A decemberi katowicei klímacsúcson António Guterres, az ENSZ főtitkára azt hangoztatta, hogy a szén-dioxid-kibocsátásnak 2030-ra világszerte 45 százalékkal csökkennie kell 2010-hez képest, 2050-re pedig „nettó nullával” kell egyenértékűnek lennie. Megújuló forrásokból 2050-ig világviszonylatban az energia kétharmadát kellene biztosítani, a szénalapú energiát pedig hét százalék alá nyomni. Bár ilyen egyszerű volna! A lengyelországi Katowicében ugyanis hiába tapsolták meg a nép hangjaként felszólaló, cselekvést sürgető, kilencvenkét esztendős Sir David Attenborough-t, ha közben a világ nagyhatalmai – élükön az Egyesült Államokkal – inkább kihátrálnának minden, gazdaságukat korlátozó egyezményből. A veterán tudós-természetfilmes szerint jelenleg olyan globális katasztrófával kell szembenéznünk, amelyet az emberiség okoz magának, és sajnos félő, hogy kifutunk az időből: áldozatokat kell tehát hoznunk, a világ vezetőinek pedig cselekedniük kell, ha nem akarjuk lakhatatlanná tenni a Földet.
A Nature tudományos folyóirat írta meg először azt a ma már sűrűn idézgetett felismerést, hogy sajnos lehetséges, hogy a Föld történetének hatodik nagy kihalása zajlik éppen, amelynek végül mi is áldozatul fogunk esni. Azokat a periódusokat nevezik így, amikor a létező fajok 75 százaléka viszonylag rövid időn belül eltűnik, a pesszimista jóslatok szerint pedig mindez akár már 2200-ra bekövetkezhet. Nem aprózzuk el: jelenleg a kétéltűek 41 százalékát, az emlősök 26 százalékát és a madarak 13 százalékát fenyegeti kihalás, amiért az emberi tevékenység, például az élőhelyek eltűnése, a globális felmelegedés és a környezetszennyezés felelős.
Általában amint megszáll egy területet az ember, a nyomában ott loholnak leghűségesebb csatlósai: a patkányok, galambok, egerek, csótányok… A leginkább alkalmazkodni képes fajok veszik át az élőhelyet a korábbi lakóktól, amelyek csak adott körülmények között tudnak fennmaradni. Az orrszarvúk, pandák és tigrisek elvesztik a játszmát, a folyamat pedig kicsit olyan, mint amikor az apró független boltokat kiszorítják az olcsó árukkal teletömött, alacsonyabb színvonalon működő, profitzabáló multik.
A ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének jelentése szerint, ha az üvegházhatású gázok kibocsátása a jelenlegi ütemben folytatódik, 2040-ig világszerte egyre súlyosabbá válik a szárazság, ezáltal nő a nyomor, a part menti területeket pedig elönti a tenger. A jövőben egyre komolyabb élelmezési válságok, erdőtüzek, árvizek és szökőárak pusztítanak majd, a nagy korallzátonyok akár teljesen kipusztulhatnak.
A jelentést 40 ország 91 tudósa állította össze több mint hatezer tanulmány elemzése után azzal a céllal, hogy értékeljék a párizsi klímamegállapodásban rögzített másfél Celsius-fokos globális felmelegedési cél környezeti hatásait. A párizsi éghajlatvédelmi egyezményben valójában arról rendelkeztek, hogy a felmelegedést két fok alatt tartják, de törekednek arra, hogy ez a szám igazából csak 1,5 fok legyen. Mindehhez radikálisan át kellene alakítani a gazdaságot, ilyen hirtelen paradigmaváltásra viszont borzasztóan kicsi az esély.
Az egyezményt eddig 184 ország fogadta el az ENSZ 193 tagállama közül, de nem csatlakozott hozzá Oroszország, Donald Trump amerikai elnök pedig kitart tavalyi kijelentése mellett, miszerint az Egyesült Államok 2020-ban kihátrál a megállapodásból. Amerika és talán az egész világ még mindig egy kicsit úgy van vele, hogy nagyon messze a baj, mi már úgysem érjük meg, és különben is: a végén csak megússzuk valahogy, jön egy szuperhős, aki megmenti a világot, vagy kifejlesztenek egy káros anyagot evő szuperenzimet. A CO₂-kibocsátás csökkentése persze egyáltalán nem megy globálisan sem: tavaly is még 1,7 százalékkal emelkedett, idén pedig várhatóan 2,7 százalékkal, 37,1 milliárd tonna szén-dioxiddal fog növekedni.
