Az online kommunikációnak mindig is megvoltak az árnyoldalai, a hekkeléstől kezdve a sötét weben át az információnak álcázott hülyeségcunamiig. Az elmúlt időszakban azonban az álhírekkel és a netet egyre inkább átható haraggal sokat romlott a helyzet. És még nincs vége. Az amerikai Pew Research Center idén márciusban több mint 1500 pszichológust, jövőkutatót, kommunikációs szakembert, egyetemi professzort, közösségimédia-szakértőt, online cégek stratégáit és állami intézmények alkalmazottait kérdezte meg világszerte: hogyan látják a világháló jövőjét. A válaszok 81 százaléka szerint a következő években az online híreket és párbeszédet egyre inkább a negatív érzelmek fogják befolyásolni – „az udvariatlan és manipulatív viselkedésformák” elterjedése és teljes hatalomátvétele várható. Ugyanis a felhasználók készítette tartalom fontosabb, mint valaha. A like-ok, megosztások és főként a kommentek, a hozzáfűzött megjegyzések száma által válik egy weboldal fontossá, így új értelmet nyert Oscar Wilde híres mondása: „Csak egyetlen rosszabb van annál, ha beszélnek rólad: ha nem beszélnek rólad.”
Ez a bátorítás sokaknak segített előjönni csigaházukból és véleményt nyilvánítani a legkülönfélébb témában. John Suler, a Rider Egyetem pszichológiaprofesszora 2004-ben online gátlásnélküliségként fogalmazta meg a jelenséget. Ez eszközt ad a túl félénk emberek kezébe, akik az életben meg sem mernének szólalni. Cicero nyíltan hívta például „közösségi prostituáltnak” Marcus Antoniust, ám az arctalan tömeg ritkán szakértője a retorikának, így inkább nem is fogalmazza meg véleményét. Az internet nyújtotta névtelenség azonban új távlatokat nyitott: eljött a trollok kora. Azoké a kihívó módon posztoló – posztolni: tartalmakat elküldeni, megosztani, kiírni a világhálón – alakoké, akik meggyőződésüket a másikra akarják erőltetni, vagy játsszák az ostobát, csak azért, hogy az egyébként békés felhasználókból heves reakciókat váltsanak ki.
– Emberi alaptulajdonság, hogy szeretünk információt hallani, olvasni és továbbadni, tulajdonképpen pletykálkodni – mondja el Velez Csaba pszichológus a Lugasnak. – Az álnevek pedig biztonságot nyújtanak, hogy bármilyen, mégoly hibás vagy minden alapot nélkülöző vélemény is felelősségre vonás nélkül marad. Mert a szemtől szembeni kommunikáció esetén azonnali a visszacsatolás, és akár fizikai atrocitásig is fajulhat egy-egy vita. A kommentelés azonban nehezen követhető, hiszen az egyes kommentelők bármikor kiszállhatnak a beszélgetésből, törölhetik magukat, és elmarad az igazi interakció, főként, hogy a legtöbb kommentelő nem az igazi nevét használja.
Peter Steiner egy The New Yorkerben megjelent 1993-as karikatúrája úgy fogalmazta meg a jelenséget, hogy „Az interneten senki sem tudja, ha kutya vagy”.
A Facebook egy időben próbált segíteni a dolgon, igyekezett kiszűrni az álnéven futó felhasználókat, pontos személyi adatokat kérve a regisztrációkor, azonban mivel jelentősen csökkent a felhasználók száma, Mark Zuckerberg feladta. És innentől kezdve fokozódott az internetes tudathasadás. „Világhálós” énünket ugyanis állandóan kozmetikázzuk. Onnan csak mosolygós, sikeres, világlátott emberek néznek vissza. Azonban nekik is szükségük van biztonsági szelepre a gőz kiengedéséhez, mert – ahogy Tari Annamária pszichológus fogalmazott korábban – „a gép előtt az online személyiségünkkel ülünk, ami ugyan nagy vonalakban hasonlíthat az offline-ra, de jóval impulzívabb, türelmetlenebb, indulatosabb”. A kisebb önkontroll még az aranyos nagymamát is feszültségeinek levezetésére hívja fel, a sikeres vállalkozót pedig a „megtehetem” elve vezeti.
