Mindkét megbeszélésen szóba került a helyzet, amely azt követően állt elő, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke május elején felmondta az Iránnal még 2015-ben kötött atommegállapodást. Washington a közép-ázsiai ország ellen minden eddiginél erőteljesebb gazdasági szankciókat érvényesít. Kínában, ahol a világ népességének negyven százalékát adó államok tanácskoztak, jelen volt a sanghaji együttműködés megfigyelő státuszú tagjaként Teherán is. Torontóban az amerikaiak által keltett gazdasági gondok kerültek terítékre. A középpontban Washington egyoldalú döntései álltak, a számos részt vevő államra kirótt büntetővámok ügye és az Irán-ellenes gazdasági embargó kérdése.
Washington könnyen „ugrál”
Az európaiak – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, valamint Olaszország – azóta sem tudják megemészteni a Fehér Ház döntését. Eurómilliárdokat vettek ki ezeknek az államoknak a zsebéből, amikor minden cent kellene a költségvetésbe. Az európai hatalmak – támogatásra lelve Oroszországtól és Kínától is – azt képviselik, hogy ők továbbra is ragaszkodnak az Iránnal kötött megegyezéshez, mindent megtesznek azok érvényben tartásáért. A nyugati országok számára vágyálom, hogy ezután is ugyanúgy kereskedhetnek Iránnal, mintha mi sem történt volna. Az ellentéteket fokozták azok az amerikai védővámok, amelyeket az acél- és alumíniumtermékekre vezetett be Trump, ezek főleg kanadai, mexikói és német cégeket sújtanak.
Az Egyesült Államok május 8-án egyoldalúan felmondta az iráni atomalkut. Washington könnyen „ugrál”, hiszen kereskedelmi kapcsolataiban Irán elhanyagolható helyen szerepel. Az iráni forradalom 1979-es kitörése után majdnem nullára csökkent a kétoldalú árucsere, és ez azóta is jellemző. Amerikának tehát nincs mit veszítenie. Ellenben a nyugat-európai cégek, amikor 2015 nyara után fokozatosan feloldották az embargót, indultak Teheránba, hogy elsők legyenek a tárgyalóasztalnál. Franciaország elnöki gépén 130 vállalatvezető ült. Nem is rejtették véka alá örömüket, hogy egy mesterségesen elzárt 80 milliós országnak – amely tetemes kőolajvagyonnal rendelkezik – bemutathatják portékáikat.
Az elmúlt évek során Teheránban a francia vállalatok sok milliárd eurós üzleteket kötöttek, s ez mind veszélybe került. Ezért volt május elején a nagy jövés-menés Washingtonban, a nyugat-európai vezetők egymás kezébe adták a Fehér Ház kilincsét. Nem jártak sikerrel, Trump nem hátrált meg. Azt azonban kevesen állíthatják, hogy a Bécsben három éve elfogadott atomalku a megállapodások csimborasszója lenne. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja plusz Németország a tízéves egyeztetések után erre az alkura tudták rábírni Iránt: Teherán felhagy az urándúsítással, amely kétségtelenül katonai célokat szolgált, cserébe eltörlik az embargót.
Az ujjongás zaja
Diadalöröm söpört végig a világon, tovább szilárdult a béke. Az ujjongás zaja elnyomta azokat a véleményeket – igaz, ezek többnyire az ellentétes oldalon, a szunnita részen fogalmazódtak meg –, hogy Teherán térségbeli hatalmának erősítésére szánja majd az embargófeloldás többletpénzét. Ez így is lett: Irakból, Szíriából naponta érkeztek az iráni fővárosba győzelmi jelentések. A jemeni lázadók továbbra is ellenállnak. Az iráni Forradalmi Gárda egységei – a libanoni testvérekkel, a Hezbollahhal karöltve – Nyugat-Szíriában valós veszélyt jelentenek Izraelre. Az Iránban háborítatlanul tovább zajló ballisztikusrakéta-kísérletekről sem rendelkezik a bécsi megállapodás. Hát ezek Trump bajai az alkuval. Irán legfőbb ellensége, Izrael most dörzsölheti a kezét: sikerült zátonyra futtatni az egyezséget.
Ezeket a hibákat Nyugat-Európában is látják. De most minden józan hangot elnyom a meghiúsult üzletek feletti kesergés. Emmanuel Macron francia elnök diplomáciai mentőötlete, hogy a két problémáról, a térségbeli térnyerésről és a ballisztikus kísérletekről kezdjenek tárgyalásokat Teheránnal. Ismerve a perzsa tárgyalási technikákat ez legalább egy évtizedet venne igénybe, addigra már az első iráni űrhajós is nyugdíjba menne.
De akkor hogyan tovább? Donald Trump bízik a saját stratégiájában. A kemény kéz majd sikert hoz, mint azt Észak-Koreánál láttuk a kedden véget ért csúcstalálkozón. Hagyjunk időt az időnek, csak utána kezdjük ünnepelni a Koreai-félsziget végleges atomfegyver-mentesítését. Először is Irán és Észak-Korea már csupán méretükben is eltérő szereplői a világpolitikának.