Először 1947-ben latolgatták, vajon hány percre lehetünk a „villanykapcsolástól”. Akkor hetet jósoltak, ma viszont már alig három van hátra. A kalkulációt befolyásolja az aktuális politikai helyzet, valamint a környezeti és háborús események. A világvégeóra a hidegháborús években 23:58-at mutatott, az atomkísérletek korlátozása tíz perc mínuszt jelentett, 1991-ben, a Szovjetunió felbomlása után pedig egészen 23:43-ig ugrottunk vissza.
Becslések szerint az évszázad végére a hőhullámok okozta halálesetek 141 milliárd, a tengerszint-emelkedés miatti károk 118 milliárd, az infrastruktúrát sújtó természeti csapások pedig 32 milliárd dollárba kerülhetnek Amerikának, nem beszélve a mezőgazdaság újratervezéséről, illetve arról a több tízmilliós migrációs hullámról, amely a trópusi és tenger menti területeken élő emberek megindulásával kezdődik el.
A sarkvidéken sokkal látványosabb arcát mutatja a klímaváltozás. A jégsapkák csaknem száz évvel korábban indultak olvadásnak, mint amire a kutatók eddig számítottak, az utóbbi öt évben az olvadás mértéke megháromszorozódott. Először mérte be a NASA, hogy Kelet-Antarktika eddig teljesen stabilnak hitt vidékén is jelentősen olvadnak a gleccserek. Nem lehet tudni, hogy húsz, ötven vagy száz évig tart ki még a jég, a tengerszint-emelkedés mértéke viszont sokkal súlyosabb lehet a következő száz évben, mint azt néhány éve gondolták. A legoptimistább verzió szerinti 90 centiméteres emelkedés a csendes-óceáni szigetek letarolása mellett olyan városok gyakori áradásait okozná, mint New York vagy Miami. Ha a változás 1,8 métert tenne ki, az 12 millió amerikai lakóhelyét, de például Sanghajt vagy Mumbait is veszélyeztetné, a 3,3 méteres emelkedés viszont már százmilliókat tenne hajléktalanná.
A helyzetet tetézi, hogy a Déli-sarkvidék jegébe van zárva a Föld ivóvízkészletének mintegy 90 százaléka, ráadásul a déli jégpáncél az északihoz hasonlóan szén-dioxid- és metáncsapdaként is funkcionál: a jégbe fagyott üvegházgázok kiszabadulása pedig tovább gyorsítja a klímaváltozást. Stephen King Végítélet című regényében a Gikszer kapitánynak nevezett, pusztító influenzavírus szabadul a világra egy titkos laborból.
A kiolvadt talajból pedig a valóságban – akár egy rossz B kategóriájú horrorfilmben – előjönnek az évszázadokon át megőrzött zombivírusok. Szibériában a fekete himlő, lépfene és bubópestis, Alaszkában a spanyolnáthát okozó vírus került elő a fagyott talajból.
A világ legnagyobb élő szervezete Ausztrália partjainál megszenvedte a három éve tartó extrém meleget: a Nagy-korallzátony közel egyharmadán visszafordíthatatlan a pusztulás. Idén nyáron csaknem felforrt a Rajna és az Elba, a német tűzoltóság friss vizet pumpált a tavakba, hogy megóvja az élővilágot. A Balti-tenger 23 fokosra melegedett, Portugáliában a hőmérséklet elérte a 45,5 fokot, Spanyolországban emberek haltak meg a hőség miatt.
Az emberiség az elmúlt két évszázad alatt több millió évet ugrott vissza az időben egészen a kőkorszakig: a kutatók szerint tíz év múlva a Föld légköre nagyjából a hárommillió évvel ezelőtti pliocén klímát idézi majd. Akkoriban alakultak ki a mamutok, és a korai emberelőd, az Australopithecus is ekkor kezdett kőből eszközöket farigcsálni. Sőt ha így haladunk, akkor 2150-re már az 50 millió évvel ezelőtti eocénbe érkezhetünk meg. Ekkor jelentek meg az első emlősök, a Föld átlagos hőmérséklete 13 fokkal haladta meg a mait, a sarkvidékeket pedig burjánzó őserdő borította.
Kis buddhista szerzetesnövendékek a dél-koreai Jongin szórakoztatóparkjában tigrislesen. Eltűnhet a fajok 75 százaléka Fotó: Reuters
Gyakoribbak lesznek az áradások, pusztítóbbak a hurrikánok, és jóval kevesebb lesz az ivóvíz, hiszen az eltűnőfélben lévő himalájai gleccserek ma még rengeteg ázsiai folyót látnak el vízzel. A nagyvárosok az évszázad végére akár nyolc fokot is melegedhetnek. Fred Adams, a Michigani Egyetem fizikaprofesszora szerint viszont mégsem megsülni, hanem inkább megfagyni fogunk: szerinte a Naprendszer közelében elhaladó csillag gravitációs hatása eltérítheti a Jupitert, amely aztán kilökheti a Földet mostani pályájáról, mi pedig vagy a Napba zuhanunk, vagy kirepülünk a csillagok közé, ahol gyors fagyhalál vár ránk. Költői vég lenne, mi tagadás.