Az Amszterdami Egyetem pszichológusai 2010-ben bizonyították, hogy negatív kommenteket írni biokémiailag is kifizetődő, mivel a haragtól és az utálattól noradrenalin, oxitocin és dopamin szabadul fel, olyan hormonkoktél, amely még normál állapotban is elnyomja a félelmet, nemhogy az
amúgy kontrollvesztett környezetben. És mint minden drogra, a saját magunk termelte hormonokra is rá lehet szokni. Így válik a békésen szelfiző tiniből és a süteményeit megosztó nagymamából is önimádó, machiavellista és pszichopata adott esetben. A közösségi médiában ugyanis egymást egyébként messziről elkerülő emberek beszélgetnek, így kultúrsokkal is szembesül az egyén, amikor a saját elképzelései szerint nemcsak máshogy gondolkozó, de „hülye” és „őrült” megállapításokat is tevő egyénekkel találkozik a neten.
– Ma már nincs olyan tevékenység, amely ne okozhatna függőséget – magyarázza a negatív kommentelés lélektanát Velez Csaba. – Nem minden troll [a negatív, kötözködő kommenteket szakmányban gyártók gúnyneve – J. O.] indul patológiás őrültként. Vannak az egyszeri-néhányszori kommentelők, akiknél valóban egy hír vagy egy kijelentés üti ki a biztosítékot, és úgy érzik, erre feltétlenül reagálniuk kell. Vannak, akik szórakozásból űzik, és nem is kifejezett vélemény, egyén vagy közösség ellen írnak, hanem csak megjegyeznek valami figyelemfelkeltő, dühítő dolgot, és figyelik, milyen hullámokat kelt a posztjuk. Aztán annyira megtetszik nekik ez az életforma, hogy egyre inkább rászoknak a trollkodásra. És persze vannak patológiás személyiségek, akik már eleve is pszichotikus tüneteket produkáltak. Ők a legveszélyesebbek, mivel náluk hiányzik a betegségtudat, így nincs lehetőség gyógyításukra sem. Tehát ellenőrizetlenül garázdálkodnak a neten. Sajnos gyakori, hogy egy beszélgetésben tíz kommentelőből nyolc troll. Így mindegy, miről szólt az eredeti diskurzus, előbb-utóbb az egyikük kijelenti, hogy „Hülye vagy”, mire a másik „Te vagy hülye” megállapítással válaszol. A licit végül odáig fajul, hogy a beszélgetés leginkább óvodai homokozóra emlékeztet – teszi hozzá Velez Csaba.
A trollkodás további mozgatórugója, hogy az internet Nagy Testvér-jellegét kihasználva pillanatok alatt meg lehet adni valakinek azt a bizonyos 15 perc hírnevet, vagy a leggyűlöltebb emberré tenni a Földön. A modern kommunikáció és mobiltechnológia hatását kutató Howard Rheingold író-tanár szerint „megszoktuk, félünk a Nagy Testvértől – az államtól –, de mostanra a szomszédaink és a metrón velünk együtt utazók váltak Nagy Testvérré”. A dél-koreai Kim Myong Jae esete lett a kijelentés ikonikus példája. A lány nem akarta kutyájának piszkát letisztítani az ülésről, és ezt egy utastársa dokumentálta.
Hamarosan a trolloknak köszönhetően Kim Myong Jae csak mint „kutyaszarlány” lett ismert, és még egyeteméről is elüldözték. Magyarországon épp a múlt héten robbant ki a legutóbbi trollbotrány, miután a miskolc-perecesi Bányász Kulturális Egyesület bejelentette: a még el sem készült gulágemlékművet lebontják, mert a tervek kapcsán olyan gyalázkodási áradat érkezett a perecesi Facebook-csoportba, amely mellett nem mehetnek el szó nélkül. (Csak néhány példa: „Hattyú nyaka görcsre kötve vagymi !!!!????”, „Undorító,veszélyes … A vasak kiállnak belőle… Semmi értelme..! Olyan mint egy bélcsavarodás..!!:$$”, „Úgy néz ki mint a cipőm ha csombék van rajta. Nem is kell inni ahhoz hogy valaki elhánnya magát ettől a hurok görcstől.”)
