A csongrádi általános iskolák a hetvenes években nyaranta sátortábort építettek hazánk valamelyik hegyes szegletében. Tíznapos turnusokban ment az öt iskola fejenként néhány tucat diákja kirándulni, sátorban lakni, tábortüzet őrizni. Ha jól emlékszem, ötszáz forintért. Az egyik helyszín Pálháza volt. Szerényi Gábornak köszönhetően visszatértem a Hegyközbe.
Oda, ahonnan könnyen eljuthatunk Füzér és Hollóháza felé, de innen indulnak dél felé a gerincek közé mélyen benyúló patakvölgyek apró falvaikkal, nyugat felé Telkibánya irányába jutunk, és kelet felé innen szélesedik tágas völgymedencévé a Ronyva vízgyűjtő lapálya. A pálházai kisvasút végállomásánál múzeum mutatja a perlitbányászat múltját és jelenét, kis vadászati gyűjteménnyel kiegészítve. Utóbbi része egy kitömött ordas, amelynek élő fajtársaival mind gyakrabban találkozni. Attól azért ne tartsunk, hogy vicsorgó példányba botlunk, ürülékét, lábnyomait annál gyakrabban észlelhetjük – írja Szerényi Gábor, de nem olyan könnyű ez az észlelés annak, aki nem 1965 óta járja ezt a vidéket, hanem évtizedenként ha egyszer vezet erre a jó sora.
Telkibánya felé a forró nyarakon is jéghideg vízű forrás, Mátyás király kútja oltja a szomjat. A néphit szerint a husziták ellen vonuló Mátyás időzött itt, más történetírók szerint vadászként fordult meg erre. A forrásnál pihenő király előtt csodaszép ifjú hölgy jelent meg. Vízért jött, de mást kapott a közelben lakó erdész lánya. Szerelmet első látásra. Szép Ilonka naponta visszatért, és várta a vadászt, aki nem bukkant fel többet.
A lány ott sorvadt el, és ott is lett eltemetve. A forrás mellett ma is látni Szép Ilonka sírját. (A Vértesben is van egy forrás – a Szép Ilonka-forrás –, amely hasonló románc emlékét őrzi.) A csodaszép kötetben pár oldallal odébb hazánk egyetlen jégbarlangjáról is szó esik, amelyet helyesebb jeges barlangnak nevezni. Az 1600-as években vájták a mintegy tíz méter hosszú, két méter magas, másfél méter széles üreget a sziklafalba. Nemesfém teléreket kerestek, de nem találtak. Maradt a hűvös odú.
Ha az Észak-Zemplénről van szó, kihagyhatatlan a füzéri vár, az egyik legrégebbi Árpád-kori erősségünk, amelyet a Thököly-felkelés leverése után Lipót császár felrobbantott. Egy ideje tart az újjáépítés: a rekonstrukció arra törekedett, hogy eredeti szerkezetében és jellegében állítsa helyre az épületet. A már berendezett lovagterem, a tanácsterem, a kápolna olyan, mintha hétszáz évvel ezelőtt járnánk itt, de a XXI. századi zsindelyborításban, a burkolólapokban, a friss vakolásban mégis van valami idegen a szerző és mások szerint is. Ők azt mondják, hogy az eredeti rom inkább illeszkedett a táj panorámájába.
Az Ósva-patak a hetvenes években még tele volt folyami rákkal, majd kipusztult a teljes állomány, hogy néhány éve ismét felbukkanjanak az első telepesek. Ma is él benne sebes pisztráng és a Petényi-márna, utóbbi Petényi Salamon János XIX. század első felében élt lelkész, kiváló természetkutató nevét őrzi. Hosszan sorolhatnánk még a történeteket, természeti értékeket csokorba gyűjtő kötet értékeit, ehelyett egy javaslat: kerítsünk egy sátrat, és akár tíz napra menjünk el a Zemplénbe! Útikalauznak ez a szép kiállású kötet kiváló társunk lehet.
(Dr. Szerényi Gábor: Zempléni kalandozások – Az Északi-Zemplén természeti és kulturális értékei. Scolar Kiadó, Budapest, 2018, 180 oldal. Ára: 5995 forint)
