Állítólag tánc nélkül is jól meg lehet lenni. Előfordult már, hogy fiatalok több hónapot töltöttek el úgy, hogy semmiféle bálon nem vettek részt, mégsem érte őket testi vagy szellemi károsodás; de ha egyszer hozzájutnak, ha egyszer egy kicsit is érezték a gyors mozgás örömét, bizony lomha népség, ha nem kívánja folytatni – írja Jane Austen az Emmában.
A brit írónőnek szerencsére egy szava nem lehet a Festetics-kastélyban összesereglett, tizenkét országból érkező sokaságra, akik nem lustálkodnak, ha felcsendülnek az 1790–1820 között divatos muzsikák. Ez a kor az anglománok egyik kedvenc korszaka, az az időszak, amikor az extravagáns életmódot folytató IV. György régenshercegként ült Anglia trónján. Róla nevezték el az uralkodó új építészeti és stílusirányzatot.
Ugyanez az időszak a kontinensen Napóleonhoz és feleségéhez, Joséphine-hez kötődik, éppen ezért Európában Jane Austen újrafelfedezése előtt kevéssé kedvelték: 1995-ben a BBC elkészítette a Büszkeség és balítélet azóta ikonikussá vált feldolgozását, és immár vége-hossza nincs a régenskorszakot idéző eseményeknek.
– Abszolút igaz, hogy szeretnénk újraélni bizonyos történelmi korszakokat. Külföldön ennek tradíciója van, kezdve a hadi hagyományőrzéstől, tehát a különféle csaták újrajátszásától, a hétköznapi, például a viking paraszti lét felidézésén át a nemesi világ megjelenítéséig, amelynek a legfontosabb tere a bálterem. Színes világ ez, amelyben mindenki megtalálhatja kedvenc korszakát. A XIX. századot azért szeretjük különösen, mert egyrészt részletes leírásaink vannak az akkori emberek életstílusáról, másrészt egy sor olyan jellemzője van, amely a mai korunkból hiányozik. Itt egyértelmű normák érvényesültek, és azt hiszem, a mai nőknek és férfiaknak is imponál, ha a társasági életben helyükre kerülnek a dolgok – magyarázza József Kornél, a hagyományőrzéssel foglalkozó Mare Temporis Alapítvány egyik művésze.
És valóban, a kastély tükörtermében cotillion, quadrille és country dance szól, amelyekre korhű, kék, zöld, barack, narancs és bordó ruhákba öltözött hölgyek és kísérőik ropják a táncot. A tükrök visszatükrözik a kacagó párokat, akik a színes forgatagban igyekeznek nem egymás lábára taposni. Persze apróbb balesetek így is akadnak. A négyes-hatos tánccsoportokban rögtön látni, hogy ki a profi és ki a műkedvelő táncos, illetve, hogy ki öltözik szabászatilag is korhű ruhákba, és ki elégszik meg a modernizált változatokkal.
Egy cipzár például komoly gondot okoz, amikor az egyik figuránál a táncos hölgy ruhája beleakad a másik cipzárába, mire az egész csoport egyesült erővel próbálja kibogozni a szerencsétlenül járt párost.
A hasonló anakronizmusok persze nem zavarják meg a kedélyes hangulatot, hiszen balerina- és csatos cipők mind táncolni és bolondozni jöttek. Olyan ez, mint egy Forma–1-es csapat, Európa-szerte, országról országra összejárnak, ha éppen valahol bált rendeznek. Gyakorlatilag minden hétvégére jut egy-egy hagyományőrző bál, bár a korszakok között elég nagy a szórás. Az olaszok igen kedvelik a reneszánsz bálokat, a franciák viszont a XVII. század, XIV. Lajos és korának szerelmesei.
Versailles-ban például egy évben egyetlenegyszer lehet kosztümben megjelenni, a Lajos-kori bálon, amikor a Tükörteremben táncolhatnak a jegyeket pillanatok alatt elkapkodó szerencsések. A németek a XVIII. században érzik magukat otthon, mondván, az ő kastélyaik ennek a korszaknak felelnek meg leginkább, míg az osztrákok Sisi korába vágynak vissza legszívesebben. A régenskorszak egyfajta közös nevező az európai kultúrában. A több ezer brit hagyományőrző havonta rendez bált, ám Jane Austen XXI. századi sikere miatt minden ország igyekszik megrendezni saját régenskori eseményét.