– Fontos szétválasztani a politikai és a nem politikai megnyilvánulásokat – jelenti ki Kovács-Bernárdt Tamás, a minden oldalt kommentelhetővé tevő magyar startup, a ChimeIn alapítója. – Az Egyesült Államokban és Latin-Amerikában a nem politikai kommentelésre inkább a hasznos megállapítások jellemzők. Persze olvasni negatív hozzászólásokat is, de az amerikai internetes áruházakban szinte minden termékről találni véleményt, értékelést, néha összetett tesztet is. Magyarországon más a helyzet. Egy magyar online áruházban szinte semmiről nem születik vélemény, vagy ha mégis, az jó eséllyel kritika. A politikai kommentelés érzékenyebb téma, ott gyakoribb a gyűlölet és az értelmetlen gyalázkodás megnyilvánulása.
Velez Csaba Magyarországot illetően annyit fűz ehhez, hogy itthon a közgondolkozás politikailag nagyon átitatott, ezért a vasárnapi ebédből vagy a legújabb cipődivatból is lehet éppen úgy politikai gyalázkodás, mint az aktuális események kommenteléséből. Hiszen tudjuk, Magyarországon a politikához és a focihoz mindenki ért.
A netet átható romboló politikai vélemények messze nemcsak Magyarországot jellemzik. Edward Wasserman, a Washington és Lee Egyetem újságíróetika-professzora szerint szerint Amerika kifejezetten a tömegmédia hatására vált a politikai trollok hazájává. „Jerry Springer és Bill O’Reilly a beszélgetés rossz mintáit tanította meg az embereknek”, az őáltaluk közvetített udvariatlan politikai megnyilvánulások számítanak ma a kommentelési kultúra mércéjének.
Az országok különféle módokon próbálnak védekezni a trollok uralma ellen. Amerikában a kilencvenes évek közepére kialakult az általános jogi megközelítés, hogy a tárhelyszolgáltató nem felel a tartalomért, amelyet nem maga szerkesztett, és a jogsértő információt a tudomásszerzést követően haladéktalanul eltávolítja. Ugyanez később az uniós és a magyar jogban is visszaköszön. Ugyanakkor a bírói gyakorlatban a kommentelés kikerült az információs társadalmi szolgáltatásokra vonatkozó speciális szabályok köréből, és az általános polgári felelősségi jogi szabályok igazak már rá. Így nálunk a jogsértő komment közzétételéért az üzemeltető felel, hiába törölte a sértő kommentet.
– Ezt a jogértelmezési gyakorlatot a magyar bírói ítéletek mellett a strasbourgi emberi jogi bíróság határozataiban is tapasztalhatjuk – mondja el Mayer Erika ügyvéd. – Az internet csodálatos eszköz arra, hogy az egyén a saját véleményét olcsón és gyorsan a lehető legnagyobb nyilvánossággal is megoszthassa, azonban ugyanúgy, mint az offline világban, itt is tekintettel kell lenni mások jogának védelmére.
A szakértő szerint a magyar szabályozás az általános megközelítést követi, amely szerint a kommentelés alapjogi ütközést okoz: a véleménynyilvánítás szabadsága és az érintett személyiségi jogának védelme áll a két oldalon. A véleménynyilvánítás szabadsága pedig ott ér véget, ahol még éppen nem sérti más személyiségi jogát. Ezt pedig minden esetben bírói mérlegelés dönti el.
Sok honlap inkább nem mer kockáztatni, ezért letiltja a kommentelést – tápot adva a véleménynyilvánítás szabadságát követelőknek, illetve megkockáztatva, hogy felhasználókat veszít majd. Amikor például 2014-ben a világ legnépszerűbb videóbloggere, PewDiePie letiltotta egyik csatornáján a hozzászólásokat, rohamosan zuhanni kezdett követőinek száma. Számos itthoni honlap az előzetes szűrést választja, ám ez komoly anyagi megterhelést jelent, és jelentősen lelassítja a folyamatot, ami szintén dühíti az egyre gyorsabb kommunikációra éhező felhasználókat. A harmadik megoldás a Facebook-integráció – azaz a kommentek megjelenítése a Facebookon keresztül –, mert így elvileg visszakövethetővé válik a kommentelő személye, és a felelősségre vonás is könnyebb. Ám mivel a Facebookon az embernek annyi kamuprofilja lehet, amennyit nem szégyell, ez valójában csak látszatmegoldás. A valódi válasz egyrészt a kommunikációs kultúra fejlesztése lehet, hogy már az iskolában elkezdjük megtanítani a gyerekeknek, nem sikk trollnak lenni, sőt a közösség kiveti magából őket (Amerikában számos ilyen mintaprogram működik, és Magyarországon is indultak már információs kampányok), másrészt a honlapműködtetők gondossága és leleményessége enyhíthet a helyzeten.