„Én lettem a halál, világok elpusztítója” – szól Robert Oppenheimernek, az atombomba feltalálójának hírhedt mondása. A fizikus ugyan már nem érhette meg az atomfegyverek modernizálását, de az biztosan nem nyugtatná meg, hogy Oroszországtól Észak-Koreáig minden valamirevaló nagyhatalom rendelkezik atomfegyver-arzenállal. Az atomrobbanások milliókat pusztíthatnak el, az utánuk következő nukleáris tél pedig milliárdokat vihet sírba. A robbanások következtében ugyanis a sztratoszférába nagy mennyiségű füst és korom kerülhet, amely miatt sokkal kevesebb napfény érné el a földfelszínt. Mindez akár évekig megmaradhat, a felszíni hőmérsékletet drasztikusan lecsökkentve. A sötét, a sugárzás és a fagy elpusztítaná a növényeket és a szárazföldi és az óceáni tápláléklánc zömét – körülbelül úgy, mintha becsapódna a Földbe egy óriási kozmikus tárgy, vagy kitörne egy szupervulkán.
Egy másik fizikus, a néhai Stephen Hawking kevésbé félt a hőségtől vagy a hidegtől, mint a robotoktól: a tudós ugyanis úgy vélte, hogy a mesterséges intelligencia lehet az emberiség végzete, hiszen a gépi „elme” előbb-utóbb menthetetlenül túlnő az emberin. Minket korlátoz a genetika, az érzelmek, a lassú biológiai evolúció, így nem versenyezhetünk hosszú távon a mesterséges intelligenciával. Érzékletes példa erre az, ahogyan a munkaerőpiacról is egyre több embert szorítanak ki a gépek. Elon Musk, a SpaceX űrügynökség alapítója is a mesterséges intelligenciát tartja a legnagyobb fenyegetésnek az emberiségre nézve. A gépek intelligenssé tételével szerinte démonokat idézünk meg, és olyan ellenséget szabadítunk magunkra, mint amelyik ellen Neo küzdött a Mátrixban, vagy amilyen a Skynet volt a Terminátorban: átveszi a hatalmat, és rémálommá válik az életünk.
A Krakatau vulkán kitörését követő szökőár pusztítása az indonéziai Anyerban. Globális hatások Fotó: Reuters
Ahogyan pedig Musk a Marsra szeretne disszidálni B tervként, ha beüt a vég, már mások is gondolkodnak menekülő-útvonalakon. Vajon hol lesz átvészelhető a katasztrófa, ha a városok és a folyók felforrnak és kiszáradnak, a paradicsomi szigetek víz alá kerülnek? Hozzunk létre élhető környezetet a tenger felszínén önellátó, úszó buboréklakásokkal, szélturbinákkal és kertekkel? Esetleg építsünk hoteleket a víz alá, mint ahogy azt Dubaj már megtette? Jóval több munkának hangzik, mint most észbe kapni. David Attenborough egyszer azt mondta: bárcsak kétszer ekkora volna a Föld, és a fele még nem lenne felfedezve. Egy dolog biztos, a bolygónk hőmérséklete eddig is ciklikusan változott, az élet pedig nem tűnt el, csak átalakult.
A körforgás az ember nélkül sem fog megállni.
A lord számítása
Az a kérdés, hogy vége lesz-e valaha az emberi civilizációnak és általában a világmindenségnek, nem merült föl mindig és minden kultúrában. A zsidó-keresztény hagyományban azonban igen. Az ókori és a középkori ember Jézus második eljövetelét és az ítéletet nem véletlen vagy öncélú eseményként értelmezte, és saját halálával együtt készült is rá. Ami persze nem jelenti azt, hogy a világvégevárás kapcsán ne jelentkeztek volna megmosolyogtató emberi reakciók. Időről időre megjelentek kisebb-nagyobb vallási közösségek szószólói, akik számításaik alapján meghatározott időpontokat találtak az utolsó napra.