– Harminc emberrel szoktunk együtt táncolni rendszeresen – meséli a Londonban élő, korábbi versenytáncos Nagy Zsuzsanna, aki évente tizenhárom bálban vesz részt. A spanyol, francia, máltai, holland, német, angol, amerikai, kanadai közönség átlagosan három-négy bálba jár minden évben, a köztes időket tánctanulással és ruhakészítéssel töltik.
– Egy korszakot akkor lehet igazán megérteni, ha felvesszük a ruháikat, csak úgy érezhetjük át, hogyan mozogtak és gondolkodtak akkoriban. Azt hiszem, a régenskorszakot azért szeretjük különösen, mert a francia forradalmi, Mária Antónia-féle ruhák túl bonyolultak, a régenskorszak viszont felszabadultabb, modernebb megközelítést alkalmaz. Ráadásul a régenskorszak szépségideálja is közel áll a mai vékony nőkéhez – mutatja büszkén elegánsan szabott, saját készítésű empire ruháját a holland Mieke, aki éppen megpihent két tánc között. Mellé roskad kifulladva a francia Sarah, aki szerint az ilyen eseményekben az a fantasztikus, hogy „bár nem beszéljük egymás nyelvét, a tánc összehoz minket”.
– Mindenki annyira kedves, remek a társaság – folytatja a Spanyolországból érkezett Diana –, nem is gondoltam volna, amikor két évvel ezelőtt elkezdtem foglalkozni a történelmi táncokkal. A Facebookon rengeteg történelmi csoportot találni, de nehéz jó társaságra akadni. Persze, ahogy járjuk Európát, nagyon izgalmas újra és újra ismerős arcokkal találkozni.
A bál fő szervezője és táncmestere, Dingsdale Zsuzsi szerint a táncosok egyharmada jár vissza minden évben. Az Angliában élő volt franciatanárnő brit férjével évek óta lelkes tagja a helyi történelmi tánccsoportnak, ott vált táncmesterré. Meséli, hogy az ilyen történelmi bálok nem hasonlítanak a modern bálokhoz. A táncmester minden tánc elején elmondja a figurákat, majd a tánc alatt is vezeti a mozdulatokat. Zsuzsi szerint annyiféle figura van, hogy a hobbitáncosoknak lehetetlen elejétől végéig megjegyezniük, ezért van szükség táncmesterre, ő a bál lelke.
A történelmi táncosok a híres mesterek báljait keresik leginkább. Nehéz betörni a történelmi bálok piacára, ha az adott helyszín nem biztosít jól ismert mestert. Magyarországon is volt már hamvába holt próbálkozás Jane Austen szellemének megidézésére, de mivel itthon egyedül Zsuzsi rendelkezik a táncok levezényléséhez megfelelő tudással, egyedül az ő báljaira érkezik meg a nemzetközi Forma–1-es csapat.
– Mindig is küldetésemnek tekintettem, hogy megismertethessem hazámat a külföldiekkel. Sokan azt sem tudták, hogy eszik-e vagy isszák Magyarországot, aztán eljönnek ide, és eláll a lélegzetük, hogy milyen gyönyörű. Második éve rendezzük a bált a Festetics-kastélyban, és csak elismerő visszajelzéseket kapok. De báloztunk már a pesti Festetics-palotában és több más kastélyban is, azonban a nagy vágyamat, hogy a gödöllői királyi kastélyba vagy Fertődön az Esterházy-kastélyba mehessünk, még nem sikerült megvalósítani. Sajnos a magyar idegenforgalmi ügyintézők sokszor nem értik, hogy mit csinálunk, például, hogy nem az étkezésen van a hangsúly, mint a mai bálok esetében, hanem a táncon. Szigorúan legalább másfél órát táncolunk, mielőtt jön az étkezés, majd újabb órás táncblokk következik – meséli Dingsdale Zsuzsi.
József Kornél annyit tesz hozzá, hogy jó lenne, ha Magyarország is feliratkozna a hagyományőrző bálok kalendáriumába, hiszen a kereslet hatalmas – igaz, a kínálat is.
Turistacsalogatónak kiválóak a hasonló események, hiszen például a bált megelőző délutáni kerti programokon a kastély látogatói szájtátva ámultak, hogy micsoda időutazásba csöppentek a kosztümökben sétáló emberek között, akik „úgy töltötték meg élettel a kastélyparkot, ahogy száz éve szinte senki”.
A múzeumok kezdenek ráébredni, hogy a hasonló performance-ok segítik a jegyeladást, de a kastélyoknak még van hova fejlődniük.
– Nyugaton ezzel már évtizedek óta tisztában vannak, nekünk még fel kell nőnünk a feladathoz – fogalmaz Kornél.
Fotók: Teknős Miklós