Fáradt üzletember munka után hazafelé betér egy szórakozóhelyre, hogy a vendégekkel együtt énekeljen vagy csak beszélgessen. Csinos lányok felszolgálják a szusit és a szakét – mivel Japánban vagyunk, egy karaokebárban. Illetve lehetünk itthon is, hiszen a Japánból származó szokás világszerte hódít. A karaoke jelentése: üres színpad, amelyen az amatőr előadó banda nélkül is kiénekelheti magából az örömét vagy szíve fájdalmát. A bárok azzal kecsegtetnek, hogy ez a tevékenység feléleszti a bennünk szunnyadó energiákat, ráadásul olcsón megúszhatjuk a boldogságterápiát! A karaoke kedvelői szerint a gazdag zenei kínálatból olyan dalt érdemes választani, amelyet a reggeli fürdőszobakoncerteknek hála már a szomszédok is kívülről fújnak. Irány tehát a rendezvényterem, a munkahelyi buli vagy a fesztivál, hiszen „énekelni mindenki tudhat” – vallotta Kodály! De hogyan kapcsolódik a nagyvárosi szórakozási formához a zeneszerző, népzenegyűjtő Kodály Zoltán?
Másnak látszani
A közelmúltban jelent meg a Gryllus Kiadó, a Hagyományok Háza és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet népzenei karaokekiadványa, a Felsütött a nap az égre című dupla DVD lemez. A kiadvány megjelenésével szinte egy időben együttműködési megállapodást kötött a Zeneakadémia Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete és a Kecskeméti Református Általános Iskola egy Kodály-módszerre épülő, de modern eszközöket is alkalmazó mintatagozat indításáról. A cél mindkét esetben: élményszerűvé tenni a hagyományt a fiatalok számára.
– Pszichológiai kutatások igen meggyőzően bizonyítják, hogy a zene egyedülálló módon fejleszti a gyermek érzelmi és értelmi képességeit – mondja Nemes László Norbert, a Kodály Intézet igazgatója. – Az elmúlt ötven évben szép példákat láttunk a kodályi álom megvalósulására, amelynek fontos elve a valódi művészi értékekkel való találkozás. Mára azonban szükségessé vált az óvodákban és az iskolában folyó zenei nevelés megújítása a Kodály által kijelölt célok mentén. A megváltozott kulturális környezet és a tanárképzés általános színvonalának csökkenése miatt ugyanis egyre kevésbé vonzódnak a mai fiatalok az iskolai zenetanuláshoz.
A Fölszállott a páva tehetségkutató műsor ezzel szemben kivívta a nagyközönség érdeklődését, és tömegeket fordított az elmúlt években a magyar hagyomány felé. Navratil Andrea népdalénekes, aki felkészítő mesterként vesz részt a „Pávában”, a szereplők természetes hozzáállását említi, amely nyilvánvalóan hat a publikumra is.
– Az embereknek a taxisofőrtől a fodrászig megnyílt a szívük, és büszkék arra, amit a televízióban látnak. Végre nyíltan tudnak beszélni arról, hogy jó magyarnak lenni. Ez is hozadéka a műsornak – véli a népdalénekes. – Az éneklés nem más, mint öngyógyítás, amely közelebb visz önmagunkhoz, és segít a belső egyensúly megteremtésében. Ez volt a funkciója régen, ma sem több, de nem is kevesebb ennél, bár szívesen aggatunk köré tantervet, megélhetést, versenyt – sokszor feleslegesen. A műsor sok pozitív hozadéka mellett a versenyeztetéssel nem tudok azonosulni. A visszajelzések alapján biztosra veszem, hogy ugyanilyen lelkes lenne a közönség, ha nem pontozna a zsűri, amelynek tagjai egyébként is az ismeretterjesztést, az informálást tartják elsődlegesnek. Mert a produkciók szinte összehasonlíthatatlanok. A gyerekek lenyűgözőek, hihetetlenül tehetségesek, és sokat lehet tőlük tanulni. Meglepően kevéssé viseli meg őket mind a siker, mind a kudarc. Ebből is látszik, hogy a gyerekek még nem a versengés világában élnek, ami megszívlelendő mindannyiunk számára, akik olyan végérvényesen tekintünk az éppen aktuális döntéseinkre, kudarcainkra és sikereinkre. Napjainkban csak úgy ömlik ránk a nyugati lüktetésű és dallamvonalú zene, ami azt a képzetet kelti bennem, hogy másnak szeretnénk látszani, mint amik valójában vagyunk. Önmagunk megismeréséhez a magyar népzene szeretete vezethet el – mondja Navratil Andrea.