Michael Stiefel Ágoston-rendi szerzetes, majd lutheránus lelkész például a Szentírás szavainak számából következtetett a világ végének pontos idejére, amely szerinte 1533. október 19-én, 8 órakor lett volna esedékes. Stiefel Luther tiltakozása ellenére hatásos prédikációkban próbálta Lochau népét felkészíteni a közeli katasztrófára, ám nem vezeklés lett az intések eredménye, hanem a munka elkerülése, dorbézolás és a lakosság megtakarított pénzének felélése. Aztán eljött a baljós időpont, a világ pedig egyben maradt. Stiefelt állítólag nemcsak helybenhagyták a feldühödött parasztok, hanem négy hétre még tömlöcbe is vetették hamis próféciái miatt.
A kerek dátumokat mindig kézenfekvő jelnek tekintették a világvégejósok. 1999. december 31. utolsó perce után a jól értesültek a számítástechnikai eszközök összeomlásával várták az emberi civilizáció megsemmisülését. Már évekkel korábban megjelentek a vészjósló írások arról, mi várható: műholdak lezuhannak, repülők, kötött pályás járművek összeütköznek, lélegeztetőgépek leállnak, bankszámlák megsemmisülnek az Y2K probléma miatt. Hasonló rettegés lett úrrá az emberiségen a 999. év végén, amikor a kerek évszám beköszöntén kívül Európa számos országában hatalmas viharok, jégesők pusztítottak, ráadásul az égen feltűnő üstökösök is a közeli vég eljövetelét valószínűsítették. 1899-ben nem volt elég, hogy küszöbön állt a félelmetes évszámváltás, még egy vészjósló üstökös is megjelent az égen, a Biela. A korabeli híradások szerint november 13-án kellett volna megtörténnie a Föld és az égitest – egész pontosan az 1846-ban szétvált üstökös maradványai – végzetes randevújának. Európában sokan rettegtek a találkozástól, de kontinensünk aggódása eltörpült a brazíliai tömegpszichózishoz képest. A kisebb településeken mindenütt zokogást és jajgatást lehetett hallani az utcákon, és a páni félelemtől többen is életüket vesztették. Aki tehette, végrendeletet készített, abbahagyta a munkát, vagyonát megvásárolható örömökre költötte. Severino dos Santos Vieira ipari, közlekedési és közmunkaminiszter hirdetéseket tett közzé a napilapokban, hogy megnyugtassa a lakosságot: az üstökös maradványai 400 millió kilométerre suhannak el a Föld mellett, aggodalomra nincs ok. Ez a közlemény azonban ellentétes hatást eredményezett, hiszen immár egy pozícióban lévő politikus erősítette meg az üstökös közeledtének hírét. Mindenki számára egyértelmű lett, hogy nagy a baj.
A történelem során több esetben nem volt konkrét oka a világvége-félelemnek. 1818-ban csak kis jövendölő versike riogatta az embereket Magyarországon, mégis komoly következményei lettek a hamis próféciának. „Ezernyolcszáztizennyolcban lészen világ vége / Tűzzel, vízzel, kőesővel elpusztulunk végre.” Sokan bedőltek a rémisztgetésnek, és abbahagyták a munkát. Elkezdődött a világvége előtti szokásos dorbézolás. Azért a magyar gazdaságot nem rengette meg alapjaiban a riadalom: 937 tonna gabonát exportáltunk 1818-ban, 329 tonnával többet, mint a következő évben.
A XIX. század világvégevárásai azonban többnyire már tudományos alapokon nyugodtak. Ki gondolná, hogy a szén-dioxid-kibocsátás miatti félelem már száz évvel ezelőtt is létezett? Nem kisebb személyiség ültette el az aggodalmat a gondolkodó kortársak elméjében, mint William Thomson, azaz Kelvin első bárója, Lord Kelvin fizikus. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjának vélekedését az 1899-i világvégeváró hangulatban sok hazai újság ismertette. A lord úgy gondolta, hogy az oxigén mind intenzívebb felhasználása, az egyre több gőzgép és szénerőmű miatt az emberiségnek már csupán négyszáz esztendeje maradt. Kelvin szerint 2300 környékén elhasználjuk az összes, mintegy ezerbillió tonna oxigént, és megfulladunk.
És hogy állunk ma, mit gondolhatunk a világvégéről? Természetesen erre a kérdésre először a Föld környezeti ártalmak miatti megsemmisülését illik említeni, a globális felmelegedést és hasonlókat. Azonban létezik gyorsabb megoldás is: akár már 2019-ben is elpusztulhatunk, hiszen, mint ismeretes, februárban becsapódik az NT7 nevű hatalmas aszteroida. A helyzet komoly. Bár néhány csillagász még ezt is relativizálni igyekszik. Szerintük ugyanis könnyen lehet, hogy az NT7 több millió kilométerre kerüli el a Földet. Azért még reménykedhetünk… /Fáy Zoltán/