Izraeli zászlóba öltöztetett Trump-bábut égetnek Teheránban június 8-án. Valakinek vállalnia kell a felelősséget
Fotó: Reuters
Mindnyájan egy hajóban
Az első teokratikus állam, a síita vallásra szervezett rendszer, a második kommunista dinasztikus önkényuralom. Ami az egyiknél sikert eredményezett, korántsem biztos, hogy a másik is megértően fogadja. Teheránban az Amerika-ellenes propaganda hangerejét sohasem vették halkabbra: a közelmúltban is „találtak” egy hatalmas amerikai zászlót, és elégették egy Trump-bábuval együtt. Jövőre negyvenéves lesz az iráni forradalom, ám a fő ellenség, Amerika szerepe azóta sem változott. Washingtonban meg azt a megaláztatást nem tudják elfogadni, hogy Teheránban „forradalmi egyetemisták” elfoglalták az amerikai nagykövetséget, benne ötvenkét washingtoni diplomatával. Majd egy évig tartott a túszok elengedése.
Sokan a 2013-ban elnökké választott Hasszán Róhánit, aki tavaly megismételte győzelmét, az atomalku kovácsának tartják. Nyugaton a reformert látják benne, egyesek már Gorbacsovhoz hasonlítják, pedig nem az, inkább pragmatikus politikus. A síita állam első számú vezetője Ali Hamenei ajatollah. Az ő hozzájárulása nélkül semmiféle reformfolyamat nem indulhat el Iránban, és a vallási elöljárók nem éppen a nagy felfordulás hívei.
A jelek szerint most viszont nagy visszakozz lesz az iráni belpolitikában. A felelősséget valakinek vállalnia kell, amiért az amerikaiak kitáncoltak az atomalkuból. Ez a személy valószínűleg Róháni lesz. „Hasszán Róháninak világosan kell beszélnie a néppel, elmondani, hogy mi miért történt – jelentette ki Szaid Lajlaz, a reformátorokhoz közel álló elemző. – Mindnyájan egy hajóban ülünk, ha valaki meglékeli , akkor mind elsüllyedünk. Az Iszlám Köztársaságnak Róháni és a reformátorok az utolsó esélye.” A nyugati vezetők felhívták Donald Trump figyelmét: ha a Róháni-féle pragmatikusok megbuknak, utánuk csak rosszabbak jöhetnek, mégpedig a kemény konzervatívok.
Legközelebb két év múlva lesznek parlamenti választások Iránban. Addigra eldől, hogy a pragmatikusok egyáltalán meg tudják-e őrizni befolyásukat, vagy a konzervatívok kisöprik őket. Az előjelek nem biztatóak: Teherán bejelentette, hogy megkezdi az urándúsítási képessége növelésének előkészítését. Ezzel még nem sérti meg az egyezményt, de tovább akarja fokozni a nyomást Nyugat-Európára, hogy tegyen meg mindent az amerikai elnök meggyőzésére. Kérdés, nem téved-e az iráni diplomácia abban, hogy Európa ebben a „meccsben” még játszik.
Eltűnő milliárdok
A francia PSA, a Peugeot Citroën autógyártó cég nagy vesztese a megújuló iráni gazdasági szankcióknak. A Peugeot-ról tudni kell, hogy kedvelt autómárka Iránban, harminc-negyven éves darabjai futnak az utakon. Persze ehhez kellettek a közelmúlt gazdasági szankciói, amelyek gátolták a nyugati gépkocsik bevitelét Iránba. Pár éve újból megnyílt a perzsa piac, a PSA sietett az országba, euró-százmilliókért alapított gyárakat, több százezerre futtatta fel a termelést. Az irániak vitték az autóikat, mint a cukrot. Trump egyetlen tollvonással tett pontot ezeknek a törekvéseknek a végére.
A PSA cégcsoport önként jelentette be iráni tevékenysége beszüntetését, ugyanis jól emlékeztek a BNP Paribas bank 2014-es amerikai esetére, amikor az embargó megsértéséért 8,9 milliárd (!) dolláros büntetést szabtak ki rá az amerikai hatóságok. Miért fizették ki? Azért, mert különben az egész amerikai érdekeltségük bedőlt volna. Ez a helyzet a PSA-nál is, de a Renault-ra is ez vár, különösen az Amerikában érdekelt japán szövetsége, a Nissan révén. Nem lehet itt Európának vitézkedni, fel kell sorakozni az amerikaiak mögé. A Total francia olajkitermelő 2015 után megcsípett Iránban egy hatalmas koncessziót, ötmilliárd eurót fektetett eddig bele. Még az a szerencséje, hogy egy kínai cég a társa, valószínűleg az veszi át az üzletet. A PSA együttműködő partnere az iráni Khodro nevű vállalat, amely örömmel lesz tulajdonosa az új gyáraknak. Az iráni piacon a kínai és orosz cégeknek most jön el az idejük, őket nem zavarja az amerikai büntetés, ugyanis alig rendelkeznek tengerentúli érdekeltségekkel.
Iránban fél évszázados gépekkel dolgoznak, jó ideje modernizálni kellene a gazdaságot. Az utak, a vasutak, a repülőterek katasztrofális állapotban vannak. A német–francia Airbus száz A320neo típusú személyszállító gépet adott el az egyik iráni légitársaságnak mintegy 10 milliárd euróért. Az elkövetkező tíz évben Iránnak 400-500 repülőgépre lenne szüksége. Ez hallatlan veszteség Európának és a perzsa államnak is. Autópályák, vasúthálózat, hidak várnak megújításra.
A kérdés az, vajon meddig tart ki az iráni polgárok türelme.
