Kilencszázötvenhat november 5-én, egy nappal a szabadságharc ellen induló szovjet intervenció után helikopter repült Budapest irányából Szolnokra. Azokban az időkben semmi feltűnő nem lett volna ebben, de ennek a gépnek a fedélzetén Uszta Gyula vezérőrnagy utazott Kádár Jánoshoz, aki a szovjet fegyverek árnyékában a megyeszékhelyen formálta forradalminak titulált munkás-paraszt kormányát.
Kádár ekkoriban még vékony jégen járt. Tudta, hogy a szovjet csapatok mellett szüksége van olyan megbízható fegyveres erőre, amelyet önállóan is bevethet saját népe ellen. Ez a fegyveres erő lett a köznyelvben csak karhatalomnak nevezett új formáció, amelynek vezetői kizárólag a leginkább párthű elvtársak lehettek, tagjait pedig a HM és a BM alárendeltségébe tartozó fegyveres testületek tisztikarából verbuválták. Uszta Gyula olyan személy volt, aki iránt teljes volt Kádár bizalma. Tudta, hogy azokat a tiszteket választja ki a karhatalom vezetőinek, akik, ha kell, lövetnek is a szovjet megszállás és a kádári hatalom ellen tüntető tömegre. Ezért kapta Uszta vezérőrnagy a megbízatást arra, hogy létrehozza a néphadsereg Katonai Tanácsát, amely a hadsereg újjászervezéséért és a karhatalom felállításáért volt felelős.
Az ÁVH örök
Uszta Gyula a kapott parancs értelmében azonnal hozzálátott a karhatalom létrehozásához. A legnagyobb erőt a fővárosban kellett összpontosítania, mivel itt volt a legerősebb ellenállás. A kormány és az Elnöki Tanács határozata értelmében az 1. karhatalmi ezred (hivatalos nevén az 1. honvéd forradalmi ezred) megalakulására már november 9-én sor került. Az ezred állománya döntően a gyűlölt és rettegett ÁVH (Államvédelmi Hatóság) embereiből tevődött össze, akik alapját képezték a Rákosi fémjelezte rémuralomnak, és biztos támaszt nyújtottak a szocialistának nevezett szerveződő új hatalomnak is. Az 1957 májusában összeállított ezredtörténet szerint: „Az ezred állománya az előzőleg BM állományba tartozó tisztekből és tiszthelyettesekből tevődött össze, akik nagy része a szovjet csapatokkal együtt fegyveresen harcolt az ellenforradalmi bandák ellen.” Parancsnokává az egykori molnársegédből lett páncélos tiszt, Csémi Károly alezredes került, akinek elvhűségéhez nem fért kétség.
A honvédtisztek karhatalomba toborzásához Münnich Ferencnek, a fegyveres erők miniszterének november 11-i, szolgálattételre való felhívása adta az alapot, amelyet a Népszabadságban is közöltek. A karhatalomhoz való csatlakozásnál előfeltétel volt az úgynevezett „Tiszti Nyilatkozat” aláírása, amely egyfajta hűségeskü volt a Kádár-kormányhoz. November 13-án indult meg a 2. honvéd forradalmi ezred megalakítása. Állományát a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tiszti és hallgatói karából hozták létre. Parancsnoka a hat elemit végzett valamikori hegesztő, Borbás Máté vezérőrnagy lett, akit egyben a Zrínyi-akadémia parancsnokává is kineveztek. Az 1. és a 2. karhatalmi ezred működési területe Pesten volt, a 3. „budai” karhatalmi ezredet a Petőfi Sándor Katonai Politikai Akadémián szervezték meg. Parancsnokának Pesti Endre ezredest nevezték ki, aki szintén hat elemit végzett, és eredeti foglalkozását tekintve tímársegéd volt. Pesti Endre 1942-ben, a 2. honvéd hadsereg kötelékében, a Don mentén még lángszórós honvédként füstölte ki későbbi elvtársait, de Usztához hasonlóan a szovjet hadifogságban antifasiszta iskolát végzett, majd 1950-ben pártutasításra a hadseregbe került, és mindenféle katonai képzettség nélkül (!) két éven belül már ezredesként vezette a Sztálin Katonai Politikai Akadémiát.
