A világ első számú olajexportőre lett az Amerikai Egyesült Államok, a kitermelés mennyisége napi tízmillió hordó. Ma az amerikaiak kevesebbet fizetnek a benzinért, mivel egyre több olajat hoznak felszínre. A fellendülés várhatóan nem lesz annyira tartós, illetve ingadozás tapasztalható majd; az USA valószínűleg továbbra is nettó importőr marad.
A Dallas című sorozat szereplői egyfelől örülnének, hogy ennyi olajat még sosem szállítottak külföldre, másfelől pedig búsulnának, hogy hatalmas lett a konkurencia, ugyanis minden magántelekre telepíthető fúrótorony. Meg is lett az eredménye, csoda történt az Egyesült Államokban: az USA nettó olajexportőr lett, ezzel pedig megszakadt 75 éves folyamatos függőségük a behozataltól. A fellendülés annak köszönhető, hogy több ezer kutat telepítettek a Texas és Új-Mexikó környéki Permia régióba, új lelőhelyeket tártak fel az észak-dakotai Bakkenben, valamint a pennsylvaniai Marcellus térségében. Mindez az energia-iparágban zajló technikai forradalomnak, illetve Donald Trump elnök energiafüggetlenségi rendeletének is köszönhető, amely többek között engedélyezte a hidraulikus, repesztési technikával történő palaolaj-kitermelést. (Ennek lényege, hogy a fúrással magas nyomáson víz, homok – granulátum – és különböző vegyi anyagok keverékét juttatják a mélybe, amely megrepeszti a szilárd, rossz áteresztőképességű kőzetet. A módszer nem újdonság, inkább újra felfedezett.)
Az Egyesült Államok a palaolaj-termelés felfuttatásával érte el a termelés növelését, amely akkor válik nyereségessé, ha a kőolaj világpiaci ára 55 és 60 dollár közötti, mint mostanában. A kitermelés megközelíti a napi tízmillió hordót (2005 szeptemberében még napi 3,8 millió hordó volt)! Néhány héttel ezelőtt az USA még a világ legnagyobb olajimportőrének számított. Úton-útfélen mindenki az olajbizniszben utazik, ugyanis az ottani szabályozás szerint sokkal könnyebben kapnak engedélyt a termelők, mert az ásványkincs azé, akié a föld, míg Európa nagy részén (Magyarországon is) az államé. Amerikában a bányahatóság sokkal engedékenyebb, gyakorlatilag bárki fúrhat a saját földjén, akkor is, ha nem ért hozzá.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) elsődleges célja a tagországok kőolaj-kitermeléssel kapcsolatos politikájának koordinálása, így a szervezet is „visszavághatja” a kitermelés mennyiségét a piaci egyensúly fenntartásáért. Biztosan nem ülnek majd ölbe tett kézzel – írta a Bloomberg hírügynökség. Az amerikai olajtermelés további bővülése túlszárnyalja azt a növekedést, amelyet Szaúd-Arábia produkált az 1960–1970-es években, a gáztermelésében bekövetkező boom pedig elhomályosítja azt a felfutást, amelyet az egykori Szovjetunió ért el a szibériai területek bekapcsolásával.
Nem csoda ezek után, hogy az Egyesült Államok csökkentette olajfüggőségét a nemzetközi kereskedelemben. Mindez óriási hatást gyakorol Észak-Amerikában, jelentős beruházásokat generál a petrolkémiában és más energiaigényes ágazatokban. Átrendezi az „olajtérképet”, a nemzetközi kereskedelmi folyamatokat, kihívás a vetélytársak és az üzleti modellek számára.
A globális olajtermelést Oroszország, az Egyesült Államok, az OPEC tagjai – kiemelkedően Szaúd-Arábia – uralják, míg a gáztermelésben Oroszország és az USA mellett Irán és Katar is jelentős tényező, az utóbbi például világelső a földgáz cseppfolyósításában (LNG), exportálásában. Az amerikaiak azonban hamarosan ezen a területen is megelőzhetik Katart. Egyébként az Egyesült Államokban 2027-re jósolták, hogy az ország nettó olajexportőr lehet. Donald Trump álma, hogy az USA elsősége az energiában is megvalósuljon, a szakértők ugyanakkor arra emlékeztetnek, mindez nem valósulhatna meg, ha Barack Obama nem vezet be üzemanyag-fogyasztási előírásokat.
Az amerikai olajkitermelés olyan mértékben megnőtt, mint a történelemben még soha. Vásárló bőven akad, Kína oly mértékben fejlődik, hogy 2030-ra várhatóan a világ legnagyobb olajfogyasztójává válik, megelőzve az Egyesült Államokat. Az is látszik, hogy Ázsia földgáz iránti étvágya fékezhetetlen, 2040-re az LNG-export 70 százalékát az ottani kikötőkben fejtik le. Globálisan tovább nő az energiaigény, de sokkal lassabban, mint az elmúlt időszakban.
Húsz év múlva várhatóan 30 százalékkal több energiát használunk fel világszerte, alapvetően a tovább növekvő kínai és indiai szükségletek kielégítésével – jósolja az energiaügynökség, ugyanakkor a Shell szerint az üzemanyag iránti kereslet hamarabb, 2030-ban éri el a csúcsát.