– Mikor érezte úgy, hogy zenészként igazán a helyén van? A hetvenes évek legelején, amikor a Mini együttesben játszott, vagy utána a Skorpióban, amikor nagy sztárok lettek, esetleg mostanában a munkahelyén, az Újszínházban zenei vezetőként?
– Én mindig jól éreztem magam a bőrömben, akkor is, amikor a konzervatóriumba kerültem, de főleg akkor, mikor másodikos koromban szólt egy negyedikes bőgős, hogy az Autóközlekedési Trösztben áll egy orgona, és nincs, aki játsszon rajta. Ez 1968. január 18-án, csütörtökön történt. Attól a naptól vagyok rockzenész, mert vasárnapra „le kellett szednem” a Halványnál is fehérebb árnyékot a Procol Harumtól és A felkelő nap házát az Animalstől. Hogy lehettem volna boldogtalan?
– Dupla főtanszakos volt a konzervatóriumban. Kik voltak a tanárai és az osztálytársai?
– Huzella Elek zeneszerzésre tanított, Kertész Lajos pedig a zongoratanárom volt. Képzelje, ezzel a 92 éves, csodálatos emberrel a mai napig minden héten beszélünk telefonon. Az előkészítőben Kocsis Zoltán – aki olyan zongorán gyakorolt otthon, amit az oroszok kidobtak a másodikról – és Ránki Dezső járt egy osztályba, aztán három évig én lettem Ránki Dedi padtársa. A Pálma presszó brigád tagjai – Kocsis Zoli, Berkes Kálmán, Fehér Péter és én – szabadidőben a presszóban gyűltek össze. Akkor még szó se volt alkoholról, habos kávét ittunk. Kocsis Zoli édesapja vasutasként dolgozott, és ennek a fékevesztett zseninek olyan feje volt, hogy kívülről tudta a menetrendet.
Mi meg persze produkáltattuk. Valaki bepróbálkozott, hogy kihagyta „Bivalybörgözdöt”. – Nem – mondta Zoli –, mert az a vonat ott nem áll meg. Hihetetlen agya volt! Halála előtt két évvel Sopronban koncertezett a Liszt konferencia-központban, a fia, Krisztián Haydn-zongoraversenyt játszott, Zoli a zenekart vezényelte. Koncert előtt összetalálkoztunk. „Megismersz?” – kérdeztem. Mert régen hosszú hajam volt, fekete szemüvegem és bajszom. – Viccelsz? – kérdezett vissza jellegzetesen félrehúzott szájjal. A koncert után elmentünk vacsorázni, ő vörösbort ivott, én semmit, mert már tíz éve nem iszom. Búcsúzásnál Zoli csak mosolygott, mikor mondtam neki, hogy nem tudom, találkozunk-e még. Pótolhatatlan a személye a magyar zenészszakmában. Tiszteletére október 14-én Budakalászon, a Rockházban Mini Acoustic World címmel lesz egy lemezbemutatónk.
„Ki ez a kisgyerek?”
– Néhány évvel ezelőtt a rockszakírók a Mini együttest szavazták meg a legjobb magyar zenekarnak.
– Igen, a legismertebb dalok a mi időnkben születtek. Az új lemezen három Bartók-átdolgozásom is van. Már tízévesen megnyertem a kerületi zongoraversenyt az Este a székelyeknél című darabbal. Az Állatorvosi Főiskolán pedig a Continentallal próbáltam, ahová lejött Orszáczky Jackie és Pataki Laci, a Syrius basszusgitárosa és orgonistája, és kérték, mutassam meg a Bartók-átdolgozásomat. Nagyon büszke voltam, hogy a két óriás rám kíváncsi. 1970 őszén járunk, Keith Emerson az Allegro barbarót november 9-én mutatta be Londonban, melyet Kocsis Zoltán egyedülálló módon játszott. Én is átdolgoztam, ezért is tartjuk a koncertet Keith Emerson és Kocsis Zoltán emlékére.
– Elmeséli, hogyan került a Mini együttesbe?