Pengetés az útpadkán
Kodály éneklésről vallott gondolata egyetemes és demokratikus: mindenkire egyaránt vonatkozik, tekintet nélkül arra, hogy van-e veleszületett zenei adottsága, amatőr vagy hivatásos művész-e. Kodály új értelmet, modern szerepet adott a népdalnak, amelynek hatása megmutatkozik a teljes ember nevelésében, a mély humánum kialakításában és az esztétikum iránti fogékonyság fejlesztésében. Módszerének Amerikában, Japánban is vannak követői, Finnországba több száz magyar zenetanárt hívtak már meg a nevelési metódus meghonosítása érdekében.
– A Kodály-módszer a klasszikus zenéhez vezető úton helyezi el a népzenét. Népszerű is külföldön, az angolszász világban talán még népszerűbb is, mint itthon – mondja Jánosi András, a Zeneakadémia népzene tanszékének adjunktusa. – Bartók, Kodály és a tanítványok munkájának eredményeként mára már annyi mindent tudhatunk a magyar népzenéről, hogy végre mi is bátrabban építhetnénk rá zenei életünket. Ha a görög–római szimbólumrendszer még kétezer évvel az antik kultúra után is jelen van művészetünkben, mi, magyarok miért ne éltethetnénk tovább saját műveltségünket?! Talán nem kellene befejezettnek tekintenünk a nagy elődök munkáját, hanem az ő szellemükben kellene továbbindulni. Ahogyan Kassai Lajos mondja: nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.
– Külföldi útjaimon azt láttam, hogy más kultúrákban az emberek természetesen viszonyulnak a hagyományaikhoz – mondja Dóra Áron népifurulya-tanár, akit a Fölszállott a páva televíziós vetélkedőből ismerhet a nagyközönség. – A törököknél társaságban előbb-utóbb előkerül a hangszer, és általános, hogy még az is beszáll a közös éneklésbe vagy táncba, aki nem is tudja pontosan a dallamot vagy a lépést, de viszi a lendület. Hangszerboltjaikban a gitár mellett százával lógnak a tradicionális hangszerek, innen el sem tudná képzelni az ember, hogy annyi kaval, úd, nej és saz a világon eladható.
Törökországban esett meg Dóra Áronnal az is, hogy stoppolt, fölvette egy kamionos, aki ugyanazt a reklámslágert hallgatta egy kazettáról a végtelenségig. Ha a végére ért, visszatekert. A magyar zenész kínban volt, mégis azt mondta a sofőrnek, hogy ne haragudjon, de ő ezt már nem bírja még egyszer meghallgatni. A török azt kérdezte: „Mit szeretnél?” „Âşık Veyselt” – felelte Dóra Áron. A kamionos az útpadkára húzódott, fölnyúlt a csomagtartóba, levette a tradicionális török hangszert, a sazt, és elkezdte pengetni – a hazájában közkedvelt török népi költő és muzsikus dalait játszva.
Furcsa volna, ha a felnőttet magával ragadná az éneklési kedv? Vagy meddő gondolat, hogy a gyerek nap mint nap valódi művészeti élménnyel találkozzon?
– Bár Kodály Zoltán a népdalok éneklését semmiképp sem tekintette végső célnak, a táncházmozgalom hatása a népzenei értékek felismerésének és elsajátításának folyamatában mindenképpen pozitív – állítja Nemes László Norbert. – Tapasztalatom szerint a táncházban közvetített zenei értékek igen gyakran azoknak a tetszését is elnyerik, akik az iskolai ének-zene órán ódzkodnak a népdalénekléstől. Az iskolában jellemzően kilúgozott és élményektől mentes, illetve a tandalok szintjére lezüllesztett anyagot a táncház felfrissítette, és vonzóvá tette a nagyközönség számára. Ennek én személyesen is nagy jelentőséget tulajdonítok, tapasztalatom szerint táncházi keretek között sokkal inkább részévé válunk a kulturális hagyománynak, mint az iskolai ének-zene órán. Fő kérdés tehát, hogy a – nem feltétlenül csak ének-zene szakos – tanárok milyen élményekkel összekapcsolva tudják e ritka zenei kincset átadni a mai fiataloknak az iskolában.