A budapesti karhatalmi ezredek századokba szerveződve, kerületenként működtek. Felállításukkal párhuzamosan vidéken is megkezdték a megyei karhatalmi alakulatok szervezését, és decemberben felállt a BM karhatalmi ezred is. A megyei karhatalom vezetését Gyurkó Lajos vezérőrnagyra bízták, aki a forradalom alatt is „bizonyított”. Gyurkó parancsára történt az október 27-i tiszakécskei vadászgépes tömegmészárlás és később a december 12-i egri sortűz is.
Feljelentésből halálos ítélet
A karhatalmisták fő feladata, saját megfogalmazásuk szerint, az „ellenforradalmi bandák szétverése és a rend megszilárdítása” volt. A forradalmat követő három hónapban a lakosság megfélemlítése, az erődemonstráció és a fegyveres ellenállás letörése volt a cél. A tömegtüntetések során számos alkalommal került sor fegyverhasználatra, így az októberben leadott sortüzek után december és január hónapban újra dörögtek a PPS géppisztolyok a szocialista államrend védelmében. A sortüzek számos halálos áldozatot követeltek Budapesten és vidéken, de sor került statáriális kivégzésekre is, ami szintén a karhatalmisták lelkén szárad. Mindezek mellett százával tartóztatták le a hazug híreket közlő újságok elégetőit, a röplapokkal és falragaszokkal tiltakozókat, a tüntetőket és a fegyverrejtegetőket, valamint azokat, akik a forradalom alatt valamilyen tevékenységet fejtettek ki.
A honvéd karhatalom éjszakai őrjáraton Budapesten 1957 februárjában. A forradalmárok Márciusban újrakezdjük! jelmondata tavasszal már nem tudott érvényre jutni, a karhatalom ekkorra ereje teljében volt
A forradalmárok felkutatásában jelentős szerepet kaptak a december végén és január elején megalakított felderítőcsoportok. A felderítők civil ruhában látták el a szolgálatot, és feladatuk volt beépülni az üzemek dolgozói közé, a munkástanácsokba, a közhivatalokba, de ott voltak az egyetemeken és az iskolákban is. Sokan közülük tartalékállományban voltak, és már a forradalom előtt is az adott helyen dolgoztak (vélhetően már akkor is jelentettek a belügyi szerveknek). A felderítők számos forradalmárt adtak a hatóság kezére, akik több esetben halálbüntetést kaptak. Az egyik volt közülük Folly Gábor, aki a Széna téri csoport tagjaként vett részt a kommunista rezsim és a szovjet megszállók elleni harcban.
Follyt az I. kerületi karhatalmi század felderítőcsoportjának vezetője, Katona Imre tartalékos alhadnagy leplezte le, és juttatta bitófára. A 3. karhatalmi ezred levéltári iratainak tanúsága szerint: „a Folly-féle ellenforradalmi banda elfogását ő maga személyesen készítette elő, a járőrök által előállított személyek kihallgatását ő maga vezette”. Nem véletlen, hogy Katona később komoly pártkarriert futott be. 1957 májusában az MSZMP Budapesti Bizottságának munkatársa lett, majd folyamatosan emelkedve a ranglétrán 1974–1978 között ő volt a Budapesti Pártbizottság első titkára, vagyis a főváros első embere. Ezt követően az Elnöki Tanács titkára lett. 1989-ig országgyűlési képviselő és az MSZMP Központi Bizottságának is a tagja volt.
A III. kerületi karhatalmi század felderítői között tevékenykedett Molnár László tartalékos hadnagy, aki október 25-én az MDP VI. kerületi pártbizottságánál jelentkezett fegyveres harcra, és védte a pártbizottságot. Ezután november 2-ig a rendőrséghez volt beépítve. Ez idő alatt többedmagával megakadályozta a Jókai téren egy ÁVH-s főhadnagy kivégzését. 1956. december 5-e után mint felderítő leleplezte a „pomázi ellenforradalmi fegyveres bandát, melyből népbíróságunk 2 főt halálra, 3 főt életfogytiglani fegyházra ítélt” – olvashatjuk a budai karhatalmi ezred kitüntetési javaslatában.