– Mindent! A hetvenes években klubrendszer működött, mindenki játszott egy „kanyart”, utána jam session volt, ahová be lehetett szállni muzsikálni. A Csanády utcában, a Syrius klubban Demjén Rózsi után én is „dzsemmelgettem” egy kicsit. A helyiségben tartózkodott még Török Ádám, Szörényi Levente, Fogarasi János és Frenreisz Károly. Mindenki azt kérdezte: „Ki ez a kisgyerek?” Tizennyolc éves sem voltam, de aznap egy pillanat alatt beszippantott a szakma. Török Ádám hívott a Minibe játszani, de csak akkor fordult komolyra a dolog, mikor Babos Gyuszi elment a Kexből, és helyére a Miniből átcsalták Závodi Janót. Két hét alatt készültem fel az összes nótával, és 1971. január 24-én én orgonáltam. A közönség már fél kettőtől négyes sorokban várt a hatórás pénztárnyitásra a hidegben. Mindenki látni akarta az új felállást. Bródy János járt zenekarokat nézegetni, és „beejtőernyőzte” a Minit előzenekarnak az ORI, az Országos Rendező Iroda központi műsorába, 1971. március 13-án kezdtünk a kecskeméti Katona József Színházban. Rétegzenét játszottunk, de sok helyen odajöttek dicsérgetni minket.
– Főleg lányok?
– Ők nem sokat beszéltek! (nagyot nevet) Miután a Skorpióba kerültem, csőstül jöttek a csajok. Elmentünk…
– …csak azt mesélje el, amit megírhatok.
– Persze! Az Ünnepnap című lemezünkkel Lengyelországban huszonöt nap alatt ötvenkét koncertünk volt. Előfordult, hogy egy nap négy koncertet adtunk. Ugyanez volt az NDK-ban is. Éltünk, mint Marci Hevesen, azt csináltunk, amit akartunk, miközben sok pénzt kerestünk.
– Elvárta a közönség, hogy kiríjanak a tömegből, hogy másként öltözzenek, hogy jó autóval járjanak?
– Frenreisz Karcsi nem csak muzsikusnak, menedzsernek is zseniális volt. Már 1974-ben elintézte, hogy a Skorpió Kanadában léphessen fel. Torontóban elmentünk Elton John koncertjére, aki az első négy számot mozdulatlanul játszotta el, aztán a Bennie And The Jets refrénjénél fölrúgta a zongoraszéket, majd a Saturday című számnál fölpattant a zongora tetejére, és onnan vezényelte a harmincötezres tömeget. Na és ahogyan öltözött! Öltöny volt rajta, nyakában sál, a fején cilinder. Miután hazajöttünk, egy úri szabónál mi is csináltattunk hét fellépőruhát, utcára pedig vajszínű öltönyt mellénnyel. Frenreisz vett egy 280-as Mercit, aztán a dobosunk, Fekete Gábor egy ugyanolyan pirosat, én pedig egy metálkéket. Lefitymáltuk Szűcs Antal „Totya” 250-es kis libazöld Mercijét! (nevet) A koncertek előtt ott állt egymás mellett a négy Merci. Nemcsak a közönség, a zenészek is állkötővel jártak.
– Milyen hírességekkel muzsikált együtt?
– Még a Minivel Keith Jarrett előtt léptünk fel óriási sikerrel 1972 nyarán, az Alba Regia Jazzfesztiválon. Finnországban a Uriah Heeppel, az Eric Burdon & War zenekarával és Bob Geldoffal álltam egy színpadon. Van egy vicces sztorim is. Miután Clevelandben beköltöztünk a szállodába, a bárban megittunk néhány sört. Kimentem a hotel mosdójába, ahol három piszoár volt. Beálltam a bal oldaliba. Egy nagyon elegáns öltönyben belépett középre Frank Zappa, majd megérkezett Szűcs Totya a harmadik helyre. Ennyi volt, meg se szólítottuk, de Totyával nagyon nevettünk. Varga Mikivel egy színpadon álltunk Yoko Onóval, de erre nem vagyok túl büszke, mert ember nem énekel olyan hamisan, mint ő.
Felmentő okok
– Akkoriban a zenekari tagok szinte állandóan mozgásban voltak. Hogyan viselte a közönség, hogy egyik együttesből átigazoltak egy másikba, és mindez nem ment a barátságuk vagy a zene rovására?
– A közönség mindig meglepődött, mert ők a zenekari belső harcokról nem tudtak.
– A legreménytelenebb helyzetekben is újra tudta kezdeni?
– Mindig. Mielőtt eljöttem a Miniből, föl kellett volna venni az első lemezt, de nem tettük. Az hupa volt, de mivel nincs két hupa egymás után, jött a hepe. A Skorpióban nagyszerűen ment, de az se tartott sokáig, mert 1979. április 4-én felbomlott a zenekar. Frenreisz nélkül mindenki jött velem, ami a barátságunkon mit sem változtatott, mert egy héttel előtte és utána is berúgtunk. Karesz Tátrai Tibusszal és Papp Tamással létrehozta az Új Skorpiót, mi pedig Vikidállal és Németh Lojzival a Dinamitot.
– Könnyű volt Vikidál Gyulát elcsábítani a P. Mobilból?
