Falun jobb élni, vagy vidéken? Készíts másfél oldalas, érvelő dolgozatot! – adja fel a leckét a középiskolai tanár. Ha az élelmes diák a házi feladat témáját beírja az internetes keresőrendszerbe – vagyis „megguglizza” –, mintadolgozatok tucatjaira talál. A következő lépés általában a Ctrl+C, Ctrl+V ismert parancspár, a kiválasztott szöveg átmásolása, majd gyors átfésülése, „egyénítése”, és máris kész a házi dolgozat.
Korábban legalább a könyvtárig el kellett menni az információkért, és amíg a kívánt szövegrészt kikörmölte vagy fénymásolta a diák, gyűjtőmunka közben tovább is gondolhatta magában a feladatot. Ma már nem szükséges kimozdulni, a világhálón pillanatok alatt hihetetlen mennyiségű adat áll rendelkezésre akár több nyelven is. Hazánkban Orosz Gábor pszichológus vizsgálta az iskolai csalást, a 2010-es etikai felmérésben minden harmadik gyerek elismerte, hogy használta már plagizálásra az internetet. A valós arány 2016-ban ennél minden bizonnyal jóval nagyobb, mert a diákok egy része nem is tudja pontosan, mi az a plágium. De azért magától értetődően összeollózza dolgozatait.
A szellemi tolvajlás nem egyszerűen etikai kérdés. A nagy mennyiségű plagizálás ugyanis hosszú távon gátolja a diákok szellemi képességeinek kibontakozását, és súlyosan rongálja az oktatás minőségét. Arturas Vinckevicious, a közelmúltban bemutatott plag.hu ingyenes plágiumkereső képviselője szerint egyre több európai ország teszi kötelezővé a plágiumvadászok használatát nemcsak a felsőoktatásban, hanem már a középiskolákban is. Nálunk a főiskolákon, egyetemeken gyakori, de a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban még gyerekcipőben jár a módszer alkalmazása.
Az Óbudai Egyetem Rektori Tanácsa négy éve úgy döntött, plágiumkereső szoftver használatával is biztosítja, hogy a záróvizsga-bizottság elé kerülő diplomamunkák megfeleljenek a minőségi elvárásoknak. Az Állatorvos-tudományi Egyetem adjunktusa, Maróti-Agóts Ákos inkább „elrettentésként” vezette be a KOPI plágiumkereső alkalmazást.
Az internet biztos forrás?
– Tapasztalatom szerint a Ctrl+C és Ctrl+V szintű „kopizást” már a középiskolában lejátsszák a diákok, és azt is megtanulják, hogy könnyen lebukhatnak vele – mondja Maróti-Agóts Ákos. – Az egyetemen az első évfolyamtól kezdve szakirodalmi hivatkozásokkal kell beadni a dolgozatot, irodalomjegyzékkel a végén. A legnehezebb az internetes hivatkozások rendbetétele: mélységes hit jellemzi az elsőéves hallgatókat a tekintetben, hogy ami az interneten található, az biztos nem marhaság. Ezért időbe telik megértetni velük, hogy csak lektorált, publikált, ellenőrzött információkat – biztos forrást – használjanak. Ha viszont adatokat töltenének le az internetről, például a GenBank lapjáról, akkor ezt pontosan jelezzék a dolgozatban.
Az adjunktus elengedhetetlennek tartja, hogy a leendő értelmiségiek megtanulják, hogyan idézhetik vagy vehetik át a tudományos élet szereplőinek gondolatait. A plágium, mások szellemi termékeinek jogtalan használata ugyanis sérti a tudomány presztízsét, kikezdi a szellemi teljesítménybe vetett társadalmi bizalmat, ráadásul aláássa az eredmények objektivitását. A csalás kivédésének gyakorlóterepe az egyetem, ahol elvárás a szemeszterek során elsajátított tudás lábjegyzetelt, korrekt bemutatása a szemináriumi dolgozatok keretében.
A szakdolgozatírás célja sem az, hogy teljesen egyedi írásmű szülessen, amelyben eddig még soha, sehol nem vizsgált és publikált problémát mutasson be a tanuló. A feladat mindössze annyi, hogy a fellelhető irodalmat alaposan tanulmányozza, és új összefüggésbe helyezve, korrekt módon tálalja a szakdolgozó. Ehhez szükséges a korábbi eredmények ismerete, feldolgozása, tilos viszont sajátként feltüntetni a már publikált adatokat.
Az egyetemek és főiskolák mellett ma már az OKJ-s és a felsőfokú szakképzések résztvevői sem téveszthetik szem elől, hogy minden olyan mondat, amely mögött nem áll hivatkozás, elvileg a szerző saját, eredeti gondolatát tükrözi. A felsőoktatásban ezt tanítják, de nem minden esetben ellenőrzik. Az általam megkérdezett építészhallgatók legalábbis visszakérdeznek: elolvassa-e egyáltalán az oktató, amit írnak? Mert esetenként úgy tűnik számukra, hogy dolgozataikat csak a szóbeli vizsgán veszi kézbe először és pörgeti át felületesen a tanár. Egy bölcsészhallgató megerősíti: ilyenkor épp a hivatkozásokat ellenőrzi az oktató, bízva abban, hogyha a forrásokat rendben találja, akkor a többivel már nem lehet gond.
Miközben a felsőoktatás részvevői az első félévben elsajátítják, hogyan felelhetnek meg a formai követelményeknek, a középiskolások legfeljebb a versenyekre és az érettségire készülve bíbelődnek forrásmegjelöléssel. Nem is tekintik plágiumnak, ha egy-egy bekezdést átemelnek az internetről az iskolai fogalmazásba.