Meghálált szolgálat
Ugyanebben az akcióban Kopisz Imre főhadnagy is közreműködött, aki az irat tanúsága szerint: „Részt vett a Rádió védelmében, majd a Petőfi Akadémián vett részt a harcokban. Az ellenforradalom felszámolásában mint felderítő végzett igen eredményes munkát. A pomázi ellenforradalmi banda lefogásában jelentős szerepe van, majd a III. kerületi iskolában végzett munkájával nagyban hozzájárult a kerület tanuló ifjúságának zavartalan tanulásához. Eredményes munkája során a III. kerületben lévő orvossegédképzőben leleplezett egy 9 tagú szervezkedő csoportot, akiknél 2 db gpi-ot, /2 töltött tárral/ talált.
A letartóztatott 9 főből az egyik már nyugatról átdobott ügynök volt, akinek szervezési feladatot adtak megbízóik március 15-vel kapcsolatban.” Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának adatai szerint Kopisz főhadnagy később a Belügyminisztérium állományában kamatoztatta operatív tudását, és a BM III/IV. Csoportfőnökségen, a katonai elhárításnál szolgált 1980-ig, amikor csoportfőnök-helyettesként került nyugállományba ezredesi rendfokozatban. A kádári hatalom tehát nem felejtette el meghálálni a nehéz időkben tett szolgálatot…
Kilencszázötvenhét tavaszára a Kádár-kormány hatalma megszilárdult, és gyakorlatilag megtört az ellenállás. Ebben jelentős szerepet játszottak a karhatalmi erők. A forradalmárok MUK (márciusban újrakezdjük) jelszava már nem tudott érvényre jutni, a karhatalom ekkorra már ereje teljében volt, és a rendőrséggel, valamint a munkásőrséggel csírájában tudott volna elfojtani bármilyen felkelést. A honvéd karhatalmi ezredek és a honvédség megyei karhatalmi erői beváltották a kádári vezetés hozzájuk fűzött reményeit, megerősítették a munkás-paraszt kormány hatalmát, megtörték az ellenállást, és megfélemlítették az állampolgárokat. 1957 júniusában a honvéd karhatalmat feloszlatták, Budapesten az 1. önálló honvéd karhatalmi ezredbe olvasztották a három ezredet, a további személyi állomány pedig a néphadsereg más alakulataiban vagy a rendőrség és a munkásőrség állományában kapott beosztást.
A szerző hadtörténész
Fogolytáborból a központi bizottságba
Uszta Gyula, a négy elemit végzett egykori erdőőr a magyar királyi 2. hadsereg kötelékében honvédként került szovjet fogságba a doni áttörést követően, 1943. január 18-án. A krasznogorszki 27. számú hadifogolytáborban elvégezte az antifasiszta tanfolyamot, majd partizániskolára vezényelték, és 1944. augusztus 8-án szűkebb hazájában, Kárpátalján vetették be egykori bajtársai ellen egy partizáncsoport élén. 1945-ben belépett a kommunista pártba, és közigazgatási területen kapott beosztást, majd pártutasításra 1948-ban a honvédséghez került, és féléves tiszti gyorstalpaló után ezredesként indult a tiszti pályája. Következő év tavaszán vezérőrnaggyá léptették elő, majd 1952 novemberétől ő volt a Magyar Néphadsereg Páncélos Csapatok parancsnoka. 1954-ben Moszkvába vezényelték a Vorosilov Vezérkari Akadémiára, ahonnan a forradalom napjaiban tért haza.
Uszta Gyula
A szabadságharc leverése után kiemelkedő szerepet játszott a Kádár-kormány legitimálásában a néphadseregen belül. 1956. november 6-án a fegyveres erők miniszterének első helyettesévé nevezték ki, a hadsereg átszervezése és a karhatalom megteremtése is a nevéhez fűződik. Uszta vezérőrnagyot a Nagy Imre és társai ellen folyó perben is „bevetették” 1958 júniusában. A pert konstruálók elvárásainak messze megfelelően tanúskodott a Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere, Maléter Pál ellen, aki egyébként Usztához hasonlóan egykor maga is partizán volt. Uszta Gyula 1956 és 1966 között az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának, majd Központi Bizottságának tagja volt. A honvédelmi miniszterhelyettesi posztot egészen 1969. december 20-ig töltötte be, közben a Magyar Honvédelmi Szövetség első főtitkára, majd a Magyar Partizánszövetség főtitkára lett. 1974. június 22-én vonult nyugállományba. A hithű kommunista több mint harminc éven keresztül, egészen 1985-ig tagja volt a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának. 1995. január 30-án halt meg Budapesten.