– Nem, mert szerződés kötötte, de a harmadik pontban az állt, hogy a katonaság vagy betegség felmentő ok lehet. Az egyik legjobb barátom apja pszichiáter főorvos volt, aki elintézte, hogy Vikidál néhány hétre bekerüljön az ideggyógyintézetbe. Ott a kertben fotóztuk az első két kislemez borítóját! Aztán a „Némethek”, Alajos és Gábor szétrúgták a Dinamitot, mert 1982 januárjában már nagyon menni akartak a Bikinibe. Jó, mondom, bummoljunk, én nem könyörgök senkinek. Magamra maradtam. Megint hupa. Aztán elcsaltam a P. Boxból Varga Mikit, és létrehoztam egy svéd-magyar zenekart Dankó Pista leszármazottjával, Bela Swärdmarkkal. Megalapítottuk a P.S. Bandet, aztán az ABBA gitárosával, Janne Schäfferrel a Safarit. Varga Miki ki akart szállni, de két óra alatt meggyúrtam a fejét. Viszont nem énekelt volna az István, a királyban, ha nem így dönt, mert a Safari anyagát én juttattam el kazettán Szörényi Leventének, aki felkért, hogy orgonáljak a darabban, és megkérdezte, van-e kifogásom, hogy az énekesem eljátssza István szerepét. Nincs, sőt, boldog vagyok!
Az első sírásó
– Ekkor került a színház közelébe?
– Mi „fölépítettük” Varga Mikit, aztán mindenféle okok miatt én elmentem a zenekarból. Újabb hupa. Az ORI környékén ődöngtem üres zsebbel, mikor összetalálkoztam Fonyódi Péterrel, a Corvina egykori dobosával, aki már többször meg akart szólítani, de nem mert, mert úgy tudta, hogy még mindig iszom.
– Azért ivott, mert az alkohol hozzátartozott a rockélethez?
– Amikor az Illéssel és a Lokomotívval játszottunk, nem ittam, viszont nem is mertem felszabadultan játszani. Aztán a Minivel a Bem rakparton már elfogyott a tizenkét cseresznye – amit persze vizeztek –, de mindenki a csodánkra járt. Na, így lettem alkoholista. Mindig változott a névsor, de mindenki ivott. Elindultunk az ORI-ból, már ott nyomtunk valamit, aztán Anna presszó, Muskátli, Pepita Oroszlán, mindenhol megálltunk. Rég nem élnék, ha nem szakítok ezzel az életmóddal.
– Segített valaki a felépülésben?
– A második nejem, Hüse Marianna. Karácsony másnapján azt mondta az akkor 16 éves lány: „De kár.” – „Micsoda?” – kérdeztem. – „Hogy tizenöt év múlva a karjaimban fogsz meghalni.” Kellett néhány hónap, hogy megérjen bennem ez a mondat, de 1985. április 25-től hat évig nem ittam. Aztán elváltam, és elvettem a mostani feleségemet, Sárdy Barbarát, aki két gyönyörű kislányt szült a két nagyfiam mellé. Visszatérve, úgy lettem zenei vezető, hogy Fonyódi Peti bemutatott Mikó Istvánnak, aki a Pastoral együttesben játszott, aztán országszerte együtt kísértük Esztergályos Cecíliát és Zsurzs Katit. Kati anyukája, Zsurzs Éva rendező megkérdezte, hogy Tolsztoj Kreutzer-szonátájához megírnám-e a zenét. Majdnem elhagytam a sapkámat a gyönyörűségtől, hogy engem kért fel. Megcsináltam, és ott maradtam a színháznál. A Tháliában hét év alatt rengeteg darabot vittünk színre. Csak miután Budapesten és Sopronban „kitanultam a színpadot”, álltam neki önálló műveket létrehozni. Először Az ember tragédiáját zenésítettem meg. Az első sírásó volt a rockadaptáció címe, melyhez Marno János költő készített új szövegkönyvet, és Mikó István rendezte. Aztán az Ármány és szerelem című darabot dolgoztuk át musicallé, melyhez a feleségem nemrég egy teljesen új szövegkönyvet írt. Február 24-én mutatjuk be Sopronban. Az Újszínházban novemberben lesz a premierje a Nagy Feró életéről készült zenés darabnak, melyet Bozsogi János rendez. Az Ismerős Arcok basszusgitárosa, Galambos Nándor szólólemezén is közreműködtem, ennek november 4-én a Ferencvárosi Művelődési Házban lesz a bemutatója. A feleségemmel közös zenekarunkkal, a Papp–Sárdy NBB-vel is fellépünk, most készítjük a hatodik lemezünket. Szeretek több lábon állni.