Messziről érezhető festékszag, állványokon mászkáló festők, háttérzene: mindezek alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy egyszerű felújítás vagy tisztasági festés zajlik Budapest belvárosában. Csakhogy a Dohány utcai parkoló előtt minduntalan meg-megálló járókelők másra engednek következtetni. Tudniillik, aki bekukkant a parkolóba, az hosszú perceken keresztül nyakát meresztve bámulja a szemei előtt kibontakozó látványt, azt, ahogy a tűzfal percről percre színesedik, ahogy szépen lassan kivehetővé válik a két életnagyságú festmény. Bár a parkolóőr unottan inkább saját kis televízióját nézi, sokakat még a kora délutáni tűző nap sem tántorít el attól, hogy hosszabb ideig várakozzanak, telefonjukkal örökítsék meg a tűzfalfestés pillanatait.
Vejtey Viktória és Tarkó Zsófia kutyasétáltatás közben akadtak rá a nem mindennapi látványosságra:
– Fóti vagyok, nálunk nincsenek ekkora tűzfalak, még sosem láttam, hogyan festik őket. Ilyet nem látni mindenhol, ki is raktam Instagramra a fotót – magyarázza az egyetemista Viktória. Barátnője, Zsófia még hozzáteszi, a festett tűzfalak igazán fiatalos arculatot kölcsönöznek Budapestnek, színesítik a várost, véleménye szerint jó, hogy léteznek.
A szürke árnyalatai
Sánta Gábor építésztől arra is választ kaptunk, minek következtében vannak tele az európai nagyvárosok csupasz, szürke téglafalakkal: – Egy város életében mindig vannak prosperáló és kevésbé fejlődőképes időszakok. Ezt megtetézi néha egy-egy kifejezetten destruktív hullám, mint mondjuk a második világháború. Az a budapesti épületállomány, amely miatt a filmes szakma ma Magyarországon forgat le egy-egy Párizsban játszódó jelenetsort, jórészt a kiegyezés utáni fellendülésben és a két világháború közötti időszakban épült bérházakat jelenti. Akkoriban az ingatlanok minél intenzívebb kihasználtsága miatt a zártsorú-keretes beépítési mód volt jellemző. Az egymáshoz simuló házak között pedig egy-egy elmaradt vagy sikertelen beruházási szándék okán, a háborúban kibombázott és elbontott házak miatt, vagy azért, mert a hosszú dekonjunktúrában évtizedek, esetleg fél évszázad is eltelt újabb épkézláb befektető jelentkezése nélkül, ott maradtak a csupasz tűzfalak.
– Persze nincs mindenki ilyen egyértelműen pozitív véleménnyel a tűzfalfestésről – mondja Nádudvari Noémi, a Színes Város fesztivál kurátora (e rendezvénysorozat keretében festik a falakat több helyen augusztus vége és szeptember vége között). – Volt kép, amelyet túl depresszívnek tartottak, vagy éppen úgy érezték, szebben-jobban is meg lehetett volna festeni az adott falfelületet. Mi, magyarok ebben is nagy szakértők vagyunk. Többször szemünkre vetették már az elmúlt három évben, hogy miért nincsenek történelmi témájú tűzfalak, miközben egyrészt vannak, másrészt a művészek minden évben alkalmazkodnak a fesztivál tematikájához, ami idén víz és város kapcsolata.
Amit a szemünk előtt dolgozó, a több emelet magas állványokon fel-le mászkáló alkotók maximálisan betartanak. Az orosz Adno képén a Budapestet megszemélyesítő női alak olvad egybe a Duna hullámaival, a másik fal egyik részére pedig a Franciaországból érkezett KORsé alkot kicsit szürreális és rendkívül aprólékos tenger alatti világot. A francia művész – becsületes nevén Nicolas Bertaud – egyébként illusztrátorként dolgozik, mellette foglalkozik lassan több mint hét éve falfestéssel.
– Szerencsére a közvélemény megítélése egyre pozitívabb, én kifejezetten sok felkérést kapok óvodáktól, de idősek otthonában is voltam már festeni. Hál’ istennek egyre többen tudják, hogy a falfestés nem egyenlő a graffitizéssel. Az egy életmódot is jelent, ezért a graffitisek nem is szeretik igazán a falfestőket, sokan kontároknak tartanak minket – világítja meg az elnevezés- és megítélésbeli különbségeket KORsé.
Ez talán abból is ered, hogy a graffiti (ami minden köztéri és városi művészet ősatyjának számít) underground „mozgalomként”, a bronxi fiatalok hiphopkultúrája részeként, illegális tevékenységként született meg a hatvanas évek Amerikájában. Ezzel szemben a belőle kinőtt street art és urban art mára elfogadott, sőt keresett, népszerű kortárs művészeti ágak, műfajok. Míg eleinte a készítőknek a világban maguk után hagyott nyomokkal elsősorban esztétikai, „területkijelölési” célja volt, addig a nyolcvanas években megszülető street art műfaji és technikai differenciálódást is jelentett (sprayfestés, matricázás, stenclizés stb.), illetve jókora politikai, rendszerkritikai töltetet kapott. Magyarországon a rendszerváltás után, a kilencvenes években kezdett elterjedni, csak a kétezres évek elejére lett belőle igazán közismert fogalom.
