműek testi és lelki épségére, alig pár hónapja, hogy a hatóságok úgy döntöttek: a transzneműséget kiveszik a mentális betegségek közül. A meglehetősen liberális országban sok kritika érte a késlekedő hatóságokat, hiszen már az Egészségügyi Világszervezet és Dánia is rendelkezett a lépésről.
A skandináv országban olyannyira előrehaladott a genderkérdés, hogy a transzneműek egyre nagyobb része kerül ki a gyermekek közül. A Breitbart című lap helyi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy évente megduplázódik azoknak a svéd gyerekeknek a száma, akik úgy gondolják, hogy rossz testbe születtek.
– Évi százszázalékos növekedést tapasztalunk a nemüket megváltoztatni kívánó gyermekek között, és egyre fiatalabb esetekkel találkozunk – idézi az Aftonbladet svéd portál Louise Frisén gyermekpszichiátert.
A lakosság egy része pozitívan tekint a trendre, hiszen szerintük az a svéd széleslátókörűség gyakorlati megnyilvánulása. Cecilia Dhejne orvos-szexológus szerint rövid távon rossz dolog, hogy a gyerekek rosszul érzik magukat a testükben, de ha nagyban gondolkozunk, a társadalom jobban jár, ha az emberek már egyre fiatalabb korban önmaguk lehetnek. A fiatalkori transzneműek nagy száma talán kevésbé meglepő annak fényében, hogy Svédországban már semleges óvoda is létezik. Az évek óta Stockholmban működő, Egalia nevű intézményben a gyerekek nem játszhatnak babákkal vagy játék autókkal, de a Hamupipőkét vagy a Csipkerózsikát sem vetíthetik nekik. Az óvodában mindent úgy alakítottak ki, hogy elkerüljék a női/férfi nemre való utalást. Mivel a működtetők és az alkalmazottak sem hisznek a „fiúk vagy lányok világában”, az sem gond, ha a kisfiúk esetleg lányruhában érkeznek az oviba, írja a BBC.
– Azt akarjuk, hogy a gyermekek az élet egészét magukénak tudhassák, ne csak a felét – hangoztatta az intézmény igazgatója.
Judi Tamara