Kovács-Bernárdt Tamás szerint leginkább a honlap tulajdonosa tudja befolyásolni a kommentek minőségét, úgy, hogy foglalkozik a hozzászólásokkal:
– Egy parti mindig olyan, mint a házigazda, egy cég pedig mint a főnök, így a véleményekre reagálni kell, és nem elhallgattatni őket. Számos példa bizonyítja, hogy felügyelettel a pozitív vélemények kerülhetnek többségbe. A The New York Times például kiemeléssel honorálja a legkonstruktívabb hozzászólásokat, és lám, a kommentek mind átgondolt vélemények. A Kraft Foods a maga oldalára fordította a közösséget, miután reagált a közösségi médiában kapott nyomásra. A Sony pedig sikeres közösségi honlapot hozott létre a PlayStationnek az Xboxszal szembeni versenyben – mondja el Kovács-Bernárdt Tamás.
A harmadik lehetőséget a mesterséges intelligencia jelentheti, amely megfelelő fejlesztés után elvileg képes lesz kiszűrni a zaklatást és a gyűlölködést. Ugyanakkor félő, hogy mi lesz az iróniával és a szarkazmussal, amelyek azonosítására sokszor még az emberi moderátorok sem képesek. És amikor mégis eljutunk a sci-fibe illő szintre, akkor a Pew Research Center szerint a mesterséges intelligencia felügyelte „biztonságos zónák” állnak majd szemben a minden netes haragnak kitett „szabad zónákkal”.
Zaklatók a neten
Az internetes zaklatásnak alapvetően két fajtája van. Az egyik a leginkább fiatal lányokat célzó zaklatások. A másik az iskolai zaklatás folytatása a világhálón, amikor a pszichológusok szerint minden egyes like vagy hozzászólás újabb és újabb bántalmazást jelent. Az amerikai Internetes Zaklatást Kutató Központ szerint a 11–19 éves korosztály több mint 26 százaléka évente küzd a problémával. Nem véletlen, hogy a Gyermekorvosok Amerikai Akadémiája „a zaklatást és a patológiás internethasználatot” tekinti a tinédzser-öngyilkosságok egyik elsődleges okának.
Az összefüggésre először Ryan Halligan öngyilkossága hívta fel a figyelmet 2003-ban. Ryant társai homoszexuálisként mutatták be a neten, mire a fiú felakasztotta magát. A legnagyobb nyilvánosságot Amanda Todd 2012-es öngyilkossága kapta, akit egy ismeretlen troll vett rá félmeztelen képeinek megmutatására, és ezekkel zsarolta a lányt. Amanda YouTube-videóban kért segítséget, hogy ne bántsák többé a közösségi médiába is kikerült képek miatt, ám nem járt sikerrel. Videóját több mint 17 millióan látták. Szakértők szerint a mai fiatalok tudják ugyan, hogy a trollokkal való kommunikáció alapszabálya: nem szabad figyelni a posztokra, az iskolai netes zaklatásnak mégis túl sokan esnek áldozatul. A szülők pedig többnyire tehetetlenek. Fontos a bizalmi kapcsolat kialakítása, hogy a gyerek be merjen számolni gondjairól. Meg kell mutatni a technika nyújtotta védelmi lehetőségeket is, beállítani a magánszférát védő programokat, hogy a fontos adatok, mint a lakcím és telefonszám ne kerülhessenek ki a netre. Ezek a programok a fényképküldést és a barátkozást is felügyelni tudják. Pszichológusok azonban figyelmeztetnek, hogy minden óvintézkedés esetén a legfontosabb megértetni a gyerekekkel: a védelem, nem a tiltás a cél, mivel sok tinédzser számára nagyobb félelem az internet elvesztése, mint a trollkodás elviselése.