A tűzfalfestést Nádudvari szerint is fontos elhatárolni a graffititől, amelynek a mai napig negatív felhangja van, hiszen általában még mindig a rongálással azonosítják:
– Ezzel szemben amit ők csinálnak, jóval túlmutat a graffitin, illetve a manapság divatos street arton is. Bár a street art átfogó kifejezés, és minden beletartozhat, a falakon és egyéb közterületeken megjelenő művészeti alkotásokra ma már külföldön egyre inkább az urban art vagy mural art kifejezést használják. Mi a művészi tűzfalfestés kifejezést szeretjük használni – tisztázza a fogalmi zavart a kurátor.
Jóllehet nem hagyományos festményekről van szó, ám az alkotók ugyanolyan komoly pályázási folyamat végén nyerhetik el a festés „jogát”, mint ha egy múzeumi kiállításon vennének részt. Nem véletlenül, tudniillik a falfelületek festői tényleg művészek. A külföldiek és a magyarok is szinte mind végzett képző- vagy iparművészek, illusztrátorok, grafikusok, akiket előzetes terveik és portfóliójuk alapján egy építészekből, esztétákból, a támogatók (például a Budapest Városarculati Nonprofit Kft. és Budapest Főváros Önkormányzata) által delegált szakemberekből álló bizottság választ ki évről évre.
– A legnagyobb különbség az – folytatja Nádudvari –, hogy míg egy kiállításon vagy galériában az emberek nem találkoznának a művészekkel és alkotásaikkal (mert nem mennének el), addig ezeken a felületeken keresztül eljutnak hozzájuk. Az utca, köztér nagyon jó közvetítő, a festés által a tűzfalnak lesz valamiféle értékteremtő, kultúraközvetítő szerepe. Egyfajta hidat képez a járókelő, a hétköznapi ember és a művészet között. Kizökkent a hétköznapok monotonitásából, úgynevezett Hűha!- vagy Aha!-élményt okoz. Szélesíti a látókört, mindeközben színesíti, szépíti a várost.
Ráadásul úgy tűnik, a jó példa ragadós. Józsefváros Önkormányzata éppen idén nyáron hirdetett tűzfal-rehabilitációs pályázatot a kerületi társasházak számára:
– „Megirigyeltük” a hetedik kerület tűzfalait, amelyek nemcsak esztétikai élményt nyújtanak, de a házak állapotát is javítják, a festés előtt mindig állagmegóvás (hőszigetelés, vakolás) történik – tudjuk meg a részleteket Kemper Zsombor pályázati referenstől. – Reméljük, hogy minél több csupasz falfelületre kerülnek majd így magyar népmesei motívumok, ugyanis ez a pályázat témája.
Sánta Gábor építész szerint nagyon másra nem is lehetne használni a tűzfalakat, elég prózai végeredményt hozna, ha csak konzerválnák a málló téglafelületet, és ott maradna a tűzfal csupaszon.
– Alighanem ez lenne a mai legáltalánosabb szakmai hozzáállás és válasz, ugyanakkor ez kevéssé költői, inkább praktikus, mint érdekes megoldás – hangsúlyozza az építész. – A tűzfalak a városkép szerves részei, a szakember szemének szinte szépek, hiszen egy kézműves kor lenyomatai. Manapság nem készülnének ilyen gyönyörű, tégláról téglára épülő felületek. A mai tűzfalak alighanem öntött betonból készülnének, és szinte biztosan kapnának egy külső hőszigetelő bevonatot, amely korántsem patinásodik olyan szépen, mint az égetett agyagtégla fal. Használatukat művészi kísérletezésre remek játéknak tartom: tudniillik a tűzfalak festése túlmutat a kétdimenziós, hagyományos értelemben vett, statikus képzőművészeten. Alapvetően a város – Párizs vagy Budapest: e téren egyre megy – eltérő nézőpontból való használata a dolog lényege, az élő város koncepciója.
És valóban, az egyik első budapesti tűzfalfestés például alapjaiban változtatta meg a Király utca–Kazinczy utca sarkán található játszótér hangulatát: a bulinegyed közepén a lerobbant, égbe meredő, csupasz fal helyén ma napsütéses-léggömbös mesevilág várja a gyerekeket. De hasonlóan színezte újra a Klauzál utcát az első (2013-as) TűzfalRehab program keretében felfestett, zöldes poligonokból kirakott kristályfa, mely a lengyel–magyar barátságot szimbolizálja. A tavalyi Színes Város fesztivál keretében pedig a BAH-csomópont szürke, sötét pilléreinek lettek új, színes lakói különböző állatfigurák képében, akik az autósokkal együtt tartanak a Balaton felé – az ott lakók legnagyobb örömére.