Jánosi András az ének és a tánc együttes jelenlétét tartja követendő példának a tanításban. A Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskolában rendezett népdalverseny zsűrijének tagjaként megtapasztalta, hogy azokban az általános iskolákban, ahol az első három évben kötelező a néptáncoktatás, egy csapásra megoldódott az énektanítás gondja, hiszen tánc közben természetes, hogy időnként énekelnek is. A gyerekek megszokják a saját és a társaik hangját, és megtanulnak ritmusra dalolni.
– Yehudi Menuhin egyik utolsó magyarországi interjújában elmondta, hogy az írás-olvasás időszakát meg kellene előznie egy éneklő-táncoló időszaknak a gyerekek nevelésében, mert csak valódi tapasztalatok alapján lehet gondolkodó embereket nevelni – mondja Jánosi András.
Hatásos történetmesélés
Dóra Áron szerint viszont egyre többen vannak, akik a valóság helyett beérik a média világával.
– Már nem főznek otthon, legfeljebb szórakozásból nézik a főzőcsatornákat, és nem énekelnek, inkább hallgatják, ahogy mások énekelnek, párkapcsolat híján meg pornót néznek. Felnőtt egy nemzedék, amelynek tagjai, amikor jó kedvű szórakozásról vagy a szabadidő eltöltéséről van szó, már nem fektetnek energiát a tanulásba. De a képernyőn látott világ hogyan válik saját valósággá? És mi történne velük, ha megtapasztalnák, ahogy beszippantja őket a közösségi kultúra? – teszi fel a kérdést Dóra Áron. – Angliában storytelling néven tanítják a hatásos történetmesélés módszerét, amelyet mi a saját mesemondó-hagyományunkból jól ismerünk. De ott akár szolgáltatásként is megrendelhető, hogy valaki a valódi, a ténylegesen megesett munkahelyi vagy külföldi utazásról szóló történeteit érdekesen és izgalmasan tálalja. Itthonról nézve ez azért szerencsére még abszurdnak hat…
A szóbeliség ettől még nem lebecsülendő, hiszen a lokálisat, a személyes és egyedi színeket képviseli egy olyan világban, amelyik egyre inkább fogyasztókban, arctalan tömegben gondolkodik. A Kodály-módszer XXI. századi továbbgondolásában is kulcsszerep vár rá.
– Anyanyelvünk fennmaradásának mindmáig leghatékonyabb eszköze a szájhagyomány, valamint a mindennapi használat. Anyanyelvünkhöz hasonló, ránk jellemző zeneiséget népzenénk őrzött meg évszázadokon keresztül, ugyancsak szájhagyomány útján – mondja Jánosi András. – Zenei anyanyelvünk éltetésének is a hallás utáni továbbadás lehet a legmegfelelőbb eszköze. Az Óbudai Népzenei Iskolában évtizedekig gyűjtött tapasztalatok is ezt igazolják, hiszen a népzene valóságos hangzását a mégoly bonyolult lejegyzések sem képesek visszaadni. 1916-ban, még Kodály zenepedagógiai koncepciójának kiérlelődése előtt Kovács Sándor kiváló zongorapedagógus írta le egy tanulmányában, hogy a gyermekeket csak hallás után lenne szabad bevezetni a zenébe. Ő zongoratanárként, a klasszikus zene oktatójaként, mi a népzene felől jutottunk erre a megállapításra. Bartók gyűjtőútjai során több ezer dallamot vett fonográfra. A népzene aprólékos tanulmányozása mély nyomot hagyott benne. Azt hiszem, Bartók műveinek előadása a népzenei előadásmód ismerete nélkül lehetetlen vállalkozás.