– A középiskolai évek alatt nyelvtanórán – a tudományos és ismeretterjesztő stílus kapcsán vagy a szöveg részeinél – többször is érintjük a témát, etikaórán szintén szóba kerül, miért erkölcstelen és káros a plágium az egyénre és a társadalomra nézve – mondja Komáromi Mária, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Katona József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Felnőttoktatási Gimnáziumának magyar–történelem szakos tanára. – A gyerekek között is előfordul, hogy megírják egymás dolgozatát, és tudják, a felsőoktatásban gyakori eset, hogy egyik a másiktól megveszi a diplomamunkát, és még csak le sem lepleződik.
Ilyenkor azzal szembesülnek, hogy a csaló sokkal jobban jár, mint aki becsületesen dolgozik. Többnyire úgy gondolják, hogy a plágium része az életünknek, ezért a kortársakkal szemben megértőbbek: „ez miért olyan nagy ügy?”, „kinek ártott ezzel?” – kérdezik, vagy „úgyis annyi baja van, biztos nem ért rá” – veszik védelmükbe társukat. Relativizálják a problémát, de ha híres, köztiszteletben álló személynél derül fény a csalásra, akkor azért felháborodnak.
A tanárnő 36. éve van a pályán, és a tapasztalatai rosszak: a diákok gyakorlatlanság, ötlet- és önbizalomhiány miatt vagy mert érdektelenek, az internet segítségével kontroll és aggályok nélkül a készhez folyamodnak. Hogy megelőzze a csalást, az irodalmi házi dolgozatnál olyan témát ad, amelynél a saját érzés, gondolat és az olvasói vélemény megfogalmazása a döntő, történelmi kiselőadásoknál pedig a több forrásból való gyűjtés, a szerkesztés és szelektálás, tehát az ismeretek rendezése és bemutatása a feladat.
gyakorikerdesek.hu
– A középiskolai évek alatt kevés olyan kutatási feladat van, amely során forrásmegjelöléssel kellene a szakirodalmat feldolgozni – erősíti meg kollégája véleményét Rédai Gergely gimnáziumi magyartanár. – A tudományos életben való jártasság helyett a szövegértés fejlesztése a cél annak érdekében, hogy diákjaink elboldoguljanak a hétköznapi életben, és érzékenységet szerezzenek a műélvezethez, műértéshez. A feladatok ehhez mérten elsősorban a lényeglátást és a kritikai szemlélet kialakítását segítik. Önálló írás beadásakor viszont elvárjuk, hogy a tanuló a saját szavaival fogalmazza meg a gondolatait.
Érvelő esszé írásakor megemlítem, hogy érdemes utánanézni a témának, ami persze nem azt jelenti, hogy egy az egyben átmásoljanak egy fogalmazást az internetről. Ebben az életkorban különösen fontosnak tartom a saját vélemény kialakulását és megfogalmazását. Egyfelől felhívom tehát a figyelmet arra, hogy teljesen önálló szövegre van szükség, másrészt biztatom is őket, hogy egy retorikai fogalmazáshoz kutassanak, nézzenek utána, pró és kontra milyen érvek merülnek fel mondjuk az abortuszkérdés vagy a halálbüntetés kapcsán.
Az eredeti gondolkodású tanár minden bizonnyal talál olyan témát, amelynek nyoma sincs az interneten. De a tapasztalat azt mutatja, hogy a dolgozatokat javítgató pedagógusok amúgy is leterheltek, az internet viszont bővelkedik – és egyre gyarapszik – mintadolgozatokban. Olyan ez, mint egy versenyfutás, amelyben a rutin lehet leginkább a tanár segítségére, hiszen a gyerek stílusa többnyire elkülönül az általa átemelt szövegétől.
– Ha valaki cirkalmas és tudományos mondatokkal áll elő, az eleve gyanús – mondja Rédai Gergely. – Előfordult, hogy rákerestem a világhálón, és kiderült, egy egész szöveget a gyakorikerdesek.hu-ról vett át a tanuló. Vagy összeollózta innen-onnan. Még ha nem tudja is a plágiumról, hogy pontosan mit jelent, azzal azért tisztában van, hogy nem ez volt a feladat. Az érdemjegy tehát egyes. Ilyenkor lelki fröccsöt adok: milyen fontos, hogy egy saját írásműként feltüntetett fogalmazvány valóban a saját megfogalmazásainkat tartalmazza, és felemlegetem az alapszabályt, hogy a szó szerinti átvételt idézőjelbe kell tenni. Ha valaki mégis kockáztat, az tudhatja, mire számíthat, ha lebukik.
Antiplágium-rendszerek
Arturas Vinckevicious szerint leáldozóban van az az eljárás, hogy az interneten elérhető, végtelen számú információ alapján, különböző online tartalmak egybeollózásával lehessen „új” fogalmazást létrehozni. Mivel az antiplágium-rendszerek percek alatt képesek felfedezni a dolgozatok és az internetes cikkek közötti egyezéseket, használatuk eleve elbátortalanítja a plagizálást megkockáztató diákot. A felmérések szerint már a puszta tény, hogy a tanárnak hozzáférése van valamilyen plágiumkereső rendszerhez, jelentősen csökkenti az átvételre való hajlandóságot.
Az oktatás minden szereplőjének – tehát a diáknak is – hosszú távú érdeke, hogy visszaszoruljon a plagizálás gyakorlata. Csalásra nem lehet ugyanis oktatási rendszert építeni: előbb vagy utóbb – legkésőbb felnőve, a munka világában – mindenképpen visszaüt, ha a tanulók megszokják, hogy minimális erőbefektetéssel, saját képességeiknek csak kis részét használva írják meg dolgozataikat.